Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-21 / 168. szám
4 SIKER ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 21, SZERDA PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS Igazgatóság helyett igazgató a Nefagnál A szolnoki székhelyű Nefag Zrt. élére Dégi Zoltánt nevezte ki a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank. Az MFB mindezzel párhuzamosan a cég vezetését is átalakította. Az igazgatóságot megszüntették, annak tagjait visszahívták. Az az igazgatóság jogkörét mostantól az egyetlen felelős vezető gyakorolja. Félmilliárdot vesztett a vadgazdálkodás A MEGYÉBEN közel 500 millió forintnyi kár érte a vad- gazdálkodást az elmúlt időszak rendkívüli időjárása, az ár- és belvizek miatt. Ennek az összegnek csaknem fele közvetlen, vadpusztulásból adódó kár, míg a másik fele a közvetett, bevétel- kiesést jelentő kár. A Vidék- fejlesztési Minisztérium honlapján közzétett adatok szerint a vadgazdálkodást országosan 3 milliárd forintnyi veszteség érte. Versenyképességben a szlovákok előtt MAGYARORSZÁG a 42. az IMD World Competitiveness Yearbook legfrissebb versenyképességi rangsorában. Egy év alatt három helyet lépett előre hazánk, és megelőzte Szlovákiát és Szlovéniát, melyek rontottak pozíciójukon. A listát Szingapúr, Hongkong és az USA vezeti. Az európai országok között Svájc az első. Tisztes minimálbért javasol az unió az európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága a tagállamoknak szóló foglalkoztatási irány- mutatást fogadott el. Az ajánlásokban hangsúlyosan szerepel a tisztes megélhetést biztosító minimáljöve- delem, és a különösen hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatásának a követelménye. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek a SZOUONJn hírportálon. Túl a hullámvölgyön? foglalkoztatás Kevesebb a munkanélküli, de az álláslehetőség is A szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásoknál javult a foglalkoztatási szándék, az iparban azonban csökkent. Képünk illusztráció. Júniusban megállt a munkanélküliek számának négy hónapja tartó csökkenése a megyében. A régióban azonban még mindig nálunk a legkedvezőbb a foglalkoztatási helyzet. Teleki József Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első félév végén 26 ezren voltak munka nélkül. Szinte pontosan ugyanannyian, mint egy hónappal korábban. A válság azonban mintha egyéves csúszással érte volna el a megyei munkaerőpiacot. Bár térségünk gazdaságának teljesítménye tavaly júniusban érte el a mélypontját, ám most több az álláskereső, mint akkor volt. Igaz, azért a munkanélkülicsúcson, úgy tűnik, túljutott a megye. Februárban még több mint 32 ezer álláskeresőt tartottak nyílván, ami az 1990-es évek elejét idézte. A gazdaságilag aktív népességen belül a munka- nélküliek aránya azonban még mindig igen magas, eléri a 15 százalékot. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból pedig nem éppen rózsás kép látszik kirajzolódni a következő hónapokra sem. Júniusban ötven főt érintő csoportos létszámleépítést jelentettek be a munkáltatók. A fél év alatt majd négyszáz álláshely megszűnését jelezték. Az iskolaév végeztével pedig ismét növekedésnek indult a pályakezdő munka Az álláskeresés továbbra sem könnyű feladat. Képünk illusztráció. nélküliek száma, ami várhatóan további növekszik. Az egyetemet, főiskolát végzett diplomás fiatalok ugyanis még ezután kopogtatnak a munkaügyi kirendeltségek ajtajain. A megyében csaknem minden tizedik álláskereső pályakezdő volt az első félév végén. Számuk tíz százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbit. Továbbra is igen magas a szakképzetlenek száma a munkanélküliek között. MinA régiósnál kedvezőbbek a megyei mutatók AZ ÉSZAK-ALFÖLDI régió három megyéje közül Jász-Nagykun- Szolnokban a legkedvezőbb a munkaügyi helyzet. Az első félév végén ugyanis szőkébb hazánkban volt a legkisebb az álláskeresők száma és a munkanélküliségi ráta is. A tartós munkanélküliek aránya is a legkisebb volt, nem érte el a 30 százalékot az álláskeresők között. Országosan azonban továbbra is a legrosszabb mutatókkal bíró térségek között van megyénk. Igaz, egy év alatt a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb rátájú régiók közötti különbség továbbra is csökkent, de az olló záródása a kedvezőbb helyzetben lévő régiók mutatói átlagon felüli növekedésének eredménye, és nem a kedvezőtlenebb helyzetű régiók felzárkózásának. Az álláskeresők száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében Hónap 2009 2010 Január 24 653 fő 31 830 fő Február 26 276 fő 32 324 fő Március 27 116 fő 31 296 fő Április 26 968 fő 28 719 fő Május 26 554 fő 26 095 fő Június 25 223 fő 26 093 fő FORRÁS: ÁFSZ den második álláskeresőnek semmiféle képzettsége nincs. Ugyanakkor az álláskínálat május után júniusban is csökkent. Bár a nem támogatott, piaci álláshelyek száma kis mértékben növekedett. Fél év alatt ösz- szesen 11 ezer új állást jelentek be a munkáltatók. Csaknem ugyanannyit, mint az elmúlt év első hat hónapjában. Június végén összesen 2700 állás várt betöltésre a megyében. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint a foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban romlott, a kereskedelemben nem változott, a szolgáltatások körében viszont jóval kedvezőbb lett. A lakosság munkanélküliségtől való félelme jelentősen csökkent. Folytatódik a hídépítés. A Tiszán levonult árhullámot követően folytatódik Magyarország és Közép-Európa leghosszabb gyaloghídjának építése Szolnokon. Várhatóan augusztus végére készülnek el a támaszpillérek, amelyekre ezután kerül fel a folyón átívelő acélszerkezet. Agyúval a jégverés ellen klíma A berendezés SMS-sel is indítható és leállítható A klímaváltozás miatt jelenleg a jégeső a gyümölcstermést leginkább fenyegető időjárási tényező. A Debreceni Egyetemen a szakemberek másfél éve kutatják a védekezés lehetséges módszereit és rendszereit. Az egyetem kutatói az elmúlt hónapokban hat magyarországi vállalkozásnál hét jégvédelmi ágyút helyeztek üzembe, hogy teszteljék a berendezések hatékonyságát. Az eredmények azt mutatják, hogy a jégvédelmi ágyúk megoldást jelenthetnek a kertészeti vállalkozásoknak a jégesők elleni küzdelemben. A berendezés előnye, hogy működtetése egyszerű, nem kíván különösebb szaktudást, valamint manuálisan vagy bármilyen távolságról SMS-üzenettel, illetve telefonhívással is indítható és leállítható. Az ágyú mellett szól továbbá, hogy beruházási költsége viszonylag alacsony, a védett terület méretétől függően hektáronként 150-400 ezer forintot tesz ki, míg a jégháló felszerelése kb. tízszer ennyibe kerül. Előnyének tekinthető az is, hogy nemcsak ültetvényeket védhet, hanem például üvegházakat, fóliákat vagy más nagy értéket képező és sérülékeny építményeket is.- A jégvédelmi ágyúk működési elve azon alapszik, hogy az acetiléngáz és levegő keverékével a berendezés robbanóegységében 7 másodpercenként létrehozott, nagy erejű és koncentrált robbanás lökéshullámát az ágyúcső a légkörbe továbbítja. A lökéshullám a különböző elektromos töltésű és hőmérsékletű légtömegeket összekeverve megszünteti vagy tompítja a jégesőképződés egyik fontos feltételét, és korlátozza a jégszemcsék kialakulását. Ez a hatás 5-10 kilométer magasságban néhány kilométer átmérőjű körre terjed ki, mely a földfelszínre vetítve mintegy 500-600 méter sugarú területet érint, ami akár nyolcvanhektáros területen is képes megvédeni a gyümölcsültetvényeket - hangsúlyozza prof. dr. Szabó Zoltán, a DE AGTC egyetemi tanára. ■ A fővárosnál jobban kedvelik a hazai turisták térségünket Az észak-alföld a negyedik leggyakoribb turistacélpont a vakációra indulók körében, még a fővárost is megelőzi. A Magyar Turizmus Zrt. előrejelzése szerint idén is a legtöbben a Balatont veszik célba. Minden második itthoni pihenést választó oda tart A többi régiót a válaszadók 2-7 százaléka nevezte meg nyaralása helyszíneként. Az Észak-Alföldet az üdülni indulók hét százaléka választotta. De a megkérdezettek öt százaléka, ha nem is nagy vakációt, de egy-egy kisebb utazást tervez a térségünkbe. Még kedvezőbb a kép, ha számba vesszük a szabadságukat a Tisza-tónál tölteni szándékozókat. A megkérdezettek csaknem két százaléka kifejezetten a tavat nevezte meg a vakációja helyszíneként, és ugyanennyien szándékoznak itt pihenni néhány napot a nyaralás előtt vagy után. ■ A Cégközlönyben ismertetett felszámolások A Cégközlöny július 8-i, 27. számában közzétett megyei felszámolások. Mészáros Györgyné és Társa Bt, Jánoshida. Félsz.: LQD KFT. 1201 Bp. Vágóhíd u. 51. (Közzététel: 06. 23.) Szabó és Társa Füred Bt, Tiszafüred. Félsz.: Cont(o)-Roll Kft. 1023 Bp. Árpád fejedelem u. 40.-41. (Közzététel: 06. 28.) Kartal Trans Kft, Túrkeve. Félsz.: Fiskális Kft., 1027 Varsányi I. u. 38. (Közzététel: 06. 25.) Rhinotex Europe Zrt, Szolnok. Félsz.: Kelet-Holding Rt. 1024 Bp. Retek u. 10. (Közzététel: 06.25.) Liget-Szabadidősport Kht, Jászberény. Félsz.: Standard Kft. 1137 Bp. Pozsonyi u. 32. (Közzététel: 06.24.) A hitelezői igények benyújtásának határideje a közzétételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ T. J. Q. 03 C- ingatlankezelő- minőségbiztosítási auditor- logisztikai ügyintéző közbeszerzési | referens. « Jelentkezési cím: Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktató és Kiadó Zrt. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu www.perfekt.hu/jasz Infovonal: 56/422-276