Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-05 / 181. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK Ráfázott a tolvaj, munka közben készítettek róla felvételt Könnyű prédának látszott egy jászalsószentgyörgyi tolvaj számára a település egyik lakóházának udvarán leállított büfékocsi. A bűnöző nem csalatkozott, a lopás egyszerű volt, mégsem élvezhette sokáig zsákmányát. Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense, Fazekas-Füzesi Nóra rendőr hadnagy tájékoztatta lapunkat, hogy büntetőeljárást indítottak egy jászalsószentgyörgyi lakos ellen, aki nemrégiben egy jászalsószentgyörgyi ingatlan udvarára a kerítés szétbontásával hatolt be. Az udvaron álló, de be nem zárt büfékocsiból élelmiszert, valamint az ott talált pénztárgépből készpénzt tulajdonított el. Az érintettnek okozott lopási kár 26 ezer forint. A tolvaj arra azonban már nem figyelt, hogy ügyködését az elejétől a végéig rögzítette a büfékocsiban elhelyezett biztonsági kamera. A felvételek alapján az elkövetőt a Jászladányi Rendőrőrsön állították elő. ■ Banka Cs. Jászladánynak a kárfelszámoláshoz pályáznia kell Jászladányon néhány héttel ezelőtt éppen a falunapi ünnepséget tartották volna. Ahogy arról hírt adtunk, egy hirtelen kerekedő óriási vihar nem csak a szórakozási lehetőséget tette tönkre, hanem számos magánházat és önkormányzati intézményt is. Az alaposan megrongálódott községi tulajdonú épületekben becslések alapján mintegy 18 millió forintnyi kár keletkezett. - Azoknak az épületeknek a helyreállításához kaphatunk pénzt a kormánytól, amelyekben az önkormányzatok számára meghatározott kötelező feladatokat látunk el - mondta Dankó István polgár- mester. Az összes kárból ez közel nyolc millió forintos nagyságrendet képvisel. Az összeg megszerzéséhez az önkormányzatnak augusztus 5-ig kell pályázatot benyújtania a szaktárcához. m Darázs Melinda Munkára fogják a metánt biogáz Az energiahordozó rendelkezésre áll, csak fel kell használni Az ütemterv szerint az építési munkák befejezése után szeptemberben már energiát termelhet az erőmű Jászapáti határában Az erőmű létrehozása csak az első lépés Apátin, további tervek vannak az erőmű működtetése közben jelentős mennyiségű úgynevezett hulladékhő képződik. Ló- czi Miklóstól tudjuk, hogy már most készülnek tervek, hogy a keletkező hőmennyiséget milyen módon használják, a vil- lamosenergia-előállításon kívül. Kézenfekvő, hogy üvegházakat építsenek az erőmű szomszédságában, és ezek fűtését oldják meg az egyébként már felesleges hővel Tervezik, hogy a sertéstelep óljainak kli- matizálását is megoldják, a legutóbbi elképzelés szerint pedig egy gyümölcsaszaló üzemet építenének a település határában. -A gyakorlati tapasztalatok, a keletkezett hulladékhő mennyisége mutatja azt meg, hogy a lehetőségek közül me lyik megoldást választjuk a hulladékhő hasznosítására. azt azonban szeretnénk, ha jövő év tavaszán vagy az üvegház, vagy a gyümölcsaszaló üzem is megkezdené a terme lést - tette hozzá Lóczi Miklós vezérigazgató. JÁSZSÁG Lóczi Miklós (jobbról) vezérigazgató és Ligeti Gábor építésvezető egyeztet a biogázerőmű építésének következő fázisáról A fosszilis energiahordozók fogyásával egyre több szó esik a megújuló energiahordozók szerepéről, illetve a rájuk épülő erőművek létrehozásáról. Banka Csaba A köztudatban azonban mindmáig nagyon sok félsz van az ilyen energiát hasznosító erőművekkel kapcsolatban. Jászapátin szeretnék, ha a most épülő biogázerőmű eloszlatná az emberek ellenérzését. Jászapátin néhány hónappal ezelőtt kezdték meg egy biogázerőmű létrehozását. Amikor elkészül a közel egymilliárd forintos beruházást igénylő létesítmény, akkor nagyságrendileg óránként 600 kW villamos energia termelésére lesz képes folyamatosan, az év 365 napján. Az energia előállításához egy év alatt a jelenlegi számítások szerint 40-50 ezer köbméternyi szerves hulladékot használnak majd fel.- El kellett gondolkodnunk arról, hogy miként kezeljük a sertéstelepünkön keletkező hígtrágyát, illetve az egyéb telephelyeinken összegyűlő szerves hulladékot - mondta Lóczi Miklós, a Jászapáti 2000 Mg. Zrt. vezér- igazgatója.- Amikor egy vállalkozás nagy létszámú állattartó telepek üzemeltetésével foglalkozik, akkor gondoskodnia kell arról, hogy a környezet szennyezése nélkül, a lehető legkisebb környezetterhelés mellett kezelje a létrejövő hulladékot.' Már a nyolcvanas években működött az Bécsben, Prágában vagy épp Pozsonyban, hogy a kommunális szennyvíztisztítókban keletkező iszapot felhasználva biogázüzemet működtessenek. Ráadásul az Európai Unió - a környezet védelmét szem előtt tartva — támogatja, hogy a mező- gazdasági termelésben keletkező szerves hulladékot biogázüzemekben semlegesítsék. A technológia tehát létezett, a mezőgazdasági üzemeinkben, illetve a sertéstelepünkön pedig keletkezik annyi szerves anyag, hogy komolyan elgondolkodhattunk a biogázerőmű létrehozásán. A szakembertől megtudhattuk, hogy az üzemben várhatóan annyi villamos energia keletkezik majd, amivel mintegy háromszáz család villamosenergiaellátását oldhatnák meg. Az építkezés már javában zajlik, és várhatóan szeptemberben beindítják az erőművet. A létesítmény gyakorlatilag a természetben is végbemenő folyamatokat gyorsítja fel, és a szerves anyagok bomlásakor keletkező metángázzal működtetik a villamos energiát termelő turbinákat. Ameny- nyiben a sertéstelep szomszédságában épülő erőmű beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor nagy a valószínűsége, hogy később a szarvasmarhatelep mellé is hasonló erőművet építenek a közeljövőben. 5 ■Hl Újabb belvízkárokat regisztráltak számos alattyáni lakóingatlan tulajdonosa csak most, amikor szárad a vízzel elöntött háza, látja igazán, mekkora kárt okozott a belvíz. - A kormány kérésére felmértük a belvíz által tönkrement lakóingatlanokat, de félő, hogy további 20-30 házon a száradás után fognak mutatkozni a problémák - mondta Koczkás Gábor polgármester. így azok közül néhány akár lakhatatlanná is válhat. Megújult a Petőfi út járdája Jászapátin határidőre elkészült Jászapátin a Petőfi úton a járda felújítása. A tizenegymillió forint hazai forrású pályázati pénzből megépített járda műszaki átadása idején lakossági fórumot tartottak. — Az érintet lakók a járdák melletti szikkasztó árkok és csatornák rendbetételére hívták fel a figyelmet, a jelzett munkákat az önkormányzat végezni el — mondta Szabó Lajos polgármester. Működési költségre fordítják a támogatást jászladány az önhibáján kívül forráshiányos települések közé tartozik. A belügyminisztérium három millió forinttal támogatta a települést- Ezt a pénzt működési költségeink fedezésére fordítjuk majd — mondta Dankó István Jászladány polgármestere. Minden otthonba adomány kerül tizenhárom tonnányi élelmiszer adományt kapott Jásztelek a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. — A kiosztás jelenleg is tart, hiszen minden jásztelki háztartás kap egy csomagot - mondta Kisbakonyi Zoltánná polgármester. A csomagokban alapvető élelmiszerek — liszt, cukor és tészta- kerültek. SZ0U0N.hu További jászsági hírek a SZ0U0N.I» hírportálon. Gedei József: A köszönet elsősorban a lakosságot illeti beruházások Milliárdokat fordítottak Jászberény úthálózatának fejlesztésére Dr. Gedei József, polgármester Jászberényben dr. Gedei József polgármester által beterjesztett ciklusprogramot 2006-ban egyhangúan fogadta el a város kép- viselő-testülete. A program egy vonzóbb és versenyképesebb Jászberény megteremtését tűzte ki céljául. A település választott vezetője szerint sikeresen hajtották végre ezt a feladatot, hiszen egy átlagos magyar városhoz képest Jászberénynek négyszer több fejlesztési forrás állt rendelkezésére az elmúlt években.- A versenyképesség megteremtéséhez alapvető szükség van megfelelő közlekedési infrastruktúra kiépítésére — mondta a polgármester. - A várost megkerülő körgyűrő első ütemét követően átadhattuk a második ütemet, és már zajlik a harmadik ütem előkészítése is. Sikerült felújítanunk a már meglévő gyűjtő utak jelentős részének burkolatát, és szinte teljesen megszűntek a földes utcák is a településen. Elkészült a hűtő- gépgyári elkerülő út, megépült a körforgalmi csomópont a 31-es és 32-es utak kereszteződésében. A városba vezető utak közül felújítottuk a farmosi utat, idén pedig megkezdődhet a Jászfelső- szentgyörgyre vezető út építése is. A város közlekedési helyzetének javítását szolgálja az általunk is támogatott, Hatvan városát elkerülő út építése is. Új kerékpárút épült a hűtőgépgyár felé, és a Gyöngyösi úton. Dr. Gedei József rámutatott, hogy ebbe a folyamatba illeszkedik a néhány héttel ezelőtt elkezdett kerékpár és járdaépítési program a városban. A 360 milliós beruházáshoz - amelynek eredményeként mintegy kilenc kilométer kerékpárút épül - 300 millió forint támogatást nyert el a város. A szerződés szerint a beruházást még ebben az évben, december 15-ig befejezik.- Mindenképp köszönetemet kell kifejeznem mindazoknak, akik közreműködtek a fejlesztések előkészítésében és végrehajtásában. Mindenek előtt azonban Jászberény lakosságának mondok köszönetét, akik egyrészt adóforintjaikkal, másrészt észrevételeikkel, javaslataikkal járultak hozzá a fejlődéshez. ▲ Megkezdődött a kerékpárút építése. Az érintettek esetleges észrevételeikkel Varga Lászlót kereshetik a 20/464-70-93 telefonszámon.