Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-07 / 156. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 7., SZERDA SIKER 5 PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS A gyáriparosok párbeszédbe kezdtek a szakképzésért Egymásra mutogatás helyett pár­beszédre van szükség a szakkép­zésben érintettek között - fogal­mazódott meg a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövet­ségének (MGYOSZ) múlt heti, karcagi rendezvényén. A három­napos program egyszerre kínált továbbképzést és tapasztalatcse­rét azoknak a szakembereknek, akik a tanulók gyakorlati képzé­sében vesznek részt vagy a tanu­lószerződés működtetésében va­lamilyen módon érintettek. A kö­zel félszáz résztvevő megismer­hette a tanulmányi ösztöndíjhoz kapcsolódó rendeleteket, a gya­korlati kérdésekre is választ kap­hatott. Mindemellett szó esett a szeptembertől bevezetendő alter­natív szakképzés lehetőségeiről, problémáiról. Nyáry László, a munkaadók és gyáriparosok szövetségének megyei titkárától megtudtuk, a szakmunka presztízsének visz- szaállítása érdekében a szülőket és a gyerekeket is igyekeznek megszólítani. Tavaly például egy kiadvánnyal hívták fel a pályavá­lasztás előtt állók figyelmét a gazdaságban keresett szakmák­ra. Hasonló füzetet idén is szeret­nének eljuttatni az iskolák segít­ségével a családokhoz, megfele­lő információkkal segítve, hogy a továbbtanulásnál a gyerek ér­dekeit szolgáló döntéseket tudja­nak hozni. ■ A Cégközlönyben ismertetett megyei eljárások A Cégközlöny 2010. június 17-i, 25. számában közzétett, megyei cégbí­róságon indult eljárások. Sőrés és Társa Vasipari Szolgáltató Bt, Mezőtúr. Félsz.: Vectigalis Zrt. 1051 Bp„ Mérleg út 12. (Közzété­tel: 06.10.) PIKÁR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Tomajmonostora. Félsz.: City Invest Kft. 1066 Bp. Teréz krt. 6 (Közzététel: 06.10.) Orion Press Nyomdaipari Szolgálta­tó Kft., Jászfényszaru. Félsz.: Vecti­galis Zrt. 1051 Bp., Mérleg út 12. (Közzététel: 06. 08.) A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben a közzé­tételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ T. J. Nem régiónk a kedvenc külföldi befektetések Az évtizedes lemaradás nehezen csökken Munka a Stadler szolnoki gyárában. Régiónkban minden harmadik, negyedik munkavállaló külföldi érdekeltségű vállalatnál dolgozik. Külföldi érdekeltségű vállalkozások jellemző mutatói régiónként Régió Vállalkozás Egy cégre jutó külföldi tóke Alkalmazott Kőzép-Mo. 20 328 db 480 millió Ft 313 ezer fö Közép-Dunántúl 1 722 db 795 millió Ft 89 ezer fő Nyugat-Dunántúl 2 641 db 742 millió Ft 60 ezer fő Dél-Dunántúl 1298 db 134 millió Ft 26 ezer fő Észak-Mo. 760 db 625 millió Ft 33 ezer fő Észak-Alföld 874 db 643 millió Ft 28 ezer fő Dél-Alföld 1371 db 335 millió Ft 28 ezer fő FORRÁS: KSH A kereskedelem és a fel­dolgozóipar vonzotta a leg­több külföldi befektetőt az Észak-Alföldre. A nagy nemzetközi vállalatoknak azonban továbbra sem a régiónk a kedvence, ha be­ruházáson gondolkodnak. Teleki József A Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban közzétett, 2008-as év végi adatokon alapuló kutatá­sa szerint Magyarországon kö­zel 29 ezer külföldi érdekeltségű vállalkozás volt. A külföldi tőke jelenléte Közép-Magyarorszá- gon a meghatározó. Ide koncent­rálódik a nemzetközi vállalkozá­sok héttizede, a külföldi tőke és az értékesítési árbevétel kéthar­mada, az értékesítési árbevétel 65 százaléka, valamint az alkal­mazásban állók több mint fele. Mindezzel szemben a me­gyénket is magában foglaló Észak-Alföldön mindössze 874 külföldi érdekeltségű cég volt. Ennél kevesebb csupán Észak- Magyarországon működött. Ott 760 ilyen vállalkozást találtak a statisztikusok. Foglalkoztatás te­kintetében is hasonló különbsé­gek figyelhetőek meg. Hiszen míg régiónkban 27 ezren talál­tak munkát külföldi érdekeltsé­gű cégeknél, addig Közép-Ma- gyarországon több mint tízszer ennyien. Az 1990-es éve eleje óta meglé­vő különbségek pedig nem látsza­nak csökkeni. Sőt, éppen ellenke­zőleg. Hiszen míg országosan 38 százalékkal nőtt a külföldi tőke hazánk uniós csatlakozása, 2004 óta, addig a dél-dunántúli, észak­magyarországi és észak-alföldi térségben 20 százalék körül bővü­lés volt megfigyelhető. A külföldi érdekeltségű vállalkozások szá­ma pedig még csökkent is régi­ónkban. A térségen belül azon­ban igen jelentősek a különbsé­gek. Megyénkben egyszerre volt megfigyelhető az el- és letelepülés az utóbbi esztendőkben. Miköz­ben az elmúlt években megszün­tette termelését Szolnokon a Hen­kel, bezárta a kapuit a papírgyár és a német érdekeltségű cukor­gyár, addig gyakorlatilag megtelt az ipari park. A nemzetközi vállalatok mun­kaerő-piaci jelentősége különö­sen a gazdaságilag fejlettebb ré­giókban kiemelkedő. Közép- és Nyugat-Dunántúlon, valamint Közép-Magyarországon csak­nem minden második munka- vállalónak biztosítottak jövede­lemszerzési lehetőséget. Ezzel szemben a befektetési szem­pontból az Alföldön csupán min­den harmadik, negyedik alkal­mazott jutott munkalehetőség­hez nemzetközi tőkével rendel­kező szervezetekben. A kereseti lehetőségek valami­vel kedvezőbbek a külföldi érde­keltségű közepes és nagyméretű vállalkozásoknál, mint a ver­senyszféra hazai szereplőinél. A régióban 2008-ban a nemzetkö­zi tőkével rendelkező vállalkozá­sokban átlagosan havi bruttó 184 ezer forintot számfejtettek. Ez 30 ezer forinttal több, mint az átlagbér a térségben. Németek a legnagyobb befektetők MAGYARORSZÁG külföldi műkő dőtőke-állománya 2008 végén 57,3 milliárd eurót, átszámítva 15 ezer milliárd forintot tett ki. A közvetlen külßldi tőkebefek­tetések döntő hányada, 84 szá­zaléka az európai országokból származott, de számottevő tő­keberuházást hajtottak végre észak-amerikai befektetők, el­sősorban az Amerikai Egyesült Államokból. A külßldi műkö­dő tőke kétharmada mindösz- sze hat országból érkezett Ha­gyományosan Németország a legnagyobb beruházó. Segítség a megváltozott munkaképességűeknek AZ ÉSZAK-ALFÖLDÖN két év alatt hétszáz megváltozott munkaképességű személy talált vissza a munkaerőpi­acra a regionális munka­ügyi központ programja ré­vén. A 2,5 milliárd forintos, uniós támogatással indult program 2013-ig tart. Ötven- hetvenkilenc százalékos rokkantsági fokú embereket képzésekkel, illetve munka­kipróbálással segítenek. Erdélyben keltették jó hírét a régiónak A TiszA-TAVi régiót és Szolno­kot is népszerűsítette a júni­us végén véget ért romániai kampányában a Magyar Tű- rizmus Zrt. A két hónapos akció szlogenje „Magyaror­szág a vakációk országa” volt. A kampányban főként az erdélyi és nyugat-romá­niai régiót célozták meg óri­ásplakátokkal, internetes és újsághirdetésekkel. Ipar és turizmus húzza a gazdaságot idén egy százalék körüli gazdasági növekedés várha­tó a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az egyik bank együttműködésével készült előrejelzése szerint. Legin­kább a külső piacokra ter­melő ágazatokban (ipar, a beutazó turizmus) lesz érzé­kelhető a növekedés. A bel­földi piacon érdekelt cégek forgalma még csökken. Élelmiszerárak az EU átlaga alatt A európai Unióban igencsak nagyok az eltérések az élel­miszerárakban. Az Eurostat adatai szerint tavaly Dániá­ban volt a legdrágább az en­ni- és innivaló, 40 százalék­kal haladták meg az árak az uniós átlagot. A sor másik oldalán Bulgária, Románia és Lengyelország áll, ahol az árszínvonal 30-40 száza­lékkal alacsonyabb. Ha­zánkban 21 százalékkal vol­tak kisebbek az élelmiszer- árak a EU áüagánál. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek a SZOUON.ba hírportálon. . Minden tizedik vállalkozás megszűnt A gazdasági válság kezdete óta eltelt két esztendő alatt a léte­ző 600 ezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vál­lalkozásoknak 8,24 százalékát - derül ki a Feketelista felmé­réséből. Az átlagnál is nagyobb mértékben sújtotta a krízis azo­kat a megyéket, amelyek a gaz­daságilag elmaradottak közé tartoztak, A legtöbb társaság Szabolcsban esett a válság áldo­zatául, a bejegyzett cégek 15 szá­zaléka. Megyénkben minden ti­zedik vállalkozás szűnt meg. A cégek száma összességében nem csökkent. Sok vállalkozás felszámolása, végelszámolása után „átalakul”, és új cégtáblával jelenik meg a piacon. ■ TICÁZ-DSO Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság tigaz-dso emu Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2010. július 28-án 4.00 órától július 29-én 10.00 óráig Túrkeve, Kétpó és Mezőtúr Ipari Park településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! bi-ka logisztika kft. Testreszabott szolgáltatásokat kínálnak A szojnoki régió piacvezető lo­gisztikai vállalkozásának, a BI­KA LOGISZTIKA Kft.-nek tevé­kenysége a nyári időszakban be­következő leállások ellenére sem szünetel. Széles körű szolgálta­tásaival a júliusi és augusztusi hónapokban is folyamatosan partnerei rendelkezésére áll. A logisztikai vállalkozás az el­múlt időszakban folyamatosan erősítette az önálló üzletággá fej­lődött belföldi szállítmányozási és disztribúciós tevékenységét, illetve az ehhez kapcsolódó ki­egészítő szolgáltatásokat (raktár- logisztika, értéknövelt szolgálta­tások, JIT-kiszállítások). A BI-KA LOGISZTIKA Kft. belföldi logisz­tikai osztálya naponta induló, az országot lefedő belföldi disztri­búciós szállításokat szervez, me­lyet oda- és visszfuvarban is igénybe vehetnek a partnerek. Az előzetesen leadott árulisták alapján, a vállalkozás ütemezett módon beszállítja bérelt raktárá­ba az elkészített árumennyisége­ket, ezt követően pedig - a meg­rendelés szerinti időben - 24-48 órán belüli kiszállítási határidő­vel az árut a lerakóhelyre teríti. A BI-KA LOGISZTIKA Kft. ked­vező kondíciókkal ajánlja - első­sorban a vállalkozások és intéz­mények számára — az egyre di­namikusabban fejlődő üzletágát, a költöztetési szolgáltatást is. An­nak érdekében, hogy a költözte­tés során Ön értékes időt és fá­radságos munkát takarítson meg, a logisztikai cég vállalja a költöztetésre kerülő áru szállítás­ra való előkészítését, az irodabú­torok, számítástechnikai eszkö­zök, berendezések, túlméretes gépek szakszerű szállítását, to­vábbá a költözéssel járó ügyinté­zés egy részét is átvállalja Ón he­lyett. A disztribúciós, city-Iogisz- tikai, valamint a költöztetéssel já­ró szállítási feladatokat is rendkí­vül korszerű, különböző felépít­ményű szállítóeszközökkel telje­síti a vállalkozás. ▲ Győződjön meg Ön is a BI-KA LOGISZTIKA Kft. által nyújtott szolgáltatások magas színvonaláról, kérjen árajánlatot a www.bi-ka.hu weboldalon keresztül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom