Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-30 / 74. szám
2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 30., KEDD Képtolvajok a világhálón Az utóbbi időben sokszor kerül előtérbe az a kérdés, amit felteszünk az internetre az vajon kié? Sokan tévesen úgy gondolják, hogy ha találnak egy kép, hang vagy videofájlt az egyik weboldalon, azt szabadon felhasználhatják. Ez nem így van, hiszen azoknak a tulajdonosa maga a szerző, készítő, illetve az a személy, vagy szervezet, aki a szerzői jogokat birtokolja. Remek példa erre, mikor egyes videós oldalakon azzal a kiírással találkozunk, hogy az adott állományt törölték a szerzői jogok megsértése miatt. A másik gyakori „támadási felületet” a közösségi portálok adják. Az emberek feltöltik a saját fotóikat, amiket néhá- nyan egyéb célokra hasznosítanak, lopnak el. Előfordult már, hogy rendőrségi ügy lett abból, hogy például egy hölgy úgy érezte nem elég szép, így az interneten böngészve talált egy fotót, ami egy olyan nőt ábrázolt, ahogy ő szeretett volna kinézni. Ezután ezt a képet felhasználva ismerkedett a világhálón. Egyszer azonban jelentkezett nála az a hölgy, akit a kép ábrázolt, és eljárást kezdeményezett a felhasználó ellen. Mindezeken túl már ne is említsük azon vicces kedvű netezőket, akik a fotószerkesztő programok segítségé^ vei egy-két perc alatt eltüntetik a fotókon lévő hölgyek ruházatát, majd visszatöltik egy fotómegosztó oldalra. Persze, ilyenkor lehet a hatóságokhoz fordulni, de jobb megelőzni a bajt. Elsőként ajánlatos vízjelezni a fotókat, amik egyedivé teszik a képeket, így használhatatlanná válnak a képcse- nők számára. Ezt nagyobb cégek, profi fotósok már régóta alkalmazzák, így aránylag nehéz a képet módosítani a felirat miatt. A másik módszer az, ha kis felbontásban kerülnek fel a képek az internetre, mert így minőségükből adódóan nehezebb őket úgymond újrahasznosítani. Persze ilyenkor nem mutatnak olyan jól, de elkerülhetőek a kellemetlenségek. Penészes házért kilencmillió ingatlankörkép Az eladó engedett az árból, mert egy „icipicit” a falak is süllyedtek Vajon igaz-e az állítás, hogy a korábbiakhoz képest csökkentek az ingatlanárak? S hogy az eladók hajlamosabbak engedni az árból? Munkatársunktól Olcsóbb, könnyebben megszerezhető eladó ingatlanokat kerestünk fel a megyeszékhelyen. Első utunk a Széchenyi-város- részbe vezetett. A hirdetés szerint az egyik társasház hatodik emeletén eladásra kínáltak egy felújított lakást. Az irányár 7,1 millió forint volt. Egy ötvenes hölgy fogadott bennünket. A lakásban a falak sárgásak voltak, a tapéta talán még az eredeti lehetett. Körbejártunk. Rögtön látszott, az ablakokat műanyag, hőszigetelt változatra cserélték, akár csak az erkélyajtót. A kisebb szoba aránylag jól nézett ki, a nagy egy alapos takarításra és festésre szorult. A konyha állapota lehangoló volt. Néhány helyet, főként a mosogató környékét apró fekete pöttyök borították. Zárásként a fürdőt tekintettük meg. Nos, itt aztán láttunk mindent. A csempék néhol lehullottak, a kádon alig volt zománc. Ebben a helyiségben már egy kézmosáshoz is teljes felújítás kellett volna. Legalább egy, ha nem kétmillió szükséges a felújításokra, javításokra, futott át ekkor a fejünkön. Ezután fordultunk'a tulajdonoshoz, aki közölte hét és fél millióra tartja a lakást, de hajlandó engedni. A hölgy azt mondta, ha gyorsan nyélbe ütjük a dolgot, akkor hétért a miénk lehet. Vonakodtunk, így a végösszeg 6,7 millióra változott. Ezután egy külvárosi családi házat néztünk meg. Egy negyvenes férfi vezetett be minket az udvarba. Az utcafronton kőpor fedte a házat, az oldalát már újra vakolták. Rákérdezünk ennek okára, mire a tulajdonos bevallotta, hogy felázott a fal, mert tégla az alap és az felszívja a nedvességet. A víztől a vályogtéglák megadták magukat, így azokat alátámasztás mellett téglára cserélték néhány helyen. Tovább mentünk, jöttek az alsó épületek. Ezek teteje és falaA lakásvásárlást fontolgatóknak manapság érdemes alkudniuk, mert akár jelentősen is csökkenthetik az adott ingatlan vételárát. Képünk illusztráció. zata enyhén hullámzott, igazolva sejtésünket, süllyed az egész. A főépület hátsó falát szintén újravakolták, de már jelentkeztek rajta a repedések. Belépve a régi stílusú ajtón egy kis előtérbe érkeztünk. Megfordulva látszott, hogy nemrég kefével lekaparták ■ Ön alkudna-e manapság lakásvásárláskor? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZOUON.hu / A szavazás eredményét a holnapi számunkb^ a fekete penészt az ajtó körül, ami szürkés nyomot hagyott a sárga meszelésen. Ilyen előzmények után érkeztünk a konyhába. Áporodott szag ült bent, mert fekete penész borította a kétszárnyú konyhaablak környékét, illetve a plafont a gáztűzhely felett. Közben a házigazdától megtudtuk, az ingatlan árában a teljes konyhabútorzat is benne van. Mivel a konyha külső falán felfedeztük a repedéseket, belül is kutattuk őket. Pontosabban csak megszámoltuk, mert jól látszottak. A konyhából egy kisebb ajtó vezetett a kamrába, ami padlótól a plafonig be volt polcozva. Az átható penészszag itt is dominált. Emellett volt a fürdő és a vécé. Mindkettőre ráfért volna a teljes felújítás. A két szobában az ablakok alatt egy-egy beépített gázkonvektort láttunk, magukon az ablakokon pedig faredőnyt. A nyílászárók viszont meglepően jó állapotban voltak, állapítottuk meg egymás közt. Ekkor jött az eladói kérdés, tetszik-e? Mondtuk, hogy ahhoz tudni kell az árát. Először a kilencmillió szaladt ki a férfi száján, de egyből mondta hogy ez irányár, amiből egyből elengedett négyszázezret. Azt költsük a festésre, mondta. Ingattuk a fe-. jünket, és mondtuk, hogy kicsit még így is sok, mert süllyed a ház, és sok a penész. Hosszas tanakodás és egyeztetés, majd a vége 8,1 millió. Összességében elmondható, hogy az eladók manapság köny- nyebben engednek az irányárból, mint korábban, az elmúlt esztendőkben. Ám, hogy mit kaptunk a pénzünkért az valószínűleg sokszor majd ezután is csak akkor derül ki, ha már be- lekezdtünk a megvásárolt lakás felújításába. Mit kínálnak a belvárosban? egy szolnoki, belvárosi négy- emeletes épület egyik legfelső emeleti lakását is megtekintettünk. Egyedi gázfűtés, 54 négyzetméter, két szoba, műanyag nyílászárók. Mindezt 8,2 millióért kínálták. Belépve minden csillogott a friss festéstől A fürdőben csillogott az új burkolat. Az első kifogásolható dolog a nagyszobai parketta, ami lötyögött és néhol hiányos volt. Am a gázkonvektorok újszerűek voltak, s még egy légkondicionálót is beépítettek. Viszont a konyhában a plafonon másfél-két négyzetméteres dudor látszott. Beázás, mondta a tulajdonos. Néha előfordul, de majd lehet, hogy hamarosan kicserélik a tetőszigetelést, közölte. Ezután megkérdeztük az árat. Miután rámutattunk a hiányosságokra a tulaj megenyhült. Kezdetben állította 8,2 millió, s ennél nem adja alább. Végül mégis megtette, 7,9 millió lett a vége. Néhol már hozzáláttak a napraforgó vetéséhez A gazdák hozzákezdtek a szántóföldek tavaszi megműveléséhez. A munkát nehezíti, hogy a belvizes foltok miatt egyben megművelhető tábla szinte az egész megye területén nincs - mondta Gombár Mihály, a megyei mező- gazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. Mint megtudtuk, a napraforgó vetését már most, március utolsó napjaiban elkezdték a gazdálkodók. Tartanak ugyanis attól, hogy egy hirtelen felmelegedés hatására nem lesz egyöntetű a kelés. Ahol a földekre szántóföldi gépekkel rá tudtak menni, ott elvégzik a repce, őszi búza és őszi árpa fej trágyázását. Ez repülővel sem könnyebb, mivel azok sok helyen csak fél teherrel tudnak felszállni, különben elsüllyednének.- Sokkal többe kerül a gazdáknak, hogy táblarészeket kell kihagyniuk. Vontatottabb, nehezebb a munka. Jelentős vízborítású területekkel kell számolnunk. A jövő hétre derül ki, mekkora területen pusztult ki a vetés. Szerencsére a repce, őszi búza és árpa szépen fejlődik - mondta a szakember. További gond, hogy sok helyen a belvízcsatornák megteltek, lassú a lefolyásuk. A Tisza, Körös magas vízállása következében a talajvíz megemelkedett: látszatra száraznak tűnik ugyan a talaj, de a gépeket már nem bírja el. ■ B. Gy. Jótékonysági koncert. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertet adott vasárnap a megyeszékhelyen, a Belvárosi Nagytemplomban. Rossini: Stabat Mater című művét adták elő több neves művész és a Kodály Kórus közreműködésével. A képgalériát keresse a SZeU0N.hu hírportálon. Megkezdik a főtéren a garanciális javításokat Április elsejétől megkezdődnek Szolnokon a Kossuth tér - az unió által támogatott és már befejezett - átalakítási munkálatainak esedékes garanciális javításai. Mint arról Szalay Ferenc polgármester, valamint Andrási Imre, a műszaki feladatok ellenőrzését ellátó Szollak Kft. igazgatója beszámolt, a városvezetés az önkormányzati finanszírozásban zajló beruházásoknál fontos célként jelölte meg a minőségi munka megkövetelését. Hosszú egyeztetési és felülvizsgálati folyamat után a város megegyezett a Kossuth teret és a kapcsolódó utakat, körforgalmakat építő kivitelező konzorciummal a garanciális javításokról, így ennek megfelelően hamarosan a város több pontján munkálatok kezdődnek, melyek várhatóan május elsejéig befejeződnek. A főtér szökőkútrendszeré- re is vár még egy átfogó garanciális felülvizsgálat. Ez a folyamat ideiglenesen a járműforgalmat is megváltoztathatja, melyről folyamatos tájékoztatást adnak az illetékesek. Szalay Ferenc szólt a megye- székhelyen zajló húsvéti rendezvényről is. Mint elmondta, a Kossuth téren pénteken délutántól szombat estig változatos, az ünnephez kapcsolódó hagyományőrző programok és vásárok lesznek. ■ Mészáros G. A