Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-07 / 208. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 7., KEDD » SPORT 15 Női pólósaink három góllal kikaptak az orosz együttestől A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-es vereséget szenvedett az oroszoktól a zágrábi Európa- bajnokságon, így nem jutott be az elődöntőbe. Petrovics Mátyás csapata az első negyedben hagyta meglépni riválisát, a másodikban azonban újra szorossá tette az összecsapást, 5-4-re zárkózott fel. Az orosz együttes azonban a harmadik nyolc percben négygólos előnyre tett szert, s innen Drá- vucz Ritáék már nem tudtak fordítani. Csapatunk az olasz-spanyol találkozó vesztesével játszik az ötödik helyért. ■ Nehéz mérkőzés vár mindkét válogatottunkra Nem a legjobb előjelekkel készülődnek a futballcsapataink a ma esti Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre. A legutóbbi körben ugyanis felnőtt és U 21-es válogatottunk egyaránt vereséget szenvedett. Az előbbiek Stockholmban a svédektől 2-0- ás, míg az utóbbiak Wales válogatottjától 1-0-ás vereséget szenvedtek Székesfehérváron. Utánpótlás együttesünk, ezzel a bakival nehéz helyzetbe került Túdniillik, ha ma az Üllői úton 17 órakor kezdődő mérkőzésen legyőzi a bosnyákokat, kevés a boldogsághoz. Az is fontos lenne, hogy a jelenleg csoportmásodik olaszok ne nyerjenek hazai pályán a listavezető Wales ellen. Ha ez a két feltétel teljesül, akkor második válogatottunk, és marad halvány reménye arra, hogy pót- selejtezőt játsszon a jövő évi Ebszereplésért. Felnőtt válogatottunk még csak a második fordulónál tart, a hat csapat alkotta E csoportban. A svédektől elszenvedett vereség után, hazai pályán - Szusza Ferenc-stadion, 20.30) nem szabad botlani Moldova legjobbjaival szemben. A meccs nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a moldávok a pénteki rajton két góllal megverték a finneket Ennek ellenére hazai környezetben Geráéknek be kell gyűjteni- ük a három pontot. Mindkét ösz- szecsapást élőben közvetíti a Sport televízió. ■ V. Cs. Rajt előtt a harmadosztály kézilabda A Rákóczi a címvédésre, a Székács a felsőházba pályázik A hét végén megkezdődik az NB Il-es férfi kézilabda-bajnokság, amelynek következő kiírásában négy csapat képviseli megyénket. Gönczöl Gábor A férfiak mezőnyében a Szolnoki Főiskola-Rákóczifalva KK, a Törökszentmiklósi Székács és a Martfű a hagyományoknak megfelelően a Délkeleti csoportba kapott besorolást. A címvédő Rákóczi ismét az aranyérem megszerzésének céljával vág neki a pont- vadászatnak, amihez jó alapnak tűnik a tavalyi évad sikercsapatának együtt tartása. Sőt, Dan- ku Csaba és Sipos Attila (Kiskunfélegyháza), Perjési Viktor és Gál Szabolcs (TKE), valamint Szabó László (Abony) átigazolásával tovább izmosodott az együttes. Tóth Barnabás befejezte pályafutását, a jövőben az ifjúsági csapat edzőjeként, valamint Patocskai László játékos-edző segítőjeként tevékenykedik a klubnál. Mellette Makai Róbert (Martfű) neve szerepel a távozók lajstromán. A hazai meccseket továbbra is a rákóczifalvi sport- csarnokban rendezik a főiskolások. Megtartotta kulcsembereit a Törökszentmiklósi Székács is, amely a remek tavasz után ősztől már a felsőházba pályázik. A fiatal átlagéletkorú együttes Fejes Tóth Arnold és Csanádi Valter (TKE), valamint a Gyöngyösről visszatérő Kóródi Roland megszerzésével erősödött. Kovács Béla edző elmondása szerint a klub anyagi megfontolások miatt a jövőben nem a Lá- bassy sportcsarnokban, hanem a Székács szakközépiskola - jelenleg felújítás alatt álló - tornacsarnokában rendezi hazai mérkőzéseit. Az új csarnok várhatóan november elejére készül el. Az addig esedékes hazai találkozókon a Makó elleni csata kivételével felcserélték a pálya- választás jogát, így a bajnokság első felében csak idegenben, a második felében pedig csak hazai környezetben lép pályára a Székács. Martfűn is maradt a törzsgárda, sérülések és munkahelyi kötöttségek ugyanakkor nehezítik Kovács József játékos-edző £ A székácsos Berta János (labdával) és a martfűi Fekete Károly a bajnokság második fordulójában ismét találkozhat dolgát. Serfőző Adám boka-, öccse, Dávid combizomsérülés miatt kényszerül hosszabb kihagyásra. Aponyi Attila, Bánfi Krisztián és Prigl Gábor munkahelyi elfoglaltság következtében nem állhat mindig rendelkezésre. Az esetleges hiányzókat a kapus Makai Róbert (Rákóczi) és az átlövő Csőke Roland (Abony) igyekszik minél jobban pótolni. A legnagyobb változások Mezőtúron történtek az elmúlt hónapokban, ahol csak hosszas egyeztetések A bajnokaspiráns Rákóczi korelnöke, Tóth Jacsa” ismét az aranyra hajt után dőlt el, hogy a kieső helyen zárt alakulat indulhat az NB II- ben. A szövetség illetékesei az Északkeleti csoportba sorolták a túriakat, amit ők a nagyobb költségek ellenére elfogadtak. A tavaszi keretből Szelei Balázs, Icsa Gyula, Ratkai Róbert, Szűcs Dániel és Ducza Árpád, valamint az ifjúsági csapat fiataljai maradtak meg hírmondónak. Az együttest játékosedzőként Gulyás Károly irányítja a jövőben, munkáját a korábbi szakvezető, Kovács József segíti. A Törökszentmiklós- ra igazoló Farkas Kristóf kettős játékengedéllyel visszajátszhat a túri gárdába, amely további három miklósi játékossal - a kapus Hoppál Józseffel, a balszélső Kovács Imrével és a beál- lós Bakos Zoltánnal - egészült ki. Az alaposan megfiatalított társaság a felsőházba kerülést tűzte ki célul. Változik a bajnokság lebonyolítása harmadosztályú bajnokság 2010/2011-es kiírásában a korábbi tizenkettő helyett csoportonként tíz csapat szerepel. A pontvadászat alapszakaszból és rájátszásból áll. Az alapszakasz (18 mérkőzés, 14 forduló ősszel, 4 tavasszal) után a csoportok első öt helyezettje a felsőházban, a többiek az alsóházban folytathatják. A rájátszásban újabb dupla kör (8 meccs) vár minden gárdára. ■EXEIXSSi Dobogón a szolnoki kajakosok és kenusok A hét végén Győrött rendezték meg a kajak-kenu maratoni vb-válogatót. A felnőttek között a szobiokiak világbajnoka, Folláth Vivien a győri Kollár Judittal az oldalán harmadik lett a párosok mezőnyében. A kenupárosok küzdelmében harmadik helyen végzett a Fodor Ro- land-Szabó Dávid duó. Az ifjúságiaknál a szolnoki Dobos Ferenc a. szarvasi Nyem- csók Máté oldalán megnyerte a kajakpárosok versenyét Kemény ellenfelekkel találkoznak csapataink A férfi kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének vasárnapi lezárultával kialakultak a sorozat csoportjai. E szerint a Veszprém a szlovák Presov mellett a Hamburggal, a francia Montpellier-vel, a dán Koldinggal és a svéd Sävehof- fal találkozik majd. A szegediek a fehérorosz Minszk mellett az orosz Csehovszki, a dán Aalborg, a spanyol Valladolid, a svájci Schaffhau- sen csapataival mérkőznek. A csoportmeccsek szeptember 22-én kezdődnek. Csömör Erika világbajnoki címe csömör Erika nyerte meg vasárnap a svájci Zofingen- ben rendezett hosszú távú duatlon-világbajnokságot. A magyar versenyző 7:20:52 óra alatt teljesítette a 10 km futásból, 150 km kerékpározásból, majd további 30 km futásból álló távot. Szombaton futónap lesz Ujszászon a hagyományokhoz híven az idén is megrendezik az új- szászi futónapot. A helyi Katély Otthon parkjában szombaton délelőtt 10 órakor az ovifutással indul a program. Ezt követően lesz 2,5 km-es kocogás, 5 és 10 kilométeres futás. Bővebb felvilágosítást Fehér János ad az 56/367-663-as telefonszámon. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Nem borait a papírforma a Körösi úton teke A bajnokesélyessel szemben is helyt állt a szolnoki legénység Csúcsmezőny indult a fővárosi félmaratonin A Szolnoki MÁV szuperligás te- kézői a Szegedi TE legénységét fogadták a bajnokság első hazai mérkőzésén a Körösi úti csarnokban. A mávosoknak már több alkalommal sikerült győzni az Európa-hírű szegediek ellen, most is bizakodva léptek pályára. A mérkőzést hazai részről Fehér Béla kezdte az egyes pályán, és magabiztosan „küldte padlóra” ellenfelét, Kiss Zsoltot. A hármas pályán a kezdő Bíró Norbert volt, akinek nem volt szerencséje, mindössze hét fá- < val kapott ki a korábbi szolnoki § játékostól, az egykoron páros H világbajnok Kakukk Leventé- | tői. A középső játszmában a sé- £ rüléssel bajlódó Lampert Péter gurított, aki csak az utolsó pályán adta meg magát. Párja Molnár László volt, aki kimagasló eredményt ért el a kettes pályán, de összességében ez is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. A befejező párosból Bódai Ferenc nem bírt a többFehér Béla magabiztosan verte szegedi vetélytársát szőrös világbajnok Kiss Nor- berttel. Ellenben Bíró Ervin hozta a játékát, ezzel megszerezve a szolnokiak második csapatpontját A végeredmény pedig 6:2 lett a szegedi csapat javára. Az ifjúságiak kezdése viszont jól sikerült, hiszen 4:0 arányban — Rozsnyai János 604 fa, Miklós József 534 fa - verték szegedi vetélytársukat. Szolnoki MÁV SE-Szegedl TE 2:6 (3608:3657) SZOLNOK: Fehér Béla 629, Bíró Norbert 613, Lampert Péter 589, Molnár László 615, Bódai Ferenc 582, Bíró Ervin 580 fa. ■ V. Cs. Újabb csúcsot döntött Magyar- ország legnagyobb félmaratoni futóeseménye, a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton: a versenynek összesen 10 500 indulója volt. A 21 kilométeres távon a férfiaknál Tóth László, a nőknél Papp Krisztina lett a győztes. A jubileumi Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon hírességek, közéleti személyiségek is rajthoz álltak. Az ország valamennyi megyéjéből érkeztek futók legalább kéttucatnyian, de volt, ahonnan száznál is többen. A Futás Jubileumi Éve negyedszázados futóeseményére öt kontinens 52 országából jöttek indulók. A félmaratoni távon egyéniben 6100an, párban pedig 900-an álltak rajthoz. A 3,5 kilométeres Ligetkört 3500-an futották. A férfiaknál a győztes Tóth László 1:04:38 alatt teljesítette a 21 kilométert. A Békéscsabai AC futója közel három perccel előzte meg a második helyezett etióp Erkolo Ashenafit, négy és fél perccel pedig a harmadikként célba érkező Józsa Gábort A nőknél az UTE versenyzője, a több nagy világversenyt is megjárt Papp Krisztina diadalmaskodott, 1:13:13-as eredménnyel győzött. A második a mogyoródi Staicu Simona, a harmadik a Nike Futóklut)-Győr versenyzője, Földingné Nagy Judit lett a népes mezőnyben. ■