Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-26 / 172. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 26.. HÉTFŐ SPORT 15 A rutinos Mile Krisztián (fehérben) ezúttal is megbízhatóan játszott, a szolnokiak középpályása is sokat tett a győzelemért Győzelemmel debütáltak labdarúgás A térfélcsere után fordított a kék-fehér együttes Folláth Vivien és Sarudi Pál is érdekelt lesz a szétlövésen A férfi kenu egyesek egy kilométeres döntőjét az olimpiai bajnok Vajda Attila nyerte az Eb-n indult szolnoki Sarudi Pál előtt, így ez a két versenyző kedden ismét összecsap egymással, hogy eldöntse: melyikük utazhat az augusztusi, poznani vb-re. Vajda az Európa-bajnokság előtti első, júniusi válogatót sérülése miatt kihagyta, az akkor győztes Sarudi aztán bronzérmet szerzett Trasonában. Ezt megelőzve azonban Sarudi kétszer is legyőzte a szám olimpiai bajnokát. Most szinte az utolsó méterekig fej fej mellett haladtak, a végén Vajda fél hajóhossz előnnyel nyert, életben tartva reményeit a vb-indulásra. — Vannak dolgok, amikhez nem kell semmit hozzáfűzni - ennyit mondott Vajda Attila a célba érkezés után.- Sajnos, bekötöttem a végén. Pihennem kell most, és fejben összeszedni magam keddig, nagy előny Attilának, hogy öt hétig készülhetett erre a versenyre - nyilatkozta Sarudi Pál. Kellemes meglepetésre a szolnoki Szabó Petra, Tóth Dzse- niferrel (KSI) az oldalán a 200 méteres számban a világbajnok Kovács-Janics duó mögött a második helyen ért célba. Sőt 500 méteren negyedik lett a Szabó-Tóth páros. Visszatérve a szétlövésekre, kedden 9 órától összesen nyolc számban - férfi C-l 500 és 1000 m-en, női K-l és K-2 500 m-en, női és férfi K-r,11fetve férfi C-l '5000 m-en, Valamint a váltó miatt egy további férfi kajakos számban — rendeznek úgynevezett szétlövést a Maty- éren. A kajak egyes 5000 méteren a szolnoki Folláth Vivien, aki legutóbbi válogatón második, vasárnap negyedik lett, kedden Faldum Bereniké ellen még kiharcolhatja a világbajnoki indulás jogát. ■ V. Cs. Sarudi kedden válogatózik Ligakupa-mérkőzésekkel megkezdődtek a 2010-2011-es labdarúgószezon küzdelmei. Az élvonalbeli újonc Szolnoki MÁV FC a Bozsik- stadionban, a Honvéd vendégeként debütált szombaton délután. * _______' ■■■■'■ ok a___________ Va rga Csaba BUDAPEST HONVÉDSZOLNOKI MÁV FC 1-2 (1-0) Bozsik Stadion, 600 néző. Vezette: Takács J. (L. Tóth L., Ortó) honvéd: Kunsági - Baráth, Cséke, Sós, Bojtor - Azevedo, Horváth (Debreceni, 72.), HIDI, Vólent (Lacalle, 63.) - Bajner, HA-RUNA. Edző: Massimo Morales SZOLNOK: TARCZY - Szalai, Hegedűs, PETŐ, Cornaci (Balogh P., 80.) - Búrány (Benedek, 88.), Molnár, ANTAL, Mile - Hevesi-Tóth, Koós (Blaskovits, 83.). Edző: Vágó Attila. gólszerzők: Haruna (31.), ill. Koós (60.), Pető (71.) A vendégeknél Alex, Lengyel, Ngalle és Tchami sérülés miatt nem tarthatott társaival Kispestre. Mivel az utóbbi négy játékos egyaránt a támadó szekcióban használható, így Vágó Attila edző jobb híján a leginkább védő poszton szereplő Hevesi-Tóth Tamást állította a csatársorba. A kék-fehérek között a kapus Tarczi Pál, Búrány Zoltán és Koós Gábor számított új arcnak az elmúlt idény csapatához képest. A hazaiak olasz mestere, Massimo Morales leginkább fiataljait vetette be a Ligakupa-rajton. Tapogatózó játék, a mérkőzés első helyzetét a 25. percben a csatárrá előlépett Hevesi-Tóth hagyta ki, aki egy jó csel után nyolc méterről Kunsági kapusba lőtte a labdát. Az ellentámadásból a 17 éves Volent jutott lövéshez a bal oldalon, ám Tarczy kapus bravúrral hárított. Mintegy hat perc múlva már a szolnoki hálóőr is tehetetlennek bizonyult, a leshatárról beinduló Haruna közelről jó ütemben piszkált bele a labdába, és szerezte meg a hazaiaknak a vezetést, 1-0. A folytatásban különösen bal oldalon többször is a szolnoki védők mögé kerültek a kispestiek, de Tarczy rendre a helyén volt. A szünet után már egy támadóbb szellemű vendéggárda harcolt ellenfelével. A mieink többet is birtokolták a labdát, mint vendéglátóik, és ennek meg is lett az eredménye. A He- vesi-Tcsapattársának, Antal. mesterietovábbie középremeg- küldikNemzetközi pedig Szö- vetségzta el a ziccert, 1-1. A továbbiakban is a Szolnok akarata érvényesült, Pető 15 méteres lövése Kunsági kapus segítségével csörgött a bal sarokba, 1- 2. A hajrában a Honvéd az egyenlítésért, míg a MÁV FC előnye megtartásáért tett meg mindent, a végén az utóbbiak örülhettek győzelmüknek. Az első félidőben meglehetősen ko- cogósra vette az iramot a MÁV, a fiatal kispesti játékosok pedig sok mozgással igyekeztek megbontani a vendégek védelmét. A hazaiak csak egy gólt lőttek, ám a helyzetek alapján akár 4- 1-gyel is fordulhattak volna a felek. A térfélcsere után összekapta magát a MÁV FC, Antal Gábor vezérletével többször is veszélyeztették a fővárosiak kapuját. Egy mutatós támadás végén megérdemelten szerezték meg az egyenlítő gólt. A folytatásban is vendégek uralták a mérkőzést, és a rutinos Pető Zoltán révén a győztes találatot is elérték, amihez kellett Kunsági kapus ügyetlensége is. Innentől már nem volt vita, a szolnokiak fennállásuk első Ligakupa-meccsén győztesen hagyták el a pályát. Hetedik helyen a szolnoki páros A kormányos nélküli kettes hajóban induló Simon Béla- Juhász Adrián duó a hetedik helyen végzett a bresti U 23-as evezős világbajnokságon. A szolnoki Tisza Evezős Egylet párosa, amelyik tavalyi vb-n ezüstérmes volt, a középdöntőben negyedik lett, így a csak a B döntőben indulhatott, amit megnyert, de ez is csak hetedik helyhez volt elég. Contador triplázott a Tour deFrance-on A várakozásoknak megfelelően Alberto Contador a vasárnapi zárószakaszon megőrizte az összetettben vezetőnek járó sárga trikót, ezzel 2007 és 2009 után harmadszor is megnyerte a Tour de France kerékpáros körversenyt. Összetettben - akárcsak tavaly — a luxemburgi Andy Schleck lett a második. A harmadik helyen az orosz Gyenyisz Mencsov zárt. Vereséggel rajtolt kosárcsapatunk vereséggel mutatkozott be a lisszaboni nemzetközi tornán a magyar férfi kosárlabda-válogatott: Mészáros Lajos szakmai igazgató csapata szombaton 72-62-re tíz ponttal kapott ki a közelgő világbajnokságon is induló 4aíjlánia együttesétől. A magyarok vasárnap lápzártánk után a házigazdák válogatottjával mérkőztek. Pólósválogatottunk Szolnokon visszavághat Nem jutott be az olaszországi felkészülési torna döntőjébe az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott, miután szombaton 11-9-re kikapott a német együttestől. Válogatottunk tegnap lapzárta után az amerikai csapattal találkozott a harmadik helyért A mieink visszavághatnak a németeknek, a csütörtöki mérkőzésen, amit Szolnokon játszanak majd a felek. SZ0U0N.hu További sporthíreket a S20UONJm hírportálon olvashatnak. Csábi József a válogatottnál dolgozhat pénteken kürtölték világgá, hogy Egervári Sándor lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A szakember már meg is nevezte lehetséges segítőit, köztük van Csábi József is, aki jelenleg a Honvéd NB Il-es csapatának az edzője. Azt is tudni kell a volt válogatott játékosról, hogy egykoron a Szolnoki MÁV-MTE színeiben nevelkedett. Sőt édesapja, id. Csábi József az 50-ó0-as években a Szolnoki MÁV kiváló csatára volt. Nos ifjú Csábi József azt mondta a szombati meccs szünetében.- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám esett Egervári Sándor választása, de nem szeretnék a dolgok elé menni. Nincs még döntés az ügyben - nyilatkozta a szakember. Mássá udvariasan átengedte az első helyet Alonsónak autósport Vasárnap délután már hazánkban, a Hungaroringen randevúzik a száguldó cirkusz A spanyol Fernando Alonso (Ferrari) nyerte a vasárnapi Forma- 1-es Német Nagydíjat A második helyen csapattársa, a brazil Felipe Mássá végzett, míg a harmadik a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta idei második futamgyőzelmét könyvelhette el, az elsőt az évadnyitó bahreini GP-n aratta. Mássá, napra pontosan egy évvel a Hungaroringen történt súlyos balesete után, nagyszerűen versenyzett. A rajt után a harmadik helyről az élre került, majd pozícióját a verseny kétharmadán keresztül megtartotta, ám ekkor- nyilvánvaló csapatutasításra - átengedte az első helyet a vbcímre még esélyes Alonsónak. A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) negyedik lett, míg a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) - körhátránnyal - ezúttal is csak epizódszerepet játszott a hazai versenyen. Nagyobb gond nélkül zajlott le a start: Mássá a harmadik helyről körbeautózta Vettek, Alonso megtartotta második helyét, míg Hamilton feljött a negyedik pozícióba. A tizedik körben változatlanul Mássá vezetett, mögötte Alonso, Vettel, Hamilton, Webber és Button következett. A 12. kör végén megkezdődtek a kerékcserék: elsőként Vettel járt a boxutcában, aztán Alonso, Mark a huszadik körben - nagy csata Webber (Red Bull), Mássá és zajlott le Mássá és Alonso között, Hamilton következett. Az élen — a spanyol két alkalommal is ntander SANTANDER zUTSr-' D HOC *'* Santander Santandi Alonso a dobogó tetején rendes adag pezsgőhöz jutott megpróbálta megelőzni csapattársát, de a brazil ekkor még nem hagyta magát. A 49. körben - miután a csapatfőnök Stefano Domenicali beszólt rádión Massának, hogy Alonso a „gyorsabb” - a brazil látványosan átengedte az elsőséget a spanyolnak. A hajrában Vettel egyre jobban megközelítette Massát, Button pedig Hamiltont vette üldözőbe, de á helyzet már nem változott. A vasárnap pedig már a Magyar Nagydíjra kerül sor, a Hungaroringen. A Német Nagydíj versenybírói százezer dolláros büntetést róttak ki a Ferrarira, mivel az olasz istálló utasította Felipe Massát, hogy engedje át az első helyet csapattársának, Alonsónak. Az ügyet további vizsgálatra megküldik a Nemzetközi Automobil Szövetség világtanácsának. az élcsoport állása, pilóták: 1. Lewis Hamilton 157 pont, 2. Jenson Button 143, 3. Mark Webber 136, 4. Sebastian Vettel 136, 5. Fernando Alonso 123, 6. Nico Rosberg 94, 7. Robert Kubica 89, 8. Felipe Massa 85. Csapatok: 1. McLaren 300, 2. Red Bull 272, 3. Ferrari 208, 4. Mercedes 132, 5. Renault 96, 6. Force India 47 pont.