Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-11 / 237. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 11, HÉTFŐ 5 Hat helyen előzte meg a Jobbik az MSZP-t a választáson Az október 3-ai helyhatósági választás több meglepő eredményt is hozott Mezőtúron. Nem a győztesek személyében persze, mert a Fidesz előre borítékolható sikeréhez, a számok tanúsága szerint, szinte kétség sem férhetett. Jelöltjük, Herczeg Zsolt, megnyerte a polgármester-választást, és tarolt a párt az egyéni választókörzetekben is: nyolcból nyolc győzelem. Az viszont már meglepetés, hogy a várost két évtizeden át irányító szocialisták rosszabbul szerepeltek, mint a Jobbik, s csak a harmadik helyre futottak be. Az úgynevezett kompenzációs listáról egyformán egy-egy jelöltet tudtak a képviselő-testületbe juttatni, ám az egyéni választókörzeti eredmények is beszédesek: a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjei a nyolcból hat helyen is megelőzték a szocialisták reprezentánsait, s a radikális jelöltek csak egy-egy körzetben szorultak harmadik, illetve negyedik helyre. Nemcsak átszíneződött, de jelentős mértékben ki is cserélődött a városi képviselő-testület. Az új „csapat” 11 tagja közül csak négyen vannak, akik már az előző testületben is bent ültek. A többiek újak, s új a polgár- mester is..Hamarosan kiderül, hogy — ahogyan azt a választás előtt a Fidesz kommunikálta - minőségiek lesznek-e a cserék, vagy csak számszakiak. Pénteken megtörtént a polgár- mesteri ügyek átadása, átvétele a hivatalban, s az új testület szerdán — október 13-án — megtartja alakuló ülését. A mezőtúri kistérséghez tartozó települések közül Túrkevén történt polgármesterváltás: dr. Szabó Zoltán vette vissza a posztot Cseh Sándortól. Mesterszállá- sdn Kiss Gábor, Mezőhéken Fó- rizs Ágnes, Kétpón pedig Boldog István újabb ciklusra elnyerte a települése választóinak bizalmát. Meglepő dolog történt a cigány önkormányzati választás során: az öt képviselői helyre éppen öt jelölt pályázott, s az önkormányzat megalakításához elegendő lett volna az is, ha mindenki kap legalább egy szavazatot. Egy jelölt azonban szavazat nélkül maradt, így négy évig nem lesz cigány önkormányzat Mezőtúron. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúron élők hívását' várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-735-ös telefonszámot hétköznapokon! MEZŐTÚR Herczeg Zsolt ügyvezető összepakol, és elköszön mostani munkahelyétől, hogy azután elfoglalja az új irodáját a polgármesteri hivatalban i arc a túri városházán közélet A választott vezető szerint kicsi a gazdasági mozgástér A rendszerváltozás utáni története során első ízben választott Mezőtúr a város és az önkormányzat élére jobboldali párthoz kötődő polgármestert. Herczeg Zsolt, a Fidesz jelöltje nagy fölénnyel lett első az egy hete zajlott választáson. Az új városvezetőt a városról és a polgármesteri feladatokról kérdeztük. L. Murányi László Herczeg Zsolt „kívülről jött” ember a polgármesteri hivatalban. Eddig az önkormányzati tulajdonú Víz- és Csatornamű Kft.-t igazgatta, s onnan költözik most át a városházára. — Megválasztott polgármesterként milyennek látja Mezőtúr és az önkormányzat helyzetét?- kérdeztük tőle, még a régi irodájában.- Nem könnyű a helyzetünk. Sem a városé, sem az önkormányzaté. Kedvezőtlen adottságú település vagyunk, rossz közlekedés-földrajzi feltételek között, így aztán nagyon nehéz orvosolni a legfőbb bajunkat, a munkanélküliséget. Tartósan tizenkét százalék fölött van a munkanélküliek aránya, meghatározó jelentőségű cégek szűntek meg a közelmúltban, ami nemcsak a foglalkoztatásra, hanem a helyi adók összegére is nagy hatással volt. Kiürült a főiskola, ami szintén munkahelyek megszűnését jelentette. — Nem lesz könnyű dolga az új önkormányzati testületnek. Mivel kezdik a munkát?- Részletesen fel kell mérni az önkormányzat gazdasági helyzetét, és haladéktalanul meg kell határozni a legfontosabb feladatokat. Annyit persze már tudunk, hogy az önkormányzat nagyon el van adósodva, és alig van gazdasági mozgástere. Nagyfokú takarékosságra kényszerülünk, és sok apróbb, de fontos intézkedésherczeg zsolt a harmadik rendszerváltás utáni polgár- mestere Mezőtúrnak. Elsőként, 1990-ben, a szocialista kötődésű dr. Bagdán Piroska nyerte el a helybeliek bizalmát, és helyén is maradt három cikluson át, egészen 2002-ig. Dr. Dras- kovits Dénes az MSZP jelöltje követte a székben, s 2006-ban ő is megismételte a győzelmét. sei tudunk eredményt elérni. Október lévén azonnal hozzá kell fognunk a jövő évi költségvetés előkészítéséhez, és ehhez tiszta helyzetet kell teremtenünk. Túl ezen, nagyon fontos dolognak tartom a közfoglalkoztatotti létszám növelését, egy ésszerű határig, hogy jövedelemhez, és ne segélyhez jussanak a munkaképes emberek. A foglalkoztatottság javítása mellett nagy hangsúlyt kell kapnia a meglévő munkahelyek megtartásának. Partneri kapcsolatot fogunk ajánlani a helyi gazdálkodó szervezeteknek, hogy az eddiginél nagyobb szerepet kaphassanak az önkormányzati beruházásokban. Át kell tekintenünk a folyamatban lévő projekteket az eredményes folytatás érdekében... Idén Draskovits már nem jelöltette magát, s inkább a nyugalmat választotta a politikai csaták helyett. a megméretésen Rózsa Endre képviselte a szocialistákat. A baloldal - hosszú regnálás után - most elvesztette a várost, mert a győztes Herczeg Zsolt a Fidesz-KDNP színeiben indult és nyert néhány hete. Herczeg Zsolt született: Mezőtúr, 1964. 03. 22. család: nős, 2 lánygyermek ISKOLAI VÉGZETTSÉG: mez& gazdasági gépész üzemmérnök, építőmérnök, környezet- védelmi szakmérnök karrier: Alföldi Téglaipari Vállalat, Mezőtúr és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető —15 éve.-Alföld ThermálKft....? Egészségház-építés... ?- Az egészségház ügye egyszerűbb. Magánberuházás, az önkormányzatot csak annyiban érinti, hogy amennyiben meghiúsul, úgy négy orvosunk méltó elhelyezéséről gondoskodnunk kell. A strandfejlesztés ügye jóval bonyolultabb. Alaposan, és végre őszintén át kell tekinteni az ügyet, és úgy dönteni a további lépésekről. Egy dolog azonban biztos: önkormányzati vagyont nem hagyunk elveszni! Éppen a strandprojekt kapcsán mondom, hogy nagyot kell javítanunk az önkormányzat kommunikációján, jobb kapcsolatot kell kialakítanunk, s még egyszer nem tehetjük meg, hogy közérdekű információkat zárunk el a városban élők elől! Kik ültek a székben az elmúlt húsz év alatt? Pert indít az önkormányzat a mezőtúri önkormányzat a múlt év végén vásárolta meg a Medisyst Kft.-től, 3 millió forintért a helyi kórházat üzemeltető gazdasági társaságot, visszavéve ezzel az intézmény működtetését. A felek akkor megegyeztek: a cég tőkéje 10 millió forint aktívumot fog tartalmazni az átadáskor. Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint ezzel szemben mínusz nyolcmilliót találtak ott. Az önkormányzat az utolsó ülésén úgy döntött, hogy pert indít a követelés érvényesítése érdekében. Város a negyvenhetedik szélességi fokon szeptember 30-án egy kerámia domborművet - Takács Győző grafikus, iparművész munkáját - avattak Mezőtúron, a Kossuth tér 9. szám alatti ház falán. A mű azt jelzi, hogy a város pontosan a 47. földrajzi szélességi fokon fekszik, s ez a vonal az említett helyen halad át. Erre eddig csak egy régi faragott kő emlékeztetett. Hírünket viszik, szerte a világban A mezőtúri Kovács László és párja, Kelemen Erika képviseli Magyarországot 2010. november J3-án New Yorkban a latin-amerikai táncok világbajnokságán. Az ugyancsak mezőtúri Kozma Izabella egy világcég által októberre, Párizsba szervezett fodrászvilágversenyen vesz részt, szintén az ország képviseletében. Megkezdődött az intézmény felújítása szeptember utolsó napján megkezdődött Mezőtúron a Városi Általános Iskola Kossuth Lajos Tagintézményének felújítása, illetve bővítése. A 300 millió forint értékű beruházás alapkőletételére 30-án került sor, majd az előkészítő bontási munkákhoz látott a kivitelező. SZ0U0N.hu További mezőtúri információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Tekintélyt adó tábla került az öreg iskolaépületre OKTATÁS Pápával, Sárospatakkal, Debrecennel és Kecskeméttel egy listára került Mezőtúr Új intézménnyel gazdagodott Mezőtúr az idei őszre: a Mezőtúri Református Kollégiummal. A település ezzel olyan illusztris társaságba került, amelynek eddig, többek közt, Debrecen, Sárospatak, Kecskemét vagy éppen Pápa volt a tagja: a nagy hagyományú, református kollégiumnak helyet adó városok sorába. Az új típusú intézmény a korábbi Szegedi Kis István Református Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Református Általános Iskola és Diákotthon összevonása révén, 824 diákkal és 131 dolgozóval kezdte meg szeptemberben a munkát. Mihalina László főigazgató történelmi pillanatnak nevezte a szeptemberi kezdést.- Fontos tudni, hogy két jól működő intézményt kapcsoltunk szervezetileg is egymáshoz - fejtette ki a főigazgató. - Már korábban is együttműködtünk egymással, s régtől érett ez a folyamat. A pedagógusaink áttanítottak a másik intézménybe, közös pályázataink és közös rendezvényeink voltak. Az eddig is élő lelki, szellemi egység mellé most a gazdasági, szervezési egységet is megteremtettük, az optimális „ működés érdekében. A belső ok- § tatásszakmai önállóságot persze | megőrizte a két integrált iskola. | Az említett „nagyokat” az jel- £ lemzi, hogy az óvodáskorúaktól A kollégiummá válást immáron egy tábla is jelzi a patinás épület bejáratánál egészen a végzős középiskolás korig fogadják — oktatják és nevelik —református szellemben a diákokat. A főigazgató megerősítette lapunknak: a Mezőtúri Református Kollégium egyik fejlesztési iránya éppen ez: óvoda létrehozása az intézmény keretei között.- Bár új intézményről van szó, a hagyományaink miatt nekünk sem kell szégyenkeznünk - említette végezetül Mihalina László. — A gimnáziumunk elődjét ugyanis négyszáznyolcvan éve alapította egyházunk. Kollégiumként működni pedig rangot jelent a református egyházban, és tekintélyt ad, remélhetőleg egyházon kívül is. ■