Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-26 / 96. szám

2010. ÁPRILIS 26., HÉTFŐ második forduló Legfeljebb három egyéni mandátumot veszített a Fidesz-KDNP a parlamenti választáson, amelynek második fordulója minden idők legalacsonyabb részvétele mellett zajlott. „FORRADALOM A SZAVAZÓFÜLKÉKBEN” Ünneplés fogadta a Fi­desz vezetőit a budapesti Vörösmarty téren, míg az MSZP-nél legfeljebb a pártszékházban dolgozó újságírók voltak a tanúi annak, hogy lemondott Lendvai Ildikó pártelnök. Vég Márton „Ma este új csúcs született: ma­gyar világsiker. Ma forradalom történt a szavazófülkékben” - hangzott Orbán Viktor első győz­tes mondata a budapesti Vörös­marty téren. A Fidesz elnöke örömmel jelentette az összegyűlt háromezres ünneplő tömegnek, hogy a „mai csúcstámadás oxi­génpalack nélkül sikerült”, mivel a parlamenti mandátumok 68 százalékát a Fidesz-KDNP szövet­ség szerezte meg. Különösen kö­szönetét mondott azoknak, akik az elmúlt nyolc évben kitartottak a Fidesz, a KDNP és a Polgári Kö­rök mozgalma mellett: most „ők mentek elöl, és ők tűzték ki a csúcsra a zászlót”. Orbán Viktor szerint beteljesedett egy történel­mi tanulság: nem lehet rendszert váltani, csak rendszert dönteni. „Ma a magyarok rendszert buk­tattak, és megalapították a nem­zeti együttműködés rendszerét” - mondta, hozzátéve: ebben az új rendszerben minden magyarnak segítenie kell egymást, és közö­sen kell dolgoznia a kitűzött nem­zeti célokért A legfontosabb új szabálynak azt nevezte, hogy a magánérdek, az oligarchák spekulációja soha nem előzheti meg a közérdeket. „Felkiáltójelet tettünk egy két hete elkezdett mondat végére, át­léptük a saját árnyékunkat, le­győztük az oligarchákat, mától a magyar emberek érdeke az első - hangsúlyozta. - A kétharma­dos többség nem azt jelenti, hogy a Fidesznek mindenben igaza lenne, hanem csak felada­ta van.” A leendő miniszterelnök három fő feladatot sorolt fel: romeltakarítás, a felelősség meg­állapítása és az ország újjáépíté­se. Beszédét azzal zárta, hogy „győzedelmeskedjék a te akara­tod”. Ezután a tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt, és - ahogy Orbán Viktor beszé­A MANDÁTUMOK MEGOSZLÁSA (97,43 százalékos feldolgozottságnál) A Fidesz és a KDNP szövetsége a két forduló eredményeként elnyerte a parlamenti mandátumok 68 százalékát. így a leendő kormánypártok elvileg bármit megtehetnek, tehát az összes törvényt - beleértve az Alkotmányt is - módosíthatják. Rövidesen megalakul az új Országgyűlés, s - koalíciós egyez­tetési kényszer hiányában - a kormány felállására sem kell sokat várni. de előtt is -, hosszú perceken ke­resztül zúgott a „Viktor, Viktor”, „Miniszterelnök úr”, és a „Meg­nyertük, megnyertük” rigmus. Orbán Viktor beszéde előtt is már győztes hangulat uralkodott a Vörösmarty téren. A szimpati­zánsok kivetítőn követték a vá­lasztás alakulálást, minden egyes győztes körzetnél tapsvi­har hangzott fel - egyedül az MSZP előnyét mutató angyalföl­di eredményeket látva pfujoltak. Az első csúcspont az volt a téren, amikor Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke bejelentette lemondását. Ekkor előkerültek a pezsgők az ország egészéből érkezett szim­patizánsok körében, koccantak a sörökorsók, és egymás nyaká­ba borultak az emberek. „Nemcsak az olimpiai arany van meg, hanem a világcsúcs is” - hangsúlyozta Kosa Lajos Fi- desz-alelnök, Debrecen polgár- mestere. Hozzá hasonlóan Rogán Antal belvárosi polgármester is óriási diadalról beszélt, szerinte ekkora győzelmet egyetlen politi­kai erő sem aratott még Európá­ban. Rogán úgy fogalmazott: ez a kétharmad most az ország há­romharmadának a reménysége. Az ünneplést a Queen We Are the Champions (Mi vagyunk a bajnokok) című dalával zárták. Együttműködik a Fidesz-kormánnyal a Jobbik „VÉGET ÉRT A VÁLASZTÁS, köszö­nöm azoknak, akik éltek de­mokratikus jogukkal és szavaz­tak, külön köszönöm azoknak a magyar embereknek, akik a szebb jövőt választották” - mondta Vorn Gábor a Jobbik eredmény váró rendezvényén, az Európa Kongresszusi Köz­pontban, ahová ezúttal nem engedték be a párt szimpati­zánsait A Jobbik elnöke kije­lentette, hogy elkezdhetik azt a kőkemény munkát, aminek cél­ja Magyarország újjáépítése. VONA A LEGFONTOSABB feladat­nak az adócsökkentést, a csa­ládok kilakoltatásának meg akadályozását, a közbiztonság erősítését és az elszámoltatást nevezte meg. Ezekben hajlan­dók együttműködni a kéthar­mados többséget szerzett kor­mánnyal „De ha ezeket elsu­mákolják, akkor a Jobbik kész minden parlamenten belüli és kívüli demokratikus eszközt bevetni, hogy ezekben megol­dás legyen” - hangoztatta Vona. Választási bukás után lemondott az MSZP elnöke LEMONDOTT LENDVAI ILDIKÓ, OZ MSZP elnöke, és a választáso­kon súlyos vereséget szenvedett kormánypárt elnöksége is fel­ajánlotta távozosát a második forduló után. A párt az előze­tes eredmények szerint mind­össze két egyéni mandátumot tudott szerezni, így képviselő- csoportja az előző ciklushoz képest harmadára esett vissza. nem meglepő, hogy a szocialis­ták nem túl rózsás hangulat­ban várták a választások má­sodikfordulójának eredménye­it Pártszimpatizánsok, szurko­lók nélkül, csak néhány politi­kus és tucatnyi újságíró lézen­gett az MSZP budapesti székhá­zában. Lendvai is előttük érté­kelt, és a jövőbe tekintve közöl­te: „Az MSZP nem liheg senki nyakában, a demokrácia szó­szólója lesz, és képviseli több mint 1,1 millió szavazója érde­keit ” Az elnök kiemelte: a párt május végén összehívandó kongresszusa dönthet majd a tisztújításról, amely az önkor­mányzati választások után vár­ható. Véleménye szerint az or­szág számára nem volt kudarc az elmúlt nyolc év, de az MSZP számára nem hozott sikert MESTERHÁZY ATTILA, a szocia­listák miniszterelnök-jelöltje is gratulált a Fidesznek és Orbán Viktornak Közölte: elvárja, hogy az új kormánypárt nem­zeti sorskérdésben tárgyaljon az ellenzékkel. Kiemelte, a leg­fontosabb feladatuk felkészül­ni az ellenzéki szerepre, illetve újra kell szervezni a szocialista pártot. Sólyom: Minél előbb alakuljon kormány „AZ EREDMÉNY egyértelmű, a győztes példátlan erős felha­talmazást szerzett” - mondta az Országos Választási Köz­pontban a köztársasági el­nök Sólyom László szerint az ország érdeke az, hogy minél előbb megalakulhasson az új kormány. Ennek érdekében haladéktalanul megkeresi a parlamenti pártokat, hogy elő készítsék az Országgyűlést, hogy annak megalakulása a lehető legkorábbi időpontban legyen. Az alakuló ülés dátu­ma attól függ, mikor lesz jog­erős az eredmény. A kormány- alakításról már a jövő héten megkezdi a tárgyalásokat. A köztársasági elnök arra kért mindenkit, hogy a vá­lasztáson megteremtett lehe­tőséget használják ki, éljenek vele, és működjenek közre abban, hogy az valóra is vál­hasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom