Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-08 / 81. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 Abádszalók EGY 48 éves kunhe- gyesi férfi kedden Kunhegyes irá­nyából haladt autójával a város- központ felé, amikor későn ész­lelte a vele azonos irányba hala­dó kerékpárost, és elütötte. A 46 éves helybéli asszonyt mentőhe­likopterrel szállították a debrece­ni kórházba, ahol később bele­halt sérüléseibe, mrfk Kunhegyes KÍNAI befektető ér­deklődik a nagykunsági város iránt. A távol-keleti vállalkozás zöldmezős beruházás keretében süteménygyárat építene Kunhe­gyes mini ipari parkjában, tudtuk meg Szabó András polgármester­től. Egyelőre még az egyeztetések folynak, de ha minden a tervek szerint alakul, ősszel elkezdődne az üzem építése, amit 2011 vé­géig fejeznének be. A kínai cég 150 embernek adna munkát, pa Örményes NINCS már belvízve­szély a településen. Mint azt Tö­rök Csaba polgármester elmond­ta, a védekezés költsége 1,7 mil­lió forintra rúgott, amivel kapcso­latban benyújtották pályázatukat a vis maior keretre. Emellett a külterületi vízrendezéssel kap­csolatban megtették a szüksé­ges előkészületeket, amibe a he­lyi gazdákat is bevonják, ng Szolnok VERSEGHY Ferenc szü­letésének 253. évfordulójára emlékeztek tegnap a Verseghy Ferenc Gimnázium tanárai, diák­jai és munkatársai. Az iskola fa­lán lévő domborművön koszorút helyeztek el tiszteletére, ni TíSZabŐ AZ utcán keveredtek szóváltásba a felek még hétfőn este, majd dulakodni kezdtek, melybe később más családtagok is bekapcsolódtak. A csetepaté­ban előkerültek vascsövek és szamurájkard is, ám csak köny- nyű sérülés történt. Csoportos garázdaság miatt indult eljárás az ügyben, mrfk Túrkeve a nimfea Természetvé­delmi Egyesület önkéntesei ré­vén még március közepén került új gólyafészek tartókosár a letört régi helyébe a Túrkeve külterüle­tén található Bálán. A gólyapár alig két hét múlva meg is érke­zett az új tartókosárra. A mada­rak nem tétlenkedtek, azonnal munkához láttak, és szépen ha­ladnak a fészek építésével, bgy SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a ST0U0N.hu hírportálon. Nyomra vezető tanúkutatás információk A lakosok házalóknak hitt rendőröket is jelentettek A helyszíni szemlét követően a rendőrség a megszerzett információk alapján dönti el, hogy végez-e további tanúkutatást. Képünk illusztráció. A Szolnoki Rendőrkapi­tányság illetékességi terü­letén közzétett tanúkuta­tások során a beérkezett információk ötödé hasz­nos a hatóság számára. Németh Gergő A tanúkutatással kapcsolatban Czinege László ezredessel, a Szolnoki Rendőrkapitányságve­zetőjével beszélgettünk.- Minden bűncselekmény ese­tében a helyszíni szemle után mérlegeljük, hogy a rendelkezés­re álló információk alapján szük- séges-e további tanúkutatást vé­geznünk —mondta el a kapitány­ságvezető. — A felhívások igen­csak hasznosak, ezáltal több in­formáció érkezik be a nyomozó szervekhez, mind az eltűntek, mind az ismeretlenes elkövetős ügyek vonatkozásában. Általá­nosságban elmondható, hogy húsz százalékuk tartalmaz olyan információt, amely valamilyen formában segíti az adott nyomo­zást. Ilyen tekintetben kiemelten kezeljük az ismeretlenes közúti baleseteket, ahol az okozó elmu­lasztja a segítségnyújtást. Azt is mindenképp meg kell említeni, hogy a sajtóban megjelenő hírek kapcsán is érkeznek be hasznos információk. Az ezredes néhány érdekes történetet is megemlített. A kö­zelmúltban éppen egy februári autófeltörés-sorozat kapcsán tar­tottak sajtótájékoztatót. Itt el­hangzott, hogy az elkövetó'k sor­ra törték fel a Suzuki típusú au­tókat, és vitték el azokból az ak­kumulátorokat. Miután erről a média tudósított, az üggyel kap­csolatban további sértettek je­lentkeztek, akik először nem is észlelték, hogy az akkumulátor eltűnt a járművükből. A közzé­tett újságcikkek, rádió illetve té­vériportok sokat segítenek az idősek sérelmére elkövetett bűn- cselekmények, a trükkös lopá­sok megelőzésében. Amióta fo­kozott médiafigyelem kiséri az ilyen ügyeket, érezhetően több állampolgár tesz bejelentést, s már akkor is hívják a rendőrsé­get, ha házalók tűnnek fel a lakó- környezetükben. A kapitányság- vezető még egy olyan bejelentés­re is emlékezett, ahol pont a rendőrök váltak gyanússá. A ha­tóság emberei végeztek adat­gyűjtést az egyik területen, s kis­vártatva érkezett is a lakossági bejelentés, hogy ismeretlen, egyenruhába bújt házalók „len­dültek akcióba”.- Az eltűnt személyekkel kap­csolatban is számtalan informá­ció érkezik be hozzánk, ám eze­ket minden esetben le kell, hogy ellenőrizzük — folytatta Czine- ge László. - Minden esetben Sokan önzetlenek, de a pénz is motiváló A tanúkutatásokkal kapcso­latban elmondható, hogy számtalan önzetlen ember akad, aki pénz nélkül is segít a hatóságoknak, ám a díjkitű­zéssel olyan köröket is meg tudnak szólítani, akik egyéb­ként másként nem moz­dulnának. egy periférián élő ember­nek egy ekkora összeg már megélhetést biztosít, természe­tesen csak akkor, ha használ­ható segítséget tud nyújtani. reagálunk a megkeresésekre, il­letve bizalmasan kezeljük a hoz­zánk beérkező információkat. Vannak, akik levélben vagy tele­fonon keresnek meg engem, il­letve az illetékes osztályok veze­tőit, és mesélik el a lakókörnye­zetükben tapasztalt furcsaságo­kat, amikről szerintük érdemes a rendőrségnek tudniuk. Egy további terület, ahol a rendőrség a lakosság segítségét kérheti, a díjkitűzések közzététe­le. A rendőrségi törvény szabá­lyozza, hogy milyen esetekben élhet ezzel a lehetőséggel. Főleg kiemelt bűncselekményeknél alkalmazható, ám van lehetőség eltűnésnél, rejtőzködő, illetve szökésben lévő személyek felderítésénél is. Mértéke attól függ, hogy milyen súlyosságú az adott ügy. Természetesen az információt szol­gáltató személy kilé­tére nem derülhet fény. További érde­kesség, hogy maga a nyomravezetői díj nettó összeg, az adóját a felajánló rendőri szerv vál­lalja magára. wmwm L. MURÁNYI LÁSZLÓ A segélyezett terepjárón jön valami nagy baj van a hazai szociális támogatási rend­szer körül. Legalábbis ezt mondják azok a polgármes­terek, akiknek ezzel dolgoz­niuk kellene. Kunmadaras első embere például állítja: rossz, elhibázott, igazságta­lan a rendszer, s többnyire éppen azokhoz nem jutnak el a segélyek, akik valóban rászorultak lennének. fegyverneki kollégája sze­rint az a baj, hogy a jelenle­gi jogszabályok szerint a jo­gosultságot elegendő formá­lisan, csak papírokkal „iga­zolni”, s a hivatalnak egy­szerűen nincs joga vizsgálni az életvitelt, a valódi rászo­rultságot. Még akkor sem, ha a támogatott esetleg nagy fekete terepjáróval ér­kezik, felvenni a segélyt! A polgármester úgy véli: az életmód vizsgálatának is be kellene épülnie az elbírálás szempontjai közé. a jogvédők most persze fel­szisszennek: az államnak - mondják feltétlen köteles­sége gondoskodni az arra képtelen polgárairól. Pedig nem annyira valóságtól el­rugaszkodott gondolat ez, mint elsőre látszik;. GQndol- junk csak azokra a települé­si vezetőkre, akik néhány, éve elsőként mondták ki a „munkáért segélyt” elv igaz­ságát! Jogvédői össztűz zú­dult rájuk, de mára már megváltozott a jogszabály, és a munkaképes segélye­zettek munkavégzésre köte­lezhetők. Szakembereknek, jogtudóknak és szociálpoliti­kusoknak kellene átgondol­niuk, hogy miként lehetne beépíteni az értékelési rend­szerbe az alapvető életmód­beli elemeket. Legyen fontos — mert nagyon fontos - az életvitel is: a gyermekek is­kolába járása, az összeférhe- tőség, a környezethez való alkalmazkodás, a jogkövető életmód! addig: tehetetlenek a hiva­talok. Kisújszállásra és Szolnokra is jut huszárszobor Szolnok és Kisújszállás is kap egy életnagyságú huszárszob­rot. A március 15-i központi ün­nepi programsorozat részeként bemutatott huszárszobor-kiállí- tást több százezren tekintették meg Budapesten. A nagy érdek­lődésre való tekintettel a Mi­niszterelnöki Hivatal felhívást tett közzé a huszárszobrok vég­leges elhelyezésére a települé­sek történelmi és a huszárha­gyományokhoz való kötődése alapján. A felhívásra 21 hazai és határon túli település jelentke­zett. Ez alapján Szolnok és a kis­újszállási Nagykun Nádor Hu­szár Bandérium is lehetőséget kapott egy-egy huszárszobor tartós kiállítására. ■ B. Gy. Néhány napos. Tóth Adómnak, az Abonyi Vadaspark tulajdonosának a fia simogatja a pár napja született szürkemarha kisborjút, mely kicsit koráb­ban jött a világra és még gyenge, ezért a lóistállóban kerítettek neki helyet. Hamis telefonok miatt tesz feljelentést az MSZP Hamis, a szolnoki központú, 4. számú választókerület szocialis­ta jelöltjének nevével visszaélő telefonhívások miatt tesz felje­lentést az MSZP Szolnok Városi Szervezete. Minderről Csák László Szolnok városi elnök tájé­koztatta lapunkat. Mint Csák Lászlótól megtud­tuk, az elmúlt napokban több be­jelentés érkezett az MSZP Szol­nok Városi Szervezetéhez. A jel­zések szerint a választókat tele­fonon keresik meg az MSZP egyéni országgyűlési képviselő- jelöltje, a szolnoki 4. számú vá­lasztókerületben induló Iván- csik Imre nevén bemutatkozva, és a választókat elbizonytalanító üzenetet közölnek. Az üzenet szövegében egyebek mellett a következők is hallhatók: „csalód­tam pártomban, így már nem tá­mogatom céljait, ... ezen a vá­lasztáson mégsem indulok, visz- szalépek” - tájékoztatott Csák László.- Az üzenet politikai ellenfele­ink tisztességtelen és alantas kampányfogása, mely nem felel meg a valóságnak. Megerősít­jük, hogy továbbra is Iváncsik Imre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választóke­rület egyéni jelöltje. A telefonhí­vásokkal kapcsolatban rendőr­ségi feljelentést teszünk, és a he­lyi választási bizottságnál kifo­gást nyújtunk be—tette hozzá az MSZP városi elnöke. ■ B. Gy. Több százan voksolnak más választókörzetben Megyénkből eddig 1995-en kér­ték, hogy a választások első for­dulójában a lakóhelyüktől távol, másik választókerületben vok­solhassanak. Máshonnan pedig 983-an kértek igazolást arra, hogy megyénk valamelyik kerü­letében élhessenek választójo­gukkal. Ezzel a megyék sorrend­jében a 13. helyen állunk az Or­szágos Választási Iroda adatai szerint. A megyei szavazókerü­letek közül a legtöbben a karca­gi körzetből szavaznak majd máshol (369), a legkevesebben a jászapátiból (160). A legtöbb máshonnan érkező szavazó a szolnoki 4-es kerületben lesz (300), a legkevesebb pedig a szolnoki 3-asban (55). ■ Dr. Simon Tamás megyei rendőrfőkapitány az eltűnt tiszabői csecsemő ügyében megjelent díjkitűzést mutatja

Next

/
Oldalképek
Tartalom