Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-08 / 209. szám

4 PÉNZ — SIKER VÁLLALKOZÁS in ~n "iiiminirr miwumi t 'i i hu i—mimui ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 8., SZERDA Gyorsabban lehet behajtani a tartozást A megyei iparkamara az elektronikus fizetési megha­gyással kapcsolatos változá­sokról tart tájékoztatót. Csü­törtökön tíz órakor a kama­rai székházban kezdődő szakmai nap aktualitása, hogy a fizetési meghagyá­sos eljárások a közelmúltig a bíróságok hatáskörébe tar­toztak, június 1-től azokat már közjegyzők intézik. Mindezzel a tartozások be­hajtásának felgyorsítását kí­vánják elősegíteni. Új fejlesztésű géppel a gazdanapokra A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI AgTO­Contakt 2000 Kft. is kiállít a ma kezdődő és a hét végéig tartó Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon. A cég há­rom kiemelt standon is vár­ja partnereit. A központi standon bemutatnak szár­húzót, kaszát, kéttárcsás műtrágyaszórót és az új fej­lesztésű zsákemelőjüket is. A régiós pénzek fele már elkelt az észak-alföldi Regionális Programban 2013-ig rendel­kezésre álló 280 milliárd fo­rintból eddig 74 pályázaton 216 milliárdot hirdettek meg. Ez a pályázati források háromnegyede. Az eddig be- < érkezett két és fél ezer pá­lyázatból 851 nyert össze­sen 138 milliárd forintot. Százmilliárd forintra már támogatási szerződést is megkötöttek, 42 milliárdot pedig már ki is fizettek. Az EU átlaga körül a munkanélküliség AZ EURÓÖVEZETBEN 10, az Unió egészében pedig 9,6 százalékos a munkanélküli­ségi ráta. Az Eurostat adatai szerint Spanyolországban legrosszabb a helyzet, ott 20 százalékos a munkanélküli­ség. A legalacsonyabb, négy százalék körüli Ausztriában és Hollandiában. Hazánk 11 százalékos rátával a közép­mezőnyben van. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. Kötelező lesz a kamara? vállalkozások Érezni szeretnék, hogy kapnak valamit a tagdíjért A kiskereskedők azt javasolják, hogy ha kötelező lesz a kamarai tagság, akkor a tagdíj levonható legyen az adóból. A Képünk illusztráció. Tíz év után ismét kötelező lehet a kamarai tagság. Az új Széchenyi-terv vita­iratában szereplő elképze­lést a Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara orszá­gos vezetése is támogatja. A szervezet megyei elnö­ke, dr. Sziráki András azonban óvatosságra int. Teleki József — Ne üljünk fordítva a lóra! Elő­ször azt kell tisztázni, milyen ha­táskörei, jogosítványai lesznek a kamarának. Mi az, amiért kötele­ző a kamarai tagság - fogalmaz dr. Sziráki András. A megyei ke­reskedelmi és iparkamara elnöke szerint, ha nem tudnak megfele­lő szolgáltatást nyújtani a kötele­ző tagsághoz, akkor azt nem fo­gadják el a vállalkozók. Egyéb­ként is, ha egy magyar meghallja, hogy kötelező, már viszolyog tőle. Pedig már volt kötelező a tag­ság, a gazdasági kamarák indu­lásától, 1994-től egészen 2000- ig. Akkor a első Orbán-kormány eltörölte a kötelező tagságot, töb­bek között éppen a vállalkozók ellenállása miatt.- Nem kaptam semmit a pén­zemért - mondja a szolnoki Pré­da István, aki tíz éve még mint kisvállalkozó tevékenykedett. Nem csak a szolgáltatásokban, de a érdekképviseletben sem igen érezte a kamara hatását. Az egyéni vállalkozók és kis cégek közül többen érezhették akkor így. Egy tíz éve készített felmérés szerint ugyanis az akkor meg­kérdezett 300 vállalkozó elsöprő többsége, 81 százaléka egyálta­lán nem ismerte a kamarák ér­dekképviseleti tevékenységét. Több mint a háromnegyedük még egyetlen kamarai szolgálta­tást sem vett igénybe, a vállalko­zások 15 százaléka egyet, és csu­pán 6 százalékuk használt már több szolgáltatást is. Pedig volt egy időszak, amikor még a vál­lalkozói igazolványok kiadását is a kamara végezte. Ám ez is, mint sok más feladat, később visszakerült az államhoz, illetve az önkormányzatokhoz. Hogy most milyen gazdaság- szervezési feladatokat tudna át­vállalni a kamara az államtól, ar­ról még folynak a tárgyalások. A lehetőségek köre igen széles, a vendéglátóegységek osztályozá­sától egészen az autóbontók nyil­vántartásáig. A kötelező kama­rai tagság mellett azonban a leg­főbb indok, hogy tisztább hely­zetet, viszonyokat teremthetne. Átláthatóbbá tenné a foglalkoz­tatást, hozzájárulna a gazdaság kifehérítéséhez.- Erre nem csak a kötelező tagság alkalmas, hanem a re­gisztráció is - véli dr. Sziráki Európa legtöbb országában önkéntes a tagság az unió huszonhét tagországá­ban a kamarák 70 százalék­ban önkéntes tagságiíak — de­rül ki az Európai Kereskedel­mi és Iparkamarák Szövetsége (Eurochambres) tanulmányá­ból. Ám azokban az országok­ban, melyek hazánk fő piacait jelentik (Németország, Fran­ciaország vagy Ausztria) egy­értelműen kötelező a tagság, és igen erős gazdasági önkor­mányzattal rendelkeznek. az osztrák kamara például külpiaci hálózatot tart fent, olyat, amely hatékonyan ké­pes képviselni az osztrák vál­lalkozásokat külföldön, s ér­demben tudja segíteni őket a piacra jutásban. András. A megyei kamarai el­nök elképzelhetőnek tartana egy olyan megoldást, hogy a vál­lalkozásoknak évről-évre re­gisztráltatniuk kellene magukat egy kisebb, a szolgáltatással összhangban álló összegért. Ha­sonlóan mint az jelenleg építő­ipari cégek esetében is működik. — A legkisebb vállalkozók is érezzék, hogy kapnak valamit a pénzükért - mondja Nagy Fe­renc. A Kisosz megyei elnöke szerint ennek érdekében készek is együtt működni a kamarával. A kötelező tagsággal szembeni ódzkodást ugyanakkor nagyban mérsékelhetné az is, ha a tagdí­jat leírhatnák adójukból a vállal­kozók. így ugyanis nem rakódna újabb teher a nyakukba. Vállalkozások száma a megyében Mezőgazdaság 19 m| Ipar ■1 2 23( 1 Kereskedelem 1387 Szállítás 11028 Vendéglátás ■ 1909 Szolgáltatás 19820 FORRÁS: KSH Országosan nő, a régióban csökken a bedőlt cégek száma Az Észak-alföldi régióban jelen­tős csökkenés mutatkozott au­gusztus végéig a felszámolások terén - derül ki az Opten cégin­formációs szolgáltató közlemé­nyéből. A három megyében együttesen a tavalyi első nyolc havi 1740-ről nagyon jelentősen, 1274-re esett a felszámolások száma. A 26,8 százalékos csök­kenés szöges ellentéte az orszá­gos folyamatnak. Augusztus hó­napban mindezzel együtt azon­ban jelentősen, 36,4 százalékkal több céget döntöttek be, mint ta­valy augusztusban. Országosan ugyanakkor idén nyolc hónap alatt már több cég ment tönkre, mint tavaly egész évben. Akkor december végéig 11 451 céggel szemben indítot­tak felszámolási eljárást a hitele­zők, most augusztus végéig 11 512 jutott hasonló sorsra. Lassabb ütemben bár, de az előző év azonos időszakához ké­pest emelkedett a végelszámo­lással megszüntetett cégek szá­ma is. Tavaly nyolc hónap alatt 8880 cég bezárásáról hoztak döntést a tulajdonosok, idén vi­szont már 9743 cég húzta le a rolót, így a növekedés nem egé­szen tíz százalékos. Az Észak-Alföldön ebben a te­kintetben is ellenkező előjelű fo­lyamat volt Az első nyolc hónap­ban a régióban összesen 534 cé­get zártak be a tulajdonosok, ez 28,6 százalékkal kevesebb, mint egy éve ugyanebben az időszak­ban. ■ Országosan már több cég ment tönkre, mint tavaly egész évben. A térségben a cégalapítási kedven érhető leginkább tetten a válság. Míg ugyanis tavaly au­gusztus végéig 1,2 százalékkal csökkent az új vállalkozások száma, idén már 6,1 százalékos volt a visszaesés. Országosan ennek felével, közel 3 százalék­kal esett vissza a cégalapítási kedv. Az Opten elemzése szerint mindez azt jelzi, hogy a válság­nak továbbra sincs „visszatartó ereje”. A bedőlt cégek nyomdo­kain, azonos tulajdonosi körben újabb vállalkozások alakulnak, amelyek a statisztikák szerint adósságokat felhalmozva gyak­ran ugyanarra a sorsa jutnak, mint elődeik. ■ Uj és korszerűbb raktár Bl-KA LOGISZTIKA Nagyobb tárolókapacitás, bővülő szolgáltatás A szolnoki régió egyik piacvezető szállítmányozó-logisztikai szolgál­tató vállalkozása, a Bl-KA LO­GISZTIKA Kft. az elmúlt időszak­ban folyamatosan erősítette az önálló üzletággá fejlődött raktár­logisztikai és belföldi szállítmá­nyozási, disztribúciós tevékenysé­gét. A társaság a raktározáshoz és belföldi szállítmányozási szol­gáltatáshoz kapcsolódó tevé­kenységét 2010. szeptember 1- től új helyszínen (Szolnok, Tószegi út 2., volt Papírgyár területe) látja el. Az új telephelyen jelentős táro­lókapacitás, korszerű anyagmoz­gató eszközök és képzett szak­embergárda áll a partnerek ren­delkezésére. A telephely további előnye, hogy iparvágány-kapcso­lattal illetve közúti hídmérleggel is rendelkezik. A Bl-KA LOGISZTI­KA Kft. szolgáltatásportfoliójában a klasszikus raktározási feladato­kon túl egyéb kapcsolódó tevé­kenységek is szerepelnek. A lo­gisztikai cég a raklapos áru keze­lése mellett egyedi méretű termé­kek raktározását is vállalja fedett illetve nyitott felületeken. A vevő igényei szerinti árukiszedés, ko- missiózás és egységrakomány­képzés szolgáltatásait éppúgy nagy tapasztalattal teljesíti, mint a tárolt termékek csomagolását, pántolását, fóliázását. A vállalat számítógépes készlet-nyilvántar­tási rendszere biztosítja a raktár­logisztikai folyamatok gördülé­keny informatikai működését. A Bl-KA LOGISZTIKA Kft. dele­gált belföldi logisztikai osztálya a raktár mellett elhelyezkedő irodahelyiségben szervezi a na­ponta induló belföldi disztribú­ciós és irányfuvaros szállításo­kat, melyet oda- és visszfuvar- ban is igénybe vehetnek a part­nerek. Az előzetesen leadott árulisták alapján a vállalkozás ütemezett módon beszállítja raktárába az elkészített tételeket, ezt követő­en pedig, a megrendelés szerin­ti időben, 48-72 órán belüli ki- szállítási határidővel az árut a le­rakóhelyekre teríti. A fent ismertetett szolgáltatások­kal kapcsolatban bővebb infor­mációkért látogasson el a www.bikalogisztika.hu weboldal- ra és kérje a belföldi logisztikai osztály árajánlatát! ▲ Új helyen a házimozi-stúdió. Tágasabb, és színvonalasabb helyre költö­zött a szolnoki Partner Hi-Fi és Házimozi Stúdió. A cég munkatársai a Táncsics Mihály út 18. szám alatti üzletben várják a házimozi és a zene- hallgatás szerelmeseit. ▲ A Cégközlönyben ismertetett megyei eljárások 4 Cégközlöny 35. számában közzé­tette, a megyei cégbíróságon indult eljárások. FELSZÁMOLÁSOK SZISZ-TEM Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft., Tiszabő. Félsz.: Csaba- holding Kft. 1146 Bp., Thököly út 59. Panama Motors Hungary Kft, Rákó- cziújfalu. Félsz.: Adóaktuál Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 18-20 VÉGELSZÁMOLÁSOK WAX-MAN 2000. Bt, Rákóczifalva. Végelsz.: Ázsió Kft. 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa Gy u. 1. F & L 2004 Bt., Rákóczifalva. Vég­elsz.: Vectigalis Zrt. 1051 Bp., Mér­leg u. 12. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem válla­lunk. ■ T.J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom