Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-22 / 143. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚNIUS 22., KEDD MEGYEI TÜKÖR Karcag korábbi nézeteltérésüket akarta rendezni egy karcagi férfi, ezért a hét végén elment helyben lakó ismerőséhez. Vendéglátója lakásán azonban ösz- szeverekedtek, melynek során a férfi egy kézi kapát vágott vendége hátába. Végül mindketten könnyebben megsérültek, mrfk Rákóczifalva folytatódik a víz- és szennyvízvezeték-rendszer felújítása a településen. A képviselőtestület nemrég döntött arról, hogy a Víz- és Csatornamű- vek Koncessziós Zrt. az önkormányzatnak idén fizetendő koncessziós díjának terhére végezze el a munkákat. így a Jókai út 80. szám és Zrínyi út között a vízvezeték, a Toldi út Hunyadi és Kossuth út közötti szakaszon pedig a szennyvízvezeték felújítására kerülhet sor. tj Szolnok TOLVAJ járt az egyik óvodában. Az ismeretlen tettes pénteken besurrant az intézménybe, és két ott dolgozó pénztárcáját lopta el. A sértettek 21 ezer forint kárt szenvedtek, mrfk Tiszasas PÉNTEKRE virradóra tolvaj járt egy helybeli lakos ingatlanán. Az elkövető az udvaron tárolt hordókból 800 liter gázolajat leszívott, és egy utánfutót is magával vitt az ismeretlen tettes. A rendőrök megtalálták az utánfutót és visszaadták jogos tulajdonosának. MRFK Újszász ISMERETLEN személy egy idős asszonyt 80 ezer forintjától szabadította meg pénteken. A trükkös tolvaj telefonon keresztüJ hívta fel idős áldozatát, és az unokájának adta ki magái. Elmondta, hogy közlekedési balesetet szenvedett és pénzre lenne szüksége. A kicsalt pénzért ezt követően egy ismeretlen férfi érkezett taxival, aki átvette egy borítékban az összeget és elhajtottak. A 79 éves néni másnap találkozott unokájával, ekkor derült ki a bűncselekmény, mrfk Újszász ÜNNEPELNEK az Időskorúak Szociális Otthonában. Az intézményfennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendeznek jubileumi programot ma, amikor többek között az is kiderül majd, hogyan nevezik ezentúl az otthont, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Vakációban is kanalaznak szünidő Nyáron is biztosítják a meleg ételt a rászorulóknak A héten megkezdődött a nyári szünet, ám sok kisgyermeknek ilyenkor sem mindig tudnak a szülők meleg ebédről gondoskodni. A legtöbb településen éppen ezért az önkormányzat ingyenesen biztosít ja azt a rászoruló gyerekeknek. Munkatársainktól Nyári szociális étkezésben részesülő gyermekek megyénkben Év Támogatás Létszám összege (Ft) __________(fő) 20 10 144 666 670 7 622 2009 143 288 530 7 515 2008 62 662 250 5 779 A kisújszállási önkormányzat idén nyáron is ingyenes étkeztetést biztosít a rászoruló gyerekeknek. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő általános iskolás korú gyermekek a tanév végét követően, a nyári szünidő teljes idejére napi egyszeri meleg étkezést vehetnek igénybe. A város iskoláiban még a nyári szünet megkezdése előtt történt előzetes felmérés alapján, száztizenegy gyermek kíván élni a felkínált lehetőséggel. A részükre biztosított ebéd díjának kifizetése részben a központi költségvetésből történik, a fennmaradó hányadot pedig az önkormányzat vállalta át. Évről évre igénybe veszik Kengyelen is az „ingyen ebédet”, tájékoztattak a polgármesteri hivatalban. Kengyelen összesen 102 gyermek részesül nyári szociális gyermekétkeztetésben, kilenc pótigény elbírálása még folyamatban van. Az elmúlt években növekedett a térítésSzolnokon több mint ezren kapnak meleg ételt. Képünk illusztráció. Közel 400 ezer adag ételre futja a támogatásból mentes ebédet igénybe vevők száma a településen. — Nem igényeltünk idén nyá- 1 ri szociális gyermekétkeztetési | támogatást, mert a falunkban le- J vő konyha jelenleg teljes felújí- 1 tás alatt áll - tájékoztatott Vé- konyné Házi Eszter polgármester. - A rászorultak segélycsomagot kapnak, melyben száraz élelmiszerek, liszt, cukor, tészta, keksz található. Besenyszögön negyvenhat rászoruló gyermeknek biztosítanak ingyenes étkezést a nyár folyamán. Ez a szám az előző évekéhez hasonló. Az önkormányJÁsz-NAGYKUN-szoLNOK megye 78 önkormányzatából 9 nem kívánt élni az államilag támogatott szociális nyári gyermek- étkeztetés lehetőségével. A megyénket megillető teljes összeg idén 144 millió 666 ezer 670 forint, ebből 7622 gyermek összesen 390 ezer 991 adag ételhez juthat. FORRÁS: EAR ÁLLAMIG. HIVATAL, SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL, SZOLNOKI OSZTÁLYA zatnak ez összesen 919 ezer nyolcvan forintjába kerül. Jászberényben gyermekvédelmi kedvezményben részesülők átlagos létszáma kilencszáz fő. Számuk folyamatosan változik, hiszen az érintettek egy évre kaphatnak ilyen kedvezményes elbírálást. A család jövedelmi helyzetének újabb felülvizsgálatakor kiderül, hogy annak változása miatt a kedvezményre jogosultak-e a következő 12 hónapban. A kedvezményben részesülők különben a gyermek bölcsődés, óvodás korában, illetve az általános iskola hatodik osztályáig igénybe vehetik az intézményben a nebuló térítés- mentes étkeztetési lehetőségét. Szolnokon a nyári szünetben 1050 rászoruló gyermek részére biztosítanak étkezést (6- 12 éves korosztály számára) 44 napon át. Ez a szám tavalyhoz képest nőtt, hiszen az előző nyáron 835 kisdiák esetében igényelték az ingyenes étkezést. - A melegíthető konzerv ételeket városrészenként a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Módszertani Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ IV. sz. Tagintézménye koordinálásával osztjuk szét. A kimaradt, át nem vett konzerveket a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ Módszertani Gyermekjóléti Központ ügyfelei részére osztják ki a központ munkatársai; az osztásnál az eredeti feltételekhez hasonló szempontok alapján választják ki a családokat - tájékoztatott Pókász Endre, a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense. A szolnoki önkormányzat 17 millió 94 ezer forintot fordít az étkezési támogatásra. mnmm János gazda és az özönvíz János gazda eddig abban a tudatban élt, hogy hét évtizednyi tapasztalat birtokában képes értelmezni a természet apró, kevésbé egyértelmű jelzéseit is. S messze nem orvosi eset az sem, ahogy kommunikál a növényekkel, a nevükön szólítja jószágait. Kiismeri magát az égbolton, így megfejti, hogy bizonyos égi jelenségeket követően mire számíthat. Pontosabban eddig tudta. Mert az utóbbi hónapokban teljesen összezavarodott. ennyi vízre ugyanis nem emlékszik, mint ami az idei tavaszon és nyárelőn jutott. Kinn a határban éjt nappallá téve küszködött azzal, hogy a lefolyástalan területek kivételével levezesse a belvizet. De már belefáradt. Feladta. Keserűen vette tudomásul, hogy a kalászosokat lefektették a viharok, a tavaszi vetések pedig megfulladtak a hetekig tartó fojtogató nedves szaunában. Sok-sok hónapi munkája veszett oda, egyetlen fillér eredmény nélkül. falujában is kijutott a csa- pásból. Szomszédaival, az utcabeliekkel szinte minden aap felvették a harcot árvízzel, több-kevesebb sikerrel. Az alsó épület még mindig úszik, a háztól azonban eddig távol tartották az alattomos pusztításra képes folyékony közeget. Ám akadt, aki nem volt ilyen szerencsés, a belvíz beköszönt a lakásba, tönkre téve minden bútort, berendezést. Végső soron egy élet munkáját. persze János gazda is kutatja az okokat és keresi a felelősöket. Ám ismervén és tisztelvén a természet teremtő és pusztító erejét, tisztában van azzal, hogy elképzelhető ennél is rosz- szabb. Mert ez a bolygó más, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. így azt is tudja, hogy az alkalmazkodás kegyetlenül nehéz lesz. Rabsicokat fogtak el a vízirendőrök Püspökinél Múlt hét csütörtökön négy személyt fogtak el és állítottak elő a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (TVRK) munkatársai Tiszapüspökinél.- A menteden területen az elmúlt napokban megerősített szolgálatot láttunk el. Az árvízi készültség mellett erre azért is volt szükség, mivel több bejelentést is kaptunk, miszerint itt rab- sicok garázdálkodnak - mondta el Kurdics Zoltán alezredes, a TVRK bűnügyi osztályvezetője. — A kollégák a motort lekapcsolva csorogtak lefelé a folyón, amikor a hajózási tilalom ellenére a vízen közlekedő csónakot és benne 4 személyt pillantottak meg. A csónakból előkerült mintegy 30-40 méternyi háló, halat viszont nem találtunk. A négy férfi beismerte, hogy halászni indultak a megáradt folyóra, ezzel megsértették a halászati tilalmat is. Kurdics Zoltán hozzátette: mind a négy személy lakásán házkutatást tartottak, egyikő- jüknél közel 20 kilónyi fagyasztott halfiiét foglaltak le, továbbá halpucolásból származó pikkelyeket is találtak. Egyrészt ellenőrzik a fagyasztott fiié eredetét, valamint a pikkelyekkel kapcsolatban azt, hogy tilalmi időszakban foghatták-e a halat. A négy férfinak közveszély helyszínén elkövetett lopás vétsége miatt kell felelnie. ■ N. G. Háromszázmilliós csalás a megyében Folytatás az 1. oldalról A VÁM és Pénzügyőrség sajtó- közleménye szerint a társaságokat Budapesten és környékén jegyezték be, ám a tevékenységüket Jász-Nagykun-Szolnok megyében folytatták. Ennek során a gyárakba és üzemekbe közvetített munkavállalók nagyobb részét az APEH felé bejelentették, de nem a részükre valójában kifizetett munkabér után fizették meg a közterheket, hanem lényegesen kevesebbet vallottak be. Az 1800, nehéz körülmények között élő munkavállaló is csupán a kialkudott órabér mintegy felét kapta meg. így kettős csalást követtek el. Egyrészt az áfával és a nyereségadóval, másrészt az alkalmazottak bérével és járulékaival. Mindezek kapcsán az államot megközelítőleg 300 millió forintos kár érte. Azt még vizsgálják a szakértők, hogy a munkavállalókat mennyivel rövidítették meg. A házkutatások során lefoglalt jelentős mennyiségű bizonyítékot és mintegy százmillió forint készpénzt foglalt le a hatóság, de zároltak több bankszámlát is. A Vám- és Pénzügyőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást adócsalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, melynek eredményeként várhatóan további gyanúsítottak kihallgatására is sor kerül. ■ T. J. Gyertyagyújtás. Mezőtúron vasárnap a június 94 buszbaleset áldozataira emlékeztek. Kunszentmárton és Szentes között a borsodi árvízi védekezésről hazatérő rendőrök busza ütközött frontálisan egy munkásokat szállító mikro- busszal. A szerencsétlenségben heten haltak meg, mind mezőtúriak voltak.