Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-06 / 207. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ 5 TISZA-TÓ Jól vizsgázott a Tisza-tónál a villogó veszélyjelző Augusztus eleje óta próbaüzemmel működik a Tisza-ta- von a viharjelző rendszer. Az elmúlt időszak szélsőséges időjárási eseményei igazolták, jó döntés volt kiépíteni, még akkor is, ha egyelőre csak kettő van a térségben.- A protokoll szerinti elvárás az, hogy a vihar kitörése előtt egy órával tudnunk kell róla, hiszen a vízi rendészetet, a katasztrófavédelmet és a vízen tartózkodókat is értesíteni kell - mondta érdeklődésünkre Rá- zsi András meteorológus. A Tisza-tónál egyelőre nincs kidolgozott szabályzata a viharjelzésnek. Ennek elkészítése későbbi feladat. Példa lehet a balatoni, melynek értelmében az első fokú jelzés életbe lépésekor a partot 500 méteren túl elhagyni nem lehet, a másodfok esetében pedig a tőkesúlyos járművek kivételével senki és semmi sem szállhat vízre. ■ A vihar kitörését ma kilométeres pontossággal tudják előre jelezni. — Minden területnek megvan a saját mikroklímája, melyet ki kell tapasztalni - jelezte Rázsi András meteorológus. Hozzátette: a viharjelzésben három fokozat van: az alap, amikor szélcsendes az idő. Az első fokozat azt jelenti, hogy 1-3 órán belül percenként 12 méter sebességű, erős szél várható. A második fokozat azt üzeni, hogy 1 -3 órán belül percenként 17 méternél is gyorsabb, viharos szél keletkezik. Ahogy emelkedik a riasztás foka, úgy változik a villogás frekvenciája. A poroszlói és az abádszaló- ki öbölben felállított viharjelzők számítógépes összeköttetésben vannak az Országos Meteorológiai Szolgálat miskolci és debreceni regionális központjával. Innen szabályozzák a villogás ütemét. A vihar kitörését és pusztítását ma kilométeres pontossággal tudják előre jelezni. Rázsi András megjegyezte: gyakran éri őket az a vád, hogy „pontatlan” volt a riasztás. Ám tízméteres pontossággal nem lehet előre jelezni, a legfontosabb viszont a személy- és vagyonbiztonság. ■ Az idei nyáron a vártnál kevesebb vendég töltötte a szabadságát a Tisza-tónál. A nagyobb forgalom elsősorban a hétvégékre volt jellemző. mus. Az ide érkező turisták egy része csak addig fogyaszt, amíg tart az utalványból - magyarázta Szabó István. - Az idei nyári bevétel épphogy a túléléshez elég, fejlesztésre nem is gondolhatunk, hiszen örülünk, ha a felvett hiteleinket törleszteni tudjuk - összegezte röviden az idei szezon előzetes pénzügyi mérlegét, hozzátéve, hogy ez a többi magánszállásadóra is jellemző. A Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden is gyengének minősítik a nyári szezont. Elsősorban a fürdővendégek maradtak el, noha a füredi szabad strandon jelentős fejlesztéseket végeztek. - Mi is tapasztaltuk az országos trendet, vagyis azt, hogy a kikapcsolódásra szánt idő lerövidült, a forgalom a hétvégékre koncentrálódott. A Halas Napok idején kiemelkedő volt a városban a látogatók száma, 30-40 ezer ember volt kíváncsi a programokra, köszönhetően például a Rippel fivérek Guiness-rekordjának - mondta el érdeklődésünkre Szűcs István alpolgármester. Megjegyezte: a horgászszezon javíthat a most még borús képen. - A halállomány szerencsére kitűnő a vizeinkben, az árvíz a természetes szaporulatnak igen jót tett. Bár a statisztikai adatok még nem naprakészek, az idegenforgalmi szolgáltatók, szállásadók tapasztalata szerint nagyon gyenge volt az idei turisztikai szezon. Pólyák Adrienn Nincs okuk az örömre a Tisza-tó környékén az idegenforgalom fellendülésére alapozó szolgáltatóknak. Az idei szezont az általunk megkérdezettek egyöntetű véleménye szerint elmosta a tavaszi, kora nyári árvíz. Az egy hónapos csúszással indult idény vendégforgalma messze elmaradt a tavalyitól. — Az önkormányzat üzemeltetésében lévő szálláshelyek kihasználtsága 60 százalék körüli volt, de a Tiszató strand is csak a várt bevétel megközelítőleg 70 százalékát hozta - bocsátkozott becslésekbe Dányi Tibor, az Abádszalók Várost Üzemeltető Kft. idegen- forgalmi csoportvezetője. Az egy hétig maradó vendég ritkaság számba ment, inkább a hosszú hétvégére érkező nyaralók jellemezték az idei szezont. Mint elmondta, öröm az ürömben, hogy úgy tűnik, idén lesz némi utószezon. A júniusban elmaradt osztálykirándulásokat sokan áttették szeptemberre, így e hónap közepéig vannak foglalásaik. Dányi Tibor hozzátette: a parti vem déglátóegységek 90 százaléka már bezárt és hozzákezdett a té- liesítéshez, néhány kisebb büfé azonban szeptember közepéig nyitva tart. Hasonlóak a tapasztalatok a magán szálláshelyeken is. Az Abádszalókon panziót és éttermet is üzemeltető Szabó István arról számolt be, hogy a májusijúniusi rossz idő és árvízi helyzet miatt az előszezoni bevétel az előző évinek mindössze 10 százaléka volt. Az előszezonban 1,8 millió forintnyi előfoglalást mondtak vissza. — Főszezonban, is csupán 60 százalékos kihasználtsággal üzemeltünk, augusztus 23. óta pedig szinte egy vendégünk sincs. A vendéglátásból származó bevételünk az elmúlt három év viszonylatában 25-30 százalékkal esett vissza - jelezte az idegenforgalmi szakember. Általános tapasztalat az is, hogy a vendégek 90 százaléka valamilyen utalvánnyal, üdülési csekkel fizetett, a készpénzes forgalom csupán 10 százalék volt. - Kiteljesedni látszik az úgynevezett hűtőtáskás turizA virtusvetélkedő sok látogatót vonzott Hal most bőven akadhat a horogra az árvíz miatt a Tisza-tavi kikötők is jelentős bevételtől estek el. - Igazából 3-4 hétig volt rendes forgalom. A vízi túrák idén is népszerűek voltak, de az érdeklődés messze elmaradt a korábbi évektől mondta el Szabics Imre kikötőtulajdonos. - Abban bízunk, hogy szeptemberben sok horgász keresi fel a Tisza- tavat. Hal ugyanis most van bőven, és a víz is nagyon szép - tette hozzá. Elvitte a víz az idei szezont idegenforgalom A horgászturizmus még javíthat a statisztikán Elkezdték a park építésének munkáit kunhegyesen elkezdődött a munka a Szabadság téri parkban. A területet kis ünnepség keretében a közelmúltban adták át a kivitelezőnek. A pihenőpark kialakítását pályázati forrásból valósítja meg a város, a munkával szeptember végére készülnek el. Tiszaörs viszonozta a lengyelek látogatását tiszaörsi delegáció látogatott a közelmúltban a lengyelországi Jordanówba, ahol a küldöttség tagjai részt vettek a város hagyományos fesztiválján. A delegáció megismerkedett a lengyel település nevezetességeivel, a helyi hagyomány- őrzés formáival, a kapcsolatteremtés lehetőségeivel. Nem érdemes gyorsan hajtani érdemes betartani a közlekedési szabályokat a Kunhegyesen autózóknak. A város belterületén ugyanis a jövőben rendszeresen várható a rendőrség sebesség- mérő készülékének megjelenése. Erről a közelmúltban tájékoztatta a Kunhe- gyesi Rendőrőrs a település önkormányzatát. Újra benyújtották pályázatukat TtszASZőLős nyolc belterületi útjának felújítására nyújtott be ismét pályázatot 55 millió forint értékben. Egy másik, már nyertes pályázat a megvalósítás közelébe érkezett. A játszótér építésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárult, kiválasztották a kivitelezőt Folytatódott a haltelepítés a tisza-tőba augusztus utolsó napjaiban Tiszafüreden, Poroszlón és Abádszalókon összesen 4513 kilogramm háromnyaras pontyot eresztettek a vízbe. SZ0U0N.hu További Tisza-tavi információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Tisza-tó térsége településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 56-516-754-es telefonszámot hétköznapokon! | Új Néplap fi E—SSSS W Benépesülnek a vízpartok gg. * äSr—n m Befejeződött a felújítás a szalóki intézményekben Az új tanév már a felújított és akadálymentesített épületekben indulhatott az abádszalóki általános iskolában és az óvodában. A Kovács Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény új tantermekkel bővült, az épület teljes villamos hálózata és fűtési rendszere korszerűbbé, egyben energiatakarékosabbá vált. Az udvaron új játszóeszközök és egy tanösvény is helyet kapott, így a korábbinál jobb körülmények között folyhat az iskolába járó mintegy 500 kisdiák ok- tatása-nevelése. Ugyancsak megújult a Hat Szín Virág Óvoda mindkét épülete. Mind a Dobó, mind a Kölcsey utcai ingatlanokat akadálymentesítették, az udvari játékokat tartós, az európai szabványoknak megfelelő darabokra cserélték, valamint egy biokertet és egy tanösvényt is kialakítottak. A Kölcsey utcai ovi épülete egy új résszel is bővült, itt tornaterem, orvosi szoba, csoportszoba és irodák kaptak helyet. Hamarosan átadják a felújított és kibővített orvosi rendelőt is. Az épületben helyezik el a háziorvosokat, az orvosi ügyeletet, és a fogászati szakrendelést is. A környezetterhelés, illetve a költségek csökkentése érdekében a rendelő épülete energiaellátásának egy részét napkollektorokkal oldották meg. ■ Új módszereket vezettek be oktatás Ebben a tanévben is hasznosítják a tapasztalatokat Lezárult az a pályázati program, amelynek keretében Kunhegyes, Tiszagyenda és Tiszaroff általános iskoláiban bevezették a kompetencia alapú oktatást. A zárórendezvényen a projektmenedzser és a szakmai vezetők számoltak be a 2009 májusától 2010 augusztusáig elvégzett munkáról, s a tapasztalatokról, amelyek egyértelműen pozitívak. Mint elhangzott, bebizonyosodott, hogy a kompetencia alapú oktatás elősegíti azoknak a képességeknek, készségeknek a fejlesztését, amelyek képessé teszik a tanulókat az önálló munkavégzésre, miközben a pedagógus nagyobb hangsúlyt fordíthat a differenciálásra. ■ A program zárórendezvényén megköszönték a résztvevők munkáját