Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-19 / 65. szám
KOZELET A szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt nehezményezi, hogy Pozsony nem kellő eréllyel keze i Sólyom László szerbiai kijelentéseit, miszerint a szlovákiai magyar iskolákban is idegen nyelvként kellene oktatni a szlovákot. A pártelnök Ján Slota szerint már haza kellett volna rendelni Budapestről a szlovák nagykövetet. SPIII Hercegi pár. a Holokauszt Emlékközpontban tett látogatást tegnap a nálunk vendégeskedő brit trónörökös, Károly herceg és felesége, Camilla hercegnő. A pár ellátogatott Szentendrére, este megtekintettek egy romákról szóló filmet. Képünk a Dohány utcai zsinagóga kertjében készült Izraeli harci gépek Pesten vizsgálat „Kisebb hatósági zavarok” - Tudtak a rutingyakorlatról TTTTTTM Francia nyomozás Ophélie ügyében A FRANCIA HATÓSÁGOK nyomozást indítottak a Budapesten 2008 decemberében eltűnt, majd két hónappal később a Dunában megtalált diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében. A lány apja január végén emberölés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a francia ügyészségen. Életfogytiglan a makói hármas gyilkosnak helybenhagyta Perecz József vádlottal szemben a 2008. május 17-én elkövetett makói hármas gyilkosság ügyében első fokon kiszabott életfogytiglani fegyházbüntetést a Szegedi ítélőtábla. A 28 éves férfi 2008 májusában Makón megölte volt barátnőjét, annak nagymamáját és tettes1 társát is. Perecz legközelebb 40 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra. Személyes adatainkkal ne kampányoljanak! az adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy a választó- polgárok a jövőben megtilthassák lakcímadataik kampánycélra történő kiadását, lóri András felidézte: march us 22-étől a jelöltet állító pártok és a jelöltek kampánycélokra kikérhetik a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait. Jelenleg a lakcímadatok kereskedelmi célú felhasználását tilthatják meg az állampolgárok. ^ IB Jóri: a választó a legfontosabb Bajnai Gordon vizsgálatot rendelt el az izraeli légierő szerdai gyakorlatával kapcsolatban. Egyes híresztelések szerint kémrepülőgépek repültek Budapest felett. Éber Sándor „Két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött” - adta hírül tegnap a Magyar Nemzet. A lap szerint az izraeli légi- és űrerők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott. „Természetesen nem kémrepülők voltak” - hangoztatta az izraeli nagykövet. Aliza Bin- Noun elmondása szerint az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. „Erre már többször is volt példa, legutóbb néhány hónapja, semmi különös nincs ebben" - mondta. Bin-Noun nem tudta megmondani a gyakorlat célját és pontos időpontját sem, mert nincs beavatva a részletekbe. Budapest mellett Várna is szerepelt a feladatban. A nagykövetség feladata az, hogy engedélyeket kérjen az ilyen esetekben. A folyamatba a magyar Külügyet is bevonták. A nagykövet szerint nem vétesztrepülést tarthattak az izraeli gépek a magyar légtérben, és nem kémfeladatot hajtottak végre, lehetséges, hogy a hatótávolságot próbálták ki - mondta az MTI-nek Georg Spöttle. A biztonságpolitikai szakértő szerint, ha Izrael valóban kémkedni szeretett volletlenül jelent meg a hír a Magyar Nemzetben. Bin-Noun Izra- el-el lenességet érez a háttérben. „Semmi szokatlan, Herkules típusú gépek a magyar hatóságokkal együttműködve gyakorló repülést hajtottak végre magyar légtérben” - közölte a hvg.hu-val az izraeli hadügyminisztérium szóvivője. „A gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a Honvédelmi Minisztérium az illetékes az engedélyek na, már rég megtette volna, mivel az izraeli légitársaság naponta közlekedtet járatot Tel-Aviv és Budapest között. Spöttle szerint a gépeket harci feladatokra fejlesztették ki, nem kémkedésre, mivel utóbbi feladatot lényegesen nagyobb magasságból hajtják végre. kiadásában, a tárcának semmilyen információja nem volt az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban” - mondta a tárca szóvivője. Bocskai István elmondta, Szekeres Imre miniszter vizsgálatra kérte Bajnai Gordon kormányfőt. A Külügy sajtómunkatársa, Balogh Dénes közölte, a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, amely a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik. Utóbbi szerint az izraeli légierő ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, betartották a repülésbiztonsági szabályokat, a gyakorlat rendben lezajlott. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól. A párt elfogadhatatlannak tartja, hogy „egy ilyen ügyben a kormány titkolózik, a hatóságok és a minisztériumok pedig egymásra mutogatnak”. Lemondott a korábban fiivező jobbikos szóvivő Kompromittáló képek és videofelvételek jelentek meg a Jobbik szóvivőjéről több weboldalon, aki így lemondott posztjáról. Király András a melegfelvonulás résztvevőivel pózol, kenderszármazékot szív pipából, míg a videókon ittasan káromkodik. Egyes képek a 2008-as kanadai Meleg Büszkeség Napján készültek, ahol Király elmondása szerint „kutatási céllal” járt”. „Mindenki átesik ezen” - mondta az Indexnek a marihuánafogyasztásról. A Jobbikban etikai vizsgálat indult. Király lemondásában vállalja korábbi felelőtlen tetteit. A Jobbiknak nem volt tudomása a képekről, amelyeknek a lemondott szóvivő szerint a „médiumokhoz történt eljuttatása - egy volt barátja révén - és ferdített valóságtartalma rosszindulatú irigységből fakad”. ■ Gyújtópalackokat dobtak négy siófoki házra Gyúlékony pnyagpt tartalmazó üvegeket dobtak több - romák lakta - siófoki lakóház^3 teg- nap. Személyi sérülés nem történt, kisebb károk keletkeztek. Az egyik Molotov-koktél az egyik ház falát égette meg kisebb mértékben. A családok rettegnek, nem mernek ezentúl otthon aludni. A támadás szerintük etnikai indíttatású volt. A házakban kisgyermekek is élnek. A Molotov-koktélokat be- főttes-üvegekből készítették, az egyikben fehér por, állítólag mosószer volt. Piricsén tegnap a hat halálos áldozattal járó romák elleni támadássorozat helyszíni bizonyítása folytatódott. K. István gyanúsított nem mutatta meg, hogy hogyan történt a bűncselekmény. 2008. augusztus 8-án a fegyveres és gyújtópalackos támadásban egy roma nőt lőttek lábon. ■ É. S. Hatótávolságot tesztelhettek, nem kémkedtek Választások 2010 Magyarország rezsi Magyarország jobb annál és sokkal többre képes, mint amennyit ma mutat magából - hangoztatta a Fidesz elnöke az EU-tagországok követeivel tanácskozva. Orbán Viktor elmondta: ha pártja kormányra kerül, azért fog dolgozni, hogy az emberek fizetésének minél kisebb része menjen rezsire. kiút „Magyarország elindult kifelé a gazdasági-pénzügyi válságból, ezt egyértelműsítik az év első hónapjának gazdasági mutatóid - mondta tegnap Tiszaújvárosban Bajnai Gordon miniszterelnök. becsület Nem állít országos listát az MCF Roma Összefogás Párt a válaszaidon, de a párt két vezetője „becsületből” megméretteti magát - jelentette be Kolompár Orbán, a roma politikai tömörülés elnöke, aki újságírók előtt felgyújtotta egy kerti grillezőben az általuk gyűjtött 23 ezer ajánlószelvényt, hogy ne érje az a vád őket, hogy más pártoknak adnák át azokat pénzért. időpont Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje tegnap három időpontot javasolt - április 6., 7. és 8. - a Fidesz vezetőjének, Orbán Viktornak a miniszterelnök-jelölti vitára. Jogszerű volt a szerződésbontás a Pécsi Vízművel A kereskedelmi kamara választott bírósága szerint Pécs törvényesen járt el akkor, amikor szerződést bontott a Pécsi Vízművel. Páva Zsolt polgármester szerint ezzel a precedensértékű bírósági ítélettel támadhatatla- nul bebizonyosodott, hogy törvényesen jártak el akkor, amikor a pécsiek érdekében a saját kezükbe vették a városi vízszolgáltatást. Az új feltételekkel a város egyben felkészül a Suez részvényeinek kivásárlására. „Ez csak egy döntés volt, jelenleg még több mint öt fontos per van folyamatban a Pécsi Vízmű és a székházat elfoglaló Tettye Forrásház között” - közölte a Pécsi Vízmű. ■ Kaszás E. Elismerés. Lapunk fotóriportere, Darnay Katalin vehette át a második helyezettnek járó díjat hír kategóriában a MÚOSZ Sajtófotó Pál/ázat 2009 ünnepi rendezvényén tegnap a Nemzeti Múzeumban. Az Árnyéka önmagának című képen Gyurcsány Ferenc és a színre lépő új miniszterelnök, Bajnai Gordon.