Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-07 / 156. szám
KÖZÉLET ■■■■■■■■ A világ egysége és a béke mellett emelt szót II. Erzsébet az ENSZ New York-i székhelyén. A 84 éves brit királynő több mint 50 év után látogatott el ismét a világszervezet közgyűlésére. II. Erzsébet ezúttal nem brit királynőként, hanem a mintegy 50 állam laza szövetsége, a Nemzetközösség fejeként mondott beszédet. / - \ W V, kí A Fidesz lenyúlja a Jobbik elképzeléseit A jobbik szerint a határon túli osztálykirándulásokat Vona Gábor pártelnök javasolta még 2009-ben. „A fideszes Pokorni Zoltán pedig ezt most saját javaslatként nyújtja be az Or- ! szággyűlésnek” - magyarázta Dúró Dóra, a Jobbik « szóvivője. A horvátok készen állnak az EU-csatlakozásra HORVÁTORSZÁG az idei év végére teljesen felkészült lesz az uniós tagságra, s a jövő év elején megkezdődhet a csatlakozási szerződés ratifikációja - mondta Durda Adlesic, Horvátország miniszterelnök-helyettese Veszprémben, a Nav- racsics Tibor miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalása utáni. Pintértől kérnek védelmet a melegek A 15. LMBT FESZTIVÁL nyitÓ- ünnepségén történt szélső- jobboldali atrocitás miatt a Vállald Magad Egyesület és Szabad Emberek Magyarországért arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, „tegyen meg mindent annak érdekében, hogy egy / < < olyan Magyarországon él- 1 hessünk, ahol mindenki í biztonságban gyakorolhatja jogait, félelem nélkül járhat az utcán”. Következő próbája a menet lesz Három tárca lesz a Hídé Pozsony Aláírta a koalíciós szerződést a négy jobbközép párt Mikulás Dzurinda (balra) volt kormányfő külügyminiszter lesz. Mellette Richard Sulik, Ján Figel, Bugár Béla és középen Iveta Radicová új kormányfő Pozsonyban tegnap aláírta a koalíciós szerződést a választásokon parlamenti többséget szerzett négy jobbközép párt, köztük a Híd. Éber Sándor A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd tegnap aláírta Pozsonyban a Prímás-palota tükörtermében a koalíciós szerződést. A négy jobbközép pártnak együttesen 79 képviselője van a 150 tagú parlamentben. A dokumentumot a négy párt elnöke, Mikulás Dzurinda (SDKU), Richard Sulik (SaS), Ján Figel (KDH) és Bugár Béla (Híd), valamint Iveta Radicová (SDKU) kijelölt miniszterelnök írta alá. A parlament alakuló ülése csütörtökön lesz. A kormányzati tárcákról és a parlamenti tisztségek elosztásáról egy hete egyeztek meg, ennek megfelelően az új koalíciós kabinetnek 15 tagja lesz a miniszterelnökkel együtt. A választások után már három nappal bejelentette a négy párt, hogy egymással akarnak kormányt alakítani. így kiütötték az amúgy a választásokat megnyerő Smert és korábbi miniszterelnökét, Robert Ficót a hatalomból. Múlt héten pénteken még volt arra némi esély, hogy megfeneklik a megállapodás, de végül a hétvégén sikerült megegyezni a pártoknak. A kompromisszumkötések során a SaS lemegindította az eljárást Szlovákia ellen az Európai Bíróság előtt a magyar Külügyminisztérium, amiért a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvre hivatkozva 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László köztársasági elnök belépését a területére. Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy Sólyom László beutazásának megtagadása összeegyeztethetetlen az unió normáival. Szlovákia mondott a marihuána legalizálásáról vagy a regisztrált párkapcsolatok elfogadásáról, a KDH pedig a vatikáni szerződésről. Az elfogadott tézisek fő pontjai közé tartozik Szlovákia államháztartásának konszolidációja, a korrupció elleni harc és az igazságszolgáltatás reformja. A KDH és a SaS komoly harcot folytatott a gazdasági tárcáért, amelyet az utóbbi szerzett meg. A KDH elérte, hogy az európai uniós alapokról a megerősített hatáskörökkel uniós jogot sértett, amikor az irányelvre hivatkozással nem engedte belépni az államfőt Szlovákiába. BRÜSSZELBEN június 24-én az Európai Bizottság közölte, hogy a korábbi magyar kérelem megalapozatlan, mivel sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamely tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására. rendelkező közlekedésügyi tárca fog dönteni, melynek élén Ján Figel, a kereszténydemokraták elnöke áll majd. Az alapok elosztása a kormányhivatal szigorú felügyelete alatt történik. Szombaton sikerült megállapodni a kisebbségekért felelős minisz- terelnök-helydííes hatásköreiben, amely az egyik legnagyobb nézeteltérést okozta. A Híd kapta meg ezt a pozíciót, Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó magyarországi nagykövete lesz az új szlovák emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes. A Híd ragaszkodott ahhoz, hogy ne egyes minisztériumok, hanem a kormány kisebbségekért felelős al- elnöke dönthessen a kisebbségi intézményeknek és szervezeteknek járó támogatásokról. A Híd még megkapta a mezőgazdasági tárcát, amelyet Simon Zsolt vezet majd. A környezet- védelmi tárca vezetőjének nevére még várni kell. Miután a tárca ideiglenesen megszűnt, csak néhány hónap múlva újítják fel. Bugár Béla pártelnököt a parlament egyik elnökének jelölik majd. Pereljük Szlovákiát a Sólyom-affér miatt Megemelhető a kétmilliós összeghatár a végkielégítéseknél „A Fidesz nem zárkózik el attól, hogy megemeljék azt a kétmillió forintos összeghatárt, amely felett a tervek szerint a közszférában a végkielégítésekre 98 százalékos különadót vetnének ki” - jelentette ki Rogán Antal. A Pedagógusok Demokratikus Szak- szervezete nemrég azt javasolta, hogy legalább 3,4 millió forintra kellene emelni a végkielégítési plafont. A különadóra javasolt szabályok szerint a közszférában a 2010. január 1-je után kifizetett jövedelmeket érintő, 98 százalékos különadót a rendszeres járandóságok hatvan napra számított összegét meg nem haladó részéből a 2 millió forint feletti összegre vonatkozóan kell megfizetni. Ha azt a kifizető nem vonja le és fizeti be, akkor az érintett magánszemélynek kell ezt megtennie. Rendszeres járandóságnak minősül a bér, a munkadíj, a tísz- teletdíj és az úgynevezett titok- tartási díj is. ■ Pallér Judit az új országos tiszti főorvos Felmentéssel megszüntette Falus Ferenc országos tiszti főorvos határozatlan idejű kormány- tisztviselői jogviszonyát július 7-ei hatállyal Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Az új országos tiszti főorvos Pallér Judit lesz. Falust héthavi illetményének megfelelő összegű végkielégítés illeti meg. Pallér Judit 2002-től az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézetének tiszti főorvosa volt. 2007 óta a Nyugat-dunántúli Regionális Intézet üszü főorvosi feladatait látja el. Réthelyi a váltást azzal indokolta, hogy voltak problémák az ÁNTSZ működésével, s az egészségügyi kormányzat szívesebben dolgozna egy olyan emberrel, akivel szemben nagyobb a bizalom. ■ A bíróságokon sem lesz nyilatkozat nemzeti együttműködés Az igazságszolgáltatás és a bírák nem politizálhatnak Bennégtek a lezuhant gépben a Cessna utasai A bírósági szervezet nem tehet eleget a nemzeti együttműködésről szóló országgyűlési politikai nyilatkozat kihelyezéséről szóló kormányzati kérésnek, a politikától független bírói hatalmi ág nem vállalhat szerepet politikai nyilatkozat közzétételében - közölte tegnap az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT). A testület indoklása szerint a bírósági szervezet és a bírák alkotmányban rögzített függetlensége és pártatlansága kizárja, hogy az igazságszolgálta- lás szervei és a bírák politikai tevékenységet folytassanak. „A fent említett országgyűlési határozat mind címében, mind tartalmában az Országgyűlés politikai nyilatkozata, amelynek a bírósági szervezet épületeiben való közzététele politikai állás- foglalásnak minősülne” - áll az ÓIT közleményében. Kovács Tamás legfőbb ügyész ma tud arra választ adni, hogy az ügyészségen kiteszik-e a dokumentumot. Debrecenben a megyeházán, a közigazgatósági hivatal titkárságán már elhelyezték a bekeretezett nyilatkozatot. Hamarosan így tesznek majd a debreceni fideszes önkormányzatnál is. A liberális vezetésű budapesti városházán még a kerítésre is ki- 3 helyezték a dokumentumot, 3 igaz, üres lapokat is mellékel- | nek, hogy a polgárok megfogal- J mázhassák javaslataikat. ■ I A budapesti városházán gúnyból tették ki az iratot Szobi Balázs, a Dakar-ralin többször is induló kamionversenyző, Tarsoly Tamás, az Oxxo Racing Team sajtófőnöke, valamint Szabó András, a Monster Energy Drink marketing-munkatársa volt az áldozata annak a repülőgép-balesetnek, amely hétfőn történt a főváros III. kerületében. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tereprali-szakágának oldalán az olvasható, hogy a kisgép pilótája és két utasa a tereprali-szakágvezető Liszi László fiát, az éppen kerékpározó Liszi Attilát és társait filmezte. Liszi Attila bicikliversenyző elmondása szerint a repülőgép a harmadik kör után az egyik fordulóban elvesztette a sebességét és a magasságát. A pilóta gázadással próbálta kiemelni a gépet, amely először az oldalára fordult, majd átesett, így fejjel lefelé, orral csapódott a földbe, öt méterre Liszitől. A jelenlévők megpróbálták az összeroncsolódott gépből kiszabadítani az utasokat, de a jármű néhány másodperc múlva lángra lobbant, így a pilóta és két utasa bennégett. A Cessna 172 típusú repülőgép egy üres telekre zuhant le. A tűzoltók a tűz megfékezése után három összeégett holttestet találtak a roncsban. ■ ■ A gép öt méterre zuhant le egy kerékpárostól.