Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-31 / 124. szám

10 SPORT UJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 31., HÉTFŐ Csak egyetlen lépésre az NB l-től labdarúgás A fordulást követően már nem volt kérdéses a MÁV FC győzelme A mérkőzést követően nem véletlenül volt nagy az öröm a szolnoki játékosok körében, kézzel fogható közelségbe kerültek az NB l-hez. A képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon. A Szolnoki MÁV FC a ta­valyi évadban gól nélküli döntetlent játszott Ceglé­den. Azon a meccsen de­bütált a csapat kispadján Vágó Attila, aki most a bajnoki címig vezetheti a kék-fehéreket. Varga Csaba A Szolnoki MÁV gárdája 1948- ban búcsúzott a legmagasabb osztálytól. Most minden remé­nye megvan arra, hogy kivívja a feljutást, hiszen a hátralévő három fordulóban négy pontot kell szerezni az álmok megvaló­sításához — vélték a vasárnapi meccs előtt a Tisza-parti druk­kerek. CEGLÉDI VSE—SZOLNOKI MÁV FC 0-2 (O-O) Cegléd, 1000 néző, vezette: Kas­sai Viktor (Erős G., Szalai D.). Cegléd: BÁCSKAI - Tóth M., MIKLÓSVÁRI, Fekete, Tóth A. - Kenderes, Búzás, VILLÁNYI, Rebecsák (Lendvai, 69.), Busa (Bubori, 64.) — Kovács 1. (Lázár, 79.). Vezetőedző: Simon Antal. Szolnok: Kövesfalvi - Szalai B., Hegedűs Gy., PETŐ, Cornaci - HEVESI-TÓTH (Kotula, 80.), MOLNÁR Z., ANTAL (Mile, 77.), Lengyel B. (Czanik, 75.) - PI­SANJUK, Alex. Vezetőedző: Vá­gó Attila. 19. perc: Pisanjuk Antal elé tolta a labdát, aki húsz méterről a bal alsó sarkot vette célba, Bácskai azonban szép vetődés­sel szögletre ütötte. 34. perc: Villányi sárga lapot kapott, mert a hazai kaputól mintegy huszonhárom méterre buktatta Antalt. A jobb összekö­tő helyéről elvégzett szabadrú­gást Pető a sorfalba bombázta. 42. perc: Lengyel ugratta ki Pisanjukot a bal oldálbtí,’ aki élesen a kapu elé lőtte a labdát, a berobbanó Alex azonban a ka­pu torkában elvétette a játék­szert. 51. perc: Hevesi-Tóth a jobb oldalról középre adta a labdát, a jól érkező Pisanjuk pedig mint­egy 14 méterről kilőtte a bal al­só sarkot, 0-1. 53. perc: Rebecsák kapu elé lőtt labdáját Búzás ordító hely­zetben, négy méterről a bal ka­pufa mellé lőtte. 68. perc: Hevesi-Tóth két jó csel után a ceglédi kapu jobb ol­dalát célozta meg, lövését azon­ban Bácskai kapus nagy vető­déssel hárította. 79. perc: Pisanjuk tanári lab­dával ugratta ki Hevesi-Tóth Ta­mást, a középpályás 12 méter­ről higgadtan lőtt a kapuba, 0-2. 87. perc: Czanik remek át­adást Kotula jól vette át, tíz mé­teres bombáját Bácskai bravúr­ral hárította. Óvatosan kezdtek a felek, csaknem húsz percet kellett várni az első kapura lövésre: Hiába rúgott hatot a REAC legénysége addig csak szögleteket rúgtak a csapatok, azt is veszélytelenül. Mindez a vizes talaj rovására is írható volt, hiszen a mérkőzés előtt óriási eső zúdult Ceglédre. Fél óra után éledt a listavezető szolnoki csapat, ekkor már több elképzelés volt a játékában, ám az önfeláldozó ceglédi védelem, és Bácskai kapus rendre jól ha­tástalanította a vendégek pró­bálkozását. A szünet után ott folytatódott a játék, ahol az első abbamaradt. Mindössze hat percet kellett várni a kék-fehé­rek vezető góljára, amely mint oly sokszor a tavasszal, Pisan­juk jóvoltából született meg. Tombolt a mintegy háromszáz Vágó Attila: — Uraim, még nem lehet lazítani! a labdarúgó NB II. Keleti cso­portjában nem hibáztak a Szolnoki MÁV FC vetélytársai, ám ezzel együtt sem sikerült közelebb kerülniük a kék-fehé­rekhez a táblázaton. Sőt, hiá­ba rágott hat gólt a REAC le­génysége, hét pontos lemara­dását már semmiképpen nem tudja ledolgozni. Bár matema­tikailag a most győztes Vác és Debrecen II. még megelőzheti a Tisza-partiakat, a papírfor­ma alapján erre (hál'istennek) kevés az esély. EREDMÉNYEK: REAC-BŐCS 6-0, Vecsés—Vác 1-2, Békéscsaba— Kazincbarcika 1-0, Mezőkövesd-Makó 1-1, Baktalórántháza- Hajdúböszörmény 1-3, Debre­cen II-MTKII. 1-0. főnyi szolnoki szurkolótábor, hiszen ezzel is közelebb került a bajnoki címhez csapatuk. A hazaiak mestere, Simon Antal cserékkel próbálta frissíteni együttesét, Búzás révén közel is álltak az egyenlítéshez, de az ordító ziccert elhibázta a játé­kos, és ezzel el is lőtte utolsó puskaporát a hazai gárda. A folytatásban már több gólt is lő­hetett volna a szolnoki legény­ség, végül a mezőny két legjobb embere, Igor Pisanjuk és Hevé- si-Tóth Tamás összehozta a mindent eldöntő második ven­dégtalálatot. A listavezető győ­zelméhez egy percig sem fért kétség, különösen a második félidőben már bajnokesélyes­hez méltóan játszott a csapat. A lefújást követően pedig a szur­kolótábor óriási ünneplésben részesítette az NB I. kapujába érkezett kék-fehér együttest. A folytatás szombaton, a Bak- talórántháza elleni hazai mér­kőzésen lesz, amely egyben bajnokavató is lehet a Tiszali- getben. SIMON ANTAL: - Gratulálok a szolnoki csapat NB I-be jutásá­hoz. vágó Attila: - Amelyik csa­pat a feljutás terhe alatt is így tud futballozni, az megérdemli a sikert. Jelzem azonban, még nincs vége... Hazai pályán bukott a siófoki gárda A labdarúgó NB II. Nyugati cso­portjában hazai pályán szenvedett vereséget a Siófok és ez az első he­lyébe került, miután a Gyirmót idegenben legyőzte a sereghajtót A sokáig bajnoki címre pályázó Pécs szoros meccsen, de begyűj­tötte a három pontot. A Tatabánya a szezon végére nagyon vissza­esett, ismét vereséget szenvedett Eredmények: Pécs-Győri ETO II 1-0, Zalaegerszeg II-Gyirmót 1-2, Siófok-Szigetszentmiklós 1-2, Ajka-Tatabánya 2-1, Buda- örs-Hévíz 2-1, Honvéd II-Koz- lármisleny 2-0, Videoton II-Ka- posvölgye 2-2. Az élmezőny állása: 1. Gyir­mót 59, 2. Siófok 57, 3. Pécs 49, 4. Tatabánya 42 pont. ■ Ez nagyon kevés lesz az Ebselejtezőkön labdarúgása németek félgőzzel játszva is simán diadalmaskodtak Az őszi Eb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott szombaton este, 12 ezer néző előtt a dél-afrikai világbajnokság­ra utazó Németország együttesét fogadta a Puskás-stadionban. A felkészülési találkozó ered­ménye csupán három percig le­hetett vitás, miután a dán Bo Larsen játékvezető tizenegyest ítélt Torghelle Sándor megmoz­dulásáért és a büntetőt Lukas Podolski könyörtelen magabiz­tossággal értékesítette, csak a gólkülönbség volt kérdéses. Csapatunk korelnöke, Király Gábor az első félidőben fényko­rát idéző bravúrokat bemutatva ugyan életben tartotta a bravúr lehetőségét, ám a mutatott játék előre vetítette egy kiütéses ve­reség árnyékát. Hiába fogott legalább négy óriási ziccert ka­pusunk, a második félidőben már ő is tehetetlennek bizo­nyult. Hogy megúsztuk 3 0-ás vereséggel az ösz- szecsapást az csupán a német labdarúgóknak köszönhető, akik félgőz­Nem a remekül védő Király Gáboron múlott a vereség GAC Logistics zel játszottak, s nagyon vigyáz­tak arra, két héttel a vb rajtja előtt nehogy megsérüljenek. Erwin Koeman szövetségi ka­pitány több váratlan döntése borzolta a ma­gyar szurkolók idegeit. Bár az is érthetetlen­nek tűnt, hogy még mindig ra­gaszkodik az egycsatáros felálláshoz - Torghelle min­den energiája a bir­kózásban merült ki —, valamint a klubcsapatá­ban középpályást játszó Bodor balhátvédként való sze­repeltetéséhez, az egyenesen dühítő volt, hogy a védelem egyetlen biztos pontjának szá­mító Juhász Rolandot egy sorral előrébb tolta. Hátsó alakzatunk ennek köszönhetően egyszerű­en átjáróházzá vált, a németek akkor kerültek gólhelyzetbe, amikor csak akartak. Ha másra nem is volt jó a szombat esti 90 perc, arra min­denképpen, hogy bebizonyoso­dott, csapatunk ebben az össze­állításban - gondolunk itt első­sorban Gera Zoltán mellőzésére — és ebben a szerkezetben csu­pán ennyire képes. Ez pedig az Európa-bajnoki selejtezőkön na­gyon kevés lesz. ■ Gelei I. Bajnoki sorrend az élvonaltól a megyei első osztályig Az NB I. végeredménye 1. Debrecen 30 20 2 8 63-37 62 2. Videoton 30 18 7 5 59- 31 61 3. Győr 30 15 12 3 38- 18 57 4. Újpest 30 17 4 9 49-38 55 5. ZTE 30 15 8 7 59-45 53 6. MTK 30 12 7 11 52- 41 43 7. Ferencváros 30 10 11 9 34- 35 41 8. Haladás 30 10 9 11 46-49 39 9. Bp. Honvéd 30 9 11 10 38-35 38 10. Kecskemét 30 10 7 13 50-56 37 11. Pápa 30 10 5 15 39-50 35 12. Kaposvár 30 8 8 14 37- 50 32 13. Vasas 30 8 7 15 39-61 31 14. Paks 30 7 10 13 31-44 31 15. Nyíregyháza 30 6 9 15 41-60 27 16. Diósgyőr 30 4 5 21 31- 56 17 NB II. Keleti-csoport 1. Szolnok 26 16 6 4 45-26 2. Debrecen II 26 15 4 7 48-25 3. Vác 26 14 7 5 42-30 4. REAC 26 14 5 7 70-32 5. Mezőkövesd 26 11 7 8 36-34 6. Vecsés 26 10 7 9 38-33 7. Makó 25 10 5 10 44- 41 8. MTKII 26 10 5 11 50-41 9. Bocs 25 8 11 6 28- 31 10. H.böszörm. 26 9 7 10 29-32 11. BKV Előre 25 8 9 8 33-36 12. Kazincbarc. 27 8 5 14 33-50 13. Békéscsaba 27 7 6 14 31-44 14. Cegléd 26 5 9 12 35-48 15. Baktalóránth.25 1 3 21 21-80 NB III. Alföld-csoport 1. Spartacus 23 13 4 6 33-27 2. Orosháza 22 12 5 5 51 - 32 3. ESMTK 22 13 1 8 41-29 4. KTE II 22 11 5 6 45-35 5. Vasas II 22 9 6 7 31-28 6. Szeged 22 9 6 7 29- 27 7. Dabas 22 9 1 12 25-36 8. Hmvásárhely23 a 4 11 25-37 9. Monor 22 7 6 9 30-29 10. Soroksár 22 7 6 9 29-28 11.Sz.baUa1 22 7 5 10 31-39 12. Gyula 22 5 5 12 28- 36 13. Battonya 22 5 4 13 26- 41 14. Algyő 0 0 0 0 0-0 NB III. Mátra-csoport 1. FTC II 25 18 2 5 71-27 2. Maglód 25 15 6 4 57-22 3. Putnok 25 15 3 7 50-36 4. Balmazúj. 25 12 5 8 40-33 5. Balassagyar. 24 11 5 8 32- 21 6. Eger 25 11 5 9 38- 20 7. Túra 25 11 4 10 47-32 8.Jászberény 25 11 4 10 46-43 9. Heves 24 9 5 10 37-45 10. P.ladány 25 7 7 11 30-40 11.Gyöngyös 24 5 11 8 25-36 12. Ózd 25 5 4 16 34-67 13. Dunakeszi 24 5 3 16 26-63 14. RAFC 25 4 4 17 20-68 Megyei I. osztály 1. Jánoshida 31 26 3 2100-26 2. Karcag 31 17 7 7 50-30 3. Nagyiván 31 17 7 7 66-43 4. Kunhegyes 31 17 5 9 60- 38 5. Újszász 31 .15 6 10 50-42 6. Tiszafüred 31 15 6 10 62-43 7. Kisújszállás 31 13 11 7 71-38 8. Túrkeve 31 14 7 10 63-45 9.Besenyszög 31 11 8 12 49-49 10. Jászapáti 30 11 4 15 30-35 U.Csépa 3Í 10 6 15 44-69 12. Kunszentm. 30 9 7 14 50-52 13. Abádszalók 31 9 6 16 38- 54 14. Fegyvernek 30 8 6 16 35-85 15. J.fényszaru 31 8 4 19 42-67 16. Jászladány 30 8 8 14 39-58 17. J.szállás 29 7 4 18 29-60 18. Mezőtúr 31 7 3 21 42-86 54 49 49 47 40 37 35 35 35 34 33 29 27 24 0 43 41 40 38 33 33 28 28 27 27 26 20 19 0 56 51 48 41 38 38 37 37 32 28 26 19 18 16 naoo mcoqon! SZ0U0N.hu A szolnok-jAszkun online További eredmények NB III. ALFÖLD: Monor-Dabas 2-0, Gyula-Orosháza 1-1, Batto- nya-Százhalombatta 1-3, ESMTK-Szeged 2-2, Kecske­mét II-Vasas II. 2-0. Mátra: Putnok-RAFC 7-0, He- ves-Tura 1-1, Ózd-Balmazúj- város 0-3, Maglód-Balassa- gyarmat 2-0, Ferencváros II- Püspökladány 2-1, Gyöngyös- Dunakeszi 2-2. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom