Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-05 / 103. szám

14 SPORT ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 5., SZERDA Mától az éremért küzde­nek a csapatok a férfi baj­nokságban. Az egyik pár­ban Atomerőmű SE—Kör­mend, míg másikban ZTE—Szolnoki Olaj KK mérkőzést rendeznek. Gönczöl Gábor, Varga Csaba Az Olaj 21 éve tagja a felsőház mezőnyének, azóta rendre nagy csatákat vív mostani elődöntő­beli ellenfelével, a ZTE csapatá­val. Sőt, 1991-ben bajnoki döntőt is játszottak a felek, akkor a mi­eink diadalmaskodtak. Most két egykori kiváló játékost, csapat- kapitányt, ma ügyvezető elnököt kértünk egy kis nosztalgiázásra és esélylatolgatásra. Tóth Zoltán (Olaj), sérült kézzel játszotta végig tizenki- | lene éve a bajnoki finálét.- A Körmend elleni elődöntő- | ben az egyik, míg a fináléban a I másik kezem is megsérült - emlékszik vissza a történtekre. — A lényeg az volt, hogy mi egy igazi nagybetűs csapat voltunk, tudtunk egymásért küzdeni. Nyilván az Olaj-ZTE párharcok közül nekem a ’91-es bajnoki döntő volt a legkedvesebb, amit megnyertünk, és Zalából hoz­tuk haza a bajnoki aranyat. Ak­kor a mi csapatunk volt a ked­vezményezett, most viszont ná­luk van a pályaelőny. Jó dolog, hogy elődöntősök vagyunk, és már biztos, hogy az éremért ját­szunk. Sajnos Fodor Marci combhajlító-húzódása miatt az első derbin biztosan nem tud pályára lépni, ami új kihívás je­lent számunkra. Ennek ellené­re szeretnénk meglepetést okozni az alapszakaszgyőztes ZTE elleni párharcban - mond­ta Tóth Zoltán. BODROGI CSABA (ZTE): — Az Olajjal mindig nagy meccseket vívtunk, 91-ben cím­védőként érkeztünk a Tiszali- getbe. Ha jól emlékszem, az el­ső meccsen a félidőben tíz pont­tal vezettünk, és innen fordítot­tak a vendéglátók. A másodikat simán nyertünk hazai pályán, és a harmadik találkozón is volt nyerési esélyünk Szolnokon, de két ponttal elbuktuk a derbit. A negyediket pedig elveszítettük hazai környezetben, és nálunk lett bajnok az Olaj. Vigasztaló számomra, hogy az azt követő évadban ismét a mi csapatunk nyerte a bajnoki címet. Most ná­lunk van a pályaelőny, és ezt nagyon szeretnénk kihasznál­ni. A Szolnok azonban jó szer­kezetű, erős csapat. Nálunk Watson deréknyavalyája okoz gondot, ám vele vagy nélküle is győzelemmel szeretnénk kez­deni és befejezni a párharcot — jelentette ki Bodrogi Csaba. A szolnoki Báder Márton és a zalaegerszegi Trepák Zoltán együtt küzd válogatottunk sike­réért. Vajon ők mit várnak a párharctól? Trepák Zoltán szerint:- Jót tett csapatunknak, hogy három meccs alatt letudtuk a Sopronnal szembeni negyeddöntőt. így tud­tunk pihenni az Olaj elleni pár­harc előtt. Kérdés, hogy a szolno­kiak hogyan tudnak regenerá­lódni vasárnap óta. Igyekszünk kihasználni a hazai pálya elő­nyét, sőt szombaton nyerni aka­runk Szolnokon, és akkor már nem lenne kérdés a párharc vég­eredménye — mondta a játékos. Báder Márton februárban ér­kezett a piros-feketékhez.- Az elmúlt hazai mérkőzése­ken már volt csapatjátékunk, és ez már bizakodással tölthet el bennünket. Egy biztos, bravúr kell az alapszakaszelső és ku­pagyőztes ZTE legyőzéséhez, ami azért nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Elvégre az alap­szakaszban mi vertük meg őket először. Jó csapatmunkával nemcsak a Tiszaligetben, ha­nem hazai környezetben is le lehet győzni a Zetét - állítja az Olaj centere. Fontos lepattanók Völgyi Péter, a ZTE edzője:- A Sopron elleni harmadik találkozó után két nap pihenőt kapott a csapat. Természetesen nem bánkódunk, hogy ötmecs- csesre nyúlt az Olaj—Albacomp párharc, hiszen így ellenfelünk­nek kevesebb idő jutott a felké­szülésre. Otthonában veszélyes, idegenben azonban kissé sebez­hető együttes képét mutatta a Szolnok. Eddig nem volt meg bennük a kiugró teljesítmény­hez szükséges csapatszellem, mi pedig nem szeretnénk esélyt adni nekik. Ellenfelünk legna­gyobb ereje a centersorban, a le­pattanó labdák megszerzésében rejlik, ezért fontos, hogy a ma­gas embereink mellett a me­zőnyemberek is jó munkát vé­gezzenek a kizárásoknál. ■ ZALAK ÉRÁM IA-ZTE Cserék: Chad Timberlake (18), Tóth Ádám (15), Baki Gergely (13), Gás­pár Dávid (12), Simon László (4), Dé- lity Bence (8), Horváth Balázs (14). Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai igazgató: Patonay Imre. SZOLNOKI OLAJ KK Cserék: Darius Rice (15), Grebenár Pé­ter (6), Szabó Péter (4), Cseh György (9), Harazin Tamás (13), Sonyák Béla (12). Szakmai igazgató: Pór Péter. A párharc menetrendje 05.05., SZERDA. 18.30: ZTE-Olaj 05.08., szó.. 15.45: Olaj-ZTE 05.11., kedd, 19.00: ZTE-Olaj *05.14., PÉNT., 20:00: Olaj-ZTE *05.16., vas., 18.00: ZTE-Olaj *ha szükséges. A tervek szerint a Sport Klub televízió mindegyik mérkőzést élőben fogja közvetíteni Márton Helyszín: Városi Sportcsarnok, Zalaegerszeg. Játékvezetők: Földházi Tamás, Benczúr Tamás, Frányó Péter. Szövetségi ellenőr: Harsányi József. Jegyárak: 900-1600 Ft. SZOLNOKI OLAJ KK Kaman Tamás Vesztergom Zsolt Kyle Wilson Bader Louis Hinnant Dragon Alekszics Trepak Zoltán Ousmane Barro Calvin Watson Várad! Kornél ZALAKERAMIA-ZTE Csapatmunka kell Pór Péter, az Olaj KK szakmai igazgatója így nyilatkozott a pár­harc előtt:- A pályaelőny mellett a ZTE javára szól, hogy három mérkő­zésen letudták a negyeddöntőt, ezáltal több idejük volt pihenni és felkészülni a mi játékunkból. Nekünk erre kevesebb lehető­ségünk volt, inkább csak irány­adó alapelveket tudtunk meg­beszélni. Ellenfelünk kevésbé diktálja a tempót, mint az Alba­comp, öt-öt ellen azonban sok­kal erősebbek a fehérváriaknál. A párharc kulcspontja, hogy fe­gyelmezetten játsszunk és csa­patként felvegyük a versenyt vetélytársunkkal. Ha ez sikerül, abban az esetben egy-egy jó egyéni teljesítmény a javunkra dönthet. ■ Bravúrra lesz szükség az alapszakaszgyőztes otthonában előzmények A rájátszás más műfaj: meglepetés születhet a remek szezont futó ZTE és a hullámzó Olaj KK csatájában Ha tavaly szeptemberben valaki azt mondja Völgyi Péternek vagy Patonay Imrének, hogy má­jus első hetére csapatuk alapsza­kasz- és Magyar Kupa-győztes lesz, valamint a rájátszás első fordulóján három-nullás „söp­réssel” jut túl, a zalai szakveze­tőpáros tagjai alighanem vissza­kérdeznek: hol kell aláírni ? No nem mintha a nagy múltú kék­fehér gárdánál nem bíztak volna eléggé a sikerben. Sokkal inkább azért, mert ennyire álomszerű évadra még a legfanatikusabb szurkolóik sem számítottak. A ZTE huszonkét bajnoki fordulón keresztül őrizte makuláüan mér­legét, amivel minden létező ve­retlenségi sorozatot átadott a múltnak. Az egerszegi sikerszto­ri legújabb felvonását az elmúlt évadban megszerzett bronzér­mével alapozta meg a csapat, amelynek meghatározó játéko­sait együtt tartották a klubveze­tők. Erejük az egységes csapat­munkában, a kezdőötösön belü­li páratlan összhangban rejlik. A Sopron elleni negyeddöntőben ugyan a második és harmadik meccsen is megszenvedtek, mégis vereség nélkül tudták le a párharcot. ZALAKERÁMIA-ZTE Az alapszakaszban: 1. (24 győ­zelem, 2 vereség) Mérleg otthon: 13 győzelem, 0 vereség Mérleg idegenben: 11 győze­lem, 2 vereség A rájátszásban: ZTE—Sopron 3-0 (77-64, 79-77, 83-82) Az Olaj KK a döntőbe jutás céljával vágott neki a zajló baj­nokságnak, ám a piros-feketék­nek be kellett érniük az alapsza­kasz negyedik helyével. A vitán felül kiváló képességű játékosok alkotta gépezet már a bajnokság elején csikorgott. Az első nyolc forduló során három vereséget gyűjtött be a csapat, az Atomerő­mű elleni, súlyos hazai zakó pe­dig Horváth Imre vezetőedző ál­lásába került. A kispadot Pór Pé­ter szakmai igazgató vette át, akivel december elejétől február végéig sorozatban tíz bajnoki mérkőzést vívtak meg sikeresen a mieink, ám a Falco elleni ku­pakudarc és néhány nagy kü­lönbségű idegenbeli vereség je­lezte, hogy nincs minden rend­ben. Utóbbiak közül kimondot­tan a zárófordulóban, Körmen­den elszenvedett fiaskó volt fájó, hiszen azzal a második helyről a negyedikre esett vissza az együttes. A hullámzó teljesít­mény a rájátszás első körében Is megmaradt, ám ahhoz, hogy a kitűzött célt minden akadály el­lenére elérjék a piros-feketék, a második fordulóban már idegen­beli bravúr kell. SZOLNOKI OLAJ KK Az alapszakaszban: 4. (19 győ­zelem, 7 vereség) Mérleg otthon: 12 győzelem, 1 vereség Mérleg idegenben: 7 győze­lem, 6 vereség A rájátszásban: Olaj-Alba- comp 3-2 (88-82, 92-93,101-78, 67-88,98-72) ■ Az Olaj KK szerb bedobója, Drágán Alekszics (labdával) szombaton ünne­pelte 40. születésnapját, amelyet most éremmel tenne emlékezetessé Sok izgalmat ígér az elődöntő kosárlabda Mit várnak a csapatok egykori és jelenlegi játékosai a meccsektől?

Next

/
Oldalképek
Tartalom