Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-04 / 128. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚNIUS 4.. PÉNTEK

TRIANON

13

— 1920. JÚNIUS 4.

Megsemmisülésre lettünk kárhoztatva

békediktátum Egy súlytalan magyar kormány jelentéktelen megbízottjai írták alá a szerződést

Az antant-hatalmak által meghúzott határvonalak során hazánk területének kétharmadát vesztette el

90 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én délután fél ötkor írta alá a magyar delegáció a versailles-i királyi parkban található Grand Trianon kastélyában a Magyarországra vonatkozó békeszerződést. Ezen a napon a magyar üzletek és iskolák zárva maradtak, az újságok gyászkerettel jelentek meg, s ország lakossága hetekig, hónapokig százezres tüntetéseken fejezte ki tiltakozását.

Múltidéző

A trianoni békediktátum előzményei messzire vezetnek. Az I. világháború során az antant-hatalmak (elsősorban az Egyesült Királyság, Franciaország és Oroszország), köztük különösen Franciaország, számára világossá vált, hogy az Osztrák- Magyar Monarchia hegemóniáját meg kell szüntetni. A központi hatalmak (Német Birodalom, Oszt-rák-Magyar Monarchia, Oszmán Birodalom és Bulgária) összeomlása teljessé tette ezt a törekvést, ráadásul a belpolitikai események (őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály, Tanácsköztársaság, Kun Béla) következtében a magyar csapatok a már szintén évekkel korábban a magyar területekre igényt tartó nemzetek — román, cseh és szerb — katonáival szemben nem tudtak hatékony ellenállást kifejteni. A román haderő a fővárost is megszállta, ahonnan - Horthy Miklósnak köszönhetően -1919 őszén végre kivonult.

A magyar békedelegáció, gróf Apponyi Albert vezetésével 1920. január 6-án érkezett Párizsba. Az előzetes tárgyalások

során egyértelműen kiderült, hogy a történelmi Magyarország helyén kisebb államokat képzeltek el a győztesek. Ennek során döntően magyarlakta területek is a tervezett határokon túlra kerülnének. Kezdetben úgy tűnt, hogy az amerikai és brit javaslatok ez utóbbiaknál

kedvezőbb feltételeket ajánlottak, végül azonban a franciák minden újratárgyalást feleslegesnek tartottak. A magyar fél az elejétől kezdve mindent megpróbált. Teleki Pál irányításával szakértők sora dolgozott azon, hogy ellenérveket hozzanak fel a határmódosításokkal szemben. Hangsúlyozták Magyarország történelmi szerepét, a magyarság kulturális erejét, és a valós etnikumi helyzetet. Az erőfeszítések azonban semmiféle eredményt nem értek el. A békeszerződés végleges változatának kézhezvétele után a magyar delegáció visszatért Budapestre, és május 19-én lemondott. Utolsó javaslatként a megállapodás aláírását javasolta, tekintettel az ország súlyos helyzetére és elszigeteltségére. Az okmányt végül magyar részről egy erre kinevezett súlytalan kormány két megbízottja, Be- nárd Ágoston népjóléti miniszter, és Drasche-Lázár Alfréd követ látta el kézjegyével.

Ha a békeszerződés számadatait nézzük, akkor a sokkhatás megérthető. Az ország területe - Horvátországot nem számítva -282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Magyarország így a térség kisállamává vált, körülötte szinte csak nagyobb országok jöttek létre. A legnagyobb területet -103 ezer négyzetkilométert - Románia kapta, több mint 5 millió lakossal. Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel gyarapodott.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak Horvátországon túl 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő jutott. Még Ausztria is 4 ezer négyzetkilométerrel és 300 ezer lakossal növekedett. Rajtuk kívül Lengyelország (a Tátrától északra fekvő szepes- ségi területek) és Olaszország (Fiume és környéke) is részesült a történelmi Magyarország darabjaiból. Különösen fájdalmasan alakultak az etnikai válKülön rész foglalkozott a jóvátételekkel

MAGYARORSZÁGNAK 1921-től kezdődően 30 esztendőn át köteles volt jóvátételt fizetnie régebben és újonnan alakult államoknak. Például 1926 szeptemberéig napi 880 tonna szenet kellett Jugoszláviának szállítani, ezen felül 28 ezer darab vágóállatot - államonként - Olaszországnak, Jugoszláviának és Görögországnak. Ennek finanszírozása miatt a magyar állam minden vagyonát és bevételi forrását zárolták.

tozások. Az elszakított területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió (30,2 %) volt magyar. Erdélyben 1.6 millió élt és egyéb más, Romániának juttatott területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió a délszláv területeken élt. A burgenlandi magyarok száma 60-70 ezer, Fiumében 6-7 ezer volt, míg a lengyelországiak elenyésző mennyiséget jelentettek. Igaz, hogy születtek kisebbségvédelmi szerződések, ezek végrehajtása azonban nehézségekbe ütközött.

„Trianont” ma is nyűgjük!

Amiről a mai fiatalok tudnak az elcsatolt országrészek kapcsán

Trianon évtizedekig tabunak számított az elmúlt rendszer ideológiájában. A tankönyvek épp hogy csak évszámként megemlítették a magyar történelem egyik legfájóbb eseményét, a Tudományos Akadémia nem mert állást foglalni a kérdésben, az elmúlt rendszer politikája pedig természetes állapotnak állította be országunk szétsza- kíttatását. így a fiatalabb nemzedék csupán szülőktől, nagyszülőktől kapott a nemzetcsonkításról némi támpontot. De vajon a legújabb generációnak mennyi az ismeretük a versailles-i következményekről? Erre kerestünk válaszokat, s érdeklődésünkre ezúttal a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjai osztották meg lapunkkal gondolataikat.

nagy Szilvia: - Minden évben megemlékezünk róla, fontos, hogy éljen a tudatunkban. Soha ne feledkezzünk meg róla.

GYÖRFi ATTILA: - Igazságtalan döntés volt, elvették a területeinket, nem nézték az ott élők érdekeit. A mostani határokon túl sokkal szebben, ízesebben beszélnek, mint mi, megőrizték a magyarság legfontosabb értékét, nyelvét, hagyományait.

BULYÁKI ALEXANDRA: - Családi történetünk nincs, de a beregszászi múzeumban olvastam verseket a népszavazással kapcsolatban. A történtek nagyon fájtak nekik, a versek máig hatnak rám. Nekem is fáj.

KORMOS ILDIKÓ: - Költőn táboroztunk - még a népszavazás előtt -, és egy beteg kislányt be kellett vinnünk a kórházba. Amikor kiderült, hogy magyar- országiak vagyunk, sírtak az orvosok, az ápolók. Mi is.

Kiss Norbert: — Nagyapám erdélyi, el kellett menekülnie; gyakran meséli az ezzel kapcsolatos emlékeit.

veres Mónika: - Ismerőseim rokonai Erdélyben élnek. Ritkán találkozhatnak ma is.

Kiss Ildikó: - Amikor Erdélyben voltunk, láttuk, milyen körülmények között élnek. Rosz- szabbul, mint mi, de büszkék a magyarságukra. Tanulnunk kell tőlük.

név nélkül:—A trianoni béke- szerződéssel rengeteg családot

A két világháború között még tudatosították a trianoni tragédiát a fiatalokkal. A legújabb nemzedéknek a hiteles történelmet kell megtanítani.

szétválasztottak. Az országunkból nagyon fontos részeket elcsatoltak, kicsik lettünk. Gyer- gyószentmiklóson 10 éves koromban egy román férfi játékból fegyvert fogott rám, nagyon megijedtem. A háztulajdonos nagyon haragudott rá, nekem szörnyű emlék maradt.

bíró Szilvia: — Mostantól június 4-e az összefogás napja. Nagyon örülök neki.

nagy dóra: - Magyarország legnagyobb tragédiája Trianon, mindenkit szíve mélyén érint. Sajnálom, hogy a magas vízállás miatt Szolnokon az emlékmű csak később kerül a helyére. Össze kell tartanunk.

Gál kinga: - Igazságtalanság, amit tettek velünk a nagyhatalmak. Fantasztikus, hogy a határon túliak milyen erős hagyományszeretettel rendelkeznek, mennyire magyarok tudtak maradni megnyomorítva is.

HOLYBA LEVENTE: - A mostani választások óta sokat foglalkoznak vele, sajnos, ez már csak történelem. Sokkal régebben és sokkal okosabban

kellett volna megoldani a problémát. Szomorú, hogy nem tartoznak Magyarországhoz, és a szlovákok még magyarságuktól is meg akarják fosztani a határon túl rekedteket. Ez szerintem törvénytelen.

NYÍRI CSILLA: - Erdélyben sok a teljesen magyar nyelvű falu, pedig milyen régen történt! Felháborító, ami Szlovákiában történik a magyarokkal, mintha ellenségek lennének. Sok áttelepült ismerősöm van.

Ambrus János íi. a:-Az erdélyiek nem tudják elfelejteni, mit tettünk velük azon a bizonyos decemberi népszavazáson.

A mikor ott jártunk, éreztették is velünk. Amióta tudom, mit jelent Trianon, próbálom átélni, mit érezhették. Ha rá gondolok, szörnyű nyomottságot érzek, rettenetes lehetett Elvesztették hazájukat, de magyarságukat, vallásukat nem adták oda.

HEGYI EMESE: - Egyik legfontosabb dolgunk, hogy élő kapcsolatban legj'ünk a határon túl rekedtekkel. Ha magyarok akarnak lenni, lehessenek magyarok.

Nem lennének ma magyarok!

Ady Endre (Érmindszent), And- rássy Gyula (Oláhpatak), Baross Gábor (Ruzsina), Bartók Béla (Nagyszentmiklós), Batthyány Lajos (Pozsony), Blaha Lujza (Rimaszombat), Benedek Elek (Nagybacon), Bercsényi Miklós (Nagybacon). Bethlen István (Gernyeszeg), Bocskai István (Kolozsvár), Bolyai János (Kolozsvár), Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben), Csortos Gyula (Munkács), Dajka Margit (Nagyvárad), Dobó István (Sze- rednye), Dohnányi Ernő (Pozsony), Dózsa György (Dálnok), Dsida Jenő (Szatmárnémeti), Fedák Sári (Beregszász), Hunyadi Mátyás (Kolozsvár), Jedlik Ányos (Szímőm) Jókai Mór (Révkomárom), Kosztolányi Dezső (Szabadka), Lehár Ferenc (Révkomárom), Liszt Ferenc (Doborján), Márai Sándor (Kassa), Mikes Kelemen (Zágon), Mikszáth Kálmán (Szklabo- nya), Munkácsy Mihály (Munkács), II. Rákóczi Ferenc (Borsi). Széchenyi István (Bécs), Szigligeti Ede (Nagyvárad), Szi- nyei Merse Pál (Szinnyeújfalu), Thököly Imre (Késmárk), Vasvár/ Pál (Bűd), Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi), Zrínyi Ilona és Miklós (Ozalj).

I