Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-20 / 116. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR A lakásukat kockáztatják hátralék Ingatlanától is elbúcsúzhat, ha nem fizet közös költséget A társasházakban élők kiadásai megemelkednek a közös költség összegével. A lakóknak igencsak meggyűlik a bajuk a nem fizető lakástulajdonosokkal. Átadták a Települési Környezetért díjakat Az élő és éltető Tisza. E mottó jegyében telt tegnap a megyeháza dísztermében a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Környezet- és Természetvédelmi Napok nyitórendezvénye. Búsi Lajos, a megyei önkormányzat alelnöke nyitóbeszédében is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy már az óvodában, iskolában is tudatosan kell nevelni a gyerekeket a természet és a környezet védelmére, amely aztán a gyakorlatban hozza meg a hasznát. A megnyitó után a szakmai konferencián érdekes, a Tiszához kapcsolódó előadásokat hallgathattak meg a résztvevők. Ezen az eseményen adták át, az elmúlt öt év gyakorlatának megfelelően a Települési Környezetért díjakat. Az Épített környezet védelme kategóriában a címet Karcag Város Önkormányzata nyerte el. A díjat Dobos László alpolgármester vette át. A Környezetvédelem és hulladékgazdálkodás kategóriában Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzata nyert, a díjat Szarvák Imre polgármester vette át. Szöllősi József, Szajol polgármestere pedig A Természetvédelem és tájvédelem kategóriában nyertes községe nevében vehette át a címet Június 5-éig a megyében számos programot rendeznek a környezet-és természetvédelemi napokhoz kapcsolódva. ■ B. Gy. Laposra taposták a dobozokat Laposra taposták - mármint a szolnoki iskolások és óvodások azokat a tejes- és gyümölcsleves kartondobozokat, amelyeket a tegnapi Doboznapra gyűjtöttek össze. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés, az Eko- Punkt Nonprofit Kft. és a Re- mondis Szolnok Zrt. szakmai együttműködésével szervezték meg az eseményt. Az akció során a szorgalmas szolnoki gyermekek értékes ajándékokért és díjakért gyűjthették az otthonaikban feleslegessé vált, de az ipar számára értékes másod- nyersanyagot jelentő italoskar- ton-dobozokat. (A rendezvényről később bővebben is beszámolunk.) ■ B. Gy. Elárverezhetik azok ingatlanát, akik nem fizetik a közös költséget. Ennek ellenére sokan nem veszik komolyan tartozásuk törlesztésének kötelezettségét. Békési Brigitta —Nem fizetem a közösköltség-tar- tozásomat, a közüzemi számláimmal is el vagyok maradva—mondta a szolnoki B. Attila. - Körülbelül százezer forint hátralékom van, elképzelésem sincs, hogy miből fogom mindezt törleszteni. — Vannak, akik nem veszik komolyan a közösköltség-tarto- zásaikat és félő, hogy mindez azt fogja kiváltani, hogy azok sem fognak ezután fizetni, akik ezt eddig megtették - vetette fel a problémát Barta László, az egyik szolnoki Malom úti társasház számvizsgáló bizottságának elnöke. - A társasházunk már felélte mobil pénzeszközeit. Tizenhét lakótársunknak van nagyobb összegű tartozása, ebből ketten - ha lassan is - de tör- lesztenek. Általánosan 50-200 ezer forint közötti a hátralék ösz- szege, de van, akinek majdnem hatmilliój!) forint a tartozása! Barta Lászlótól megtudtuk, hogy a társasház kintlevősége 757 ezer 250 forinttal nőtt az elmúlt négy hónapban. - Mindez köszönhető annak a 17 tulajdonos társnak a 88-ból, akik hetek, hónapok, évek óta nem fizetik ki a közös költségüket és egyéb számlájukat a szolgáltatóknak - árulta el. - A ház spórolt pénzét ahelyett, hogy fejlesztésekre fordítanánk, kifizetésekre kell költenünk. A nem fizetők között vannak, akik nem is akarnak hozzájárulni a közös költséghez, és vannak, akik azért nem fizetnek, mert nincs elég jövedelmük. A fizetési hajlandóság csökkenéséhez hozzájárulnak a körülmények is, a válság, a banki hitelek növekedése. Szerintem ha a nyugdíjasok be tudják fizetni a közös költséget, akkor aki láthatóan germann Sándor, a Széchenyi István Lakásszövetkezet elnöke arról tájékoztatott, ha nem rendeződik a tartozás, az ingatlant árverésen értékesítik. Az árverésen a becsült laigazán megengedhetné magának, az is meg tudná tenni ugyanezt. Előfordul, hogy frissen beköltözők sem fizetik már a közös költséget, mert elvesztették állásukat és nem tudják fizetni a hitelt sem - folytatta. - A legnagyobb baj az, hogy bár van bírósági végzés, azt nem veszi át a tulajdonos, ezzel hónapok is eltelhetnek. Nem ritka, hogy a tulajdonosnak a szolgáltatók irányába Is van letiltása, mert nem fizeti egyéb számláit sem. Ekkor hiába van ítélet, várni kell a sorára a társasháznak. Abban az esetben pedig, ha feketén dolgozik a tulaj, egyszerűen nincs miből letiltani, miközben az autója a ház előtt áll.- A közösköltség-tartozás esetében is, mint bármilyen más szolgáltatási díj behajtásánál, fel kell szólítani az adóst az adósság kásérték hetven százalékán adható el az ingatlan az első négy alkalommal, ötödszörre ötvenszázalékos áron is megvehető. A lakás kiürítése az új tulajdonos feladata. rendezésére - jelentette ki Germann Sándor, a Széchenyi István Lakásszövetkezet elnöke. - Ha ez eredménytelen, bírósághoz kell fordulni. A szolnoki Széchenyi István Lakásszövetkezet több mint 3300 ingatlant kezel. Ezek tulajdonosainak tíz százaléka ellen van eljárás folyamatban. A notórius hátralékosok ellen több is. Évente tíz-húsz lakás jut el az árverés kitűzéséig, de az adósságok többsége ekkor rendeződik. - A kalapács ritkán koppant le az utóbbi években (3-5 alkalommal) - jegyezte meg a lakásszövetkezet elnöke. — A becsületesen fizető tulajdonosok érdeke azonban megköveteli e fájdalmas és várhatóan szaporodó döntések meghozatalát. 1 Épített lakások száma megyénkben Év Épített lakás száma 2008 1089 2007 940 2006 872 2005 937 FORRÁS: KSH Apad a Zagyva és a Tárná, ugyanakkor árad a Tisza A Zagyván kialakult árhullám csökkentése érdekében megnyitott jásztelki és borsóhalmi szükségtározókon kedden további tíztíz méterrel kellett szélesíteni a beeresztő nyílásokat. A folyamatos feltöltődésnek köszönhetően azonban a tetőzési (643 cm) szinthez képest tegnap reggelig mintegy 30 centivel csökkent a folyó vízállása Jászteleknél — tudatta szerdán a Kötikövízig sajtótájékoztatóján Csibrán Zoltán védelemvezető-helyettes. Hozzátette: a Zagyván továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn a Jászberény és Újszász közötti száz kilométer hosz- szú szakaszon, tegnap déltől pedig Újszász alatt is életbe lépett a legmagasabb védelmi fokozat. A 31-es út Jászberény és Jász- jákóhalma közötti, mintegy 400 méteres szakaszán az útpadkára nyúlgátat építenek. A munkálatok tegnap reggel kezdődtek, ezért itt félpályás útlezárás van érvényben. Mint arról már beszámoltunk, a Zagyva-Tarna vízrendszerében több helyütt az eddigi legnagyobb vízállást is meghaladó vízszintek alakultak ki (Hatvan: 473 cm, Jászberény: 472 cm), azóta viszont jellemzően fél- egy méterrel csökkent a vízszint. S bár megszaporodtak az árvízi jelenségek, a védekezésben résztvevők egy részét átcsoportosíthatják a szőke folyóhoz. A folyamatos csapadék következtében ugyanis a FelsATiszán is árhullámok indultak el, így az elkövetkezendő napokban a Kö- zép-Tiszán is gyors vízszintemel- kedésre kell számítani. A kialakuló árhullám magassága várhatóan meghaladja a másodfokú, de nem éri el a harmadfokú védelmi szintet. Csibrán Zoltán jelezte, hogy a szolnoki Mentetten valószínűleg víz alá kerül. ★ ★ ★ r Érdekegyeztető fórumot tartottak tegnap Szolnokon a Zagyva menti civil szervezetek. A megbeszélés központi témája a Zagyva-projekt volt. Megvalósítanák a folyó mikroklímájának javítását, parkerdőket alakítanának ki, javítanák a vízminőségét, állandósítanák a vízmagasságot, kiaknáznák a folyó, és annak környezetének turisztikai és szabadidős tehetőségeit. Bíznak benne, két éven belül megkezdődhet a kivitelezés. ■ Fél áron is megvehető az ingatlan? Alig várható akácméz a rossz időjárás miatt Egyáltalán nem, vagy csak alig tesz akácméz az idén. Az időjárás veszélyezteti ugyanis Magyarország egyik fő exporttermékét - tudtuk meg Molnár Fe- renctől. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület megyei szaktanácsadója elmondta: az akácfák már lassan egy hete a fő virágzásukban vannak, ám a méhek ki sem tudtak jönni a kaptárból az időjárás miatt. Ez azt jelenti, hogy egy dekagramm akácméz idáig nem „született”. Az eső, a szél leveri az akácvirágot, és ha ez így folytatódik, mire az idő javul, virág nem tesz a fán, ebből fakadóan pedig nem tesz akácméz. Márpedig az akácméz kiesése a méhészeknek'minimum az éves bevétel felének az elvesztését is jelenti. Mint a szakember elmondta, tavaly akácmézből erős közepes volt a termés. Akkor ez mentette meg az ágazatot, mert a repce virágzása idején a méhcsaládok nagyon gyengén fejtettek voltak, nem tudtak gyűjteni. Az idén ezzel ellentétesen a méhcsaládok jók tettek volna, azonban a repcéből volt kevés.- A méhészek jelenleg a napraforgóban bíznak, amit nagy területen vetettek el. Remélhetőleg a növény fejlődéséhez az időjárás is megfelelő tesz, illetve a növény virágzása is kedvezően alakul - mondta Molnár Ferenc. ■ B. Gy. A bevallások felében visszaigényeltek adót Folytatás az 1. oldalról Ők április 30-ig már megkapták az APEH ajánlatát, amely a munkáltatók által havonta benyújtott bevallások alapján készültek el. Eddig 7121 ajánlat érkezett aláírással hitelesítve vissza. Erre a határidő szintén ma jár te. A benyújtott bevallásokban több mint 43 ezer javítást keltett elvégezni, a megyében 510 adózó személyes megjelenésére van szükség a javítás elvégzéséhez. A tapasztalatok szerint a leggyakrabban az aláírás marad te a bevallásról. Többször előfordul, hogy nem jelölik meg a bevallás főlapján a visszaigénylést, vagy pontatlanul tüntették fel azt a címet, ahová a pénzt kérik. Sokszor pedig téves adóazonosító szám kerül a papírra. Akinek viszont még fizetnie kell adót, annak tehetősége van arra, hogy négy hónap alatt egyenlő részletekben, pótlék- mentesen tegyen eleget kötelezettségének. Ennek feltétele, hogy a még befizetendő jövedelemadó ne haladja meg a 100 ezer forintot. Az első részlet megfizetésére az egységcsomagban található csekk felhasználható. A többi szükséges csekk bármelyik ügyfélszolgálati irodában beszerezhető. Hét eleje óta a szolnoki, a jászberényi és a karcagi ügyfél- szolgálatok meghosszabbított időben, reggel 8 órától délután 18 óráig várják az adózókat. ■ Tártat a múzeumban. Horváth Lajos fafaragó népi Iparművész önálló kiállítása látható a mezőtúri Túri Fazekas Múzeumban (Bolváry-kúria). A művész, fafaragó pásztor édesapjától tanulta a bicska és a véső használatát.