Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-20 / 167. szám

2010. JULIUS 20., KEDD ELETMOD fair vezető Autó-Motor-olvasók és sztárok motoroztak a Suzuki nyergében A motoros ügyességi verseny résztvevői: Tóth József harmadik, Ürögi László győztes, Princzinger Attila második Az Autó-Motor Fair vezető program rendezvényén, a Hungaroring Motoros Aka­démián Terecskei Rita és Pintér Tibor is bizonyított: nemcsak a forgalomban áll­ják meg a helyüket a kisor­solt versenyzők mellett, ha­nem az ügyességi feladatok megoldásában is. AS-összeállítás A biztonságosabb, körültekin­tőbb közlekedési morál megte­remtéséért küzd immár harma­dik éve az Autó-Motor magazin Fair vezető programja. Ezúttal Mogyoródon, a Hungaroring Mo­toros Akadémián lezajlott rendez­vényen a három kisorsolt olvasó közül Ürögi László szentendrei fair vezető bizonyult a legügye­sebbnek, megelőzve Princzinger Attilát (Verseg) és Tóth lózsefet (Balatonlelle). A versenyzők a tá­mogató Suzuki jóvoltából kiváló motorkerékpárokkal teljesíthet­ték a távot. A jutalmakról a kam­pány egyik fő támogatója, az Allianz Hungária gondoskodott. A győztes Ürögi László: „Azért csatlakoztam a kampányhoz, mert a vezetők amellett, hogy nem minden esetben tartják be a szabályokat, egymásra sem fi­gyelnek, ami rendkívül veszé­lyes. Az ügyességi feladatok em­lékezetesek és hasznosak voltak. Hasonló feladatok elvégzését ér­demes lenne a motoros jogsi megszerzésekor kötelezővé ten­ni, mivel így biztonságosan lehetne feltérképezni a jármű és a saját képességek határait.” A kampányt támogató híressé­gek közül Terecskei Rita és Pintér Tibor is motorosruhát öltött. „Bár itt nem a gyorsaságon volt a hangsúly, azért izgalmas volt mo­torozni kicsit. Jócskán lenne mit gyakorolnom, mert nagyon rit­kán ülök kétkerekűre, inkább au­tózom. Balesetem óta, amikor be­repültem az árokba, a zenekar le­tiltott a motorról. Azóta csak ilyen alkalmakkor motorozom, bár na­gyon jó lenne egy saját darab. So­sem a gyorsaság vonzott, inkább a nagy chopperek tetszenek” ­Augusztus 15-ig még regisztrálhat az ügyességi gyakorlást és a versenyeket követően további két Aut&Motor-olvasó, Király Krisztián (Nógrádsipek) s Pausz Dániel (Budapest) Szabó Attila utasaként, versenytempóban rótta a köröket a Hungaro- ringen egy bitang erős Suzuki GSXR 1000-esen. Bár mindkét olvasó régóta motorozik, a mo­torról leszállva felejthetetlen él­ménnyel térhettek haza. az AUTÓMOTOR fair vezető kam­pányfolytatódik, az érdeklődők augusztus 15-ig még regisztrál­hatják magukat a www.fairve- zeto.hu weboldalon. Érdemes csatlakozni, hiszen a regisztrál­tak között további élményprogra­mok és értékes nyeremények ta­lálnak gazdára. árulta el Terecskei Rita, akivel el­lentétben Pintér Tibor a jó idő be­köszöntővel szinte mindig motor­ral közlekedik. „Mivel a fővárosban képtelen­ség autóval közlekedni, ezért is vettem egy robogót. Jó időben csak azzal közlekedem, mert máshogy esélyem sincs arra, hogy minden tennivalómat elin­tézzem. Praktikusabb egy motor, de figyelni kell, mert sokan még mindig nem figyelnek a másikra” - mondta Pintér Tibor, aki már fiatalkora óta a motorozás szerel­mese. Őt a Szomszédok című nagy sikerű tévésorozat motoros rendőrjeként ismerte meg az ország. Az egész napos programot a motorosakadémia vezetője, Sza­bó Attila irányította. Az egykori kiváló versenyző elmondta: „Igye­keztünk úgy összeállítani a fel­adatokat a mai ügyességi ver­senyhez, hogy közel álljanak a közlekedésben részt vevő motoro­sokhoz. A versenyzők jól szere­peltek, bár most is igazolódott általános tapasztalatunk, hogy hiába jó motoros valaki, sokszor alapvető dolgok hiányoznak. Én mindenkit arra biztatok, képezze magát. Akit érdekelnek képzése­ink, a www.motorosakademia.hu weboldalon tud tájékozódni:" ínyenceknek: tuning után jobban fog a fék Az autó majd minden rendszeré­nek teljesítménye növelhető. A fékrendszer sem kivétel, még egy Mitsubishi Lancer EVŐ X esetén sem. Fékrendszere már gyári állapotában is meggyőző. Elöl négydugattyús Brembo nyergek, 330 mm-es tárcsák, há­tul is Brembo rendszer. Azonban van olyan szituáció, például a versenypályán, hobbiautózás so­rán, amikor még ez a fékrend­szer is kevés, a fékfolyadék fel­melegedik, a fék „elszáll”. Ilyen élmény indította a tíz­ezer kilométer körüli futástelje­sítményű Lancer tu­lajdonosát a féktu- ningra. Némi keres­gélés után egy AP Racing fékrendszer beszerzése mellett döntött. Ebből is kér­hető többféle, esetünkben előre 350 mm-es, mart felületű tárcsá­kat, hatdugattyús nyergeket, míg hátra négydugattyús nyer­geket tartalmazó készletet vá­lasztott - a bekerülési költség hozzávetőleg 1,1 millió forint. Az eggyel nagyobb, hátul is új tár­csákat tartalmazó készlet nem fért bele a projektbe, mert ott kü­lön kéziféket kell kiépíteni, s ennyire nem akarták átalakítani az újszerű autót. A cseréhez lekötötték a fékcsö­veket, leengedték a fékfolyadé­kot, leszerelték a régi nyergeket és tárcsákat - ezek szépen do­bozba kerültek. Az új tárcsák csereszabatosán mentek a he­lyükre, a nyergekhez fel kellett szerelni egy új könnyűfém nye­regállványt, amely része volt a készletnek. Ezután mehettek fel az új nyergek és a betétek. A készletben új fékcsövek is vol­tak, mert megválto­zott hosszúságúak- ra volt szükség az új nyergek miatt. A csere eredmé­nye nemcsak látvá­nyos, hanem hatá­sos is. Az első, nagyobb felületű tárcsákhoz tartozó betétek hőterhelése kisebb, fékteljesít­ménye nagyobb, a tárcsán kiala­kított hornyok a fékport kihúz­zák a betét alól, így jobb a tapa­dása. így ez a fék erősebb és job­ban tűri a versenypályás terhe­lést, túlmelegedés nélkül. ■ A tárcsán kiala­kított hornyok kihúzzák a betét alól a port, így jobb a tapadás. Légterelő segít - a féktárcsához vezeti a levegőt A MITSUBISHI LANCER EVŐ X­hez rendelhető a fék hűtését segítő légterelő is. Ezt az el­ső alsó lengőkarra kell fel­szerelni, szintén átalakítás nélkül. A spoiler a féktár­csákhoz vezeti a hűtőleve­gőt. Igaz, a szárnyacska alsó éle elég veszélyeztetett helyen van, könnyű letörni, a járda- szegélyre parkolást el kell fe­lejteni. Ugyanezt az elemet a tuningcégek karbonból is el­készítik. HIRDETÉS A 'GoKsCMr Ott a helyed július 24-én, szombaton, Siófokon a Coke Club és a GLAMOUR nyári különszáma, a GLAMOUR Beach által rendezett egész napos bulin! Ez a nyár legtrendibb partija! Le ne maradj! A programod reggel 10-töl este 7-ig: Gyere el! ‘Nézd meg hogyan futnak mezítláb a homokban a Glamour olvasói a szuper dijakért és kide­rül az is, hogy ki tudja legtovább forgatni a dereka körül a hulahopp karikát! Fantasztikus programokkal várunk! ' A GLAMOUR stylistjai várnak a GLAMOUR-stílussarokban hogy öltözködési tanácsokkal lássanak el. ’• Aerobikozhatsz Szentgyörgyi Rómeóval igazi latin hangulatban! Táncolhatsz a parton, ha részt veszel a salsaiskola programján! Sminkeltethetsz is, és segítünk, hoe mnmsmmm » ' .rgjftjggjj»--' S \ Aiía. L Gyönyörű barna bor - egy I Tan Optimizer a napfény íze imedeen.hu > S&. f. Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Elektromos BMW 2013-BAN debütál a BMW első tisztán elektromos kis­autója, az egyelőre il-es nevű jármű. A gyártás min­den bizonnyal Lipcsében lesz (ahol az 1-es és 3-as modellek készülnek). Talmácsi vár a klubjába MEGALAKULT a Talma Robo- gós Klub. A motorozást sze­retné népszerűsíteni világ­bajnok versenyzőnk, Tal­mácsi Gábor. A közös moto­rozások mellett biztonság- technikai képzéseket szer­vez majd a tagoknak (www.talma.hu).

Next

/
Oldalképek
Tartalom