Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-19 / 115. szám

2 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 19., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Bejelentés SMS-ben- Az Észak-alföldi Regioná­lis Munkaügyi Közi)ont mi­ért éppen a jászsági munka­adók részére tartott szak­mai fórumot, melyen a meg­változott munkaképességű em berek foglalkoztatása volt a téma? - kérdeztük Juhász Évát, a munkaügyi központ főosztályvezetőjét.- A hátrányos helyzetű munkavállalók között mar­káns célcsoportot képvisel­nek az egészségkárosodott személyek. Foglalkoztatásuk a régión belül ebben a térség­ben a legjelentősebb, hiszen közülük több mint 700 főt al­kalmaznak a munkáltatók. Az őket alkalmazó cégek a költségvetésből közel 1,8 mil­liárd forint támogatásban ré­szesülnek. Ez közel fele an­nak az összegnek, melyet az egész régió kap. Ezért van itt a tanácskozás.- Milyen támogatást biztosí­tanak azoknak a cégeknek, melyek megváltozott munka- képességű embereket alkal­maznak?- Erre szolgál a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Régiónknak közel, 2,5 milli­árd forintot ad a program, hogy a megváltozott munka- képességű emberek szakma és munkagyakorlat szerzését támogassa.- Tényleg egyszerűbb az al- kalmimunka-vállalás fogla­koztatási szerződéssel?- Igen, bár bonyolultabb­nak tűnik az adminisztráció miatt. A munkaadó részéről a járulék és egyéb fizetések is egyszerűsödtek és kedvezőbb mértékűek is. Július 1-től há­lózati telefonon és SMS-ben letöltött adatlapon is megte­hetik ezt a munkaadók, dm Túl érzékeny volt a kismama? gyermekágy Szerinte nem kórházban, hanem kiképzőbázison érezte magát Vigasztalhatatlanul zoko­gott egy újdonsült anyu­ka a gyermekágyas osztá­lyon az állítólagos nem megfelelő bánásmód mi­att. A megyei kórház fő­igazgatójától megtudtuk, hogy nem érkezett még ilyen jellegű kifogás az intézethez. Munkatársunktól Az első időszakban fokozott figyelemmel, tapintattal kell fordulni az anyukák felé. Képünk illusztráció. — Látogatni mentem a megyei Hetényi Géza kórház gyermek­ágyas osztályára, legnagyobb meglepetésemre kisírt szemmel jött a feleségem, ami átvált halk, vigasztalhatatlan zokogássá - fordult lapunkhoz egy újdonsült apuka. - Lassanként kiderült mindennek az oka, nekem pe­dig az az érzésem támadt, mint­ha nem kórházi osztályon, ha­nem valamilyen kiképzőbázison lennénk. Más apukával beszél­gettem, és nekik is hasonló volt a meglátásuk — jegyezte meg. — Áprilisban született meg a kis­gyermekünk. Születésétől kezd­ve három napig érdemben sem­miféle táplálékot nem vett ma­gához, mivel a feleségem nem tudta szoptatni, nem volt még te­je. Persze, hogy veszített a kicsi a súlyából, hiszen csak vizet ad­tak neki, azt is csak többszöri kérésre. Mindemellett folyama­tosan ösztönzik a kismamákat a szoptatásra. Ha nem sikerül, ak­kor jön a kioktatónak hangzó ta­nács: kérjen segítséget - mond­ta az édesapa, aki mindezt a fe­leségétől hallotta. - Sok anyuká­nak ebben az időszakban az el­ső gyermeke született, jól jött volna a segítség, csak kicsit aka­dozva jutott el hozzájuk. A család a napi négy alkalom­mal történő vizitelést sem tartot­ta problémamentesnek, mivel azok, elmondásuk szerint, nem a megszokott időben zajlottak. - Talán egy picivel több emberség­gel, életszerűbben és nem a pro- tokolloknak eleget téve akár kis­mama-barát osztályként is lehet­ne hirdetni ezt a helyet - jegyez­te meg az édesapa. — Nem általá­nosítani szeretném az ott dolgo­zók munkáját, leginkább a jelen­ségre hívnám fel a figyelmet, hisz a születést mindenki boldog ese­ménynek tartja. Amennyit és ahogyan segített a szülész orvos és a szülésznő, azt természetes­nek érzem és köszönöm is nekik.-Az olvasói levélben leírt pa­nasz nem általánosítható, ilyen jellegű kifogás eddig nem érke­zett az intézethez - tájékozta­tott dr. Sélleiné Márki Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelő­Nem szükséges rögtön pótlást adni- a „bababarátság” lényege, hogy igen korán, még a tej be­indulása előtt mellre kerüljön az újszülött, hiszen a tejterme­lés beindulásának fontos té­nyezője ez — tudták meg dr. Sélleiné Márki Máriától, a me­gyei Hetényi Géza Kórház-Ren­delőintézet főigazgatója. -Az első szülő anyától nem elvá­rás, hogy azonnal legyen teje. A szakmai állásfoglalás sze­rint nem szükséges a babának rögtön pótlást adni abban az esetben, ha az anyának még nincs teje, az újszülött súly­vesztése akár a súlyának tíz százaléka is lehet. Ez szigorú, pontos ellenőrzéssel nyomon követhető. Folyadék pótlására forralt, lehűtött víz áll rendel­kezésre. Élveszületések száma megyénkben Év Élveszületések száma 2008 3831 2007 3822 2006 3938 2005 3792 FORRÁS: KSH intézet főigazgatója. — Szeren­csés lenne, ha a sérelmek felme­rülésekor, az adott helyen jelez­nék a problémát, így adódna le­hetőség a konkrét intézkedés megtételére, akár személyi vo­natkozásban is. A főigazgató arról is tájékoz­tatott, hogy a szülés után hor­monális változás zajlik a szer­vezetben, emiatt lehet érzéke­nyebb a kismama. A hozzátarto­zók szintén felfokozott érzelem­mel élik meg a gyermek szüle­tését. Mint minden közösségi helyen, a kórház gyermekágyas részén is változatos összetéte­lű, eltérő iskolázottságú, szoci­ális helyzetű, intellektusú nő három-hét naponta váltja egy­mást, mely ebben az érzelmi helyzetben nagy alkalmazko­dást kíván. - Ez is kiválthat ér­zékenyebb egyéneknél sírást, de ettől függetlenül az empati­kus hangnem elvárás az egész­ségügyi személyzettől — tette hozzá dr. Sélleiné Márki Mária.- A kórházban rooming-in rendszer működik, mely szerint baba-mamás kórtermek vannak, így folyamatosan lehetőség van a baba igénye szerinti szoptatás­ra — árulta el a kórház főigazga­tója. - A császármetszés miatt természetesen több a zavaró kö­rülmény, de ott is törekedni kell a megfelelő anya-baba viszony kialakítására. A szakdolgozók gyakorlati segítséget nyújtanak, hogyan kell pelenkázni, szoptat­ni, mosdatni, köldökötápolni. Naponta több alkalommal van vizit mind a szülész, mind a gyermekorvos részéről — hiszen az anyák és a gyermekek állapo­tát is nyomon kell kísérni - ami­nek az időpontját nehéz betarta­ni, sok esetben jelentkezik vá­ratlan esemény. Az olvasói jel­zés mindenképpen ráirányította a figyelmet a részleg működésé­re, a pontatlanságok, esetleges nem megfelelő feladatellátás megszüntetésére - tette hozzá a főigazgató. S Ön meg van elégedve a kórházi szolgáltatásokkal? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Múzeumi világnap. A Szolnoki Galériában a világhírű fotóművész, Robert Capa műveiből nyílt kiállítást tegnap este nyolcig díjmentesen lehetett megnézni a múzeumi világnap alkalmából. Sokan éltek a lehetőséggel, és az esti órákban az ingyenes tárlatvezetést is igénybe vették. Ritka madarat, egy fakó keselyűt fogtak be Igazi madárritkaságot, egy fakó keselyűt fogtak be Jásziványon. A dögevő madár 4-5 nappal ez­előtt jelent meg a falu környé­kén, és az elmondások szerint két gólyafészekaljat is kifosztott - tudtuk meg Borbáth Pétertől, a Bükki Nemzeti Park Igazgató­ság természetvédelmi őrétől. A zord időjárás és az élelem­hiány miatt a fakó keselyű le­gyengült állapotban volt, tolla, szárnya elázott. így sikerült vé­gül befogni egy juhhodály kör­nyékén, majd a Jászberényi Ál­latkertbe vitték, ahol gondos ápolást kap. Amint a madár megerősödik, a befogás helyén szabadon engedik, várhatóan a jövő héten. ■ B. Gy. Újra repülhet a legenda szenzáció Szolnokon hajthatják végre a kritikus manővert Újabb világszenzáció közelében jár hazánk: a tököli repülőtéren újítják fel azt a MiG-15-ös va­dászrepülőgépet, amely a tervek szerint hamarosan a levegőbe emelkedhet. A gép Európa egyet­len ilyen típusú működőképes vasmadara lehet. Ha minden jól megy, a vadászgép a kecskemé­ti repülőnapon is ott lehet. Ha a magángyűjtőket nem számítjuk, akkor Magyarorszá­gon mindössze a Szolnoki Repü­lőmúzeumban, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Re­pülőbázison, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Keceli Haditechnikai Parkjában található MiG— 15-ös típusú va­dászgép. Ezek a darabok csak ki­állítási tárgyak, nem működőké­pesek. Van viszont egy olyan gép is az országban, amelyik néhány héten belül a levegőbe emelked­het. Legalábbis ezt szeretné az a csapat, amelyik már negye­dik éve újít fel egy MiG-15-öst. A legendás vasmadár az egész keleti blokk első, nagy szám­ban rendszerbe állított, illetve éles harcban is bevetett, sugár­hajtóműves vadászgéptípusa. Talabos Gábor, a Jetage Alapít­vány egyik alapítója a Honvéde­lem.hu-nak elmondta: az alapít­vány néhány éve Lengyelország­ból vásárolt meg egy, már nem repülőképes MiG-15-öst, hogy ismét repülésre alkalmassá te­gyék.- Azt szeretnénk, ha a gép már részt vehetne az augusztu­si kecskeméti Nemzetközi Repü­lőnap és Haditechnikai Bemuta­tón. A világon eddig mindössze egy működőképes Sasról tu­dunk, ez az Amerikai Egyesült Államokban repül és magánkéz­ben van - mondta Talabos. A berepülést vélhetően a szol­noki katonai repülőtéren hajtják majd végre, legalábbis kaptak már ilyen ígéretet, de hivatalos döntés még nincsen. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom