Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-06 / 182. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK TŰKOR 13 Bűn az erő és az ész szövetségéből igazságszolgáltatás Háromszázmilliós adócsalással gyanúsítják egy túrkevei társaság tagjait „Miután nem voltam haj­landó ugyanúgy folytatni tovább a munkaerő-köl­csönzést, az egész tevé­kenységet, ahogyan az ad­dig működött, megfenye­gettek. Sőt, egy koszorút is bedobtak az udvarom­ra, azzal a felirattal, hogy fájdalommal búcsúzunk... Én azonban cseppet sem félek tőlük!” L. Murányi László A Vám- és Pénzügyőrség Nyo­mozó Hivatala sajtótájékoztatón jelentette be június közepén, hogy alapos előkészítés után si­került lebuktatnia egy túrkevei bűnszervezetet, amelyik mun­kaerő-kölcsönzéssel foglalkozott, és közben törvénysértő dolgok sokaságát művelte. Legelsőbben is: nem adózott, és járulékokat sem fizetett a kikölcsönzött dol­gozói után. A lebonyolításra stró­manok közbeiktatásával cégeket hoztak létre, majd ezeket né­hány hónap után sorsukra hagy­ták, mielőtt még az adóhivatal felfigyelt volna a nem fizető cé­gekre. Helyükre újabb és újabb cégek szerződtek be a partne­rekhez, átvéve a dolgozókat is — hangzott el a vámnyomozók saj­tótájékoztatóján. A tájékoztatás nyomán sikerült kiderítenünk, hogy a rendszer létrehozásával és működtetésével a túrkevei illetőségű, de eredeti­leg a jászságból származó, bünte­tett előéletű V.-t gyanúsítja a ha­tóság. Június 16-a óta letartózta­tásban van. A szakmaiságot „üz­lettársa”, K. biztosította, illetve az irányítása alatt álló könyvelőcég. V. volt az erő, K. a szakma. K. tár­gyalt, V. pedig csak „erősítette” az ajánlatot, ha szükség volt rá. Az említett könyvelő káefté vé­gezte a „cégcsoport” minden tag­jának teljes könyvelését, benne a kölcsönzött munkaerő bérszám­fejtését is. K. - nyilvánvalóan V. tudtával és beleegyezésével — úgy intézte, hogy a csoporthoz tartozó cégek bankszámláiról va­ló rendelkezés joga a kezébe ke­rüljön, s a pénzügyeket így maga irányította, egy személyben. K- ról megtudtuk: jelenleg is jogerős bírói ítélet hatálya alatt áll, s a börtönbüntetése letöltését éppen akkoriban, június közepén kellett volna megkezdenie, amikor a vámnyomozók őt is őrizetbe vet­ték. Jelenleg tehát K. is előzetes letartóztatásban van. A rendszer következő szintjét a folyamatosan keletkező, majd elsorvadó kölcsönző cégek jelen­tették. Ezeket strómanok, első­sorban a V.-hez közel álló csalá­dok többnyire gyanútlan, mit sem sejtő tagjainak nevére alapí­tották Budapesten, olyan telep­hely-szolgáltató vállalkozások­hoz bejelentve, amelyek a szol­gáltatás keretében gondoskodni szoktak a bérlőik postájának to­a vám- és Pénzügyőrség nyomo­zói, több helyszínen, több mint tíz embert vettek őrizetbe júni­us 16-án: a túrkevei csoport különféle rendű-rangú tagjait. Közülük öten most is előzetes letartóztatásban vannak: V, a főnök, K., a könyvelő, L, a fő­nök apósa, és még két „kisfő- nök” a csoportból. A Vám- és Pénzügyőrség sajtóosztályától kapott információk szerint a nyomozó szolgálatuk munka­társai egy jól szervezett elköve­vábbításáról is. A szóban forgó káeftéknek Szolnokon is volt egy bejegyzett telephelyük, ugyanazon a címen, a Véső utcá­ban. Érdemi munka persze ott sem folyt, csak postabontás; a teljes lebonyolítás a könyvelő ká­efté és K. kezében volt. Neve elhallgatását kérő, de a túrkevei csoport működését jól ismerő informátorunk szerint el­sősorban azoknál a cégeknél ér­tek célba a csoport üzleti munka­erő-kölcsönzésre szóló ajánlatai, amelyeknél elvált egymástól a tulajdonosi és a cégvezetői stá­tői kör által megvalósított, s a jelenlegi bizonyítékok alapján mintegy 300 millió forint érték­ben elkövetett adócsalásra de­rítettek fényt. A csoport tagjai részben rokoni, másrészről is­meretségi viszonyban voltak egymással. Az általuk alapí­tott cégek munkaerő-kölcsön­zéssel foglalkoztak, aminek ke­retében, több megyében, tényle­ges gazdasági tevékenységet folyató társaságoknak adtak bérbe munkaerőt. A nyomozás túsz. Ezekben az esetekben lehe­tett ugyanis megfelelő „jutalékot” bekínálni a szerződéskötésért, a kedvezőbb szerződéses feltételek reményében. Tudunk egy távol­keleti nagyfőnökről, akinek fel­tűnt: miként lehet az, hogy már a negyedik-ötödik munkaerő-köl­csönző céggel szerződnek rövid időn belül, miközben évek óta arcra pontosan ugyanazok a dol­gozók végzik náluk a munkát, de változás nem történt. A túrkevei „cégcsoport” egyik tagja a Ro-Szi Arbet Kft. volt, amit a vámnyomozói akció ide­során eddig 5 ember gyanúsí- totti kihallgatására került sor, adócsalás elkövetésének meg­alapozottgyanújával - áll a sajtóosztály válaszában. ezek A számok azonban ha­marosan változhatnak, miu­tán több olyan cég is képbe került a nyomozóknál, ame­lyik csak nemrég kezdte a tényleges működését, és az adóelkerüléshez szükséges jogszabályi határidők még nem telhettek el. jén még csak tartalékban tar­tott a csapat, arra az esetre, ha valamelyik kölcsönző káeftének ki kellene már száll­nia az üzletből. A Ro-Szi Arbetet egy terhes kisma­ma nevére jegyez­tették be Budapes­ten, aki a szolnoki R. családhoz tarto­zik, s akinek külö­nösebb fogalma sem volt arról, hogy van egy cége. A gazdasági társa­ságot idén június 16-án megvásárolta egy szolnoki mun­kaügyi, munkaerő­gazdálkodási szakember, Sári Béla. Sári úr ugyanezen a na­pon kötött még egy másik meg­állapodást is, a túrkevei csoport másik, vámnyomozók által le­kapcsolt cégének egyik nagy ügyfelével, akinél több mint százötven ember dolgozott, köl­csönben. A Ro-Szi Arbet Kft. át­vette, azóta teljesen szabályos körülmények között alkalmaz­za, és természetesen továbbra is kikölcsönzi a hatvani szék­helyű Samsung-beszállítónak a szóban forgó embereket. Meg­keresésünkre Sári úr elmond­ta: két dolog miatt vette meg a céget. Egyfelől a nyilvánvalóan jó üzlet, a kínálkozó piacszer­zés reményében, másfelől pe­dig, hogy megmutassa: lehet ezt a, tevékenységet egyszerre sza­bályosan és jövedelmezően csi­nálni.- Nem érzett a vállalhatónál nagyobb üzleti kockázatot a lé­pésben? — kérdeztük tőle, ami­kor találkoztunk.- Üzleti kockázata nem volt a lépésnek, hiszen én törvényesen akarom csinálni a munkaerő-köl­csönzést: törvényes szerződések­kel, pontos adó- és járulékfizetés­sel. így is jövedelmező a tevé­kenység! Személyes fenyegetést viszont kaptam. A csoport sza­badlábon lévő tagjai ugyanis megkerestek, mert azt hitték, hogy majd a megszokott módon folytatódik minden tovább. Miu­tán pedig nem voltam hajlandó a szabályaik szerint együttműköd­ni, megfenyegettek. Sőt, egy ko­szorút is bedobtak az udvarom­ra, ezzel a felirattal: fájdalommal búcsúzunk... Én azonban nem fé­lek tőlük! A napokban felmond- tam a megállapodást a munkás- szállítást végző partnerrel, aki szintén a túrkeveiek családjából került ki.- Mit jelent a „megszokott mó­don”?-Azt hitték, hogy én is stróman va­gyok, s irányíthat­nak a háttérből, cse­rében pedig egy-két- százezer forintot majd odavetnek ne­kem is. V. apósának a testvére például több millió forintot követelt tőlem, a munkások szállításáért. (V. az apósa túrkevei családjára, annak erejére támaszkodva szervezte a kölcsönzési üzletet. Miután most az após, L. is előzetesben van, az ő bátyja próbálja menteni a még menthetőt, fenntartani a meg­roggyant struktúrát.) Mondtam: kérem a számlát, és azonnal fi­zetek, de számláról hallani sem akartak. Egy nap alatt új szállí­tó céget bíztam meg a munkával, és azóta már az szállítja a dolgo­zóinkat. Teljesen törvényesen zajlik minden, egy bő hónap alatt „kifehérítettük” a céget. Hosszas nyomozásra kell berendezkedni, még több cég kerülhet képbe ■ Strómanok köz- beiktatásával cégeket hoztak létre, majd eze­ket néhány hó­nap után sor­sukra hagyták, mielőtt még az adóhivatal felfi­gyelt volna a nem fizető cé­gekre. Ezúttal nem a színpadon, hanem a zsűriben foglalt helyet portré Németh Niki a többszörös szépségkirálynő nem féltékeny a szép lányokra, igazságosan pontoz A többszörös szépségverseny­győztes kenderesi Németh Niki immáron nem a színpadon káp­ráztatta el a zsűrit, hanem ő ma­ga is zsűritag volt a Tisza-tavon.- Megtisztelő volt számomra, hogy benne lehettem a zsűriben- kezdett bele Németh Nikolett.- Bevallom, elég nagy felelősség pontozni a lányokat. De hasznos, mert sokat tanulok belőle, bele­látok a zsűri munkájába, hogy mit értékelnek - mesélte élmé­nyeit. Persze elmaradhatatlan a kérdés, miszerint, nem volt-e fél­tékeny a lányokra? - Egyáltalán nem vagyok az, ha valaki, úgy érzem, hogy szép és megérdem­li a győzelmet, akkor nagyon sok pontot adok neki. Persze nem vi­tatom, tudok kritikus is lenni, ami abból fakad, hogy vélemé­nyem szerint, ha valaki elindul egy szépségversenyen, akkor le­gyen tisztában azzal, hogy ah­hoz kell egy jó alak, szép arc és kisugárzás - fejtette ki vélemé­nyét a szépség. Nikinek összességében jó él­ményei voltak, de azért annyit hozzáfűzött, hogy a színpadon jobban szeret állni. De itt még nem ért véget a zsűrizés, ugyan­is a szépségkirálynőt több hely­re is felkérték pontozni. így a kö­zeljövőben Debrecenbe, Békés­csabára és Nyíregyházára is el­látogat. Persze nem kell aggódni, Niki nem fogja hanyagolni a színpadot, csak egy kicsit visszább vett a tempóból. - Mi­vel a Miss Alpok-Adriát meg­nyertem, ami egy nagyon nívós verseny volt, úgy gondolom, ne­héz olyan versenyen elindulni, ami ezzel egy színvonalú. Kiseb­Németh Niki jobban szereti, amikor őt pontozza a zsűri és nem ő értékel beken meg nem akarok részt venni, mert az olyan lenne, mintha visszafelé haladnék a lépcsőn - tette hozzá mosolyog­va a szépségkirálynő. Igazából számára a végső cél a Királynőn való részvétel, de az majd csak pár év múlva, amikor már éret­tebb lesz hozzá. Azért akadt a nyáron is meg­méretés, hisz a Miss Hotel szép­ségversenyen második helyezést ért el, aminek nagyon örült és egyáltalán nem csalódott, hisz úgy gondolta, az első helyezett egy nagyon szép lány lett. És hogy valóban nincs vége a szép­ségversenyeknek, mi sem bizo­nyítja jobban, mint a Duna Gyöngye verseny, ahova már be is adta jelentkezését. - Ez egy szépség- és modellverseny, melynek augusztus 16-án lesz az elődöntője. Annyival másabb, mint a többi, hogy itt jönnek sminkesek és fodrászok is, akik nekünk fognak kitalálni frizurá­kat. Sokkal extrémebb, mint a többi - mesélte Niki. És, hogy mivel tölti a nyár utol­só heteit a szépségkirálynő, el­árulta. - Valószínű tanulással fog telni. Igaz, be volt tervezve még egy nyaralás az Adriára, de le kel­lett fújnunk. Ettől függetlenül hét­végeken eljárunk a családommal strandolni, kirándulni. Valamint szeretnék belekezdeni a jogosít­vány megszerzésébe is - zárta szavait Németh Niki. ■ M. K. A vámnyomozók több mint tíz embert vettek őrizetbe, közülük öten most is előzetes letartóztatásban vannak. Képünk illusztráció.

Next

/
Oldalképek
Tartalom