Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-21 / 92. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 21, SZERDA MEGYEI TÜKÖR Cibakháza az önkormányzat egy nyertes pályázat révén a 4633 és a 442. számú utakat összekötő Kispusztai út még burkolatlan szakaszát kívánja kiépíteni. Az összekötő út jelenleg 3 kilométeren szilárd burkolatú, ugyanakkor a tervezet a hiányzó 1,6 kilométeres szakasz aszfaltozására irányul. Erre a célra 252,1 millió forintot ítéltek meg a településnek. NG Szolnok AZ EGYIK szórakozóhelyen megjelent hétfőn kora este egy ötfős társaság. Egyikük ordítozni kezdett a pultossal, majd a többiek törni-zúzni kezdtek odabent A hamutartót a pult mögé dobták, a polcon talált üvegtartókat és egy vasszéket bedobtak a raktárba a pulton keresztül. A cselekmény során nem történt személyi sérülés, a garázda elkövetőket keresi a rendőrség, mrfk Tiszafüred HAJTS a partra! elnevezéssel április 24-25-én a magyarországi síkvidéki kerékpározás központjában, a Tisza-tónál a legjobb túraprogramokat kapcsolják össze a kerékpározással. A résztvevők a Tisza-tavi madár- és növényvilág titkaiba pillanthatnak be, négyféle, hosszabb-rövi- debb kombinált túrát teljesíthetnek. A túrák során, a Tiszavirág Ártéri Sétaút vagy a Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény megtekintésével testközelből figyelhetik meg az itt élő növény- és állatfajokat. PA Tiszavárkony A Község testvér- településén, a romániai Szilágy- perecsenyben járt a múlt hónapban egy kisebb csoport Tiszavár- konyból. Mint Mészáros Zoltán polgármester lapunknak elmondta, a látogatás során ünnepségen, koszorúzáson és egyéb programokon vett részt a Tisza- parti község delegációja, mga Túrkeve egy állampolgár ér tesítette a helybeli őrsöt hétfőn, mert egy külterületi telephelyre illetéktelen hatoltak be. A helyszínre érkező járőr és a vele együtt szolgálatot ellátó polgárőr tetten ért két tolvajt. A férfiak a telepről vasból készült tárgyakat próbáltak meg lopni, mintegy 30 ezer forint értékben, amikor rajtuk ütöttek. A zagyvarékasi férfiakat előállították kihallgatásra az őrsre, ellenük lopás miatt indult eljárás, mrfk SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Két nap alatt ért haza légi közlekedés Az utasok szerint nem akartak segíteni nekik A szolnoki hölgy szerint a légitársaság alkalmazottja a brüsszeli repülőtéren azt mondta, a cég megtiltotta neki, hogy bármiben is intézkedjen. Munkatársunktól Az izlandi vulkánkitörés miatt milliók ragadtak külföldön, sok embernek kellett elhalasztania utazását. Az európai repülőterek nagy részének lezárása miatt megnövekedett a buszok és vonatok utasainak a száma. Ezek között volt egy szolnoki hölgy, dr. Ürmössy Ildikó is. Brüsszelbe utazott egy hétre, mert oda szólította munkája. Uniós pályázatok értékelésében vett részt. Szombaton reggel kellett volna hazaindulnia repülővel Budapestre.- Folyamatosan figyeltem a híreket, a családommal is tartottam a kapcsolatot. Múlt csütörtökön már egyre valószínűbbé vált, hogy gondok lesznek a hazautazásommal — kezdte történetét a szolnoki asszony. Pénteken este hiába hívta a hölgy a légitársaságot, ott nem vették fel a kagylót. így személyesen ment ki a repülőtérre, ahol senkit nem talált e társaság információs pultjánál.- Mások is voltak ott, akik felháborodva mondták nekem, hogy senki nem akar segíteni nekik - fakadt ki a nő. - így odamentem én is ahhoz az információs ponthoz, ahová a pultnál1 lévő felirat irányított. Az ott ülő alkalmazott nem akart segíteni, mondván a cég megtiltotta neki, hogy bármiben is intézkedjen.- Ekkor már nagyon ideges voltam. Szerencsémre találkoztam egy jól öltözött úrral, aki hajlandó volt meghallgatni. Kiderült róla, hogy annak a légitársaságnak a brüsszeli igazgatója, MM« * Ön szerint indokolt-e a sok országban elrendelt légtérzár? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: «2 SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Sok utas ragadt a világ különböző repterein a vulkánkitörés miatt. Többségüknek nehéz elérni az úti céljukat. Képünk illusztráció. amellyel én utaztam volna — mesélte. - Az említett úr nagyon meglepődött és azonnal intézkedett. Ennek köszönhetően sikerült áttetetnem a jegyemet vasárnap reggelre. A repülési tilalom viszont akkor is tartott még, így délután vonattal indult haza a szolnoki nő. Frankfurtban kellett átszáll- nia a Bécsbe tartó vonatra.- Éjfél körül ért be a szerelvény az osztrák fővárosba, de csatlakozás csak reggel hat órakor lett volna. így a családom jött értem autóval. Ahogy láttam, nem én voltam az egyetlen magyar, akit Bécsből személygépkocsival hoztak haza. Dr. Ürmössy Ildikó azt is elmondta lapunknak, hogy a visz- szaútra szóló jegyének csupán a felét akarja megtéríteni neki a légitársaság. Mivel a cég szerint ez természeti katasztrófa, így az utazás nem az ő hibájukból hiúsult meg. A vulkánkitörést csakugyan természeti katasztrófának minősítették a légitársaságok. Éppen ezért nem fizetik a szállodai tartózkodás költségeit és kártérítést Sok kalandra érdemes felkészülniük- A családunkban mindenkinek számítania kell rá, hog)'ha külföldre utazik, a kalandok nem kerülik el — mondja a szolnoki N. Nóra. Írországból tért volna haza édesanyjával együtt, frankfurti átszállással a fiatal hölgy. Frankfurtban azt gondolták, hogy sok idő van a csatlakozásig. Ezért nyugodtan leültek egy kávézóban.- bizonyos idő eltelte után úgy véltük, nem árt, ha megkeressük a kaput, ahonnan a gépünk indul. A biztonsági ellenőrzésnél hosszú volt a sor, így volt időnk megnézni a járatok indulását mutató táblát - idézte fel a történéseket Nóra. mint kiderült, már csak tíz perc állt rendelkezésükre, hogy odaérjenek a kapuhoz.- Az előttünk lévő hölgy ráadásul egyenként mutogatta az ellenőrzést végző személynek a pipereholmijait és a repülőtéren vásárolt üveg italt. Aztán meg a kapu csipogott, mikor átment alatta - sorolta az átélt eseményeket a szolnoki hölgy. Ezzel elment a még megmaradt tíz percük. Abban reménykedtek, hogy az átvizsgálás után azonnal ott lesz a kapu. De nem így történt.- olyan volt a repülőtér, mint egy labirintus. Amikor nagy nehezen végre elértük a kijelölt kaput, az ott álló férfi felkiáltott kérdőn: Budapest? Tulajdonképpen az volt a szerencséjük, hogy mások is érkeztek az utolsó pillanatban. sem adnak a járatkimaradásokért. Az utasok tízezreit érintő esetekben a légitársaságok a repülőterek utasforgalmi csarnokait is „megfelelő” elhelyezésnek tekintik, legfeljebb hálózsákkal, takarókkal, olykor matracokkal próbálják elviselhetőbbé tenni számukra a helyzetet. Az utasoknak ebben az esetben nem jár kártérítés a pluszköltségeik vagy kieső jövedelmük miatt. A müncheni és brüsszeli repülőtereken ezt a minimális szolgáltatást nyújtották az ott várakozó embereknek. JEGYZET CSER GÁBOR PÉTER Értünk is versenyeznek? bárki könnyedén kiszolgáltatottnak érezheti magát, ha valamelyik közüzemi szolgáltatóval támad vitája, vagy akár csak elintéznivalója. Egyik oldalon áll a magánszemély a maga igencsak korlátozott lehetőségeivel, a másikon pedig legtöbbször egy óriásvállalat a jól kiépített szervezetével, szakembergárdájával, jogi részlegével és behajtó csoportjával. sajnos tapasztalhatjuk, mennyire másként viszonyul hozzánk a szolgáltató, amikor mi keressük meg ügyünkkel, mint amikor a cég akar tőlünk valamit. Előbbi esetben ügyfélszolgálati telefonszámok végén „csücsülő” automaták várakoztatnak, sok számjegyű ügyfél-azonosítókat gépeltet- nek be velünk, vagy e-mail- ben kérik a panaszunk bejelentését. Azután hetekig várhatjuk a választ. Ezzel szemben, mikor a szolgáltató úgy véli, tartozunk neki, villámgyorsan küldi a befizetendő összegről a csekkeket, és közli azt is, milyen következményekkel számolhatunk, ha nem fizetünk. cikkünkben írunk egy példát: hiába jelezte az ügyfél, és konstatálta a leolvasó éveken át, a szolgáltató mintha átsiklott volna a tény fölött, hogy az óra nem mér. Azután egyszerre feltűnt a hiányosság, s visszamenőleg követelni kezdték az állítólag elfogyasztott villamos áram díját. Európa tőlünk nyugatra elhelyezkedő, boldogabb felében mintha jobban megbecsülnék a fogyasztókat. Versenyeznek a kegyeiért, nem csak akkor „veszik elő”, amikor fizetni kell. Ha már úgyis nyugat-európai kézbe került a közüzemi szolgáltatócégek java része, a fogyasztók megbecsülésének kultúrája is igazán begyűrűzhetne hozzánk. Október végéig foglalkoztatják őket Várkonyban Beindult a közfoglalkoztatás Ti- szavárkonyban. Mint Mészáros Zoltán polgármester lapunknak elmondta, a közcélú foglalkoztatás, az Út a munkához program keretében öt helybelit tudnak alkalmazni. Az érintetteknek alapvetően a közterületek fenntartása, ápolása, rendbetétele a fő feladatuk. Hiszen a sok csapadék után a nagyra nőtt fű mostanság sok gondot jelent. De mindezek mellett például az iskola, óvoda nyári kimeszelésében is segíteni fognak. A közfoglalkoztatásban résztvevőknek október végéig tudnak ilyen módon megélhetést biztosítani a településen, tette hozzá Mészáros Zoltán. ■ M. G. A. Másképp látják, mi az erős kormány feltétele- Szolnokon olyan Fidesz-plaká- tok jelentek meg, amelyek arra buzdítanak, hogy szavazzanak Szalay Ferencre, hogy Magyar- országnak erős kormánya legyen. Azt gondolom, ha valami, akkor ez hazugság-állította tegnap sajtótájékoztatóján Csák László, az MSZP városi elnöke, képviselőjelölt. Mint mondta, nem feltétele az erős kormánynak már az, hogy Szalay Ferenc egyéniben bejut-e vagy sem, mivel listán már ott van, és 50 százalék fölött, ami adott, már erősnek számít egy kormány. A kétharmados többség pedig már teljesen más kategória, úgyhogy ha valami, akkor ez hazugság — állította Csák László.- Az MSZP-t a súlyos választási kudarc sem tudta kigyógyítani a mániákus hazudozásból - mondta a fentiekre Szalay Ferenc. - Április 11-én Szolnokon csak az dőlt el, hogy mindkét körzetben 3-3 jelölt kérheti a választók bizalmát. Mindkét körzetben lesz 2. forduló, egyetlen jelölt sem szerzett mandátumot. Valóban erős kormányra van szükség, mert a szocialisták az országot mély válságba döntötték. Ezen csak egy erős társadalmi támogatottsággal bíró kormány lehet úrrá gyorsan. Április 25-én ehhez egyetlen dolgot kell tenni: elmenni szavazni a Fidesz jelöltjére - mondta Szalay Ferenc. ■ B. Gy. Múzeumba mentek. A tiszafüredi Kiss Pál Múzeumba rendszeresen ellátogatnak a város óvodásai és iskolásai, ahol az intézmény munkatársai megismertetik az apróságokat a város helytörténetével. Képünkön az Ör- vényi úti óvodások hallgatják a történeteket a múzeumban. Egy rendőrt megharapott, egyet megrúgott Folytatás az 1. oldalról Ekkor a gyanúsított beleharapott a kezébe. Az eseményeknek azonban itt még nem volt vége, tudtuk meg a sajtóreferenstől. A történteket látva ugyanis egy kolléga társa segítségére sietett, akit viszont a kihallgatásra bevitt gyanúsított lábon rúgott. Végül meg tudták fékezni a férfit. Még három rendőr segítségével sikerült az őrjöngő embert a földre teperni. A 30 éves férfi őrizetbe került, ellene a Szolnoki Nyomozó Ügyészség folytatja az eljárást hivatalos személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt, tájékoztatta lapunkat Veres Éva. ■