Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-04 / 180. szám
15 ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 4., SZERDA SPORT Hat országból érkeztek vendégek a hagyományos Kun Kupára Tegnap kezdődött és vasárnapig tart az immár huszadik alkalommal megrendezett Kun Kupa utánpótlás labdarúgó- és kézilabdatorna Szolnokon. Az eseményen idén hat országból több mint hatvan csapat jelezte részvételi szándékát. A mezőnyben megyénk képviselői mellett tajvani, ciprusi, svéd, román és szlovák együtteseket találunk. Bár a nyitónapon a résztvevő csapatok mindegyike pályára lépett, a viadal hivatalosan tegnap este a látványos felvonulással egybekötött megnyitó ünnepséggel vette kezdetét. A nemzetközi seregszemle alkalmával a megyeszékhely hat nap alatt közel kétszáz mérkőzésnek ad otthont. A labdarúgók a Vegyiművek-pályán és a tisza- ligeti műfüves játéktéren, míg a kézilabdázók a Főiskolai sport- csarnokban csapnak össze, minden nap 8 órától. A focisták öt, a kézisek három különböző korcsoportban mérik össze tudásukat. Az ünnepélyes eredmény- hirdetést előbbiek számára vasárnap 16.30-kor a Kossuth téren, míg utóbbiak esetében pénteken 15 órakor a Főiskolai sportcsarnokban tartják. A résztvevő csapatok vezetőit ma este Szalay Ferenc polgármester fogadja a városházán. ■ G. G. Ábelék simán kikaptak Olaszországban A szolnoki Ábel Péter, az éveken keresztül Tiszafüreden szerepelt Berkes László és a Jászberényből ismert Mohácsi Gábor is tagja volt annak a magyar strandfoci-válogatottnak, mely a hét végén a hagyományos Crescentini-kupán járt Olaszországban. A cervinai találkozón a mieink több kulcsemberüket is kénytelenek voltak nélkülözni, ugyanis a meccs időpontjában rendezték Balatonlellén a hazai GP-sorozat nagydöntőjét. Ennek megfelelően válogatottunk csupán az első két harmadban tudta megszorítani a házigazdákat. Az utolsó felvonásban már kidomborodott az olaszok nagyobb tudása, s végül 5-0-ra diadalmaskodtak. ■ A jászladányi T-Plasztik együttese a strandfoci GP döntője helyett Polgáron indult. Számítása bevált, megnyerte az első helyezettnek járó díjat. Egymilliót nyert a győztes labdarúgás Műfüvön, aszfalton és homokban meccseitek a csapatok Harmadik alkalommal rendezték meg azt a különleges kispályás labdarúgótornát Polgáron, ahol három különböző talajon kellett összemérniük a tudásukat a csapatoknak. A végső győzelmet a jászladányi T-Plasztik együttese szerezte meg. Géléi József Azzal, hogy a kispályás labdarúgás roppant népszerű az amatőr és profi futballisták körében, nem mondunk újat. Azt eddig is tudtuk, hogy akadnak játékosok, akik előszeretettel játszanak műfüvön, mások a foci strandváltozatában érzik otthonosan magukat, de olyanokat Is találni, akik még az ízületeket rendkívüli módon igénybe vevő aszfalton is képesek kergetni a labdát Arra azonban, hogy egy csapat azonos mérkőzésen belül mindhárom talajon vállalja a megmérettetést, csak kevesen vállalkoznak. Polgárra az ország majd minden szegletéből érkeztek indulók, összesen tizenöt együttes tagjai léptek pályára a kétnapos rendezvényen.- Bár eredetileg bejutottunk a strandfoci Grand Prix-sorozat hét végi, balatonlellei fináléjába, végül úgy döntöttünk, a nagyobb kihívást jelentő polgári tornán lépünk pályára. A jelek szerint jól döntöttünk, hiszen megnyertük a kupát és egymilliót kasszíroztunk sikerünkkel - felelte érdeklődésünkre a végső győzelmet elérő jászladányi T-Plasztik csapatvezetője, Katona István. A három harmados mérkőzéseken műfüvön, aszfalton majd homokban találkoztak a riválisok. Egy-egy harmad sikere két pontot, a végső siker három pontot ért. A három ötös csoportból a két-két legtöbb pontot elért gárda, valamint a két jobbik harmadik jutott a legjobb nyolc közé. A tizenöt induló között két csapat képviselete Szolnok megyét, az első helyen végzett T-Plasztik, valamint a döntőt óriási csatában elvesztő (1-0, 1-1, 0-2) tiszafüredi Nemzeti Tiszafüred legénysége. — Remek szervezésű torna volt, a polgári önkormányzat, élén a polgármesterrel nagyon kitett magáért - dicsérte a rendezvényt az ezüstérmes fürediek csapatvezetője, Ábrahám Tamás. — Mi sajnos nagyon elfáradtunk a végére, fizikálisán nem bírtuk a hajrát. Az különösen fájó, hogy mióta két éve részt veszünk a polgári tornán, soha nem vesztettünk a homokban, most pedig éppen ott buk- tuk el az első helyet a T-Plasz- tikkal szemben. A ladányiak sikere nem véletlen, hiszen játékosaik között Tiszafüredi volt a legjobb játékos A VÉGEREDMÉNY: 1. T-PlüSZtik KLC (Jászladány), 2. Nemzeti Tiszaßred, 3. Mad Dogs (Biatorbágy), 4. Glória FC (Hajdúböszörmény). különdíjak - legsportszerűbb csapat: Nagykárolyi RMDSZ. gólkirály: Balogh István (Glória FC, 16 gól), legjobb kapus: Kriston Dávid (Józsa All Stars), legjobb játékos: Kovács Péter (Nemzeti Tiszaßred). több ismert labdarúgó is található: Fülöp Noel a Ferencváros futballistája, Csiszár idén igazolt Békéscsabára a zöld-fehérektől, Szimcsák, Tóth Sándor, Baranyai, Jeney sokszoros futsalválogatottak, Rácz Róbert volt az NB II. legjobb kapusa, Kovacsics Károly pedig a gólkirálya. A tornán egyébként nem csak a kupagyőztes szerepeltetett kiemelkedő teljesítményre képes játékost. Az egykori magyar válogatott Urbán Flóriánt nem kell bemutatni a labdarúgást ismerőknek, miként Sivák Péter vagy éppen a futsalos Futre is letette már névjegyét a nemzetközi porondon is. Nem csak a csapatok, a szervezők is elégedettek voltak a rendezvénnyel, így már most bejelentették, 2011-ben valamennyi indulót visszavárnak a IV. Polgári hármas focitornára. Kovács Péterék éppen a homokban bukták el az első helyet ■KXEEESSH Ma rajtol az úszó Eb a Margitszigeten ma kezdődik és tizenkét napon át tart az úszó Európa- bajnokság, amelynek 2006. után ismét a margitszigeti Széchy Tamás uszoda ad otthont. Az 59 fős magyar válogatottból a szakemberek szerint Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Cseh László, Gyúrta Dániel és Kis Gergő pályázik legjobb eséllyel az éremszerzésre. Kétgólos hátrányban sem adja fel a Löki nehéz feladat előtt a Debrecen labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján ma 19.45-kor (tv: Sportl) Baselban lép pályára. Á Löki az első mérkőzésén kétgólos hátrányba került, így a kilátásai annak ellenére sem biztatóak, hogy a visszavágón a sérüléséből, illetve betegségéből felépült Laczkó és Kabát is játszhat. Macedón és török siker a mieink csoportjában miközben a magyar férfi kosárlabda-válogatott a Tiszaligetben kilencpontos vereséget (82-91) szenvedett a britektől, a csoport másik mérkőzésén a macedónok idegenben 71-58-ra verték az ukrán együttest. Montenegró ellen alulmaradt (65-76) hölgycsapatunk ötösében á törökök hazai pályán 76-67- re győztek a bolgárok ellen. A férfiak holnap Macedónia, míg a hölgyek Bulgária vendégeként lépnek pályára. Marquez Amerikába igazol a Barcától az egyesült államokbeli profi ligában (MLS) szereplő New York Red Bulls gárdájában folytatja pályafutását Rafael Marquez, a Barcelona mexikói válogatott védője. A 31 éves játékos a francia Thierry Henry és a kolumbiai Juan Pablo Angel után a harmadik nagynevű erősítés a tengerentúli klubnál. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOlJON.ha hírportálon olvashatnak. Ománi együttesek játszották a döntőt a martfűi versenyen strandröplabda A hölgyeknél a Szombathelyi testvérek bizonyultak a legjobbnak a Keleti-kör ötödik fordulójában Ha nyár, akkor strandröplabda, és Martfű. Úgy tűnik, hogy a Ti- sza-parti város a sportág egyik fellegvára lesz az elkövetkezőkben. Egyébiránt immár második alkalommal rendeztek az idén nagyszabású strandröplabda-tornát a Termál Hotel Spa pályáin. Már az előzetes nevezésekből is sejthető volt, hogy sokan indulnak a Keleti-kör elnevezésű bajnokságon, melyen mindkét nem érdekelt volt. A jól előkészített négy játéktéren 16 férfi és 9 hölgyduó vágott neki a küzdel- * meknek. Mivel az idén a külön- 1 böző balhés ügyek miatt nem « rendezik meg a sportág országos J bajnokságát, így a Keleti-kör ! küzdelmei nagy érdeklődés mellett zajlanak. Mivel a teremröp- labda-csapatok még nem kezdték el az alapozást, exraligás játékosok is pályára léptek a két napos megméretésen, mint Kovács Zoltán (Kazincbarcika), Takács Dávid (Olaszország), Kaszap Tamás (Kaposvár), Takács Gergely, Tamasi István (MAFC), Szalai Szabolcs (Németország) és Galovich László (Kunhegyes), Erdősné Balogh Erika (Nyíregyháza), Kun Boglárka Abigél (Jászberény), Kómár Klaudia (Szolnok) és még sorolhatnánk tovább a jól csengő neveket A férfiaknál ománi párosok is indultak, sőt a thaiföldi edzővel érkező közel-keleti duók játszották a döntőt Tegyük hozzá, hogy az omániak a bemelegítést is olyan komolyan vették, hogy a 35 Cel- sius-fokos kánikulában is tréningruhában melegítettek. A harmadik hely a Kovács Zol- tán-Szabó Dávid párosnak jutott. A hölgyeknél a Szombathelyi Kitti-Szombathelyi Szandra páros bizonyult a legjobbnak. Megelőzve a Lovász Katalin- Kun Dorottya és a Balczó Noémi-Deli-Germann Olga párosokat. Az esemény egyik vendége Hobor Béla játékvezető volt, az elmúlt három olimpián egyaránt vezetett teremröplab- da-mérkőzéseket. A Keleti-kör következő fordulóját e hét végén Abádszalókon rendezik meg. ■ Varga Cs. A röplabdatorna végeredménye férfiak: 1. Omán II. (Bader- Hasszan), 2. Omán I. (Khalifa—Haythan), 3. Kovács ZoltánSzabó Dávid, 4. Takács Gergely-Kaszap Tamás, 5-6. Farkas Tamás—Koch Norman, Pajor Amold- Zsembrovszky Dávid. nők: 1. Szombathelyi Kitti- Szombathelyi Szandra, 2. Lovász Katalin-Kun Dorottya, 3. Balczó Noémi-Deli-Germann Olga, 4. Szajkó TímeaSzabó Barbara, 56. Erdősné Balogh Erika-Kovács Lilla, Medve Beatrix-Erdős Zsófia