Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-10 / 159. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 10., SZOMBAT SPORT 15 Tiszafüreden randevúzik a strandfoci hazai elitje Immár harmadik állomásához ér­kezett a strandfoci Grand Prix- viadal mezőnye. Tiszafüreden, a szabad strandi pályákon minden bizonnyal szépszámú közönség előtt játszanak majd a csapatok, hiszen ezen a hétvégén rendezik a Halas Napokat a városban. Bár legjobb strandfocistáink a válo­gatott színeiben már Olaszor­szágban gyakorolnak a vasárnap kezdődő világbajnoki selejtezők­re, nagy nevekben, jó futballis­tákban nem lesz hiány Füreden sem. Az első két fordulóban jól szereplő együttesek a Corrado, a Goldwin, a Chicago, a Bonyhád, a jászladányi T-Plasztik, valamint az idei sorozaton először fellépő tiszafüredi Nemzeti Étterem egy­aránt ott lesz az indulók között. A T-Plasztík az első körben ötödik, a múlt héten negyedik lett. Kato­na István csapatvezető azt mond­ta, hogy az első hat hely valame­lyikén kell végezniük. A legjobb csapatukkal utaznak a tornára, Rácz R., Kovacsics, Hamar, Deb­receni D. és Schrancz minden bi­zonnyal pályára lép majd soraik­ban. A strandfociban egykoron bajnok Nemzeti Étterem csapata most szerényebb célokkal készül. Ábrahám Tamás csapatfőnök sze­rint, ha már csoportkörből to­vábbjutnak, elégedettek lesznek. Jó meccseket akarnak játszani hazai környezetben. A tervek sze­rint Ulvicki A, Dajka M., Sipos, Kovács R, Dorcsák és Berecz is ér­dekelt lesz soraikban. Mellettük Tiszafüredi Indiánok néven egy kispályás focistákból álló alaku­lat is pályára lép majd a tornán. A csoportmérkőzések szom­baton 8 órakor, a keresztbeját­szások vasárnap 9-kor, a hely­osztók 13 órakor indulnak, míg a döntő várhatóan 14.30-kor kezdődik. ■ V. Cs. A füredi Tóth Tibor és társai hazai környezetben szerepelnek Harmadszor is győztek a Rozsomákok Lejátszotta negyedik első osztá­lyú mérkőzését a jászberényiek amerikaifoci-csapata, a Wolveri­nes. A hazai környezetben meg­rendezett összecsapáson ugyan szinte mindvégig a vendég egri Heroes gárdája vezetett - az első negyedben tekintélyes előnyre tett szert - ám a vendéglátók fo­kozatosan csökkentették hátrá­nyukat, s a hajrában a győzelmet is kicsikarták. A Rozsomákok 12- 8-as sikere egyben azt is jelenti, négy kör után 3:l-es győzelmi mutatóval állnak a táblázaton. A jászberényiek legközelebb július 17-én, szombaton Veszp­rémbe látogatnak, ahol a Wildfires csapatával mérkőz­nek meg. ■ Távozott az idei gólkirály labdarúgás Berényben most nem szövögetnek vérmes reményeket A labdarúgó NB III. új idényében négy csapa­tunk képviseli me­gyénket. Az eddigi har­madosztályú Jászberény és Szolnoki Spartacuson kívül a megyei I. osztály bajnoka, a lánoshida és új együttesként a Szolnoki MÁV FC II. vehet részt a pontvadászatban. Géléi József Hogy melyik csapatunk, melyik régióban indulhat, arról egyelő­re nem döntött a Magyar Labda­rúgó Szövetség. Ugyan az elmúlt esztendőkben óxló csoportos harmadosztályt tervezett a ver­senybizottság, ám mindig lét­számhiányos volt a mezőny. Idén úgy döntött az MLSZ, nem ra­gaszkodik a feltöltéséhez, amen­nyiben kevesebb a jelentkező, csökkenti a csoportok számát. A Jászberényi SE legénysége biztosan ott lesz az augusztus közepére tervezett NB III-as baj­noki rajton. Az elmúlt idényben a Mátra-csoportban léptek pá­lyára a kék-fehérek. Bár az ere­deti célkitűzés a dobogóra kerü­lés volt, a vérmesebb szurkolók bíztak a feljutás kiharcolásá­ban. Ehhez képest csupán a kö­zépmezőnyben, a nyolcadik he­lyen - 12 ponttal lemaradva a dobogó legalsó fokára fellépő Putnoktól — végzett az együttes. Az eredmény láttán nem okm zott hát meglepetést a drukke­rek körében, hogy az eddigi ve­zetőedző Pesti József helyet új szakvezető dirigálja nyártól a gárdát. Tasi Zoltán nem isme­retlen a herényi szimpatizán­sok körében, hiszen hosszú éveken keresztül játékosként erőssége volt a csapatnak. A több poszton Is használható Gulyás László (jobbról) megtartásában bízik a vezetőedző, Tasi Zoltán- Mivel egyelőre sok a bi­zonytalansági tényező a csapat­nál, amikor elfogadtam a felké­rést azt vállaltam, hogy az első tízben végzünk az új bajnok­ságban - felelte érdeklődé­sünkre Tasi Zoltán. - Hétfőn 18 játékossal kezdtük meg a felké­szülést. Közülük kilencen most kerültek fel az ifjúságiak közül. Ugyan a tárgyalások még javá­ban zajlanak a meghatározó já­tékosokkal, ám én bízom ben­ne, sikerül megegyezni velük. Az viszont biztos, hogy gólkirá­lyunk, Hamar Ádám távozik. Remek szezont zárt, nem vélet­len, hogy több NB Il-es csapat is szívesen látta volna soraiban. Végül a nagy terveket szövögető egriek ajánlatát fogadta el. Je­lenleg a MÁV FC-nél van próba­játékon Bárkányi Arnold, az ő sorsa a jövő hét elejére eldőlhet. A tervek szerint hat felkészü­lési meccsen lép pályára a JSE: először ma a MÁV FC-t fogadja. Szombaton a MÁV FC két csapata is pályára lép felkészülési meccsen megyénk újdonsült NB I-es csa­pata, a Szolnoki MÁV FC együttes két helyszínen is pá­lyára lép szombaton délelőtt 10 órakor.- A jászberényi összecsapáson Bontovics Ferenc irányítása mellett fiataljaink kapnak bizo­nyítási lehetőséget, míg a DVSC ellen a felnőtt keret vív felké­szülési meccset - tudtuk meg a kék-fehérek vezetőedzőjétől, Vá­gó Attilától. - Az eddigiek mel­lett két új próbajátékost is tesz­telünk. A horvát Marin Rakaí jic és a szerb Igor Bitte egy­aránt a bal oldalon vethető be. A kapus Tarczy Pál továbbra is velünk készül, miként újra éles meccsen bizonyíthat, az olasz Frederico Groppioni, a roman Bogdan Bozian, valamint a lit­ván Eimantas Marozas. az viszont már eldőlt, hogy a jászberényi nevelésű Vaszicsku Gergő nem lesz a MÁV FC játé­kosa. A fiatal labdarúgó elfo­gadta a Felcsút szeiződéshosz- szabbítási ajánlatát, és vissza­tért az NB Il-es klubhoz. ^OEl/KTRO I'l A gólkirály Hamar Ádám elköszönt Jászberénytől Továbbjutott az ETO, búcsúzott az ZTE A HÁZIGAZDA Győri ETO 3-1- re nyert a szlovák FC Nitra ellen a labdarúgó Európa Li­ga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján, s 5-3-as ösz- szesítéssel továbbjutott a második körbe, ahol a kazah Atyrauval találkozik. A Rá- ba-parti együttes jövő csü­törtökön vendégeskedik Ka­zahsztánban, a visszavágóra pedig július 22-én kerül sor Győrben. Ellenben.búcsúzott a Zalaegerszegi TE csapata, amelyik az idegenbeli gól nélküli döntetlen után, hazai pályán, hosszabbításban 1- O-ra kikapott az albán FK Ti­rana legénységétől. Elmaradt a férfi meccs, győztek hölgyeink az olaszországi férfi felké- szülési tornán elmaradt a magyar kosárlabda-válogatott nyitó meccse, mert ellenfele, a jordán csapat nem kapta meg beutazási vízumot. A mieink pénteken késő este az olaszokkal játszottak, ma este pedig az iráni válogatot­tal találkoznak. A női váloga­tottunk Baján 80-77-re verte a szerbeket, ugyancsak az előkészületek jegyében. Szlalomverseny lesz vasárnap Martfűn nyílt autós szlalomversenyt rendeznek vasárnap Mart­fűn. A viadalt aszfaltúton bonyolítják le. A rajt terve­zett időpontja 10 óra, a helyi művelődési háznál. Bővebb felvilágosítást Németh Gézá­tól lehet kapni a 06/209416- 387-es telefonszámon. LeBron James is Miamiba igazol LEBRON JAMES, az NBA egyik legnagyobb sztárja te­levíziós adásban jelentette be, hogy a Miami Heat csa­patához szerződik, így meg­történt az, amiről sokan be­széltek, mégis sokáig való­színűtlennek tűnt: a floridai városban összeáll a Dwyane Wade, Chris Bosh, LeBron James sztártrió. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUONJm hírportálon olvashatnak. ügy tűnik, továbbra is gyengélkedik a Ferrari autósport Lewis Hamilton a Brit Nagydíj után is megőrizné első helyét a pontversenyben A hét végén Angliában rendezik meg az autós gyorsasági világ- bajnokság, a Forma-1 újabb fu­tamát. A 19 versenyt felölelő so­rozat tizedik állomásának nagy kérdése: a pontversenyben élen álló Lewis Hamilton hazájában meg tudja-e őrizni első helyét. A Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályát átépítették az elmúlt esztendőben, s ezáltal 800 méterrel hosszabb lett. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák az aszfaltcsíkot és az előzési manő­vereket. Az átlagsebesség vár­hatóan nem változik, miközben továbbra is gyors pálya marad, kevésbé kedvez az erős motorral Mark Webber óriási balesetet úszott meg a legutóbbi nagydíjon rendelkező autóknak. A pénteki első szabadedzésen Sebastian Vettel, a Red Bull pilótája volt a leggyorsabb, meggyőző fölény- nyél, majd fél másodperccel vég­zett az első helyen. A 23 éves német mögött a világbajnoki pontversenyben vezető brit Le­wis Hamilton (McLaren) végzett a második, a Renault lengyel versenyzője, Robert Kubica - a napokban hosszabbította meg szerződését csapatával - a har­madik, a legutóbb óriási balese­tet szenvedett, ausztrál Mark Webber (Red Bull) pedig a ne­gyedik helyen. A címvédő brit Jenson Button (McLaren) szoká­sához híven, az első edzésen óvatos volt, a nyolcadik pozíció­ban zárt, míg a hétszeres világ­bajnok német Michael Schuma­cher (Mercedes) szokásos for­máját hozva - csapattársa, Nico Rosberg ezúttal is megverte - a kilencedik lett. A jelek szerint nagyon nem megy a Ferrarinak, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso csak a 13. leg­jobb időt autózta, Felippe Mássá 17. helyével pedig közelebb volt a sereghajtókhoz, mint az élen állókhoz. A brazilnak a három újonc (Lotus, Virgin, Hispánia) istálló pilótáin kívül csupán a spanyol Jaime Alguersuari (Tor­ra Rosso) sikerült megelőznie. A Brit Nagydíj futamát vasár­nap 14 órakor (RTL Klub) ren­dezik. ■ Gelei J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom