Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-25 / 70. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR ■EÍIDlíIIH KiSÚjSZálláS ISMERETLEN tettes 25 000 forint kárt okozott rongá­lással kedden éjszaka egy bolt­nak. Az elkövető az üzlet tetején négy méter magasban elhelye­zett riasztóberendezését leverte, majd a földre leesett berende­zést magával vitte, mrfk Kunszentmárton a francia Bormes Les Mimosas városában vendégeskedett a kunszentmárto­ni mazsorettcsoport a karcagi tán­cosok és a csongrádi fúvószene­kar társaságában. A tengerparti üdülőhelyen ilyenkor rendezik meg a mimózák virágzásának ünnepét. A két napon át tartó fellépések minden helyszínén óriási sikert arattak a magyar fiatalok, ng Szolnok EGY SZOLNOKI lakos sze­mélyautóját törték fel ismeretle­nek kedden délután. Az elkövetők a Kassai úton parkoló autó abla­kát betörve jutottak be az utastér­be, ahonnan egy aktatáskát emel­tek ki a benne lévő iratokkal együtt. A kár lopással 15 000, míg rongálással 25 000 forint mrfk Szolnok SOROS ülését tartja a mai napon a városi közgyűlés. A napirendi pontokban többek kö­zött a Szolnok Város Főzeneigaz­gatója cím alapításáról és ado­mányozásának rendjéről szóló előterjesztés is szerepel, illetve tárgyalják a pénzbeli és a termé­szetbeli szociális ellátásokról, a gyermekvédelmi támogatásokról szóló javaslatot is. mg Tápióbicske az i848-49-es szabadságharc egyik győztes üt­közetét vívta Tápióbicske és Nagy- káta között a magyar honvédse­reg 1849. április 4-én. A magyar veszteség nyolcszáz halott volt, akiket a homokbuckák alól 1882- ben temettek közös sírba. A di­csőséges ütközetről minden év­ben megemlékeznek. így lesz ez most is Nagykátán és Tápióbics- kén — írta a Tapioregio.hu. ta Törökszentmiklós megjelent az oktatási minisztérium honlap­ján a Kiváló tanuló—mentor pár cím nyerteseinek névsora. Közöt­tük található a Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógi­ai Módszertani Intézmény és Ne­velési Tanácsadó tanulója, Veres József, akinek mentora Hevesi- Tóth Gáborné. ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a S2CU0N.hu hírportálon. Még mindig luxus az autó? felmérés A rosszabb helyzetű térségekben kevesebb a kocsi Megyénkben nőtt az egyik leggyorsabb ütem­ben a személygépkocsik száma az Alföldön. Ezzel együtt fiatalodott is a jár­műpark. Ugyanakkor to­vábbra is kevesebb autó fut a közútjainkon, mint más térségekben. Teleki lózsef' Az ezredfordulón Jász-Nagykun- Szolnokban 70 ezer személygép­kocsit tartottak üzemben. Ez a szám 2008 év végére már megha­ladta a 98 ezret. A Központi Sta­tisztikai Hivatal napokban közzé­tett tanulmánya szerint az autók számában ennél nagyobb növe­kedés az egész Alföldön csupán egyetlen megyében volt tapasz­talható, Hajdú-Biharban. A me­gyénkben mért közel negyven- százalékos bővülés messze meg­haladja nemcsak az Alföldi, de az országos növekedés ütemét is. Ennek ellenére szűkebb ha­zánkban alacsony az úgynevezett motorizációs ráta. Azaz itt keve­sebben rendelkeznek autóval, mint más megyékben. Az Alföld- ön 2008 végén ezer lakosra 272 személygépkocsi jutott, 33-mal kevesebb az országosnál (305). Ugyanakkor Jász-Nagykun-Szol- nok megyében ezer lakosra mindössze 249 személygépkocsit számoltak a statisztikusok. Kistérségenként vizsgálva is szembetűnőek a különbségek. Az Alfóldön megfigyelhető, hogy a megyeszékhelyeken, illetve az azzal szomszédos kistérségek­ben sűrűbb a személygépkocsi­állomány. Megyénk ugyanakkor némileg ebből a szempontból is kivétel, hiszen a szolnoki kistér­séggel szomszédos törökszent­miklósiban az egyik legalacso­nyabb a gépkocsi-ellátottság. Ha­sonló a Tiszafüred vagy Kunhe­gyes környékihez. Míg a jászbe­rényi kistérségben a megyeszék­hellyel megegyező a mutató. Személygépkocsik átlagéletkora az Észak-Alföldön (év) Megye _____2000 2008 Ha jdú-Bihar 12,3 10,8 Jász-Nagykun-Szolnok 12,8 10,8 Szabolcs-Szatmár-Bereg 12,3 10,0 FORRÁS: KSH Dr. Szarvák Tibor szociológus, a Szent István Egyetem tanszék- vezetője szerint mindez cseppet sem meglepő. Az autók számá­ban ugyanis pontosan tükröződ­nek a gazdasági különbségek.- Az autó fenntartása nem kis költséggel jár. Luxus az autó azok­ban a térségekben, ahol kisebb a gazdasági erő, a hozzájárulás az ország GDP-jéhez — magyarázza az egyetemi docens. Szarvák Ti­bor szerint ugyanakkor a gazda­ság nem csak anyagi szempontból meghatározó a gépkocsi-ellátott­ságban. A fővároshoz, más gazda­sági központokhoz való közelség is kedvező hatással van az autók számára. Ugyanakkor arra emlé­keztetett, hogy nemcsak megyék, kistérségek, de egy-egy települé­sen belül is lényeges különbségek lehetnek az autók számában. Pél­az országban 1990-től 1997- ig emelkedett, majd lassan csökkeni kezdett a személygép­kocsik átlagéletkora, jelenleg 1,4 év, ami jó másfél esztendő­vel kevesebb, mint az ezredfor­dulón volt. Az alföldi megyék közül Szabolcs- Szatmár-Bereg­daként Szolnokot említette. A me­gyeszékhelyen egy-két éve ké­szült szociális térkép. Ebből ki­tűnt, hogy a kertes, családi házas övezetbe tartozó Szandaszőlősön élő családoknál sokkal gyakoribb a második autó, mint más város­részben. Ez többek között az tele­pülésrészben élők társadalmi helyzetét, közlekedési lehetősége­it tükrözi vissza. Az anyagi megfontolások ugyanakkor más szempontból is éreztették hatásukat. A benzin­nél az elmúlt években olcsóbb volt a gázolaj. Az üzemben tartá­si költségek csökkentésével szá­molva pedig sokan részesítették előnybe a dízelüzemű autókat. Arányuk az Alföldön az ezred­forduló óta nyolc százalékkal nőtt. így ma már csaknem min­den ötödik autó dízeles. ben és Jász-Nagykun-Szolnok- ban fiatalodott a legnagyobb mértékben az autópark. Sza­bolcsban 2,3, nálunk 2 évvel. Ám szűkebb hazánkban még így is valamivel magasabb (10,8 év) az autók életkora az országos átlagnál. Nyolc év alatt kettőt fiatalodott az autópark LACZI ZOLTÁN Pénztemető négy keréken állítólag már nem luxus, legalábbis nem volna sza­bad annak lennie. Ám a napnál is világosabb, hogy alaposan mérlegelni kell manapság azt, hogy mikor, mire használja az ember a motorizált lábát. Merthogy annak költségei rohamosan közelítenek a fájdalomkü­szöbhöz. Hovatovább arany­áron mérik az üzemanyagot, és ostobaság abban remény­kedni, hogy a világszerte fo­gyatkozó készletek miatt hosszabb távon tartósan ol­csóbbak lesznek a fosszilis energiahordozók. Aztán ott a kötelező és opciós biztosí­tás, a teljesítményadó, a rendszeres karbantartás dí­ja, s talán a legnagyobb té­tel: az értékcsökkenés. utóbbival bizony csak na­gyon kevesen kalkulálnak, pedig érdemes. Az autó kife­jezetten rossz befektetés, hi­szen értékét tekintve gyor­san öregszik, a hárommilli­ós verdáért négyévesen jel­lemzően már csak másfelet ad a piac. Aki tehát csak az­zal számol, hogy mennyit költ a benzinkútnál, meg a szervizben, becsapja magát, s csak akkor eszmél erre, amikor lecseréli járgányát. Amikor újabb százezreket, milliókat szurkol le az autó- kereskedő kasszájánál. AZ AUTOMOBILIZMUS bő Száz- éves története minden jel szerint leszálló ágba jutott. Az egyre súlyosbodó ener­gia- és környezetvédelmi problémák abba az irányba mutatnak, hogy a félelmetes lobbierejű gazdasági konglo­merátumoknak villámtem­póban megfelelő választ kell keresniük a kihívásokra. Eddig ugyanis jól leplezték ez irányú szándékaikat. Ezért nincsenek széles kör­ben elérhető, olcsón megve­hető és üzemeltethető, köny- nyű, energiahatékony autó­ink. S a legnagyobb baj, hogy még egy darabig nem is lesznek. Elfajult a képviselők közti szócsata? Verekedés tört ki a hét végén Tö- rökszentmiklóson egy szórako­zóhelyen, amelyben az elmondá­sok szerint érintett volt a helyi képviselő-testület tagja, Kucsera György és Csikós Sándor alpol­gármester is. Mint azt dr. Tóth Péter alezredes, a törökszentmik­lósi rendőrkapitány elmondta, garázdaság miatt indítottak eljá­rást, ám azóta benyújtották in­dítványukat elfogultsági kifogás miatt a megyei rendőr-főkapi- tányhöz. Az ügyben az érintette­ket megkerestük, lapunknak mindkét fél nyilatkozott, ám mi­vel az elmondások némileg zava­rosak és személyeskedők voltak, az esetre akkor térünk vissza, ha a rendőrségi vizsgálat lezárul. ■ Takarékos lett a költségvetés gazdaság Sokba kerül az intézményfenntartás Folytatás az 1. oldalról Az óvodánál 100 millió forintból 40 millió a saját forrás, 60 millió az állami normatíva. A szociális intézményük - az idősek ottho­na, illetve a bölcsőde - 70 milliós költségvetésű, szintén jelentős sa­ját erőt igényel a fenntartása. A gyermekétkeztetésre három ok­tatási intézményben 22 millió fo­rintot költenek saját erőből. A költségvetés érdekessége, hogy az elmúlt három év bérfel­használását tekintették át a ter­vezésnél, amikor is 92-93 száza­lékos volt átlagban az intézmé­nyek esetében. így már eleve nem 100, hanem 95 százalékra tervezték a bért, számolva azzal, hogy ez az év is úgy teljesül, mint az előzőek. Ez jelentős megtakarítást jelentett. A non­profit szervezeteknek mindezek mellett közel húszmillió forintos támogatási keretet hagytak jóvá, amelyre pályázni kell idén.- A rehabilitációs járulékot rendkívül megemelték - mond­A képviselő-testület sajná­lattal vette tudomásul, hogy a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat nem ülésezett, ami már jó pár hónapja tart - hangsúlyozta a polgármester, -ígya kötelezettségét sem tel­id a polgármester. - Nekünk ez 7 millió 160 ezer forintot jelent. De olyan embereket próbálunk alkalmazni, vagy a meglévő dol­gozók között is keresni, akik ál­tal ezt a rehabilitációs járulékot nem kell fizetnünk - tette hozzá Dankó István. ■ jesítette a tekintetben, hogy vé­leményeznie kellett volna a költségvetését. Ezért nem tud­tuk az ő költségvetésüket be­építeni a rendeletünkbe, de bí­zunk benne, hogy majd ezt pó­tolni fogják. A kisebbségi önkormányzat régóta nem ülésezett Új víztornyot kapnak. A fegyvernekiek a jövő héten már láthatják az új, felállított víztornyukat. Az 50 éves régit váltja fel az önkormányzat 15 mil­liós fejlesztési hiteléből épült, 100 köbméteres korszerű víztartály. Nagy öröm egy új autó kulcsait átvenni, ám nincs annál nagyobb bánat, mint évekig fizetni a szinte soha el nem fogyó részleteket. Képünk illusztráció.

Next

/
Oldalképek
Tartalom