Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-12 / 84. szám

2 ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ VÁLASZTÁS JEGYZET BÁN JÁNOS Egy korszak méltó lezárása? álmomban sem hittem vol­na, hogy a választás más­napján nem arról szól majd a legélesebb vita, hogy ki nyert, mennyivel nyert, ki jutott be a parlamentbe, és ki nem. Álmomban sem hit­tem volna, hogy e mögöt­tünk álló nyolc esztendő le­zárása a választás napján éppoly szánalmasra sikerül majd, mint amilyen szánal­masnak sokan az egész nyolcéves korszakot tartják. Amint a választási ered­mény is mutatja, az ország döntő többsége úgy véli, a felelőtlen, ostoba jogalkotói döntések, a káosz, a hozzá nem értő közreműködők, és a felelősség folytonos, már- már beteges elhárítása jelle­mezték az elmúlt éveket. tegnap sajnos nem csak a szavazatok elenyésző szá­zalékára vonatkozóan sike­rült lejáratnia magát a vá­lasztási rendszernek. Pedig ezúttal sem lett volna szük­ség semmi másra, mint elő­re gondolkodni egy kicsit. Tavaly Romániában ponto­san ezt a hibát követték el. Nálunk még annyi esze sem volt a jogalkotónak, hogy a szomszéd hibájából tanuljon. ja, mellesleg tegnap, a vá­rakozásoknak megfelelően fölényes Fidesz-győzelem született. Szerintem ez nagy meglepetést nem keltett. A győztes felelőssége pedig éppen abban rejlik, hogy et­től a felelősséget semmiért vállalni nem tudó politikai korszaktól most már igen gyorsan kezdjünk eltávolod­ni. Hogy sikerülhet-e ez? Ké­telyeink - ízlés és politikai nézőpont szerint - különbö­ző mértékűek lehetnek. A szánalmas választási bohóc­kodás csak az utolsó csepp a pohárban, az viszont bizo­nyos, hogy valóban itt az ideje egy új korszaknak. Mindannyiunk érdekében, függetlenül attól, kire sza­vaztunk tegnap. __________________________ Fi deszes öröm, MDF-es csalódás választás Iváncsik Imre: A vereséget kizárólag önmagunknak köszönhetjük Öröm a Fidesznél, önma­gát okoló MSZP, csaló­dottság a Parlamentből kiesett MDF-nél — a me­gyei pártelnökök vélemé­nye a választásokról. Baranyi György- Köszönetét szeretnék mondani mindazoknak, akik bíztak ben­nünk - mondta Fejér Andor, a Fi- desz-KDNP megyei vezetője. - Ar­ra kérek mindenkit, hogy bízza­nak bennünk továbbra is: tisztes­ségesek a szándékaink, tisztessé­gesen fogjuk végigvinni a követ­kező négy esztendők Az eredmé­nyünk egyrészt köszönhető a kö­vetkezetes politizálásunknak. Másrészt nyilvánvalóan annak a katasztrofális nyolc esztendőnek, ami jellemezte az országunk kor­mányzását. Egyértelmű, hogy a kormánypártoknak nagyon ko­moly „hozzájárulásuk” is volt ab­ban, hogy ennyire mellénk álltak a választópolgárok.- Nagy vereséget szenved­tünk, és a vereséget kizárólag önmagunknak köszönhetjük - mondta Iváncsik Imre, az MSZP megyei elnöke. — Hibát hibára halmoztunk az elmúlt négy év kormányzása alatt. A legfőbb té­vedésünk az volt, hogy anélkül fogtunk harcias, kardcsörtető módon a reformokba, hogy azok­hoz nem szereztük meg a társa­dalom támogatását, aminek nem is lehetett más következmé­nye, mint ez a nagy vereség. Té­vedtünk abban is, hogy a társa­dalom megérti és méltányolja a válságkezelő erőfeszítéseinket. A Fidesz a Tisza Szállóban kísérte figyelemmel az eredmények alakulását. A tagoknak és a szimpatizánsoknak volt okuk az örömre. Nem így történt. Az elkövetkező néhány hónapban fog eldőlni, hogy a párt képes-e őszintén szembenézni saját hibáival, és képes-e okulni belőlük.- Lelombozó - így reagált a választás országos eredményei­re Baráth Zsolt, a Jobbik megyei elnöke. Véleménye szerint a 2010-es választások, akárcsak a korábbiak, nejri$$ql$k másról, mint a tömeg manipulálásáról. Mindez megerősítette, hogy olyan háttérerők irányítják a po­litikát hazánkban, mint a világ­ban is. De lesz még szebb jövő, hiszen Magyarország a magya­roké - fogalmazott a megyei pártelnök. A megyei eredmé­nyekről annyit mondott, nagyon örülnek annak, hogy megyénk­ben erős a Jobbik, és legyőzték az MSZP-t. Ez véleménye szerint igazolta az előzetes várakozáso­kat. Az egyéni kerületekben ké­szülnek a második fordulóra. .-.Csalódott vagyok. Hiszen független szakértők szerint is meglehetősen jó programunk Az LMP is bejutott volt, a gazdasági programunk kü­lönösen az - mondta Petronyák László, az MDF megyei vezetője. — Ám úgy látom, az embereket ez nem különösebben érdekelte. A politika érzelmi műfaj, mint tudjuk. Egyébként alapvetően úgy gondolom, hogy az MDF or­szágos elnöksége hibájának ró­ható fel ez a vereség, mert ráeről­tette az SZDSZ-szel vajó együtt- működést a pártra. $z meghatá­rozta a későbbi lehetőségeinket is, hiszen eltűntek azok a szava­zók, akik korábban ránk voksol­tak. Az utóbbi hetekben derült ki, hogy az SZDSZ igazi utód­pártja az LMP. És gyakorlatilag az LMP-t támogatták a korábbi SZDSZ-szavazók, tehát az MDF légüres térbe került. Alapvetően ez volt az oka a vereségnek.- Csalódottak vagyunk termé­szetesen az elért eredményt te­kintve-mondta Bencsik Mihály, a Munkáspárt megyei elnöke. — Előre láthatóíjgfjlftjiajnos, hogy azon- körülmények között, ami­ben a pártnak politizálni, kampá- nyolni lehetett, ez az eredmény is valami. Azt gondolom, hogy lesz még ez sokkal jobb is. A Jobbik a megyében jobban szerepelt, mint országosan — minden okunk megvan ar­ra, hogy sikernek tekintsük a szereplést, hiszen parlamenti párt lettünk - hangsúlyozta dr. Pető Ernő, a Lehet Más a Politika megyei vezetője. - Az LMP egy éve jött létre, és ami­kor elkezdtük a kampányt Szolnokon, három tagja volt. Ehhez képest a megyében is meghaladtuk az öt százalé­kot, Szolnokon pedig nyolc százalék felett teljesítettünk az egyik egyéni kerületben. Ebben a helyzetben ez egé­szen kiváló eredmény. Az elő­zetes célkitűzés alapján telje­sen elégedettek vagyunk a szereplésünkkel. A szocialisták csalódottan figyelték a beérkező eredményeket Nem forgott veszélyben a Fidesz győzelme Második erő: maradtak a Jobbik-remények A szolnoki szocialisták készültek a vereségre Mint ahogyan azt a közvéle­mény-kutatók előre jelezték, a Fidesz-KDNP győzelme nem for­gott veszélyben - ez a biztos ér­zés volt tapasztalható a szolnoki Tisza Szállóban tartott összejö­vetelen is, melyen a párt szimpa­tizánsai este 19 órától remény­kedve várták a részeredménye­ket. Töltött káposzta és slambuc, illetve csapolt sör volt a térítés- mentes kínálat a folyamatosan érkezőknek, valamint a hotel bárjában zsebbevágóan tana­kodtak a jelenlévők arról, vajon véletlen, vagy szándékos malőrt követett-e el az Országos Válasz­tási Bizottság a kampánycsend idejének kiterjesztésével. A tér­ség két fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, Jánosiné dr. Be­ne Ildikó, valamint Szalay Fe­renc csak 23 órakor érkezett a szállóba, ahol a tömeggel immá­ron együtt nézték végig a válasz­tásokról szóló televíziós közvetí­téseket. Dávid Ibolya beszédénél - főleg a pártelnök lemondásá­ról szóló bejelentésnél - hahota töltötte be a termet, Orbán Vik­tor értékelését vastaps kísérte, miközben Vona Gábor gondola­tait elnyomta a diskurzus.- Az eredmények azt mutat­ják, hogy az ország választópol­gárai súlyos történelmi kritiká­val illették az elmúlt nyolc év MSZP-s, SZDSZ-es ténykedése­ket - értékelte saját eredményét Szalay Ferenc polgármester. ■ Adjon az Isten szebb jövőt! - kö­szöntek be sorra a Jobbik szava­zókörzetekbe delegáltjai a párt szolnoki gyülekezőhelyére. Bár a vendéglő, melyet erre az alka­lomra főhadiszállásul kijelöl­tek, csak lassan népesült be. Még fél kilenc körül is csupán tucatnyian várták az eredmé­nyeket. A szavazókörökből las­sacskán érkező jelentések a leg­szebb várakozásokat látszódtak beigazolni, azaz, hogy a radiká­lis párt a második erővé léphet elő. Mégis inkább az óvatos szá­molgatás és reménykedés jelle­mezte a szimpatizánsokat és a tagságot. A csendesen folyó beszélgeté­sek leginkább az elhúzódó sza­vazás körül forogtak. Többen va­lami hátsó szándékot, manipu­lációt éreztek a megfogalmazá­suk szerint példátlan eset mö­gött. „Kemény, jobbikos gyere­kek, és kitartanak” - jegyezte meg az egyik szimpatizáns a té­véképernyőn feltűnő, a szavazó­helyiség előtt kígyózós sorokat látva, melyben sok fiatal állt. Az országos eredmények meg­jelenését a képernyőn csend fo­gadta. A csalódottságot a számí­tógépeket figyelők jelzései oldot­ták: a megyében mégis a Jobbik a második erő, jelöltjeik pedig ott lesznek a második forduló­ban is. Nem csoda, ha a hazain­dulók azzal búcsúztak társaik­tól: lesz még szebb jövő! ■ A szocialisták Tófenék úti irodá­jában tizenöt-húsz, valóban el­szánt párttag és szimpatizáns várta este hét után, belenyugvó csendességgel az eredménye­ket. Működtek ugyan a lapto­pok, fogytak a húsos zsömlék, de áz utóbbi hetek közvéle­mény-kutatási eredményei nyo­mán egyértelműen beárnyékol­ta a várakozásokat a közelgő, el­kerülhetetlen vereség. A remé­nyek is visszafogottan fogalma­zódtak meg: megelőzni a me­gyében a Jobbikot; második for­dulóra késztetni egyéniben a Fi- desz-jelölteket; lehetőleg nem nagyon kikapni... Érződött: sze­retne már mindenki túllenni végre az egész választási proce­dúrán. Csak akkor élénkült meg némiképpen a hangulat, amikor Lendvai Ildikó pártel­nök - a nagy vereséget kom­mentálva — arról beszélt a tévé­ben, hogy a szavazás esti elhú­zódásának, a több ezer más kör­zetbe „átszavazó” megjelenésé­nek kivizsgálását kezdeménye­zik a parlamentben. Megindul­tak a kombinációk, hogy me­lyik ellenfél hogyan hordta sza­vazni az embereket, de ez sem tartott sokáig. A párt két szolnoki indulója, Iváncsik Imre és Csák László, a végeredmény megismerése után rezignáltan nézett össze: még két fáradságos hét következik a második fordulóig. ■ L. M. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom