Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-01 / 125. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚNIUS 1. KEDD JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Befejezik a kezdés előtt? építkezés Pedig a terv és a pénz megvan, a közbeszerzés zajlik Több száz fiatal próbál nap mint nap a Jászság Népi Együttes székhazában. Egyáltalán nem biztos, hogy idén felújítják az életveszélyes épületet. Alapvető élelem jut rendszeresen a rászoruló családoknak A Jászság kilenc településén, Jászberényben, Jásztelken, Alattyánban, Jánoshidán, Jász- boldogházán, Jászalsószentgyör- gyön, Jászladányon, Jászkiséren és Jászjákóhalmán összesen 160 szociálisan rászoruló nagycsalád kap napi rendszerességgel egy kilogramm kenyeret és két liter tejet adományként az Amerikai Ház Alapítványtól. A havi tízezer euró költségű program a Magyar Vöröskereszt, térségünkben pedig annak jászsági területi szervezete segítségéve jut el az érintettekhez. Az alapítvány elnöke szerződést kötött egy jászberényi pékséggel és egy jászsági tejüzemmel a napi 160 kg kenyér és 320 liter tej kiszállításra. A települések önkormányzatai, a jászberényi Hajta Oregerdő Neszűr (HŐN) Egyesület önkéntesei pedig megszervezik a csomagok családokhoz juttatását. ■ Az alapítvány elnöke szerződést kötött egy jászberényi pékséggel és egy jászsági tejüzemmel.- A „Gyermekszáj Program” az első olyan kezdeményezés, mely alapvető élelmiszereket biztosít térségünkben a szegény családok részére, a szerződéskötés értelmében december 31-ig— mondta Botkáné Sárközi Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Jászsági Területi Szervezet vezetője. — ló lenne, ha ez a segélyezés modellként szolgálna, az országban másutt is, és hasonló jótékonysági akcióban más Magyarországon tevékenykedő cégek és alapítványok is részt vennének - fogalmazott. ■ D. M. Jászberényben az öregerdei elosztó központban pakolják az élelmiszert Rendelkezésre áll a felújítás fedezete, elkészültek a tervek, lezárult a hatósági engedélyeztetés, sőt már a közbeszerzési eljárás is zajlik a Jászság Népi Együttes jászberényi, Víz utcában található székházának felújítására. Azt hihetnénk, minden rendben van... Banka Csaba Ám a feszültség szinte tapintható, mert továbbra sem lehet tudni, hogy egyáltalán nekikezdenek-e az építkezésnek. Pedig idén december 31-ig el kellene számolni a felújításra fordított összeggel. A jászberényi képviselő-testület 2008-ban, év végén döntött arról, hogy nyolcvanmillió forinttal megtoldja a kormány által a Víz utcai székház felújítására biztosított 120 millió forintot. Talán akkor még senki sem gondolta, hogy 2010 derekán is bizonytalan lesz: megújulhat a Jászság Népi Együttesnek helyet adó, egyébként életveszélyes épület vagy maradnak a labilis állapotú falak? Most pedig érdeklődésünkre azt a mellbevágó hírt kaptuk, hogy talán el sem kezdik a felújítást. A tény, miszerint a herényi képviselő-testület korábbi döntésének értelmében folyamatosan halad előre a székház felújításának előkészítése, ez ideig nem változott. Lányi László, a polgár- mesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője elmondta, a jelenlegi információi alapján a közbeszerzési eljárás lezárását követően, várhatóan augusztusban elindulhat a kivitelezés. Az időpontok folyamatos változása miatt bizonytalan volt korábban, hogy megtarthatják-e a hagyományos Nemzetközi Táncház- és Zenésztábort. Szűcs Gábor, a népi együttes művészeti vezetője arról tájékoztatott, hogy AZ ÖNKORMÁNYZAT városfejlesztési bizottságának elnöke, Tamás Zoltán érdeklődésünkre elmondta, már tavasszal is látszott: a kormányzati támogatás elszámolására megadott december 31-i határidőre nem lehet befejezni az építkezést, nem lehet elszámolni a felhasznált összeggel, a polgár- mester azonban - akkor még országgyűlési képviselőként - nem kért határidő-halasztást. végül meghirdették a tábort. Az viszont bizonytalansági tényező, hogy folyamatosan változik a felújítás indításának tervezett időpontja, hisz a székházban működő művészeti iskola munkáját és az egyéb programjaikat is jó előre tervezni kellene. Dr. Gedei József polgármester aggódik a felújítással kapcsolatban. Az önkormányzatban ugyanis megfogalmazódott az igény, miszerint egy úgynevezett kulturális centrumot kellene kialakítani a városban. Ez irányban a testület (nem a polgármester mögött álló) többsége már meg is szavazott ingatlanvásárlásokat. Ezzel együtt Gedei József szerint nem fogal- már kértük ez ügyben dr. Szabó Tamás újonnan mandátumot szerzett képviselőt — mondta Tamás Zoltán —, hogy tájékozódjon a lehetőségekről. Bizottságunk hivatalból csak akkor kérhet módosítást, ha a közbeszerzési eljárás lezárultával a kivitelezők ütemterve alapján alá tudjuk támasztani a halasztás szükségességét. Amíg viszont nem döntenek az elmazták meg azt a koncepciót, amely alapján világos volna, hogy mit is szeretnének létrehozni Be- rény központjában, az egykori Fürdő utcai malom, illetve a bútorbolt környékén.—A népi együttes központját helyeznék oda? - tette fel a kérdést a polgármester - Ráadásul, már volt is arra példa, hogy milliókat költött egy tervre az ön- kormányzat, a kormány pénzügyi támogatása is megvolt, mégis más irányt szabott az utolsó pillanatban a testület. Gondolhatunk a tudásközponttal történtekre. Egyes képviselők nem hivatalos megnyilatkozásai is az aggodalmat erősítik bennem - fogalmazott Gedei József. számolás lezárásának időpontjának halasztásáról, el sem kezdjük az építkezést. Azzal, hogy megfelelő elhelyezést kapjanak a néptáncosok, továbbra is egyetértünk, ezzel soha nem is volt problémánk. nem fordulhat elő, hogy megfelelő hely nélkül maradjon a népi együttes, mindenképpen velük egyeztetve szabad csak dönteni a továbbiakról. Falugyűlés Pusztamonostoron falugyűlést tartanak Pusztamonostoron szerdán délután. Sári Ferenc polgármester és kollégái beszámolnak a település életét befolyásoló, jelenleg is folyamatosan zajló pályázatokról, eredményeikről. A lakók a szerdai falugyűlésen megismerhetik a új körzeti rendőrt is, aki május elejétől ismét a településen teljesít szolgálatot. Papírsárkányt eregettek vasárnap gyermeknapi rendezvénnyel egybekötött horgászversenyt tartottak Jásztelken. A civil kezdeményezésű rendezvényen a környék iskoláinak közel száz versenyzője vett részt. Aki nem horgászott, az is talált magának bőven elfoglaltságot, hiszen a szervezők, kavicsfestéstől a papírsárkány hajtogatásig és eregetésig számos kézműves-foglakozást szerveztek a gyerekeknek. Szerzetes nővérekre emlékeznek idén éppen hatvan éve, hogy a szerzetes rendeket Magyarországon feloszlatták. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Jászberényi Szervezete a feloszlatás napjának évfordulóján, 2010. június 18-án, az Új temetőben megemlékezik a városban elhunyL szerzetes nővérekről, kiknek száma közel ezer fő. Járdát újítottak Felsőszentgyörgyön JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN átadták a település főutcájának térkövezett járdaszakaszát. A pályázaton nyert 4,5 millió forintból felújított járda mentén elhelyezkedő ön- kormányzati ingatlanokon pedig a település saját forrásból az állagmegóvó homlokzati felújításokat végzett. Többek között a általános iskola, orvosi rendelő és óvoda épületének rendbetétele zajlott az elmúlt hetekben. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. Ha nem lesz határidő-halasztás, nem kezdik az építkezést Kétszer annyi vechtai két évtized alatt koszorúk Jászberényi hősökre emlékeztek a hét végén Jászberény testvérvárosában, a németországi Vechtában az elmúlt húsz esztendő leforgása alatt csaknem megduplázódott a lakosság száma. A herényi ön- kormányzat múlt héten Németországban járt hivatalos delegációjának tagjai az eszmecserék alkalmával tudakolták azt is, hogy miként sikerült elérnie mindezt a településnek. Vechta lakosságának száma mintegy 15 ezer fő volt az 1990- es években, napjainkban pedig ez a szám már a 30 ezret közelíti. - Egyrészt növekszik a születések száma, másrészt egyre többen be is költöznek a kisvárosba - mondta Gedei József polgármester. - Németország egészében Magyarországhoz hasonlóan problémát jelent a lakosság fogyása. Ezzel szemben testvér- településünkön ezzel ellentétes folyamatot tudtak végrehajtani. A recept pedig az, hogy rendkívül komoly oktatási rendszert építettek ki. A szolgáltatások díjszabásának kialakításakor odafigyeltek a lakosság teherbíró képességére, kedvező lehetőségeket kínáltak a fiataloknak letelepedésük esetén, odafigyeltek az egészségügyi szolgáltatások színvonalára. Az üzemlátogatások alkalmával pedig arról gyűjtöttek információkat, hogy miként kezelték helyi szinten a gazdasági válság hatásait.. ■ B. CS. Magyarországon 2001 óta a magyar hősök emlékének megörökítését és a magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartjuk. Jászberényben a Szentkúti Templomban az 20. század világégéseinek áldozataira emlékeztek szentmise keretében vasárnap este. Ezt követően az jászberényiek a 11. világháborúban elesettek tiszteletére emelt emlékműnél gyülekeztek. Az emlékezők között ott volt két, . a II. világháború poklát megjáró idős ember is, akik ma is Jászberényben élnek. Lantos Kálmán, a 90-es éveiben jár, Molnár István pedig a 80-as éveit taposva is elevenen emlékszik a hat és fél évtizede történtekre. ElgonAz egykori katonák is emlékeztek bajtársaikra dolkodva és elérzékenyülve hallgatták a régi katonanótát, amelyet a Himnusszal, Szózattal együtt Benicky János fiatal cserkész énekelt el. A katonadal megidézte a keserű, és fájdalmas éveket a ma élők és emlékezők számára. A város vezetői, az intézmények, civil szervezetek képviselői megkoszorúzták az emlékművet. A hősi halottak leszármazottai is virágokat helyeztek el az emlékműnél, akiknek tekintetében még mindig a fájdalom, szemükben az emlékezés könnye csillant. Az ünnepség a város központjában található I. világháborús lovas szobor megkoszorúzásával fejeződött be. ■ Darázs Melinda *