Új Néplap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-09 / 210. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. SZEPTEMBER 9., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Két távoli lövés, két szép gól, de a játék azért nem volt az igazi Labdarúgó-válogatottunk ked­den este lejátszotta második Európa-bajnoki selejtező mérkő­zését. A stockholmi vereség (2-0) után a magyar szurkolók győzel­met, meggyőzőbb játékot vártak válogatottunktól a Szusza-stadi- onban megrendezett, Moldova elleni találkozón. Nos az egyik elvárásnak sike­rült megfelelni, hiszen 2-1-re le­győztük az ellenfelet, ám a mu­tatott játék elmaradt a várako­zástól. Az első félidőben úgy tűnt, mintha nem is hazai pá­lyán, a világranglistán hátunk mögött tanyázó rivális ellen fut­balloznánk. A labdát többet bir­tokolták a moldávok, helyzetünk nem is akadt, s csupán a jó sze­rencsénknek köszönhettük, hogy a vendégek nem találtak be Király Gábor kapujába. Az ígért bátor támadójátékból sem­mit nem láttunk viszont A tér­félcserét követően Rudolf távoli lövésével gyorsan megszereztük a vezetést, s attól kezdve fél órán keresztül már a mi akaratunk érvényesült a pályán. Mikor a fi­atal Komán Vladimir bombagól­jával növeltük előnyünket, so­kan már gólkülönbség-javításra gondoltak. Ehelyett sajnos ismét defenzívvé vált játékunk. A szö­vetségi kapitány cseréje, Van- czák pályára küldése is ezt erő­sítette, hiszen támadó helyett ér­kezett a védő, s ezzel teljesen magunkra húztuk ellenfelünket. A hajrában aztán szépítettek is a vendégek, szerencsére azonban az egyenlítésre már nem maradt idejük. ■ G. J. Dobogón a Tisza-parti teniszezők Pécsett nagyszabású nemzetkö­zi utánpótlásversenyen léptek pályára a szolnoki teniszezők. A 14 év alatti korosztály viadalán Buczkó Emma az osztrák Zag- lerrel párban egészen a döntőig menetelt és végül ezüstérmet szerzett. Á tizennégy éves fiúk párosában Szintai Dávid váloga­tottbeli társával, Rendek Gergő­vel az oldalán az elődöntőben ki­kapott, s a dobogó legalsó foká­ra léphetett fel. ■ A szolnoki Tisza Evezős Egylet-Sportiskola színeit képviselő Bíró Márk értékes hetedik helyen végzett a szingapúri ifjúsági olimpián Kitettek magukért ifjaink Szingapúr 2010 Szolnoki sikerek a 18 éven aluliak világjátékán Hét arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet nyert a magyar csapat a nemrég véget ért szingapúri ifjú­sági olimpián. A sikerek­ből a két szolnoki induló, Batizi Barbara és Bíró Márk is kivette a részét. Gönczöl Gábor Ha szimplán csak az elért ered­ményeket nézzük, kettejük kö­zül Batizi Barbara sikere kíván­kozik az élre, hiszen a sportisko­lás cselgáncsozó ezüstérmet szerzett a 44 kg-os lányok mező­nyében. Németh Tibor tanítvá­nya az első fordulóban erőnyerő volt, ám a legjobb nyolc között nehéz ellenfél, a korosztályos Eb-bronzérmes fehérorosz Val- nova várt rá. Barbara ennek el­lenére végig fölényben dzsúdó- zott: riválisát kétszer is megin­tették, majd a mérkőzés utolsó percében ippont érő dobással győzött. Az elődöntőben a kam­bodzsai Sothea elleni meccsnek alig másfél perc alatt, két vaza- rival vetett véget a magyar lány. A fináléban a vb-ezüstérmes, dél koreai Bae Szeul Bi megállította Barbara menetelését, aki ennek ellenére Is csak dicséretet érde­Az érmekről lemaradt, mégis remekült helytállt Bíró Márk, a Tisza Evezős Egylet-Sportiskola tehetséges versenyzője. Bár elő­futamából egyenes ágon nem jutott tovább, a reményfutamot fölényesen megnyerte, s a kö­zépfutamban sem sok hiány­zott, hogy kivívja a fináléba ju­tást. Márk azonban az erősebb hatosba került, ahol a negyedik helyen ért célba, így a B döntő­ben evezhetett. Itt minden el­lenfelét sikerült megelőznie, ami összesítésben hetedik he­lyet jelentett számára.- A teljes mezőny számára szokatlan ezer méteres távon Igyekeztem a maximumot ki­hozni magamból. Úgy érzem, ez sikerült, ezért összességében elégedett vagyok. Már önmagá­ban a részvétel hatalmas él­ményt jelentett, hiszen direkt az olimpiára előkészített, min­den igényt kielégítő pályán ver­senyezhettünk. A szervezők je­lesre vizsgáztak, mindent meg­tettek a kényelmünkért - szá­molt be szingapúri élményeiről Bíró Márk. A szolnoki evezős számára az ifjúsági olimpiával befejeződött a versenyszezon, némi pihenő után újra az erőgyűjtés idősza­ka következik. Bár kijelölték, végül nem Márk vitte a csapatzászlót Mint arról lapunk is beszá­molt, az eredeti tervek szerint Bíró Márk vitte volna a ma­gyarzászlót az augusztus 14-i megnyitó ünnepségen, ám vé­gül mégsem a szolnoki evezős­re hárult a nemes feladat. Be­szélgetésünk alkalmával Márk ennek hátterére is rávi­lágított. - Csupán annyi tör­tént, hogy a megnyitó utáni forgatagban sok időbe telt vol­na az olimpiai faluba való visszatérés, rám pedig már másnap reggel előfutam várt. A csapatvezetés ezért úgy dön­tött, hogy a pihenés érdekében nem én, hanem öttusázó szo­batársam, Demeter Gergely vi­szi a zászlót mel, hiszen pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. Ke­véssel a hazatérést követően így értékelté szereplését: - A kez­dés előtt rettenetesen izgultam, ezért örülök, hogy végig jól ment a dzsúdó. Eredetileg az első ötbe kerülés volt a célom, de annak tükrében, hogy bejutottam a döntőbe, kissé csalódott vagyok. Karnyújtási közelségbe kerül­tem az aranyhoz, s a döntőben is voltak olyan pillanatok, amikor megragadhattam volna a lehető­séget, hogy megszerezzem. Azt azonban el kell ismernem, hogy a koreai lány nagyon ügyesen versenyzett. Barbara számára nem tartott sokáig a pihenő, hiszen alig né­hány nappal a hazaérkezés után már az iskolapadban kel­lett helyt állnia. Az új tanévet nem Szolnokon, hanem szülő­városában, Mátészalkán kezdte meg. Azt, hogy ez klubváltást is jelent-e, egyelőre nem tudta megmondani, ám nem tagadja, a család és a barátok haza­húzzák. Molnár Dezső, az evezősök edzője ez­úttal itthonról drukkolt tanítványának Az olaszokkal találkozik ma este a magyar pólósválogatott A háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszok legjobbjaival csatáz­hat a zágrábi Európa-bajnokság ma esti (20.40) elődöntőjében, melyet az MTV is élőben fog köz­vetíteni. A mieink ugyebár cso­portjuk élén végeztek, ezzel mentesültek a középdöntő küz­delmeitől, egyenes ágon az elő­döntőben folytathatják. Ellenfe­lük csak tegnap este dőlt el, mi­után az olaszok 6-2-re legyőzték a németeket, így az itáliai alaku­lat következik a B csoportban győztes magyarok számára. Az olaszok jó szereplése meglepe­tés, hiszen a pekingi olimpiára nem tudták magukat kvalifikál­ni, a tavalyi római vb-n csak a ti­zedik helyen végeztek. Ennek el­lenére csapatunk nem becsülhe­ti le az olaszokat.A másik pár­ban a címvédő Montenegrót 6-5- re verő Szerbia egy harmadik volt jugoszláv tagállam, Horvát­ország együttesével játszhatja a másik elődöntőt. ■ V. Cs. Nagy Krisztián a felnőttek közt is nyert A Szolnoki MÁV tehetséges 19 éves ökölvívója, Nagy Krisztián is részt vett a Hajdúszoboszlón megrendezett nemzetközi meg­hívásos Papp László emlékver­senyen, melyet megtekintett a félnehéz- és cirkálósúlyban is vb-övet szerzett Erdei Zsolt is. A különleges helyszínen — a strand medencéjében volt felál­lítva a ring - többezres nézőse­reg buzdította a bokszolókat. Balogh András edző 56 kilo­grammos tanítványa a szlováki­ai Zöld Dávid ellen mutatkozott be és meggyőző öklözéssel sima pontozásos győzelmet aratott. A fináléban a német Marcel Schneider próbálta megállítani a Tisza-parti fiút, kevés sikerrel. Nagy Krisztián felnőtt váloga­totthoz méltó bunyót mutatott be, kétség sem férhetett végső sikeréhez. Hasonló fölénnyel győzött Szellő Imre (81 kg) is, aki napokon belül elrepül Bos­tonba, ahol a hamarosan Induló profiliga egyik amerikai csapa­tában szerepel. ■ G. J. Karakas Hedvig ismét érmes lehet a világbajnokságon cselgáncs A férfiaknál a ceglédi színekben versenyző Ungvári fivérek esélyesként indulnak Tokióban Mától hétfőig tartanak majd a cselgáncs-világbajnokság küz­delmei. A sportág őshazájában, Japánban, annak fővárosában, Tokióban az előzetes nevezések alapján 101 ország 842 verseny­zője lép majd tatamira. Színein­ket tizenöt dzsúdóka képviseli, köztük lesz a szolnoki Karakas Hedvig is, aki a Miskolci SC ver­senyzője, de a Tisza-parti megye- székhelyen él, és végzi az edzé­seket is.. Kovács Gábor tanítványa az egyik legsűrűbb mezőnyben, az 57 kg-sok között fog indulni. Nem kell őt félteni, hiszen je­lenleg is a világranglista ne­gyedik helyén áll, és miután utánpótlás szinten slkert-si- kerre halmozott, Eb- és vb-ara­nyakat nyert a különböző kor­osztályokban. A felnőttek között kétszeres Eb-bronzérmes, tavalyi rotter­dami vb-n, szintén a harmadik helyen végzett. Nem véletlen, hogy a tavaly decemberben a Judoinfo nevű internetes szak­lap az év dzsúdósának válasz­totta. Természetesen idei ered­ményei is bizakodásra adnak okot, ugyanis a bécsi konti­nens bajnokságon, a dél-koreai Judo World Masters versenyen és több Világkupa-viadalon egyaránt a dobogós helyen végzett. A jó szereplés azért is fontos számára is, mert a vb-n fontos kvalifikációs pontokat lehet szerezni a 2012-es londo­ni olimpiára. Hédi versenyét szombaton rendezik meg, első ellenfele a lengyelek Eb ezüst­érmese Malgorzata Bielak lesz, akit az elmúlt időszakban kétszer is legyőzött. Ezt követő­en pedig a szintén verhető ko­reai Kimmel találkozik. A’ húszesztendős, csinos dzsú­Dzsúdó a tévében a DiGiSPORT csatorna élőben közvetíti majd az elődöntős és érmes meccseket, szak­kommentátorként az olimpiai és világbajnok Kovács Antal, valamint a világ- és Európa- bajnok Braun Ákos segíti majd a riporterek munkáját. dóshölgy nem titkoltan érmet szerezhet majd a japán fővá­rosban is. Maradva a női mezőnynél ugyancsak dobogóesélyes Mé­száros Anett, aki a 70 kg-os súlycsoportban vezeti a világ- ranglistát, a tavalyi vb-n pedig ezüstérmes volt. Sőt az idén Eb-címet szerző Joó Abigél (78 kg) is a legjobbak között vé­gezhet. A férfiaknál Ungvári Miklós (66 kg), aki negyedik a világ- ranglistán, háromszoros vb- harmadik, öccse Attila (73 kg), aki a különböző Grand Slam versenyeken már muto­gatta az oroszlánkörmeit, és a világranglistán is az első tíz­ben van. Nem szabad leírni a többszö­rös egyéni és csapat Európa- bajnok, olimpiai hetedik Hadfi Dánielt sem, aki a 100 kg-osok mezőnyében lép tatamira. ■ Varga Csaba Sűrű lesz Karakas Hedvig (felül) súlycsoportja, negyvenhetén Indulnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom