Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-22 / 118. szám
2010. MÁJUS 22., SZOMBAT 7 GAZDASÁG Autópiac: túl a mélyponton forgalomban Május első két hetében több jármű kelt el, mint tavaly B0BS3333I Ingyenhirdetést ígértek, mégis pénzt követelnek megtévesztő Olvasónk ingatlanhirdetést adott fel egy a témával foglalkozó portálon. A hölgy úgy értette, a szolgáltatás ingyenes, ám három hónap után tetemes számlát kapott. az ILLETŐ INTERNETES tartalomszolgáltató ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított, megtévesztő tájékoztatás miatt - tudtuk meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. Ha a cégről bebizonyosodik, hogy megsértette a törvényt, alaposan megbüntetik, ám a bírságot az államkasszába kell befizetnie. a hölgy szintén bejelentheti panaszát a GVH-nak. Ha személyes kárigényét érvényesíteni akarja, polgári bírósághoz, illetve a békéltető testülethez fordulhat. Esetleg egy a témában illetékes társadalmi szervezethez, például az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE). Ők (ha sokakat érint az ügy) indíthatnak úgynevezett közérdekű keresetet, amely eljárás a kárvallottak számára díjmentes. A JELZETT TARTALOMSZOLGÁL tató a honlapja főoldalán egyébként annyit közöl nagy betűkkel: „Ingatlanhirdetések - 30 napig ingyen.” Az ígéret tehát az első hónapra szól, a hölgy (levele szerint) akkorra nem is kapott csekket. Lehetséges, a konstrukció külföldi mintára a továbbiakban úgy működik: azért kell fizetni, hogy a portál levegye a hirdetést a felületről. Mielőtt hasonló szolgáltatást igénybe vesz, mindenki figyelmesen olvassa el az általános szerződési feltételeket, amelyekről a cégnek az ügyfeleket tájékoztatnia kell. Ha nincs ilyen tájékoztató, vagy nem érthető, az ajánlatot nem szabad elfogadni. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axeispringer.hu Május első két hetében több kishaszonjármű kelt el, mint egy évvel korábban, a személygépkocsik forgalomba helyezésének száma pedig már csupán negyedével marad el a bázistól - mutatják a JATO Dynamics legfrissebb adatai. Demeter Kálmán „Örvendetes, hogy jelentősen csökken a piac visszaesése a múlt évhez képest, azonban ne felejtsük el, hogy csupán a tavalyi nagyon rossz eredményekhez viszonyítva javulnak az eladási számok, valójában általános a mélyrepülés a szakmában” - hűti le ugyanakkor a korai reményeket a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. Erdélyi Péter a hagyományosan gyenge júliusi forgalomtól várja, hogy meghaladja a múlt év azonos időszakának szintjét, miután tavaly az akkor bevezetett áfaemelés miatt összeroppant a piac. Hasonlóképpen vélekedik Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. „Abban bízunk, hogy a választásokat pozitív változások követik, hiszen sokan azt jósolták, a választási eredmények önmagukban is növelik a fogyasztói bizalmat, és az vásárlóerőt generál” - mondta. Szükség van a kiszámítható és biztonságos hitelezés visszatérésére jelentette Jd lapunknak Gablini, kiemelve, a hitelelbírálás megszigorított kritériumainak kevesen tudnak megfelelni. A Medián felmérése szerint a lakosság egyre ritkábban viszi márkaszervizbe az autókat, és ezzel párhuzamosan nő a független, kis szervizek forgalma. Az autókereskedőket, -szervizeket az országos átlagnál nagyobb mértékben sújtják a csődök. Csak a szerencsén múlt, hogy a válság kit milyen hitelállománnyal talált el. Ha a vállalkozás devizaalapú forgóeszköz- és beruházási hitellel dolgozott, a fogyasztás megtorpanása nem hagyott lehetőséget a talpon maradásra. Az MGE és a Magyar Lízing- szövetség azt reméli, előbb- utóbb nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek is lecserélik régi járműveiket. Ma ugyanis a flottavásárlások tartják életben a piacot. „Azt várjuk, hogy az új hitelezési szabályok, a forintfinanszírozás kamatcsökkentések által támogatott előtérbe helyezése révén a pénzügyi lízing felé mozdul, és megélénkül a forgalom” - mondta Erdélyi Péter. „A magánfogyasztóknál nagyon lassú emelkedésre számítunk” - hangsúlyozta Erdélyi Péter. Az MGE tagvállalatai nem remélnek csodát: azt követően, hogy tavaly mindössze 61 ezer személykocsi és nem egészen 11 ezer kishaszonjármű kapott ■ rendszámot, nem tartják valószínűnek az értékesítési szint emelkedését, és szerintük még jövőre sem éri el a személyautó- és kishaszonjármű-forgalom együttesen a 100 ezer darabot. Az MGE által reálisnak tartott 120-140 ezres szint pedig legfeljebb két-há- rom év múlva érhető el. A kereslet élénkülése csak a munkanélküliség növekedésének megállása után várható, ha a fogyasztók elkezdenek bízni abban, hogy két év múlva is lesz munkájuk. Hitelek és trükkök^' AZ ELMÚLT ÉVEKBEN többször felröppent, hogy évi 40 ezer kocsi került vissza a finanszírozó intézetekhez, mert az ügyfelek nem törlesztették a részleteket. Ezt túlzottnak tartja Lévai Gábor, hiszen a lízingszövetség becslése azt mutatja, tavaly 27 ezer kocsi kerülhetett erre a sorsra. Igaz, ez is hozzájárult a használtautó-árak mélybe zuhanásához. Arról azonban nincs kimutatás, hány kocsit vettek hitelre azzal a szándékkal, hogy szétszedjék vagy külföldön eladják, majd bejelentsék, hogy ellopták. Ebben az esetben az autó teljes értéke, valamint a rá kalkulált kamat és a biztosítási összeg képezi a veszteséget Hm Elmondhatja véleményét az agrárreformról AZ EURÓPAI UNIÓ a KÖZÖS Agrárpolitika (KAP) kasszájából évente több százmilli- árd forintot áldoz a magyar mezőgazdaság és a vidéki területek fejlesztésére. 2014- tői a KAP új irányt vesz, amelyet Ön is befolyásolhat javaslataival. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat ennek ad teret: kérdőívük a www.mnvh.eci/kapreform oldalon található meg. Az eredetiségvizsgálatok harmadát visszafizették az Év elején elvégzett eredetiségvizsgálatok díjának harmadát már visszafizették az autótulajdonosoknak <- közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Januártól február közepéig 29 303 eredetiségvizsgálatot végeztek el, amelyből május 19-ig 11 024 esetben nyújtottak be visszaigénylési kérelmet. Az érintetteknek június 30-ig kell írásbeli kérelmüket eljuttatniuk a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális szerveihez. Százhetvenmilliárdnyi „csontváz esett ki” június első hetében hozza nyilvánosságra első részjelentését a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság - közölte a Miniszterelnökség leendő államtitkára. Varga szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi „csontváz” esefíjd a szekrényből. Tukacs István (MSZP) szerint a tényfeltárás nem a gazdaság állapotának felmérését jelenti, hiszen minden adat eddig is hozzáférhető volt. Vitatják Varga tényfeltárását Forgalomba helyezések Személygépkocsi Kishaszonjármű Darab Vált*(%) Darab Vált.* (%) Január 2791-54,4 578-56,2 Február 3086-57,5 515-58,8 Március 4 431-52,9 633-49,3 Április 3 655-46,0 620-32,5 Május** 3 400-25,4 900 11,2 * 2008 AZONOS HÓNAPJÁHOZ KÉPEST. * * MÁJUS 16-IG. FORRÁS: IATO DYNAMICS Biotermelés: Európában népszerű, nálunk is felszálló ágban trendek Az elmúlt öt évben csökkent az ökológiai gazdaságok száma, mert a termelők nem kaptak támogatást Mobillaboratóriumokkal terjeszti ki az ökológiai termesztés vizsgálatát a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. A hazai biotermelési folyamat legnagyobb részét ellenőrző szervezet ügyvezetője, Roszík Péter elmondta: a harmincmillió forintból megvalósuló beruházás lényege, hogy három kisteherautó helyben hajt végre ellenőrzéseket az 1500 hazai ökológiai gazdaságban. Ez jóval olcsóbb, mint a hagyományos vizsgálatok (a vegyszerek kiszűrése százezer forintos, a génmanipulációé 50 ezres, mig a fuzáriumtoxi- noké 30 ezres tételt jelent). Mint Roszík Péter elmondta a Világgazdaságnak, partnereik körében évente 4-8 olyan siilyos csalást tapasztalnak, amely a termelő kizárását vonja maga után. Szankcióval - vagyis az ökológiai igazolás visszavonásával - az éves szinten ellenőrzött több ezer termék közül nagyjából százat sújtanak. Ezek többnyire gabonák, amelyeknél ugyanazt a fajtát bio- és „hagyományos” körülmények közöd is termelték. A hazai ökológiai gazdálkodás felszálló ágban van: az elmúlt években - az EU-ban egyedülálló módon - tapasztalt visszaesés után mára a 2004-es szint fölé, g 132 ezer hektárra növekedett az | ilyen termelés alá vont földterület 1 nagysága. Az elmúlt évek meg- J torpanását az magyarázza, hogy £ az elmúlt öt évben a gazdák nem Az igazoló címkét éves szinten több ezer cikk kapja, százan veszítik el számíthattak a biotermelést támogató forrásokra, tavaly év végén azonban az agrárkörnyezetgazdálkodási programon belül igényelhető volt támogatás - emelte ki Roszík Péter. Nemcsak a terület növekszik, hanem a belső struktúrája is kedvező irányÖkológiai gazdálkodás Ellenőrzött terület (ha) Vállalkozások száma 2004 128 690 1583 2005 122 615 1520 2006 116 197 1419 2007 111873 1389 2008 111800 1367 2009 132 000 1459 FORRÁS: BIOKONTROLL ban változik: miközben folyamatosan csökken a gyeptermelés, gyorsan nő a nagy értékű kultúrákat termelő gazdák (szőlész, borász, zöldségtermesztő) száma. Ez azért is fontos, mivel az össztermelés 80 százalékát kitevő export jórészt alapanyagokból áll. Fejlődik ugyanakkor a hazai piac is, ám a hazai biotermesztés még mindig elmarad az európaitól. Amíg az európai termőterületek átlagosan 5 százalékán folytatnak ilyen gazdálkodást - Ausztriában pedig 13-14 százalékon -, hazánkban ez az arány mindössze két százalék. A fogyasztás pedig egy százalék alatt van, míg Dániában eléri a 15 százalékot. ■ Gy. M.