Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-31 / 202. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 31., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 Abony A VÁROS önkormányzata döntött arról, hogy csatlakozik a jövő évi Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. Hárommillió forintot különítenek el a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű gyerekek támogatására a 2011-es költségvetésben. BGV Jászberény pénteken hajnalban keveredett szóváltásba a kocsma előtt egy 52 éves és egy 36 éves helybeli férfi. Az idősebbik a vita során kést rántott és megvágta a másik nyakát, aki szerencsére könnyebben sérült. Az 52 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. MRFK Kengyel SORBAN ÁLLNAK a településen élő idősek a házi segítségnyújtásban használt jelzőkészülékért, tájékoztatott Cseh Lász- lóné, a helyi idősek otthonának vezető ápolója. Jelenleg körülbelül tíz helybéli használja havi ötszáz forint ellenében a berendezést, hat idős ember pedig bejelentette a készülék iránti igényét, bb Szolnok EGY Móricz Zsigmond utcai lakatlan házból próbált meg a szolnoki és a tiszabői férfi különböző színesfémeket elvinni pénteken hajnalban, de tervük meghiúsult, hiába törtek be a portára, a rendőrjárőr tetten érte és elfogta a tolvajokat, mrfk Tiszaföldvár AZ EGYIK élelmiszer- boltot fosztotta ki ismeretlen elkövető szombaton hajnalban. A raktárból különféle árucikkeket és fel- szerelési tárgyakat, sőt még az ablakra szerelt klímaberendezést is magával vitte. A lopással okozott kár több mint 700 ezer forint mrfk Tiszasas a közelmúltban Cserkeszőlőn rendezték meg a hagyományos tiszazugi 24 órás vetélkedőt, amelyen címvédőként indult a tiszasasi csapat. A sasi fiatalok ezúttal is kitettek magukért, ezüstérmes helyen zárták a kreativitást és ügyességet igénylő feladatokból álló viadalt, gg Vezseny AZ egyik telekről négy horgászbotot, egy digitális fényképezőgépet és egy trombitát vitt el a tolvaj, melyek összértéke körülbelül 150 ezer forint, de a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak, mrfk SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A legtöbb esetben preparált kabátba és más ruhadarabba, valamint táskába rejtik el a holmit az áruházi tolvajok. Képünk illusztráció. Börtön várhat a tolvajokra új szabályozás A kis értékű lopási ügyekben is a rendőrség jár el Átcímkézés, preparált táskák, bugazsebek, ezek a leggyakoribb lopási módszerek, amikkel az elkövetők próbálkoznak a megye áruházaiban. Munkatársainktól Harminckilenc forintos élesztő miatt kockáztatta a börtönt két román állampolgár, akik az egyik boltból próbálták meg ellopni. A biztonsági őrök elkapták őket, de mivel semmilyen iratuk nem volt, ezért két órán át őrizték őket, mire a kiérkező rendőrök elvitték a tolvajokat. A közelmúltban érdekes módon próbált meg elemekhez jutni egy nő. Bement az egyik hipermarketbe, ahol kiválasztotta azokat a termékeket, amelyekre szüksége volt, majd az áruház egyik kisebb forgalmú részében az alsóneműjébe kezdte gyömö-1 szólni az elemeket. A biztonsági őrök számtalan tolvajt lefüleltek Arra azonban nem gondolt, hogy a videokamera minden mozdulatát rögzíti. Amikor elkapták, a nő azt állította: nála nincsen semmiféle lopott holmi. Végül mégis csak előkerült egy tucat elem az alsóneműből.- A biztonsági embereknek nagyon felkészültnek kell lenniük, hiszen egyre változatosabb technikákat, trükköket alkalmaznak az elkövetők - mondta el kérdésünkre ifj. Fehér István, a Sector Hungary 1992. Zrt. szakmai vezérigazgató-helyettese. — Főként a nagyobb áruházak és a hipermarketek vannak kitéve a támadásaiknak. Jellemzően az elkövetők három csoportra oszlanak. Az elsőbe azok tartoznak, akik kereskednek a lopott holmival. A második csoportba azok, akik saját maguknak viszik haza az árukat, végül pedig a kleptomániások. Meg kell jegyezzem, utóbbi esetek a legritkábbak. Mint megtudtuk, igen gyakoriak az átalakított ruhadarabok, a duplafalú táskák. Korábban klasszikusnak számított az átcímkézés, amikor is egy értékes műszaki cikk vonalkódját kicserélték egy sokkal olcsóbb termékére. Kezdetben nagyon merész próbálkozások is voltak, a több százezres plazmatévét húszezerért próbálták megvenni. Azóta finomodtak a módszerek, főként hogy alkalmanként a pénztárost is beszervezik, aki szemet huny a stikli felett. A ruházat esetében a bevarrt óriászsebekbe - ahogy a rendőrség nevezi őket bugazsebekbe - egyszerűen belepakolják az ellopni kívánt termékeket, és így próbálnak meg kijutni az áruházból. A biztonsági berendezéseket is egyre többen próbálják meg Már az első nap elkaptak egy férfit az egyik országos napilap számolt be arról, miszerint egy debreceni férfi volt az első áldozata az új szigorításnak. Az elkövető egy élelmiszerboltból próbált meg el- £\ lopni néhány csomag fűszerpaprikát és több liter bort, amikor is elkapták. A rendőrség átadta az ügyet a bíróságnak, ahol gyorsított eljárás keretében tárgyalták az ügyet. A férfit tíz napi elzárásra ítélték. kijátszani. Megjelentek a bélelt táskák, amelyeknél a belső részt alufóliával vonják be, hogy leárnyékolják az abban lévő termék- lopásjelző eszközt, amely így nem tud jelezni az ellenőrző kapunál. Augusztustól azonban változott a törvény. Akit ezután elkapnak, legyen szó húszezer forint alatti értékű termékről, a rendőrség fogja kivizsgálni az esetet. - Eddig önkormányzati hatáskör volt a szabálysértési értékre elkövetett lopás - tájékoztatta lapunkat Szabó Zita százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A szabálysértésekről szóló törvény megváltozott, így augusztus 19-től már a bíróság hatáskörébe tartozik az eljárás lefolytatása, s elzárással is sújtható lett a cselekmény. Bevezettek egy új fogalmat, ez pedig az előkészítő eljárás, amit a rendőrség végez. Ebbe tartozik a felderítés, adatgyűjtés, bizonyítékok összegyűjtése, elsődleges meghallgatás stb. Ha valaki tehát egy áruházból ellop egy szalámit és a biztonsági őrök lefülelik, a rendőrség végzi az előkészítő eljárást. A bíróság pedig dönt, hogy elzárással vagy pénzbírsággal sújtja az elkövetőt. A pénzbírság maximum 150 ezer forint, az elzárás 60 nap lehet. JEGYZET NÉMETH GERGŐ Szarkák rács mögött valószínűleg nem sokan gondolták, hogy a kormány ennyire bekeményít és rács mögé küldi a bolti szarkákat. Pedig így történt, hiszen a szabálysértési törvény szigorításának már megvan az első szenvedő alanya. Az első így leültetett tolvaj először hitetlenkedett, mondván nem érte el a bűvös szabálysértési értékhatárt. Hozzá hasonlóan sokan játszottak erre, akiknek a húszezer forint volt a lélektani határ. még a jogszabály szigorítása előtt szemtanúja voltam egy bolti szarka lebukásának. Az egyik szolnoki üzletben vásároltam, amikor a kettővel előttem álló, épp fizetni készülő férfit a biztonsági őr megszólította: „a borotvapengéket is fizesd ki, amit eltettél”. A férfi erre bőszen bizonygatni kezdte, nem vett el semmit, mire az őr csak ennyit mondott: „ha nem fizeted ki, akkor megyünk felvenni a jegyzőkönyvet”. Ezt hallván a férfi „megtört”, fizetett és odébb- állt. Ugyanezt a szituációt most már valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel, hiszen a lebukását követően kevéssel már a rendőrség vendégszeretetét élvezhette volna. apropó rendőrség. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak majd kezdeni a szigorítás következtében nyakukba zúduló feljelentésekkel, ügyekkel. Ne feledkezzünk el azonban arról sem, hogy a bíróságok és a büntetés-végrehajtási intézetek is jelentős többletfeladattal találják majd szembe magukat. úgy érzem, a változás szelét érezve a profi tolvajok előremenekülnek majd, azaz a boltok helyett olyan helyeken folytatják tovább ténykedésüket, ahol kisebb lesz a lebukás, illetve a várható elzárás veszélye. Az érszűkület életminőség romláshoz vezethet A perifériás érbetegség, közismertebb nevén érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, amely esetben a vérkeringési zavar az alsó végtagban lép fel. Az érszűkület előfordulásának gyakorisága a korral együtt nő. Az alsó végtagon kialakult érszűkület akadályozhatja mindennapi életünket, késői felismerése a végtag elvesztéséhez, amputációhoz vezethet. Magyarországon az amputáci- ók száma évente közel 5000 érszűkület miatt. A statisztikák szerint az érszűkületes betegeknél, kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktusnak vagy szélütésnek. Bár az érszűkület jellegzetes tünetekkel járhat, gyakori, hogy a járáskor fellépő lábikragörcsöt vagy erőtlenséget a beteg a korral vagy ízületi panaszokkal magyarázza, és nem fordul orvoshoz. A felismerést nehezíti az is, hogy a betegség sokáig tünetmentes maradhat, ebben a stádiumban csak szűrővizsgálattal lehet kimutatni. A romló alsó végtagi keringés típusos tünete a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság- vagy nehézségérzés, fájdalom, amely pihenéskor rövid idő alatt megszűnik. Súlyosabb esetben a romló vérellátás következtében a fájdalom éjszaka, nyugalomban is jelentkezhet, illetve a lábon nem gyógyuló seb, fekély is kialakulhat. Az időben megkezdett gyógykezeléssel megelőzhető lehet a mozgást akadályozó, az életminőséget rontó súlyos végtagi keringési zavar és az amputá- ció. A perifériás érbetegség megállapítása egyszerű, a diagnózis alapja egy egyszerű műszeres vizsgálat, az úgynevezett boka/kar index mérése, amely tünetmentes esetben is alkalmas az érszűkület megállapítására. Amennyiben megállapításra kerül az érszűkület egy országosan alkalmazott fizioterápiás eljárás, a Nashwan-Parasound eljárás segíthet. A kezelés alapja a megfelelő életmód mellett alkalmazott infra-, ultra és hallható hangot kibocsájtó készülékkel elvégzett kezelés. A kúra 20 alkalmas, melynek hatékonyságát orvoscsoport által elvégzett tudományos kísérlet igazol. A kezelés teljesen fájdalom mentes, valamint a test megnyitása nélkül végezhető el. Az eljárás alkalmazása mellett alapvető fontosságú a dohányzás felfüggesztése, a rendszeres mozgás, a koleszterinszint csökkentése, az esetlegesen fennálló magas vérnyomás és cukorbetegség megfelelő kezelése. A További felvilágosítás: www.medhungary.com vagy 06-30/6944922.06-20/2244401, 06-70/290-3216,06-72/551-714 Fontos a betegség időben történő felfedezése