Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-02 / 178. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR Eddig már ezemyolcszázszor rendezték meg a vásárt Idén is lesz Mezőtúron ArTÚR Fesztivál Művészeti Napok, és hozzá kapcsolódva Idén is lesz Túri Vásár. Az augusztus 18- 21-ére tervezett fesztivál programja - a hagyományoknak megfelelően - most is a sokszínűség jegyében állt össze. Zene és próza, komoly és könnyű, magvas és szórakoztató, hazafias és multikulturális, korosztályos és mindenkinek szóló elemekből áll össze a kínálat, amiben nagy valószínűséggel mindenki találhat majd ínyencségeket. Pályázati forrást idén nem sikerült szerezni - tudtuk meg a szervező Közművelődési és Sport Kft. igazgatójától, Bor- dács Lászlótól. így az önkormányzati támogatásból, a szponzori forintokból és a Túri Vásár bevételéből - a helypénzekből -, valamint a káefté mérsékelt saját forrásaiból kell most boldogulniuk. Idén ezért fele akkora költségvetésből gazdálkodhatnak a szervezők, mint tavaly. A Túri Vásárra augusztus 23- án, vasárnap kerül sor. Helybeli kalkulációk szerint immár 1881-ik alkalommal. A rendezők szerint a vásári forgatag hasonlóan élénk és színes lesz. mint a tavalyi volt. Azt pedig csak remélni lehet, hogy idén az időjárás is kegyes lesz a vásározókhoz. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúron élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-735-ös telefonszámot hétköznapokon! Ez az ajtó a betöréskor még nyitva volt, így könnyen bejutott a tolvaj a pincébe — mutatja dr. Gál Ferenc parancsnokhelyettes A lopott biciklit szerelte nyomozás Néhány eset még a rendőrt is mosolyra fakasztja Nyár közepén, uborkaszezonban sincsenek munka nélkül a rendőrök. A bűn- elkövetés ugyanis nem szezonális „műfaj”. A mezőtúri zsarukat, szerencsére, csak kisebb ügyek mozgatták az utóbbi napokban. Köztük piti tol- vajlások is, amiknek balek elkövetőin akár még jókat is mosolyoghatunk. L. Murányi László július 20-án bejelentést kapott a városi kapitányság, hogy ismeretlen ember éjszaka feltörte egy Ifjúsági lakótelepi lépcsőház pincéit. Az öt feltört pincéből mind- összesen egy biciklit, egy másik járműről pedig egy biciklinyerget vitt el. A pincékben talált befőttek, lekvárok és lomok láthatóan nem izgatták fel. Másnap egy rendőr, egészen más ügyben, a 23 éves K. J.-t kereste a lakhelyéül szolgáló város közeli tanyán. Kiszállva az autóból, egyszerűen nem akart hinni a szemének: az általa keresett ember az udvaron éppen egy biciklit szerelgetett, történetesen azt, amit az előző napi pincefeltörések miatt kerestek. A tetszetős kerékpárnyereg is gyorsan előkerült, s hamarosan kikerekedtek a „nagy ívű” bűnügy részletei. Eszerint K. J. a szóban forgó estén a lakótelep melletti egyik kocsmába tartott volna, de kiderül, hogy az éppen zárva tart. A kudarc nem vette el a kedvét, és egy másik műintézmény felé vette az útját — a lakótelepen át. Az egyik pincéből világosságot látott kiszivárogni, s gondolta, megnézi, nincs-e ott valami értékesebb holmi. Nem volt, de a biciklit elvitte magával, hogy ne kelljen gyalogolnia a célpontul szolgáló kocsmáig, illetve utána a tanyára. A kerékpárülés pedig..., nos az, csak úgy megtetszett neki... Drága ülés lesz, miután a lopást „dolog elleni erőszakkal”, tehát a lakatot leverve követte el, s így a tette, értékhatárra való tekintet nélkül, bűncselekménynek minősül. Egy másik betörő azon bukott le a napokban, hogy túl nagy zajt csapott, miközben az ellopni szándékozott holmit csomagolta. A Kossuth úti Általános Iskola épülete üresen várja, hogy végre elkezdődjön a rég1 beharangozott rekonstrukciója. Fiatalkorú R. R. úgy gondolta, hogy Más is szeret, lopva, idegen pincékben járni mostanában más pincefeltö- rés-sorozat is munkát ad a mezőtúri rendőröknek - tudtuk meg dr. Gál Ferenc alezredestől, a Mezőtúri Rendőrkapitányság parancsnokhelyettesétől Ez is a „bemegyek, megnézem, nincs-e valami elhozható dolog odabent” szellemiségű gondolkodás jegyében zajlott. Az egyelőre még ismeretlen - bár a rendőrök által már „sejtett” - tettes a volt tiszti lakótelepen tört fel nyolc pincét, hátha lesz bennük valami mozdítható és értékesíthető. Hát nem nagyon volt! Ez az elkövető, ha a kiléte jogilag is tisztázódik, s ha az ügy eljut a bíróság elé, ugyanarra számíthat, mint K. J. „kollégája”: bűncselekményi minősítésre. a zárt, de őrizetlenül hagyott épületben sok értékes fémanyag várhat rá, így bemászott az udvarra. Jól sejtette az önjelölt fém- vadász: jó áron értékesíthető, rézből készült csatornaelemeket is talált, amiket azonban szállításra alkalmas állapotba kellett hoznia. Nem számolt azonban egy éles hallású, nyugdíjas szomszéddal, aki meghallotta az üres épületből kiszivárgó zajokat, s ezt jelezte is a rendőrségnek. A kiérkező zsaru is bemászott az udvarra, és ott találta a lázasan „csomagoló” R. R.-t. A réz maradt az udvaron, az elővigyázatlan betörő viszont távozott — bilinccsel a kezén. Bilincsben vitték el a tolvajt. gJlDORSfy pQL/CE Hazatért a városba a hagyaték a hazaérkezett a Mezőtúrról származó, de 106 éves korában Budapesten elhunyt néprajzi gyűjtő, Kun Zsigmond hagyatékának túri vonatkozású része. A bútorok és más használati tárgyak egyelőre még becsomagolva várják, hogy bemutassák őket a nagyközönségnek. Ennek helyszínéről még javában vitáznak az érdekeltek. Újabb kiállítás a Fazekas Múzeumban július 30-án, pénteken nyílt meg a Túri Fazekas Múzeumban Chlumetzky Ildikó szolnoki fazekas népi iparművész önálló kiállítása. A kiállított konyhai és dísztárgyakat a megnyitón megjelentek előtt Egri Mária művészettörténész méltatta. A tárlat szeptember 15-ig tart nyitva. Függetlenként indul Lévai Sándor lévai Sándor, mezőtúr alpolgármestere a napokban bejelentette: kilép a Fidesz- ből, és független jelöltként indul az őszi polgármester- és képviselő-választáson. A bejelentés közvetlen előzménye az volt, hogy a Fidesz semmilyen önkormányzati posztra nem jelölte őt, s a párt színeiben Herczegh Zsolt, a Víz- és Csatornamű Kft. igazgatója száll harcba a polgármesteri székért. Bizottság alakult a bivalyokért Július 27-én megalakult az a bizottság, amely az olasz kezdeményezésű bivalytelepi és sajtüzemi projekt előkészítésével foglalkozik. A bizottságot Takács Zoltán helyi vállalkozó vezeti. Tagja Patkós Lajos és Szűcs Lajos önkormányzati képviselő, Szűcs Károly a közhivatalnok, Nagypál Ferenc mezőgazdasági nagyvállalkozó és az olasz Umberto Kronn. SZ0U0N.hu További mezőtúri információk a SZOUOH.hu hírportálon olvashatók. Háromezer strandoló volt a mezőtúri „tópartyn” Csak tavaly alakult, de máris letette névjegyét a Mezőtúri Lokál- patrióta Egyesület. Kifejezetten hagyományteremtő szándékkal szervezték meg aktivistái nemrég az I. Túri Civil Tóparty elnevezésű rendezvényt, ahová a város lakóit invitálták jó szívvel. Becslések szerint közel háromezren vehettek részt az egész napos szombati bulin. — Olyan közösségi rendezvényt szerettünk volna útjára indítani, amelyen idősek és fiatalok, de különösen a családok is jól érezhetik magukat - mondta el lapunknak a rendezői céljaikról az egyesület elnöke, Sánta Mihály. - Tükrözte ezt a program is, hiszen mi nem akartunk, nem is tudtunk volna drága előadókat felvonultatni, erre pénzünk seines. Nem a passzív, üldögélős szórakoztatásra törekedtünk, hanem inkább bevonni mindenkit az eseményekbe. Egy „étlapot” kínáltunk, amiről ki-ki kiválaszthatta a neki legmegfelelőbb elfoglaltságokat: strandröplabdát, úszó- és főzőversenyt, egészségügyi- vagy KRESZ-vetélkedőt, családi játékokat. A visszajelzések szerint elértük célunkat - tette hozzá az egyesület elnöke. Ez volt hát az első Túri Tóparty, tisztán civil erőből, nagy-nagy civil kurázsival, és biztosra vehetjük: jövőre, velük, ugyanott következik a második is. ■ Uj Útburkolat. Kuncsorbán befejeződött a Felszabadulás és a József Attila utcák aszfaltozása. A 850 méter hosszon elkészült útalapra két rétegben terítették az aszfaltszőnyeget. A beruházás 29 millió forintba került. A Takács-tanyán ismét művészek alkotnak Július 23-án, idén immár hu- szonkilencedik alkalommal, újra megnyitotta kapuit a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótábor, a Peres-holtági Takács-tanyán. Idén tizenhat művészt hívtak meg a szervezők a Holt-Körös partjára: Balogh Géza, E. Lakatos Aranka, Szabó György, Borbás Márton, Lous Stuijfzand, Bakos Ildikó, Varga Éva, Szöllőssy Enikő, Veres Gábor, Jószai Zsolt és Péter Ágnes szobrász-, Lóránt János Demeter, Székhelyi Edith, Bráda Tibor, Deák Ilona festő-, valamint Kókay Krisztina grafi- kus-és textilművészt. Művészeti vezető természetesen az alapító Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész. Az alkotótelep idei közösségi vállalása Fejes Imre mezőtúri zeneszerző bronz portrédomborművének elkészítése, amit E. Lakatos Aranka készít, és amit a tervek szerint augusztus 20-án avat majd a város, a Kis János Úti Óvodában. Augusztus 20-án - az egy hónapos alkotómunka végeztével - kiállítás nyílik a Városi Galériában az alkotótelepen készült alkotásokból. Személyi változások is történtek az utóbbi időben az alkotótelepet működtető alapítvány berkeiben. Kuratóriumi elnökké dr. Krizsán Józsefet, a Szolnoki Főiskola rektorhelyettesét választották, az alelnök pedig Balogh Géza szobrászművész lett. ■