Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-03 / 52. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR KÉREK Jászberény MINT 1994 óta min­den évben — a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szak­kör delegációja Fodor István Fe­renc szakkörvezető vezetésével — megkoszorúzta névadójának a jászberényi Lehel Vezér Gimnázi­um emeletén elhelyezett emlék­tábláját. Horváth Péter Jászjákó- halma szülötte — a Jászkunság első történetírója, jász alkapi- tány — 23 évig az intézmény igazgatója volt a XVIII-XIX. század fordulóján, s születésének és halálának az évfordulója is feb­ruár végén van. ta Jászladány az önkormány­zatoknak lehetőségük van pá­lyázni az Önkormányzati és Terü­letfejlesztési Minisztériumhoz oktatási intézmények esetében felújításra, amelyre a költségve­tés ad lehetőséget, maximum 20 millió forintig. A jászladányi képviselő-testület úgy döntött, hogy a Móra Ferenc Általános Is­kola esetében nyújtanak be pá­lyázatot —tudtuk meg Dankó Ist­ván polgármestertől, bgy Tápioszecsö MOZDULJ Maga­dért Mozgalom néven indult útjá­ra a Tápiómenti Tömegsport Ala­pítvány és a Nagykáta Székhelyű Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat közös rendezvénye a szecsői sportcsar­nokban. A Mozdulj Magadért Mozgalom öt alkalommal biztosít lehetőséget a gyermekek számá­ra a szabadidő kellemes és hasz­nos eltöltésére. Havonta egyszer kerül megrendezésre az esti sportbajnokság, mely a sportolá­son kívül szellemi vetélkedővel várja a fiatalokat - írta a Tapio- regio.hu. ta Tiszavárkony JÁTSZÓTERET sze­retnének „főzni" a település la­kói. Ennek érdekében újra gyűj­tik — az óvodában és az iskolá­ban - az egyik ételízesítő csoma­golásának vonalkódjait. Az étel­ízesítő akciójával a korábbi évek­ben megyénkben Tiszaroffon, Ve- zsenyben és Martfűn létesült ját­szótér. RÁ TÓSZeg KÖZEL ötmillió forint ön­erőt különített el az önkormány­zat az óvoda komplex akadály- mentesítéséhez, illetve infrast­rukturális fejlesztéséhez. Ehhez mintegy 30 milliónyi kiegészítő pályázati forrás is társulhat, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUONJn hírportálon. Nem gyorsultak a vonatok vasút A technika rohamosan fejlődött, de a menetidő maradt A Budapest-Szolnok távolság régóta 100 kilométer. A vasút mégsem hozta sokkal közelebb a két várost egymáshoz. Képünk illusztráció. Menetrendi adatok két év összehasonlításában* ■ ................................1978......2010.... Szo lnok-Bp.-Nyugat lóra 24 p lóra34p Szolnok-Békéscsaba 1 óra 45 p 1 óra 31 p Szolnok-Bp.-Keleti 1 óra 40 p 1 óra 42 p •személyvonatok esetén Akkor és most - ez is lehetne a mottója cik­künknek, amiben arra próbálunk fényt derí­teni, hogy a huszon­egyedik század embe­re vajon mennyivel gyorsabban jut el egyik helyről a másikra vonat­tal a nyolcvanás évekhez viszonyítva. Erdős Csaba Véleményem szerint megállt az idő a vasútnál - mondja a békés­csabai Kerekes Júlia. - Úgy ér­zem, hogy ugyanolyan nehézkes a vonatközlekedés, mint néhány évtizede. Lehet, hogy a kocsik modernebbek, de sokkal több a viszontagság. Kéthetente rend­szeresen megteszem a Békés- csaba-Szolnok-Jászberény utat. Ez a legjobb esetben két óra alatt sikerül is, de ha a csabai vonat öt percnél többet késik, már is Szolnokon ragadok, mivel nem vár meg a csatlakozás. Ez hét végén plusz két órát jelent. A jászberényi vonalra többen panaszkodnak, mivel eléggé ne­hézkes a közlekedés annak elle­nére is, hogy néhány éve járatsű­rítés történt. A szolnoki Szabó Csaba rendszeresen jár ezen a vonalon, és véleménye szerint igen csak változatos a közleke­dés. Elmondása szerint, ha min­den jól megy, negyven-hatvan perc szükséges a 48 kilométer megtételéhez. Olykor azonban előfordulhat, hogy másfél órás lesz ez az út. Ehhez nem kell más, minthogy az egyik irányba késsen a szerelvény, mivel csak ANNAK ELLENÉRE, hogy a vas­úti kocsik és a mozdonyok már a harmincas éveiket ta­possák, Velkei Béla szerint minden szempontból megfelel­nek a közlekedésbiztonsági előírásoknak. Persze előfordul­hatnak üzemeltetési gondok ­egy sínpáron zajlik a forgalom. Ilyenkor kénytelenek bevárni a másik szerelvényt az egyik állo­máson. Ha pechük van, lassan jön a vonat... Budapest felé jobb­nak mondható a helyzet. Min­den félórában indul vonat a fővá­rosba, azonban nem mindegy, hogy a Keletibe, vagy a Nyugati­ba megy az ember. — A Budapestre utazás jelentő­sen javult az elmúlt években. Manapság intercityvel egy és nem indulnak el a mozdonyok -, ennek ellenére a folyamatos felújítások és karbantartások miatt jónak mondható a jár­művek állapota. a fejlesztéseknek köszönhe­tően pedig megfelelnek az Eu­rópai Unió előírásainak. egy negyedóra alatt felérünk - mondja Velkei Béla, a Moz­donyvezetők Szakszervezete területi ügyvivője. — A nyolc­vanas évek elején ugyaneny- nyi időt vett igénybe az uta­zás, azonban akkor a vonatok nem álltak meg Zuglóban, Feri­hegyen, hanem csak a két végál­lomáson. Ez a javulás azonban nem ér­vényes minden vonalra. A Szol­nok—Hatvan vonal már megérett a felújításra. A nyolcvanas évek elején ezt a távolságot egy órán belül teljesítették a járatok. Most legjobb esetben is egy és egy ne­gyedóra alatt. A szakember szerint jelenleg félig vannak meg a feltételek a gyorsabb vasúti közlekedésre, mivel sem a mozdonyok, sem a kocsik nem alkalmasak a 160 ki­lométeres sebességre. Az IC-k 120-140 km/h-val tudnak men­ni, a többi kocsi nem képes erre. Fihívta a figyelmet Velkei Bé­la a menetrendre is. Ugyanis a folyamatosan fejlődő elővárosi közlekedés, a sűrűsödő járatok nem is teszik lehetővé a gyor­sabb távolsági vonatok közleke­dését, mivel mindkét szerelvény ugyanazt a pályát használja. Öregek, de biztonságosak a vonatok GÉLÉI JÓZSEF Foríntosítható naivság mindenki magából indul ki. És ez nem mindig jó. A segí­tőszándék, a jóhiszeműség nem egy esetben visszaüt. Aki megérdemelné, gyakran megússza a számonkérést. Akit pedig a jó szándék ve­zérel, sokszor a rövidebbet húzza. nem győzzük elégszer hang­súlyozni, óriási a különbség a jóindulat és a naivság kö­zött. Az egy dolog, hogy aki megteheti, segít ismerősén, barátján, rokonán. Hogy ez erkölcsi avagy anyagi támo­gatásban fejeződik ki, tulaj­donképpen édesmindegy. Az viszont már más lapra tartozik, miként viszonyul mindehhez a másik fél. A köszönömön túl ugyanis azért illik korrektnek, be­csületesnek is maradni. Az a minimum, ha a szükség úgy hozza, viszonozni kell a segítséget. Minden bizony­nyal így vélekedett vezsenyi felebarátja váratlan kérése­kor a tiszajenői Csányi Imre is. De meg lehet-e húzni a segítőkészség határát? „Ő kétszer is elvitte súlyos be­teg fiamat a kórházba - bár az üzemanyag költségét azért én fizettem cseré­péi!) elvállalom a kezességet 500 ezer forintos kölcsönfel­vételéhez. Egy aláírással ta­lán én is hozzájárulhatok boldogulásához” - gondolta naivan a halálos kórral küszködő nyugdíjas férfi. Még álmában sem gondolta, hogy visszaél bizalmával ré­gi ismerőse. Pedig megtette. Hosszú hónapokig nem fi­zette a törlesztést, a bank pedig manapság már nem tétlenkedik, ha a szükség úgy hozza, a kezesen hajtja be az adósságot. a jóhiszeműség ezúttal fo- rintosítható is: a két szegedi út — testvérek között sem le­het több 500 kilométernél - ára félmillióra (plusz annak kamataira) rúgott, s ez azért túl megy azon a bizonyos határon. Szakorvos képezte a dajkákat tanultak Gyermekelsősegély-tanfolyamon vettek részt- A Szolnok Városi Óvodák hu­szonkét tagintézményének veze­tő dajkái vehetnek részt a komp­lex gyermekelsősegély-tanfolya­mon a Léghajó Program keretén belül - tájékoztatott tegnap Ócsai Péterné, a Szolnok Városi Óvodák általános igazgatóhe­lyettese. - Fontosnak tartjuk, hogy korszerű egészségügyi és higiénés ismeretekkel rendel­kezzenek az óvodákban dolgo­zók, melyet a mindennapi élet­ben is tudnak alkalmazni. A fenntartóval együttműködve, kö­zösen szerveztük és finanszíroz­tuk ezt a gyakorlati bemutatót. A gyermekekre felügyelők így kel­lő szakismerettel ügyelnek to­vábbra is a kicsikre. ■ B. B. Gergi Zoltán né vezető dajka a dr. Krivácsy Péter csecsemő- és gyermek- gyógyász szakorvos által bemutatott újraélesztést próbálja ki a próbababán ÉRVIZSGÁLATOK, ÉRSZŰKÜLETES BETEGEK KEZELÉSE ARTERIOGRÁFIA:- elsőlépcsős szűrővizsgálat,- a computeres, fájdalommentes vizsgálat segítségével már panaszmentes stádium­ban kimutatható, hogy az ütőérrendszer­ben elindult-e egy meszesedési folyamat. Infarktus, agyvérzés stb. megelőzhető! A vizsgálat javasolt 30 éves kortól, évente egy alkalommal! ULTRAHANGOS ÉRVIZSGÁLATOK (nyak! és végtagi erek vizsgálata). A vizsgálatot végzi: dr. Prágai Géza angiológus főorvos. SONOTHERÁPIA: (már 11 éve eredményesen Szolnokon!) alacsony frekvenciájú hanghullá­mokkal gyógyít. A módszer nagy előnye, hogy nem csak helyileg, hanem a szervezet egészére kiterjedően fejti ki hatását. Segítséget jelent a cu­korbetegek érszövődményének megelőzésében, kezelésében, a szívkoszorú- és agyérszűkületes páciensek számára valamint hatékony módszer a megelőzésben is. A kezelés hatására nő a járó­távolság, javul a látás, normalizálódik a vérnyo­más, megszűnik a fülzúgás, javul a vérkeringés. A kezelés javasolt azoknak, akiknél megállapí­tották az érszűkületet vagy rendszeresen hide­gek a végtagjaik, járáskor begörcsölnek, elnehe­zülnek a lábaik, nehezen gyógyulnak a sebeik, valamint szédülés, feledékenység esetén is. ▲ TÁJÉKOZTATÁS, ELŐJEGYZÉS AZ 56/344-372-ES TELEFONSZÁMON. SONOTHERÁPIA CENTRUM SZOLNOK, ADY ENDRE ÚT 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom