Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-18 / 243. szám

MENEDZSEROLDAL ÚJ NÉPLAP-2010. OKTÓBER 18., HÉTFŐ Ismét átszabják a cafeteria adóját juttatások Már sportbelépő is adható kedvezményesen dolgozóknak, és kártyára mehet a pénz A cafeteria, azaz a béren kívüli juttatások rendsze­re idén már nagy átalakí­táson esett át. Jövőre újabb változásokat hoz­hatnak az adótörvények. A tervezett módosítások nyomán egyes elemeinél csökkenhetnek a közter­hek, másokon nőnek. Teleki József Egy kevéssé ismert változás már idén augusztusban életbe lépett, mely egy új elemmel bővítette a béren kívüli juttatások körét. A sporttörvények módosítása nyo­mán ugyanis a munkáltató sporteseményekre jegyet és bér­letet is biztosíthat alkalmazottjá­nak évi 50 ezer forintig adómen­tesen. Gyakorlatban ez azt jelen­ti, hogy a cég alkalmazottainak kioszthat jegyeket és bérleteket, de a szabályok betartásával a dolgozó választása alapján is biztosítható ez a juttatás. Jövőre viszont teljesen új idő­számítás kezdődik a béren kí­vüli juttatásoknál. Jelenleg a ca­feteria rendszer több eleménél kevesebb adót kell fizetni, mint a bérjövedelem után. Egyes ese­tekben ez a kedvezmény meg­szűnik, míg más formáknál pe­dig csökken az adóteher. így például eltűnik a kedvez­mény az utazási bérlet, az isko­lakezdési támogatás és a képzé­Étkezési utalvány az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria rendszernek. Képünk illusztráció si költség esetében. Ezeknél a bérekkel egyező adóterhet kell majd fizetni. De adózni kell, ha kedvezményesen is, a most tel­jesen adómentes internetelőfi­zetés után is. Csökken ugyanakkor az adó­teher a melegétkezési-jegyeken, az üdülési csekken, az önkén­tes nyugdíjpénztárba, illetve az egészségpénztárba a munkálta­tó által fizetett összegen. Ezekre eddig 25 százalékos adót kellett fizetniük a munkáltatóknak. lö­vőre várhatóan ugyan szuper- bruttósítani kell ezeket a juttatá­sokat, azaz 1,19-cel megszoroz­ni az összegüket, de csak 16 szá­zalékos kulccsal adóznak. így összességében 19 százalékos lesz az adó. Ami viszont már biztos, hogy kártyára is érkezhetnek a jutta­tások. A Multi-Pay rendszer le­hetővé teszi, hogy a cafeteria egyes elemei felhasználási cél szerint elkülönítetten külön alszámlákon legyenek. Fizetés­nél pedig a bankkártyáknál is használt kóddal lehet előhívni ezeket az alszámlákat. Az új rendszer költség- és időmegta­karítást jelent az utalványokkal szemben. Nincs többé teendő az utalványok megrendelésével, ki­osztásával és a lejárt utalványok cseréjével, csupán egyetlen uta­lásra van szükség havonta. Az elfogadóhelyek számára is elő­nyösebb, az utalványok beváltá­sának költsége ugyanis megspó­rolható. A munkavállalónak vagy cégnek éri meg jobban? DR. BISCHOF ZSOLT, A BÉRES LŐRINCZI GÁBORNÉ. TECHNO­GYOGYSZERGYAR CÉGVEZETŐJE:- A béren kívüli juttatások rendszerét már több esztende­je alkalmazzuk a társaság­nál. Idén ugyan megszűnt a cafeteria elemeinek adómen­tessége, de azokat továbbra is biztosítjuk dolgozóinknak. Tapasztalatom szerint ugyan­is a munkatársak körében nagyon kedveltek a cafeteria keretében kínált juttatások. A vállalat szempontjából pedig az sem mellékes, hogy költ­ségtakarékos megoldást je­lent. így járulékfizetés nélkül, számos esetben kedvezmé­nyes adókulccsal tudunk többlet juttatásokat biztosíta­ni a munkatársainknak. CENZOR KFT. FŐKÖNYVELŐJE:- Működött a cafeteria rend­szer, amíg adómentesen tud­tunk juttatásokat biztosítani. Ez a lehetőség azonban idén megszűnt. így a társaságunk­nak már nem igazán éri meg, hiszen 25 százalékos adót kell fizetni a legtöbb elem után. Bérként kifizetésnél en­nél alig több, 28,5 százalékos az a közteher, ami a vállalko­zásra hárul. A pénznek egyébként is jobban örülnek a dolgozóink. A rendszer ugyanis nem igazán a kistele­pülésen élőkre van kitalálva, hiszen a falvakban a meleg étkezési utalványt be sem le­het váltani. Üdülési csekkek forgalma Magyarországon (forint) 2009Jan.-máj. 2010jan.-máj. Kiadott 27,5 milliárd 31,1 milliárd Beváltott 13,8 milliárd 15 milliárd FORRÁS: MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY Fej fej mellett a Facebook és az iwiw A 2004-ben alapított amerikai Facebook meghódította a ma­gyar internetezőket is, olyany- nyira, hogy beérte a két évvel korábban indított, magyarfej­lesztésű iwiwet. A Google Trends statisztikái azt mutat­ják, hogy jelenleg mindkét kö­zösségi oldalt körülbelül egy­millió magyar internetező lá­togatja naponta. Az amerikai oldal a növekedést nem az iwiw rovására produkálta, a Facebookra regisztráló felhasz­nálók fenntartják iwiwes pro­filjukat is. Egyes források ki­emelik, bár a használók szá­ma megegyezik, a Facebookon általában jóval hosszabb időt tölte­nek az emberek. Környezetbarát és olcsóbb is az elektromos autó Olcsó és környezetbarát. Ez a két legfőbb előnye az elektro­mos autóknak. Károsanyag- kibocsájátásuk nincs, az ál­taluk keltett zaj pedig mini­mális. Felelősségbiztosítás­nál a lassú jármű kategóriá­ba sorolják e járműveket, így díjtételük annak megfelelően alacsony. De az üzemanyagra is kevesebbet kell költenünk, hiszen ugyanakkora utat ol­csóbban tehetünk meg velük, mint benzines társaikkal. ■ Új Néplap 2011 tavaszán új exkluzív kiadvánnyal lepjük meg olvasóinkat. Van önnek olyan ismerőse... akire eredményei, pályafutása, sikerei, művei, vállalkozása és művészeti tevékenységei alapján büszkék lehetünk? KI KICSODA-- /'T Q »on „ Szolnok • • • akinek helye van a megye száz év óta első életrajzi lexikonában? • • • akit méltónak tart arra, hogy a megyei KI KICSODÁ-ban szerepeljen? Javasolja ŐT, hogy szerkesztő bizottságunk felvegye vele a kapcsolatot és szerepelhessen kiadványunkban! Töltse ki a hirdetés alján található ajánló szelvényt, és mi felkeressük, hogy senki ne maradjon ki akinek a „kötetben" a helye! A század első megyei KI KICSODA gyűjteménye 2011 tavaszán jelenik meg. Amiben az ÖN által javasolt ismerőse és akár ÖN is benne lehet. Ajánlott személy neve: .......................... Aj ánlott személy címe:.......................... Aj ánlott személy telefonszáma: .......... Aj ánlott személy e-mail címe:.............. Aj ánlott személyt mi alapján javasolja:. Kérjük, hogy az ajánlószelvényt- postai úton: Oj Néplap kiadója (5000 Szolnok Mészáros Lőrinc út 2.) dinére küldjék. A borítékra írják rá KI-KICSODA- e-mailban: piroska.toth@axelspringer.hu e-mail dirire várjuk A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. A természet szeretete vezette el a vadászathoz Állóképesség és nyugalom, ezek nélkülözhetetlenek a va­dászathoz - állítja Ondrék Ró­bert. A szolnoki Hozam Zrt. cégvezetőjét a hobbijáról kér­deztük. — Honnan ered ez a szenve dély? - kérdeztük.- A családunkban több ge­nerációra visszatekintve senki sem vadászott, engem aligha­nem a természet szeretete - és néhány barátom - vezetett el ehhez a sporthoz. Korábban horgásztam, de az utóbbi idő­ben előnyben részesítem a va­dászatot. Mind a nagyvadas, mind az apróvadas vadászatot kedvelem. A társas vadászat­nak is megvan a maga szépsé­ge, valamint annak is, amikor egyedül ülök este a csendes er­dőben a vadlesen, nagy-nagy nyugalomban. Ilyenkor el le­het gondolkodni az élet dolga­iról, és lelki feltöltődést ad az embernek. A várakozás a vad­ra, aztán a lövés élménye is hozzátartozik ennek a sport­nak a szépségéhez. Az Alföld- ön elsősorban őzre és apróvad­ra, míg a Mátrában és a Du­nántúlon nagyvadra vadá­szok.- Milyen felkészülést igé­nyel, hogy valakiből jó vadász legyen?- Mindenképpen szükség van elméle­ti tudásra, ez az alap. A védett vadat éppúgy fel kell is­merni, mint a lőhetőt. Ismerni kell a vad szokásait, hogy mikor melyikkel lehet találkozni. Fon­tos még a nyugalom, nem túl jó, ha valaki izgatott, amikor pus­ka van a kezében, ez könnyen balesethez vezethet Hasonlóan fontosnak tartom a jó lőkészség adottságát is. Ezenkívül szük­ség van fizikai állóképességre, hiszen ha nem lesre ülünk, ha­nem például a Mátrában cser­kelünk, akkor ott bizony hegyet kell mászni és — szerencsés esetben — a vadat is el kell hoz­ni a területről. Amikor pedig ap- róvadazunk, egy napon akár 10 kilométert is gyalogolhatunk a szántásban. Ilyenkor könnyen lead az ember pár kilót. Külföldön is vadásztam már, de van egy kontinens, ahová még nem jutottam el. A terveim között azonban szere­pel, hogy egyszer Afrikában is vadászhassak. ■ Ondrék Róbert büszke itthoni trófeáira, de szívesen vadászna Afrikában is

Next

/
Oldalképek
Tartalom