Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-11 / 237. szám

EHi A AmbEI KOZELET Emlékművet lepleztek le Liverpoolban John Lennon születése 70. évfordulóján. A zenész békeszeretetére utalva a szobor egy glóbusz körül re­pülő galambokat ábrázol. A Béke és harmónia nevű szobrot Lennon első fe­lesége, a 71 éves Cynthia és fiuk, a 47 éves Julian avatta fel. HÍRSÁV Buzgárok okozták a katasztrófát? iszap Menthetetlen az ajkai zagytározó - Kötelező a porvédő maszk - Új védőgát Bocsánatot kért a Mai Zrt. legkorábban ma várható kormánydöntés az ajkai tim­földgyár újraindításával kapcsolatban - közölte Kolontáron Orbán Viktor. Az ott tartott tájékoztatóján hangsúlyozta: a katasztrófá­ért felelősnek tartott Mai Zrt. együttműködő, de „nincs mi­ről megalkudni velük”. Ugyanakkor kiemelte: há­romezer ember nem veszíthe­ti el a munkahelyét, „de azokra nem bízzák, akik a katasztrófát okozták”. közben a timfóldgyár kor­mánybiztos irányítása mellet­ti haladéktalan újraindítását kérte Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke. Hangsúlyoz­ta: a gyártás végleges leállí­tása tízezer ember megélheté­sét veszélyeztetné. A Mai tegnap figyelmeztetett: a tim­földgyártási technológia sa­játosságai miatt ha sürgősen nem indul meg újra a terme­lés, a műszaki-technológiai károk olyan szintet érnek el, amelyek hosszú távon lehe­tetlenné teszik a gyártást. bocsánattá Mai Zrt. közle­ményben kért bocsánatot azért, mert a katasztrófa utáni első napokban nem tudta megfelelő módon kife­jezni együttérzését. A tényle­gesfelelősöket meg kell ta­lálni, és a cég a felelőssége arányában megtéríti a káro­kat. Szeretnék újra kifejezni mélységes sajnálatukat a katasztrófa minden egyes ál­dozatának, családjának, sé­rültjének és érintettjének. Maximális erőfeszítéseket tesznek a károk megszünte­tése érdekében. Dunai haltetemek a Marcalból A KATASZTRÓFAVÉDELMI f& igazgatóság szerint kizárha­tó, hogy a Dunán Budapest térségében észlelt halpusztu­lás eredete a Rábán, a Mo­soni-Dunán vagy a Dunán van, mert az átlagosnál sű­rűbben végzett vízmintavétel nem mutat rendellenes érté keket. A Marcalban elpusz­tult halak tetemének egy ré­sze elsodródott, így juthatott a mellékfolyókon keresztül a Dunába, egészen Budapest térségéig. A Marcal folyón a teljes halállomány kipusz­tult, ennek összegyűjtését és eltávolítását elsősorban helyben végzik. A dunán a területileg illeté­kes vízügyi igazgatóság erői folyamatosan összegyűjtik a haltetemeket. A Marcalon alkalmazott kárenyhítési technológiá­nak köszönhetően sem fém­mel, sem szerves anyaggal nem szennyeződik a Duna a tragédia közelebbi környe­zetében. MSZP: ma tetőzik a fideszes hadjárat az MSZP szerint a ma parla­ment elé kerülő újabb mé­diajogszabályok betetőzik a média politikai és gazdasági gyarmatosítására indított fideszes hadjáratot. Az Or­szággyűlés ugyanis várható­an megválasztja a médiata­nács elnökét és tagjait, s a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát. Találkozhatott nejével a Nobel-békedíjas A bebörtönzött kínai ellen­zéki, Liu Hsziao-po felesége tegnap találkozhatott férjé­vel, nyilván azért, hogy tu­dathassa vele: ő nyerte el az idei Nobel-békedíjat - közöl­te egy hongkongi emberi jo­gi szervezet. Peking szerint teljes mértékben ellentétes Liu Hsziao-po kitüntetése a Nobel-békedíj elveivel. Botrány a belgrádi melegfelvonuláson mintegy ötezer rohamrendőr védelme alatt rendezték meg tegnap a csaknem egy évtized óta első belgrádi me­legfelvonulást. Homofób fia­talok csoportjai többször is összecsaptak a rendőrökkel, akik megakadályozták őket a Gay Pride résztvevőinek megtámadásában. Partidrogok betiltását sürgeti az MSZP Kormos: A drog nem partiképes az mszp a jelenleg legális, ám rendkívül veszélyes partidrogok minél gyorsabb betiltására kéri a kormányt. „Mára minden második 18 éven aluli kipróbált ilyen, az interneten törvényesen, alig másfél óra alatt beszerezhe­tő drogot. E szerek elterjedt­ségét pedig az is jól mutatja, hogy egy átlagos hétvégén mintegy 350 ezren használ­ják azokat” - mondta Kor­mos Kata, a párt szóvivője. Kiszabadulhatnak a chilei bányászok szerdán megkezdődhet a több mint két hónapja a föld alatt rekedt 33 chilei bá­nyász kimentése. Az egyik fúrófej szombaton elérte a bányászok 622 méteres mélységben lévő menedék­helyét. A kimentés a tervek szerint másfél-két napot vesz igénybe. Idős kolontári kitelepített lakosok az ajkai sportcsarnokban találtak menedékre. Ők nem tudtak rokonokhoz, barátokhoz menni, itt gondjukat viselik Bármikor leszakadhat az ajkai zagytározó északi oldalfala is, ezért roham­munkában kell építeni a kolontári védőgátat a fa­luban. A MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP SZÁMLASZÁMAI Belföldi utalásnál: 11794022-22222222 Külföldi utalásnál: HU 28117940-2222222222-00000000 SEGÉLYTELEFONOK: 1749, 1752 DEMJÁN TÍZMILLIÓT AD A vállalkozók szövetségének ügyvezetője felhívást intéz a vállalkozásokhoz. Demján Sándor kéri őket, támogassák a kormány szolidaritási alap­ját. Az elnök tízmillió forintos támogatást ad. Vég Márton Gőzerővel folyik az új védőgá­tak építése Kolontáron. Ugyanis csak az időpont kérdéses, hogy mikor szakad le az ajkai zagytá­rozó megsérült északi oldalfala is. „Nőtt az omlásveszély, mert az éjszakai nedvesség hatására néhány centimétert szélesedett a repedés. Egy napon vagy egy héten belül bekövetkezhet a tra­gédia” - hangsúlyozta a környe­zetvédelmi államtitkár a helyszí­nen. Illés Zoltán szerint az isza­pot megpróbálják mederben tar­tani s majd egy később megépü­lő, új tározóba átfejteni. Kezde­ményezni fogják, hogy a vörös­iszap veszélyes anyagnak minő­süljön az egész világon. Az uni­ós szabályok ugyanis nem sorol­ják a veszélyes anyagok közé a vörösiszapot. (Magyarországon korábban annak minősült, ez az uniós csatlakozáskor változott meg - szerk.) Illés az RTL Klub szerint azt is mondta, akár 22 milliárd forintra is büntetheük a Mait, ha bebizonyosodik a fele­lősségük. A szocialisták szerint Illésnek le kellene mondania, mert elsza­badult hajóágyúként nyilatkoz- gat, s ezzel csak növeli a pánik- hangulatot. Vélhetően buzgárok keletkez­tek a töltés oldalában, de a Mai Zrt. illetékesei nem foglalkoztak velük hatékonyan, s ez vezetett az iszapkatasztrófához. Még mindig 60 ember van kórház­ban, 12 ember állapota továbbra is súlyos. A katasztrófa eddig hét halálos áldozatot követelt. A sérült tározóban lévő vö­rösiszap állaga sűrűbb annál, pülésen. Kitelepítésükre remél­hetőleg nem lesz szükség” - mondta Dobson Tibor katasztró­favédelmi szóvivő. Kolontár ha­tárában körülbelül tíz munka­géppel dolgoznak az elöntött föl­deken. A falu határától körülbe­lül egy kilométeres sávot már megtisztítottak. A rendőrök már a falu külterületén állnak, hogy megakadályozzák az illetéktele­nek bejutását, visszafordítják az újságírókat és a tévéstábokat is. Szervezett formában naponta kétszer mehetnek vissza a la­kók, hogy megetethessék a hát­rahagyott háziállataikat. Újabb gondot jelent, hogy né­hol már megszáradt az iszap. Az ÁNTSZ legújabb mérései alap­ján a katasztrófával érintett terü­leteken a levegő^portelítettségi mértéke meghaladta az egész­ségügyi határértéket. Ezért már kötelező a porálarc és a védő- szemüveg viselése. Továbbra is érvényben van Kolontáron és Devecseren a bizottság által el­rendelt alkoholtilalom: szeszes italokat sem árusítani, sem köz­területen fogyasztani nem lehet. „A katasztrófa ügyében a fele­lősségnek és a kimért büntetés­nek arányban kell állnia az oko­zott kárral és az elpusztult érté­kekkel” - szögezte le Orbán Vik­tor. A miniszterelnök bejelentet­te: a kormány magyar kármentő alapot hoz létre. Felkérték New York állam volt kormányzóját, George Patakit, legyen segítsé­gükre az Amerikában össze­gyűjthető támogatásban. Pintér Sándor belügyminiszter pedig tegnap tájékoztatta a parlamen­ti pártokat a vörösiszap-kataszt- rófával kapcsolatos helyzetről. WWF: előre jelezték a bajt, s nem történt semmi A MÉRGEZŐISZAP-BALESET megelőzhető lett volna - állít­ja a Természetvédelmi Világ­alap (WWF). Egy júniusi légi fotón jól látható, a tározó fa­lai már három hónappal a szakadás bekövetkezte előtt is rossz állapotban voltak és szi­várogtak. „Ez egyértelmű jel­zés kellett volna legyen arra, hogy sürgősen ellenőrizzék és átvizsgálják az egész gátfalat”- írta a WWF. (Nem érthető, ha volt vészjelzés, miért nem történt semmi. A regionális szakhatóság ezután vizsgáló­dott a helyszínen, de mindent rendben lévőnek talált.) A Greenpeace szerint az öm- lés előtti napon műholdfelvé­teleken látszott, hogy megre­pedt a gát. „Az ott tárolt vörösiszap túlzott mennyisége lehetett a katasztrófa oka. ” mint ami hétfőn öntött el ezer hektárt. így az esetleges szaka­dás után arra számítanak, hogy legfeljebb 500-1000 méter távol­ságig juthatna el az újabb sárla­vina. Ezt már kevés ember várja meg. Szombat hajnalban a helyi védelmi bizottság úgy döntött, kiürítik Kolontárt. Mindössze 24 lakos maradt a településen, ők a saját felelősségükre maradtak otthon. Felszólították Devecser lakosságát is, készüljön a kiürí­tésre. Sziréna jelzi majd, ha menni kell. Az ajkai Sportcsarnokban kilencven ember vette igénybe a kialakított átmeneti szállást, a többiek rokonokhoz, ismerősök­höz mentek. „Devecserről 456 ember magától elment, vagyis ideiglenesen elhagyta otthonát, de még ötezren maradtak a tele­Devecser: folyik a takarítás. Több mint négyszázan maguktól is elmentek

Next

/
Oldalképek
Tartalom