Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-21 / 220. szám
4 VÁROSHÁZI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 21., KEDD Az értékeket közvetíti a Szent Tamás katolikus iskola Előremenekülés a válság elől beruházások A gazdaságélénkítő fejlesztések után felkészülten várja Szolnok a cégeket Különleges tanévnyitót tartottak szeptember 1-én az Újvárosi iskolában. A rendezvényt azért e napra tették, mert az immáron egyházi fenntartású intézmény ezen a napon vette fel a Szent Tamás Görög Katolikus Általános Iskola nevet. Az iskola működtetőjének változása miatt korábban egyesek attól tartottak, több szülő más intézménybe íratja át gyermekét. Szabó Elemér, az iskola egyházi igazgatója örömtelibb eseményről számolt be: „Továbbra is 175 diák tanul nálunk, s úgy érezzük, mára már a kétkedők is mellénk álltak”—hangsúlyozta az igazgató. ■ Idén tizenkilenc fős első osztály kezdett a Szent Tamás iskolában Megújult a hotel előtti parkolóudvar Ötvenhét férőhelyes parkolót újítottak fel Szolnok belvárosában. A Pelikán Hotel előtti parkolótéren két állóhelyet a mozgássérülteknek, négyet a motorkerékpárosoknak építettek ki, de még egy tíz férőhelyes kerékpártárolót is kialakítottak. Külön parkolót kaptak a régóta ott várakozó turistabuszok, de megmaradtak a taxidrosztok is. Az előzetes tervek szerint szeptember 30-án adták volna át a forgalomnak a területet, azonban már a múlt héten, ünnepélyes keretek között megnyitották azt a parkoló járművek előtt. ■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti. Azt, hogy a Stadler üzem Szolnokra telepítésének mekkora jelentősége volt, bizonyítja, hogy a svájci vonatgyártó cégcsoport, a járműkarbantartást végző MÁV-Gépészet Zrt. és a városi önkormányzat sokadik gazdaságélénkítő és állásteremtő szerződést írt már alá. Mészáros Géza A „Pálmaházat" város- és cégvezetők avatták fel a közelmúltban: (balról) Szalay Ferenc, Zaránd György, Szarvas Ferenc, Hegmanné Nemes Sára és Szabó István az avatószalaggal. A javítócsarnok munkája újabb beszállító cégeket és állásokat hozott Szolnokra. Az egyik, idén áprilisban aláírt megállapodás alapján a MÁV- Gépészet csatlakozási szándékát fejezte ki a Fiirt motorvonatok karbantartási munkáiba. Zaránd György, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója, Dunai Zoltán, a Stadler Trains országigazgatója és Szalay Ferenc polgármester akkor arra szerződött, hogy a MÁV-Gépészet alvállalkozóként bekapcso- | lódik a MÁV-START Zrt. tulajdo- g nában lévő Stadler FLIRT típusú | elővárosi villamos motorvonat- * ok éves szintű karbantartási £ munkáiba. Az egyik javítási helyszín pedig Szolnok lesz, mégpedig a nagy múltú MÁV Járműjavító üzeme. A közelmúltban gyakorlatilag is realizálódott is a tavaszi megállapodás: felújították a karbantartási munkákra kijelölt Járműjavító úgynevezett „Pálmaházát”. Befejeződött ugyanis a MÁV-Gépészet Zrt. J szolnoki Vasútijármű Javítási Te- | lephelyének 3., utolsó fejlesztési üteme, amely során felújították a javítócsarnokot. Az ünnepélyes létesítményavatón Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Zaránd György, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója és Szalay Ferenc polgármester is felszólalt. Az ünnepi beszédekben egyaránt elhangzott: a vasutasváros hálás lehet mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy Szolnokon a recesszió időszakában is folyamatos üzemfejlesztések, vasútjár- mű-ipari, illetve mun- kahely- terem- tő beruházások zajlanak. A hivatalosan is átadott „Pálmaház” által a MÁV-Gépészet Kö- zép-Európa egyik legmodernebb vasútijármű-javító bázisát alakította ki Szolnokon. Megtudtuk, a felújított, 154 méter hosszú javítócsarnok az 1970-es években épült, s mostanra a jelenleg legkorszerűbb motorvonatok karbantartására alakították át, mely képes újak összeszerelésére is. Az ünnepélyes szalagátvágásra felkérték a felszólalókon kívül Hegmanné Nemes Sárát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát és Szabó István alpolgármestert is. A MÁV Járműjavítóként ismert, több mint Felújításra váró motorvonat 1200 főt foglalkoztató létesítményben a korábbi fejlesztési ütemtervnek megfelelően vágánymérleget helyeztek üzembe, kialakították a festőkabint, a forgóvázmosót és -fényezőt is. Mindez a beruházás további álláshelyeket jelent a megyeszékhelyen. A Stadler cégcsoport által igényelt szakembereket a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában képzik ki, akik Svájcban is elméleti és gyakorlati oktatást kapnak. A helyi önkormányzat jelentős befektetésösztönző beruházást valósított meg a szolnoki ipari parkban is. A város félmilliárd forintjából, valamint ugyanekkora pályázati pénzből jelentősen A MEGVALÓSÍTOTT projekt lehetővé teszi, hogy az ipari park kihasználatlan - jelenleg mintegy 42 hektárnyi - közművesített területein új meg, növekedjen a termelő beruházások száma, és ezáltal javultak az eddig is vonzó gazdasági övezet lehetőségei. Szintén a napokban ünnepélyes keretek között tartották meg a hivatalos projektzáró rendezvényt, amelyen beszédet mondott dr. Fésűs László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. igazgatóhelyettese, Szalay Ferenc polgármester és Andrási Imre, a Szolnoki Ipari Park Kft. ügyvezetője.- Szolnok város fejlődésének az egyik legfőbb záloga az ipari park - szólaltattuk meg az esemény fontosságáról Szalay Ferenc polgármestert. — Az itt működő cégek jelentik Szolnok jövőjét gazdasági értelemben, alakíthatják újra Szolnok ipari szernövekedjen a munkahelyek száma is. Mindezek mellett az ipari parki szolgáltatások kiterjesztésével, fejlesztésével tovább növelhető az ipari parkba betelepült cégek termelésének hatékonysága és versenyképessége is. kezetét. Az elnyert uniós támogatással, valamint a saját forrásokkal az ipari parkunk teljes egészében közművesítetté vált, s megfelel minden fontos befektetői igénynek - mondta.- Az ipari parkunk szemléletében is újat igyekezett ésjgyek- szik adni a leendő partnereinek, nem véletlen, hogy elnyertük a Befektetőbarát Ipari Park címet is. Szolnok életében a legfontosabb a munkahelyek teremtése, ennek pedig alapvető feltétele egy kiváló infrastruktúrával fölszerelt ipari övezet. A támogatásnak köszönhetően ezt sikerült maradéktalanul teljesítenünk. Már rövid távon is komoly előrelépésre számítunk a cégek betelepülésében. A Stadler vonatgyára és a Segura autóalkatrész-gyára fokozatosan növeli alkalmazottainak számát, több százan dolgoznak az Eagle Ottawa üzemében, s elindult a Higi Papírsoft új üzeme is. A gazdasági válság miatt megtorpant ipartelepítés a kormányzat adószerkezeti átalakításának köszönhetően felgyorsulhat, mi felkészülten várjuk leendő partnereinket - tette hozzá Szalay Ferenc. Még van szabad kapacitása az ipari parknak Felújítják 3 Verseghy gimnáziumot. A „Szolnok, a Tisza fővárosa” elnevezésű városrehabilitációs pályázat egyik eleme a Verseghy Ferenc Gimnázium teljes rekonstrukciója. Az összberuházásra a város 1,3 milliárd forintot nyert el — a teljes fejlesztés értéke megközelíti a 2 milliárd forintot. A munkálatok a közelmúltban elkezdődtek. Megszépült 3 városkapu. A vasútállomás előtti Jubileum tér teljes térburkolatát felújították, ezen kívül kerékpárutat alakítottak ki és a parkok virágosítása is megtörtént. A városkapu megújulása része a Szolnok Épül Programban meghirdetett, közel másfélmilliárd forint értékű út-, járda és parkolóépítési munkáknak. FOTO: MÉSZÁROS JÁNOS