Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-29 / 99. szám

2 SOROZAT UJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK A modem idők kegyetlen rabszolgatartói bűnözés Kommandósok Kunszentmártonban, szarvasi romacsaládtól rettegő asszony Túrkevén Tavaly ősszel, Kunszent­mártonban járva, a K. M. nagycsalád viselt dolgait tárgyaltuk több soron is. Különösen a K. famíliáét, amelynek tagjai első­sorban ingatlanok meg­szerzésére, illetve „csics- káztatásra” specializálták magukat: idős, lecsúszott, alkoholista, emberek ki­zsákmányolására. 12. Géléi J— L. Murányi L. Élénk visszhangot kiváltó, kom­mandósokkal kísért rendőrségi akció zajlott nemrég Kunszent­mártonban, a K. család csicskáz- tatásrói ismert dupla portáján. Megkeresésünkre az akció té­nyét a rendőrség is elismerte. „2009. novemberében indult nyomozás a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi osztályán, szemé­lyes szabadság megsértése mi­att. Ezzel az üggyel kapcsolat­ban tartottak szemlét, házkuta­tást Kunszentmártonban, ahol zül ketten vele egy helyre kerül­tek, kifejezetten rossz fizikai és mentális állapotban. A K.-éktól elhozott harmadik férfival, az ötvenéves Gyurival Szolnokon beszélgettünk a na­pokban.- Hódmezővásárhelyi vagyok. Ott voltam hajléktalan, onnan hoztak el a Keomáék Kunszent- mártonba — említi a közismert ragadványnevén a családot a fér­fi. - Januárban múlt egy éve, hogy Vásárhelyen, az utcán, megállt mellettem egy fehér Opel. Ketten ültek benne, a fia­tal Keoma és a sofőrje. Kérdez­ték, tudok-e olyan helyet, ahol könnyebb fizikai munkára vál­lalkozó embereket találhatná­nak. Szó szót követett, aztán megkérdezték: ráérek-e, nem mennék-e át velük Kunszent- mártonba? Azt mondták, egy ta­nyára kellenék, egy öreg mellé segítőnek. Áthoztak. A tanyát többé nem emlegették, azt mondták, a tanya ráér. A fiatal Keomáék portájára kerültem, és ott voltam több mint egy évig.- Magát miért tartották? Pénz...? Munkavégzés...?Mi volt a hasznuk magából?- Magam se nagyon tudom. Talán a munkám miatt. Pénzem, jövedelmem ugyanis nincs. A szobatársam egy ágyban fekvő öreg volt, akiről nekem kellett gondoskodnom, ezt bizony na­Ism Mcipeltek a szarvasi ügy- ' és aláírattattak velem egy \ hogy négyszázezer forint­tal tartozom. jelen voltak más társhatóságok munkatársai is és jelen voltak kommandósok is.... Több infor­mációt a nyomozás érdekeire va­ló tekintettel nem áll módunk­ban közölni” - állt a rövidke saj­tóközleményben. A család ügyeiről magunk már a múlt ősszel részletesen be­számoltunk. A műit heti akció alkalmával a rendőrök házkuta­tást tartottak a gyanúsítottak há­zánál, ahol a pénzükért, illetve munkájukért tartott emberek laktak, laknak. Információnk szerint az ott lévők többsége most sem fordult szembe gazdá­ival, de a rendőrségnek mégis si­került vallomásra kész tanúkat találnia közöttük. Őket azonnal „kiemelték” és őrizet alá helyez­ték a rendőrök, hogy a „tartóik” erőszakkal, fenyegetéssel ne próbálhassák rávenni őket a val­lomásuk megváltoztatására vagy visszavonására. Egy embert, F. Pétert, már ko­rábban sikerült kalandos körül­mények között, kimenteni Kun- szentmártonból. Az idős férfit ugyanis hónapokkal ezelőtt a szentesi kórházba vitték K.-ék, a tartói. Rossz fizikai és leépült értelmi, szellemi állapotban. Elő­ször felvetődött, hogy talán a gondnokság alá helyezését kelle­ne kezdeményezni, de a kórházi kezelés eredményeként „feltisz­tult” a gondolkodása, és kiderült: semmi ok a gondnok kirendelé­sére. Végül egy szociális otthon­ba került, messze a megyehatá­ron túlra, biztonságos távolság­ra K.-éktól. A múlt heti rendőri akció keretében „kiemeltek” kö­gyon nem szerettem. Gyakran vittek munkára, mert engem sok mindenre lehetett használ­ni. Szakmám van, és tudok, bí­rok is dolgozni. Hogy aztán idő közben mi mindenhez használ­ták még fel az adataimat, azt csak a jó isten tudja. Azt tudom, hogy a többiektől elvették a nyugdíjat, segélyt, minden jöve­delmet. Időnként alá kellett ír­nom egy-egy meghatalmazást, amik éppen ezeknek a pénzek­nek a felvételéről szóltak.-Bezárva tartották?- Azt nem mondhatnám. El tudtam volna lógni, ha akarok, és főleg, ha lett volna pénzem a hazaútra. De nem volt. Azt per­sze nem tudhatjuk, hogy egy szökésre hogyan reagáltak vol­na...-Fizikai bántalmazás...?- Az öreg Keománénak el-el- járt a keze, de a fiatalok nem ver­tek bennünket. Ha valami miatt elégedetlenség támadt, inkább italt hozattak, és leitatták a ban­dát.-A rendőrségi akciót követően csak hárman fogadták el a távo­zási lehetőséget, a többiek marad­tak. Maga miért távozott? Valami biztos hely várja otthon?- Á, nem! Azért nem marad­tam, mert én még csak ötven éves vagyok, és nem akarok ilyen körülmények között meg­öregedni, gyorsan leépülni fizi­kailag és szellemileg. Mielőtt Keomáék elhoztak, volt folyama­tos alkalmi munkám, s remé­lem, visszavesz még a főnök.- Kunszentmártoni maga mö­gött hagyva, hogyan értékeli azt, ahogyan a K. család ott tartja az embereket?- Mocskos dolog kihasználni a segítségre szoruló embereket, és mocskos dolog rajtuk élős- ködni... És hogy milyenek a véletle­nek: miközben a K. család elle­ni, kommandósok által kísért rendőri akció szálait bogozgat- tuk, telefonon Túrkevére hívtak bennünket. Egy riadt, rettegő asszony, akit egy szarvasi roma­család igyekszik megszabadíta­ni a házától. Történetesen éppen a K.-családfő élettársa, B. Rozália és annak rokonai. — Egy népes cigánycsalád megpróbál mindenemből kifor­gatni. Két hónapja bujkálok, nem merek hazamenni, minden percben attól rettegek, hogy rám találnak - mondta a telefonba remegő hangon a túrkevei asz- szony. Amikor megérkezünk hozzá, a forgalmas főutcán található há­zához, azonnal kulcsra zárja mö­göttünk a kertkaput.- Hiába vannak itt, nem ér­zem magam biztonságban. Most is csak annyi időre jöttem haza, amíg találkozunk, utána nyom­ban megyek is vissza a barátnő- mékhez, akik hajlandóak voltak befogadni - vezet be a lakatlan­nak tűnő épületbe a szemmel láthatóan rendkívül feszült, ide­ges nő. Egy ágy, egy asztal, egy üres szekrénysor jelzi, hogy valami­kor lakták a többszobás házat, ám a bútorokon, egy-két megma­radt használati tárgyon kívül semmi egyéb nem mutatja már a mindennapi élet nyomait. Se hűtőszekrény, se egyetlen mo- satlan tányér a konyhában, se mosógép, se egy száradó ruha a fürdőszobában; a kamra szintén üresen tátong.- Néhány hónapja még ez volt az otthonom, mára azonban már ... — kezdi a magyarázkodást a vendéglátónk, ám a sírástól el- csuklik a hangja. Aztán belevág, és mondja, mondja az utóbbi ke­serves hónapjai történetét. - Le­százalékolt nyugdíjas vagyok. Egy éve még súlyos, pszichés betegségben is szenvedtem: ago- rafóbiám volt. Féltem minden­től és mindenkitől, ötszáz napig nem tettem ki a lábam a házból. Tavaly májusra sikerült úgy, ahogy kigyógyulnom belőle. Egy internetes társkereső olda­lon kerültem kapcsolatba egy oláh cigány férfival, Csabával. Talán négyszer vagy ötször talál­koztam vele, ő mutatta be ne­kem a barátját B. Istvánt. Csaba rábeszélt, hogy segítsek neki egy ló megvételében. Elvitt Kö- rösladányba, ahol meg is egyez­tem az eladóval, hogy a másfél millióra tartott állatot egymillió­háromszázezer forintért megve­szem. Ötszázezer forintot Csaba ideadott nekem, és én lefogla- lóztam a lovat. Mindez idén ja­nuár 11-én történt. A maradék nyolcszázezret két nappal ké­sőbb kellett volna vinnem, de Csabának nem volt pénze, és emiatt egyfolytában hívogatott telefonon, hogy szerezzek már én pénzt, és fizessem ki a mara­dékot. Egyszer csak beállított hozzám B. István, elhozta a test­vérét, Sándort is, aki felajánlot­ta: ha van tehermentes ingatla­nom, ő ad kölcsönt nekem. Nem akarnak elesni ugyanis a bom­baüzlettől, magyarázta, hiszen elmondásuk szerint már volt is egy vevőjük, aki 6 millióért azonnal átvenné a lovat. B. Ist­ván közben tette nekem a szé­pet, „beetetett” rendesen: hogy pont ilyen nőről álmodozott, mint én, s milyen jól meglen­nénk mi egymással... Még az­nap el is vitt Szarvasra, bemu­tatni a családjának. Egy nappal azután, hogy megismerked­tünk, már házassági ajánlatot tett. Éreztem, hogy csőbe húz­tak, de akkor már felügyeltek rám: egy pillanatra sem hagy­tak magamra, a család tagjai úgy rám telepedtek, hogy egy­szerűen féltem bármiben is el­lentmondani nekik. Sikerült el­érniük, hogy elcseréljem a túr­kevei kényelmes, komfortos in­gatlanomat az általam csak Csú­csúként ismert öregapja rossz állapotú kondorosi, komfort nél­küli házára. Amint rábólintot­tam az egyességre, máris egy szarvasi ügyvédnél találtam magamat, aki azonnal megcsi­nálta a hivatalos papírokat. És itt álljunk meg egy pillanat­ra! Ez a szarvasi ügyvéd nem más, mint a sorozatunk korábbi részeiben már megismert, Szar­vason csak Putricselli néven em­legetett jogtudor, a Kunszentmár- ton és Szarvas térségében hason­ló módon kicsalt ingatlanok adás-vételének régi közreműkö­dője. Őt emiatt egy néhány hete történt szarvasi akció keretében a Békés megyei rendőrség őrizet­be is vette, de az előzetes letartóz­tatását a bíróság már nem ren­delte el.- Két hétig laktam Szarvason, hol B. Sándoréknál, hol testvéré­nél, B. Rozáliáéknál aludtam - folytatja a túrkevei asszony — Nagyrészt el is költöztettek, ak­kor vitték el mindent, amit csak lehetett. Egyik éjszaka aztán si- került felhívnom egy-'túrkevei barátnőmet, akinek mindent el­mondtam, s ő riasztotta a rend­őrséget. Amikor a család meg­tudta, hogy már Szarvason is ke­resnek a rendőrök, B-ék azonnal elvittek az ügyvédhez, visszacsi­nálták az ingatlancsere-szerző­dést és végre hazajöhettem a sa­ját házamba. Hihetnénk, hogy itt véget ért a túrkevei hölgy rémálomszerű kálváriája, de nem! Egy nappal azután, hogy visszaköltözött Túrkevére, néhány rokonával megjelent nála B. Sándor. — Ismét elcipeltek a szarvasi ügyvédhez, és aláírattattak ve­lem egy papírt, hogy négyszáz- ezer forinttal tartozom nekik az előző hetek kiadásai miatt. Amíg meg nem adom nekik, jelzálog­jogot jegyeztetnek be a házamra. Ezt követően, mint aki jól végez­te dolgát, Rozália hazahozott. Az­óta naponta hívnak telefonon, zaklatnak, fenyegetnek, hogy mikor adom meg az adósságo­mat, mert ha nem, hát elárverez- tetik a házamat. A megfélemlített nő belebete­gedett a történtekbe, egy hónap­ra kórházba került. Amikor kien­gedték, vett egy nagy levegőt, fél­retéve a félelmét és a szégyenét is, március 19-én végre rendőr­ségi bejelentést tett, Szolnokon. A szarvasi vonatkozások miatt a rendőrség azonnal kapcsolatba lépett a Békés megyei kollégák­kal, akik nyomban megindítot­ták a nyomozást. Itt tart most a rettegésben élő túrkevei asszony ügye. Miköz­ben a kapuig kísér bennünket, egyre csak kérdez: és most hát ki védi meg őt? Kihez forduljon még, hogy nyugalma legyen? Mit tegyen, hogy ne veszítse el a házát, az egyetlen vagyonát? Vá­laszokra, segítő tanácsra, meg­erősítésre vár. De legfőképpen biztonságra, védelemre! Hihetetlen emberi hiszékenység segíti a csalókat AZ EMBERI LELEMÉNY a jelek szerint végtelen, ha mások be­csapásáról, „lenyúlásáról”, le­hetetlenné - de legalábbis függővé - tételéről, van szó. Lóvásárlás és „könnyű fizi­kai” munka a mostani esetek­ben; „szerelem”, s ha kell, há­zasság ígérete a korábbiak­ban; segítő kölcsönadás, vagy kétségbeesett segítségkérés; ol­csó albérlet, lakhatás, fedél a fej fölé. MÓDSZERESSÉG. KITARTÁS, rá­beszélőképesség és megnyerő kommunikáció, esetenként alapos környezettanulmány - a végrehajtásban pedig összehangolt csapatmunka segíti a becsapható emberek­re „szakosodott” bandákat. Meddig még? A kommandósok „csak” jelen voltak, de nem akcióztak április 21-én szerdán, Kunszentmártonban, a K. család portáján. Képünk illusztráció.

Next

/
Oldalképek
Tartalom