Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-12 / 84. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL A Felvidéken ünnepeltünk határon túl Koszorúkat helyeztünk el a kassai köztemetőben Mii MIMII Itíttf A szolnoki Jendrassik György Gépipari Tagintézmény, Építészeti és Környezetgazdálkodási Tagintézmény és a Baross Gábor Tagintézmény diákjai és tanárai: Anna, Bálint Péter, Halászné Gerenyi Mária képviselték hazánkat a márciusi, felvidéki ünnepi megemlékezésen Két hónap múlva vizsgálnak csak meg a kórházban Szolnokon, a Hősök téri rendelő- intézetben voltam vizsgálaton néhány hete, mert február 2-án megállapították, hogy arcüreg­gyulladásom van. Gyógyszere­ket írtak ki, de nem múlt el a problémám. Nem tudják, mi le­het, ezért CT-vizsgálatra időpon­tot egyeztettek számomra a He- tényi Géza Kórházban, és május 6-án fogadnak ott. A rádióban hallgattam nem­rég egy műsort, melyben el­hangzott, hogy régiónkban a legmagasabb a halálozási arány. Ha egy ilyen vagylagos esetben mint az enyém, hogy nem tudni, mi a baj, és a vára­kozási idő egy vizsgálatra majd­nem két hónap, ez a halálozási arány úgy gondolom, marad is, vagy esetleg még nő. Mindez annak ellenére, hogy régiónk­ban több kórház van... Sz. K., Szolnok ★ ★ * Olvasónk levelét eljuttattuk a Hetényi Géza Kórház főigazga­tójához, aki az alábbiakat vála­szolta: „Tekintettel arra, hogy a levélíró személyét nem tudtuk beazonosí­tani, ezért a konkrét esetről nem áll módomban nyilatkozni. Általánosságban azonban el­mondható, hogy a betegek ma­nuális vizsgálata során megálla­pítást nyer, hogy a panaszok, a betegség igényel-e sürgős ellá­tást. Amennyiben a sürgősség ki­zárásra kerül - és ez jelen eset­ben is így történhetett -, úgy a di­agnosztikai vizsgálat kérése so­rán is a normál előjegyzés szabá­lyait tartják be. Ma Magyarországon a diag­nosztikai célú CT- és MR-vizsgá- latok előjegyzése kötelező beteg­fogadási lista alapján történik. A CT- és MR-vizsgálatokat intéze­tünk betegei számára egy külsős közreműködő cég végzi, melynek az OEP-pel közvetlen szerződése van. Az előjegyzési időpontok meghatározása így kívül esik or­vosaink hatáskörén. Hangsúlyozom, hogy amen­nyiben betegeink állapota, be­tegségeinek tünetei sürgős ellá­tást igényelnek, minden esetben a további vizsgálatok, beleértve a CT- és MR-vizsgálatokat is, so­ron kívül, haladéktalanul meg­történnek. " Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató A Rákóczi Szövetség által kiírt pályázatnak köszönhetően azon számos magyarországi iskola közé tartozhattunk — immár nyolcadik alkalommal —, akik részt vettek a határon túli ma­gyarok márciusi ünnepi meg­emlékezésein. A Szolnoki Műszaki Szakkö­zép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézményé­nek több mint 30 év óta Cestvéris- kdája a138 éves múltra visszate­kintő, hagyományokkal rendel­kező kassai Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola és Kereske­delmi Akadémiával (ma Középis­kola) vettük fel a kapcsolatok Egy pályázat megírása előtt még kap­csolatba léptünk az ottani ma­gyar szervezetek képviselőivel is — többek között Halász György- gyel, aki a Henszlmann Imre A közelmúltban kis településün­kön, Újszentgyörgyön egy ünnep­séget tartottunk. A rendezvényen pártállástól függetlenül, minden újszentgyörgyi részt vehetett, és meglepően igen szépszámú volt a Helytörténeti Társaság elnöke -, és vállaltuk egy rövid műsor be­mutatását A tanulók is lelkesen készültek. A rendezvényen há­rom tagintézmény: Jendrassik Gy. Gépipari Tagintézmény, Épí­tészeti és Környezetgazdálkodási Tagintézmény és a Baross Gábor Tagintézmény 32 diákja és taná­rai képviselték hazánkat Betlérre hóesésben érkez­tünk. A kastély megtekintése után Kassára, északi szomszé­dunk második legnagyobb váro­sába indultunk. Megérkezésünk után a kassai ipariba, a testvéris­kolába mentünk, ahol már várt bennünket az igazgatónő, Matej Éva, aki bemutatta az iskolát. Ez­után a kassai dómban lévő II. Rákóczi Ferenc és társai felújí­tott sírboltjába látogattunk. A kazamatába menet megcsodál­részvétel. A finom estebéd, süte­mény fogyasztását követően nagy- nagy szeretedben és tiszteletben, kellemes hangulatban folytattuk a mulatságot, fiatalok és idősek egyaránt. Szép este volt. Úgy gon­tuk az 1916-ból származó, Du- dits Andor által készített Rákó- czi-festményt, majd koszorút he­lyeztünk el a fejedelem sírjánál. A Márai-háznál lévő emléktáblá­nál is koszorúval tisztelegtünk, megtekintettük az emlékszobát. Másnap a kassai köztemető­ben jártunk, ahol a magyar szervezetek képviselői fogadtak bennünket, többek között a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság képviselői: 'László Ta­más és Halász György. Jelen volt még Cában Mária a kassai Ipari igazgatóhelyettese, Pulen Lajos, a kassai ipari volt igazgatója. Itt találkoztunk a Magyar Köztár­saság kassai főkonzuljával, Sze­rencsés Jánossal is. Meghallgat­tuk a történelmi múlt esemé­nyeiről szóló megemlékezést, szembesültünk a nemzeti ösz­dolom, ez az összetartás példa­értékű lehetne másoknak, meg­mutatva, hogy bármely eszmét vallja bárki, lehet emberhez mél­tóan viselkedni. Elismerés jár mindazoknak, akik ezt a rendez­szetartozás élményével. A ko­szorúzás előtt a Jendrassik Tag- intézmény tanulói: Szakali Dá­vid, Lovász Imola, Hajnal Sán­dor, Kalotay Dávid, Gárdái Csa­ba, Takács Péter, Kontra László és Korsós István mutatták be műsorukat. Koszorúkat helyez­tünk el a történelmi személyisé­gek síremlékeinél, hiszen a te­mető sírjainak többsége magyar elhunytak nevét őrzi. Áz ünnep­ség után"városnézésre indul­tunk, többek között megcsodál­tuk az Állami Színház épületét, ahol Déryné is játszott. Különleges élményekkel in­dultunk haza. Köszönjük a le­hetőséget, a szívélyes vendéglá­tást, a Rákóczi Szövetség, vala­mint Szolnok város önkor­mányzatának a támogatását! Halászná Gerenyi Mária, Szolnok vényt megszervezték és segítet­tek a sikeres lebonyolításban. Dr. Vadai Ágnes képviselő asszony segítségére a továbbiakban is számítunk. Kádár Béláné, Báthori Imréné, Újszentgyörgy Jólesett, hogy jó szándékú emberekkel találkozhattam Az egyik nap Szolnokon, a Tal­linn városrészből estefelé, 18 óra 30 perckor induló Tesco-autó- buszjárattal utaztam az Áfium gyógyszertárba, beteg kisfiam orvosságáért. Amikor megérkez­tünk, megkérdeztem a buszso­főrt, hogy megvárna-e? Ő kérte, hogy siessek. Sajnos, nem az én hibámból, kicsit tovább kellett a gyógyszertárban időznöm. Már tíz perc telt el a busz eredeti in­dulási idejéhez képest, de én azért rohantam kifelé, és megle­petésemre az autóbusz ott állt a megállóban, merthogy a gépko­csivezető megbeszélte a várako­zást az utasokkal is. Megköszön­tem mindnyájuknak a kedvessé­güket, türelmüket. Jólesett, hogy jó szándékú emberekkel talál­kozhattam! Patai Mária, Szolnok Szeretnének kigyógyulni az alkoholizmusból Hol lehet találkozni olyan embe­rekkel, akik ki akarnak gyógyul­ni az alkoholizmusból? - kérde­zi v. a. olvasónk. Az anonim alkoholisták fog­lalkozásait hétfőn, szerdán és pénteken 17.30-tól Szolnokon, a Hemóban tartják. Cím: Torkolat Csoport 5001 Szolnok, Pf. 273. Tel.: 20/520-2765. Hadd a2óJ|on! SZ0LJ0N.hU A SZOLNOK-sJÁSZKUN ONLINE A kiválasztott írások szerkesz­tett formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesz­tőség álláspontjával. Nem köz­lünk olyan írásokat, amelyek megjelentetése törvénybe ütkö­zik, gyűlöletkeltő, sérti a szemé­lyiségi jogokat, az erkölcsöt és a jó ízlést. Az írásokat a zoltan- ne.szundi@axelspringer.hu e- mail címre, illetve az Új Néplap 5001 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre is várjuk. Olvasói véle­mények találhatók még a SZ0U0N.hu internetes oldalon. Együtt volt a falu apraja és nagyja ünnepség Újszentgyörgyi fiatalok és idősek tartottak mulatságot Diákszínjátszók Fegyvemeken. A XIX. Országos Weöres Sándor Színjátszó-találkozó Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei bemutatóját rendezték nemrég Fegyverneken, a Művelődési Házban. A találkozón hét csoport mutatta be előadását a nagyközönségnek. A képen a kisújszállási Kossuth Lajos Általános Iskola Palánták színjátszó cso­portja látható, a Főzzünk kalamászt című előadásuk közben. Tűhegyi Julianna, Fegyvernek Éremeső az Európa-kupán sport Bugyik Roland és Tóth István remekelt Budapesten Nemrég rendezték a WTKA Eu­rópa-kupa Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokságot Bu­dapesten. A Kihaku TSE kick-box egyesület és a Fight Club Szol­nok thai box egyesület verseny­zői: Bugyik Roland és Tóth Ist­ván képviselte a szolnokiakat. A több nemzet képviselőit felvonul­tató rendezvényen a kick-box, thai box, K—1, karate és kung fu szabályrendszerek szerint zajlot­tak a küzdelmek. Bugyik Roland light contact kategóriában bronz­érmet, low-kickban ezüstérmet, míg Tóth István light contact ka­tegóriában aranyérmet, K-l-ben bronzérmet, low-kickben pedig még egy aranyérmet szerzett. T. R, Szolnok

Next

/
Oldalképek
Tartalom