Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-26 / 96. szám
UJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 26., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 mmmmmmmsmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Csépa A TAVASZIASRA fordult időjárásnak köszönhetően jól haladnak az aszfaltozási munkálatok a településen. Április eleje óta a Kossuth, Széchenyi és Bacsó Béla utcákban, összesen több mint ötszáz méteres közúti és járdaszakaszon újult meg a burkolat, gg Kunhegyes az önkormányzat idén is meghirdette a „Tiszta udvar, rendes ház", valamint a „Tiszta utca” cím elnyerésének lehetőségét. Az ingatlantulajdonosok, illetve -használók, valamint az utcabizalmiak június 30- ig adhatják be jelentkezésüket. A cím adományozásáról a képviselő-testület dönt augusztus 20- ig. Az eredményt a Mihály-napi sokadalom keretében hirdetik majd ki. pa Kunszentmárton többfunkciós közösségi terek kialakítására adott be pályázatot a település, melyre 49,7 millió forint támogatást kaptak. Ebből az alvégben, az Epreskertben, valamint a Szé- chenyi-lakótelepen, a városi óvoda előtti részen két, európai uniós előírásoknak megfelelő játszóteret hoznak létre. Hozzájuk szorosan kapcsolódóan korszerű parkolókat is kialakítanak, ng Tiszafüred HELYI civil szervezetek kezdeményezésére szemétszedé- si akciót tartottak a településen, az üdülőövezetben. A környezet takarításában a városban működő általános és középiskolák diákjai is rész vettek. A munka befejeztével az akció résztvevői közös ebédet fogyasztottak el. pa Tiszasas az út a munkához program keretében harminc főnek biztosít munkalehetőséget az önkormányzat. A programban érintett helyi lakosok feladata a közterületek tisztán tartása, az utcák és parkok növényzetének gondozása lesz. gg SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUONJii hírportálon. Mesterfogás apáról fiúra hagyománya szakácsmester nem csak zsűrizni, tanulni is jött A hagyománytisztelet és az összefogás lehetősége indította el az első birkanyíró és birkafőző verseny meghirdetését Jász- alsószentgyörgyön. Banka Csaba- Az igazi birkanyíró soha nem mondja, hogy ért a birkanyíráshoz, legfeljebb megjegyzi, hogy látott már olyat, aki csinálja - mondta a zagyvarékasi Kántor Zoltán. Arra a kérdésünkre válaszolt, hogy vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy megtanulja az ember az aprólékos munkát. Leginkább apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre száll a gyapjúnyerés jeles tudománya, így volt ez a Székelyudvarhelytől nem messze fekvő Erdőfüle faluból érkezett Nagy Józseféknél is.- Nagyapámtól, édesapámtól tanultam meg a fogásokat, és a kisfiam is viszi tovább a hagyományt. Keletje még csak volna a gyapjúnak, de keveset adnak érte, egyelőre várni kell az eladással mifelénk. A verseny legfiatalabb résztvevője a 16. évét még be sem töltött, jászapáti illetőségű Andrási Miklós volt, aki fiatal kora ellenére már negyedik éve gyakorolja az idősebbek számára sem egyszerű foglalatosságot. A versenyen szintén részt vevő 66 éves Miklós Lászlótól tanulta meg az alapokat, ezen a rendezvényen pédig ellátták rendesen tanáccsal az idősebbek. Érdeklődve figyelte a birkanyírás tudományát a szakácsmester, Kovács Lázár is, aki a szomszédságban zajló birkafőző verseny zsűrielnökeként érkezett a jászsági településre. Ahogy elmondta ilyen rendezvényekre nemcsak zsűrizni, de tanulni is jön.- Olyan információkhoz, hagyományos receptekhez jutok hozzá, amelyek ott hevernek CJalans uj posztemergens gyomirtó szer kukoricában «smPÍpHM Hagyományt szeretnének teremteni ebből a különleges versenyből Jászalsószentgyörgyön szerteszét az emberek emlékezetében. Kifejjezetten jó, hogy míg öt-tíz évvel ezelőtt jellemzően inkább az idősebb korosztály képviseltette magát a főzőversenyeken, most már egyre több fiatal is nevez. Családi programmá válnak ezek az események, amikor nem feltétlenül a versengés a lényeg - tette hozzá Kovács Lázár.- A hagyományteremtés szándéka, és az összefogás lehetősége hívta életre ezt az eseményt— mondta Szabó László, az alsó- szentgyörgyi program ötletgazdája. - Mivel a jász és kun emberek életében egyaránt fontos hagyománya van a birkák nevelésének, a birkapörkölt készítésének, szinte természetes volt, hogy az állattartás egyik jeles dátumához kötöttük a program indítását. Hiszen április 24-e, Szent György napja hosszú idő óta az igazi tavasz eljövetelének, és a jószágok első kihajtásának dátumaként jelent meg a szokásokban. Egyébként pedig szeretnénk egyre több fiatalt is megismertetni a hagyományos receptekkel, régi szokásainkkal. A verseny végeredménye: 1. Kántor Zoltán (Zagyvarékas) __________ 2. Nagy József (Bardóc - Erdőfüle, Erdély) 3. Miklós László (Jászapáti)_____________ A jókedvhez a zene mellett kiváló étel is kell, vallja az együttes zentáról Felsőnyékről érkezett a Sarkantyú tamburaze- nekar a rendezvényre, s ha már ott voltak, akkor a Vajdaságban is nagy népszerűségnek örvendő birkafőzéshez is csatlakozott a csoport. Rácz Szabó József, a tizenkét éve létező együttes egyik alapító tagja elmondta, hogy Zenta környéki dalokat gyűjtenek, mutatnak be műsoraikban. A jókedvhez pedig a zene mellett elengedhetetlenül szükség van a jó étekre is, ha pedig a kettő együtt van, akkor már nagy probléma nem lehet. Nem véletlen, hogy jó hangulatban telt a nap a zentaiak számára is. Pörköltjük és birkagulyásuk is egyaránt első helyezést nyert, utánuk pedig mind a gulyás, mind pedig a pörkölt kategóriában fiatalokból álló jászalsószentgyörgyi csapatok végeztek. !7TTT W, BÁN ' / JÁNOS ígéreteken túl, tetteken innen ami várható volt, bekövetkezett: a magyar választók megkérdőjelezhetetlen többséggel utasították el a mögöttünk álló nyolc esztendőt. Elutasították a szemérmetlen hazugságokat, a hétköznapivá váló korrupciót, a gazdaság összeomlását, a soha nem látott munkanélküliséget, a közbiztonság katasztrofális állapotát. Szerencsésebb országokban mindezek töredéke is elegendő lett volna egy kormány bukásához. Ha ezt nézzük, akkor az MSZP tizenöt százaléka még kimondottan „jó” eredmények is számít. mindenesetre most egy fejezet lezárult. A szavazatok aránya egyértelműen mutatja, hogy jobboldalról, és baloldalról is bőségesen szavaztak a Fideszre. A kétharmad pedig egyszerre lehetőség, és egyszerre hatalmas felelősség. Mindannyiunk érdeke, hogy arra használják, amire a választók szánták: határozott lépésekre a köz érdekében. Ugyanakkor tudjuk: mától sem lesz kolbászból a kerítés, mától sem vonul önkéntes száműzetésbe minden tolvaj, korrupt politikus, mától sem oldódik meg magától az ország millió gondja. A változásoknak azonban el kell kezdődnie. Most. Azonnal. Látnunk kell, hogy mi van az ígéretek mögött. Látnunk kell, hogy van jövő. sokan nem hisznek ebben a jövőben. Mi, akik hiszünk, azért mi is óvatosak vagyunk. Ebben az országban minden előfordulhat, és az ellenkezője is. De az ország rég nem volt ennyire egységes, és elszánt, mint most. Egységes, és elszánt abban, hogy új korszaknak kell kezdődnie, egy méltóbb, nyugodtabb korszaknak. mert már nagyon ránk férne. Egyszerű megi bonyolult prob 0 széles hatásspektrum (magról kelő egy- és kétszikű gyomok) 0 tartamhatás kétszikű gyomok ellen 0 gyors hatás 0 kiváló szelektivitása révén a gyomok fenológiája határozza meg a gyomirtás időpontját! 0 felhasználható: áru-, vető- és csemegekukoricában Területi képviselő: Aranyos Csaba: +36 (20) 366 5313 Értékesítési támogatók: Észak: Tari Pál: +36 (20) 265 4974 Dél: Kovács Zsolt: +36 (30) 504 0088 A készítmény t. forgalmi kategóriájú. Kérjük figyelmesen olvassa el a termék címkéjét és tartsa be a használati utasítást! V /&r**ort, jőrziuj a, syngenta' J Kérdés: A „Black Jack” kártyajátékban mennyinek kell lennie a kártyalapok összértékének? JÁTÉKSZELVÉNY K Megfejtés:.................................................................... 1 Név:.............................................................................. Cím:............................................................................ Telefon: .................................Aláírás:........................