Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-21 / 142. szám

SPORT írásunk a 11. oldalon Magyar siker a németekkel szembeni derbin, irány San Diegó Utolsó, vasárnapi mérkőzésén 15-13-re verte a németeket a ma­gyar női vízilabda-válogatott a Világliga európai 1-es csoportjá­nak második, messinai tornáján. Az már korábban eldőlt, hogy Petrovics Mátyás alakulata a második helyen végez a csoport­ban az oroszok mögött. Ez a két együttes indulhat a San Diegó-i Szuperdöntőben, melyre június 28-tól július 3-ig kerül sor a nyolc legsikeresebben selejtező gárda részvételével. A fináléban már minden bizonnyal játszhat a szolnoki Drávucz Rita is, aki klubkötelezettsége, az olaszor­szági bajnoki döntő miatt hiány­zott a budapesti és messinai mérkőzésekről. ■ Nagypál Csilla honi bajnoki címet szerzett Remekül szerepeltek Szöllősi Péter edző tanítványai az újonc magyar bajnokságon. Nagypál Csilla az összevont újonc korosz­tályban magyar bajnoki címet szerzett. Csilla a döntőben 3:2-re győzte le a kecskeméti Imre Lei­lát. A szolnoki lány-kiváló kon­centrálását mutatja az is, hogy sorozatban ez volt a harmadik olyan újonc ranglistaversenye, ahol Imre Lédával játszott a dön­tőben; most és az előző két dön­tőben egyaránt öt játszmában győzte le ellenfelét. Csilla magyar bajnoki címével négyre bővült azon volános fia­talok száma, akik újonc magyar bajnoki címet nyertek: Molnár Csaba, Lukács Richárd, Szudi Ádám után Nagypál Csilla is el­érte ezt a sikert. Sőt az újonc II. korosztályban Csilla húga, Nagypál Márta ezüstérmet, a fi­úk között pedig Molnár István Patrik bronzérmet szerzett. ■ Hadd sz6i|on; SZ0U0N.hu Sarudi Pál, miután első lett az ezerméteres távon, jókedvűen indult a mérlegeléshez. A folytatás két múlva lesz a kenus számára az Eb-n. Egyik sikersportágunk képviselői, kajakosaink és kenusaink három na­pon át válogatóznak Sze­geden, a Matyi-éri pályán, ahol a szolnoki verseny­zők is érdekeltek voltak. Varga Csaba Az egyéni számok győztesei biz­tos Eb-indulónak számítanak majd, így utazhatnak július első hétvégéjén a spanyolországi Tra- sónába. Az augusztusi, poznani világbajnokság előtt pedig még egy válogatót fognak rendezni, jú­lius 23-25. között, ugyancsak Sze­geden. Szolnoki részről a legnagyobb érdeklődés a kenusok 1000 mé­teres döntőjét kísérte, ahol a Szolnoki Sportcentrum verseny­zője, Sarudi Pál esélyesként állt rajthoz. Már csak azért is, mert sérülés miatt nem indult a szám pekingi olimpiai bajnoka, Vajda Attila. Azt azonban tudni kell, hogy Sárucli mindkét idei Verse­nyen, a szolnoki rangsorolón és a szegedi világkupán legyőzte Vajdát. Amint az várható volt, Sarudi Pál az ezerméteres távon Korisánszky Péter Dániel és Für­dők Gábor legyőzésével szerezte meg az első helyet - Úgy készültem, hogy Attila is indulni fog, sajnálom, hogy ki kellett hagynia a versenyt — kezdte a szolnokiak kétszeres csapatvilágbajnoka. - Nem túl­zás állítani, hogy rajt-cél győzel­met arattam, pedig nagyon vi­gyáznom kellett, mert számomra kellemetlen, jobbos hátszél fújt. Jó formában menten, elég gyors­nak is éreztem magam, örülök a sikernek. Bár Storz Botond szö­vetségi kapitány csak kedden hirdet csapatot, azt gondolom, tagja leszek az Eb-re utazó keret­nek — mondta a szolnoki kenus. Sarudi az egyes mellett a dunaúj­városi Devecseri Ádámmal az ol­dalán lOOO friétérén, párosban’ÍS döntőbe jutott, ahol az ötödik he­lyen végzett. Ugyanezen a távon, kellemes meglepetésre, a hete­dik helyen futott be a szolnoki sportiskola fiatal párosa, Szabó Dávid és Fodor Roland. Ha már kenusoknál tartunk, a szolnoki Lángi Levente a harmadik leg­jobb időt érte el az ifjúságiak ezerméteres versenyében. A Szolnoki KKK állományából Sza­bó Petra, aki mostanság Fábián­ná Rozsnyói Katalin edzővel ké­szül a versenyekre, 500 méteren a Lakner Zitával ötödik, míg 200 méteren Sarudi Alizzal az olda­lán negyedik helyet szerzett. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy ötezer méteren a szolnoki Folláth Vivien a második he­lyen végzett Csípés Tamara (Honvéd) mögött. További eredmények 500 méter: felnőttek, nők, K2: ...5. Szabó Petra (Szol­noki KKK)—Lakner Zita (MTK). Ifjúságiak, férfiak. Cl: ...5. Lángi Levente (SZVSI), KI: ...6. Szentesi Roland (SZVSI). C2: ...7. Borbély Bence-Rómer Ben­jámin (SZVSI Ifjúságiak, nők: ...7. Spányiel Fruzsina (SZVSI)—Soltész Noémi (Ti- szaújváros). 200 MÉTER: felnőttek, K2: ...4. Szabó Petra (Szolnoki KKK)-Sarudi Aliz (MTK), C2: ...7. Szabó Dávid-Fodor Roland (SZVSI). Ifjúságiak: C2: ...8. Lángi Levente (SZVSI)-Petkó András (Ve­lence). nők, K2: ...9. Sipos Éva (SZVSI)-Zádeczki Diá­na (Tiszaújváros) Óriási izgalmak, válogatottunk a vb-n kétgólos hátrányból várta a magyar férfi kézilabda-válo­gatott a szlovénok elleni vi­lágbajnoki selejtező veszpré­mi, vasárnap esti visszavágó­ját. Szoros első félidő után már-már minden veszni lát­szott, mert négy találat is volt a vendégek előnye, 15-19. Vá­logatottunk azonban nem ad­ta fel, előbb egyenlített, majd pokolian izgalmas végjáték­ban 28-25-re megnyerte a meccset. Ezzel a mieink jutot­tak ki a januári svédországi vb-re, ahol már kvalifikációt lehet szerezni a londoni olim­piára. Szép volt fiúk! Marosi Ádám győzött Moszkvában marosi ádám nyerte vasár­nap a férfi öttusázók világ­kupadöntőjét, Moszkvában. A tavaly is győztes, világbaj­noki címvédő magyar ver­senyző három szám után harmadik volt. A kombinált számban aztán rendkívül pontosan lőtt, ennek ered­ményeként az utolsó kétezer métert már az élen haladva tette meg. Hiába üldözte őt az elsőként rajtolt, de máso­dik lövészetét elrontó orosz Hja Frolov, nem érte utol. A harmadik helyre a cseh Da­vid Svoboda futott be. A B döntőben szerepelt a szolnoki páros A szolnoki Tisza Evezős Egylet férfi kormányos nél­küli kettese, Juhász Adrián és Simon Béla a B döntőben gyengébben sikerült pálya ellenére is az olimpiai kvó­tát előrevetítő tizedik helyet szerezte meg a müncheni világkupa-viadalon. A fiatal szolnoki páros következő je­lentősebb megméretésére három hét múlva kerül sor a vk-sorozat záróállomásán, Luzernben. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírpor­tálon olvashatnak. A szolnok-jAszkun online Sarudi Pál indulhat az Eb-n kajak-kenu A szolnoki versenyző rajt-cél győzelmet aratott A Balogh fivérek jól szerepeltek az Európa-kupa-viadalon TRiATLON Továbbra is kiváló az utánpótlás-nevelés Martfűn, versenyzőik remekeltek a diákolimpián A martfűi származású TVK-Ma- li Triation Klubot erősítő Balogh testvérek, Máté és Bence révén egy-egy ezüst- és bronzmedál ju­tott a magyaroknak a Bécsben megrendezett junior, sprint tá­vú Európa-kupa-viadalon. Az egyebek mellett a belga válogatottat is felvonultató 62 tagú férfi mezőny tagjaira az osztrák főváros központjában megrendezett viadalon 750 m úszás, 20 km kerékpározás és 5 km futás várt. A nyitószám­ban még igazából semmi sem dőlt el, viszont a meglehetősen erősre sikerült, 42 km/óra át­laggal abszolvált kerékpározás után az élboly, a tiszaújvárosi színeket képviselő Balogh Má­téval, körülbelül 50 mp előnyt jegyezhetett az üldözőkkel szemben. A futás során a haza­iak már Bundesligában is ver­senyző tehetsége, Alois Knabl, aki néhány hete egy német fu­tamon úgy nyert, hogy legyőzte a többszörös világbajnok, világ­kupa-győztes ausztrál Brad Kahlefeldtet (!), 3 km-nél rit­must váltott, amit a még csak ifjúsági korú Balogh Máté már nem tudott átvenni. Nyert tehát Knabl, míg a dobogó második és harmadik fokáért a Balogh testvérek hajráztak egy nagyot. Pár száz méterrel a vége előtt a legjobb futóidőt teljesítő Bence leelőzte öccsét, Mátét, aki azon­ban nem hagyta magát, és a Balogh Máté (balra) és bátyja Bence remekelt a bécsi versenyen célba érkezésig visszavette az ezüstös pozíciót. Rajtuk kívül a legjobb tízben még három ma­gyar is helyet követelt magá­EK-eredmények FÉRFIAK (750 M ÚSZÁS. 20 KM KERÉKPÁROZÁS, 5 KM FUTÁS): 1. Alois Knabl (osztrák) 1:00:28 óra, 2. Balogh Máté (TVK-Mali TK) 1:00:33, 3. Balogh Bence (TVK-Mali TK) 1:00:38, ...5. Hankó Gábor (TVK-Mali TK) 1:00:51, ...7 Búza Bence (Győri Vízisport SE) 1:01:09, ,...9. Hankó Dá­vid (TVK-Mali TK) 1:01:39. nak, ami szintén dicséretes produkció, annál is inkább, mert a mieink számára ez az erőpróba válogató volt a július elején, az írországi Athlone- ban megrendezendő junior Eu- rópa-bajnokságra. Mint jeleztük, a Balogh test­vérek martfűi származásúak, ahol remek nevelőmunka fo­lyik hosszú esztendők óta. Erre a legjobb példa a fiatalok sze­replése a diákolimpiái döntő­ben, mint legutóbb a berekfür­dői megyei fináléban, ahol sok­sok érmet és értékes helyezést szereztek. Nem mellesleg ti­zenhat martfűi versenyző kva­lifikálta magát az országos döntőbe. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom