Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-02 / 51. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 2., KEDD 5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Két helyen már teljes a tilalom temetők Egyre több településen jelent problémát az emelkedő talajvízszint A Jászság temetőinek hatvan százalékában a koporsós temetés valamilyen mértékű korlátozása lépett életbe az emelkedő talajvíz, illetve egyes helyeken a belvíz fenyegetése miatt. Az mégsem jellemző, hogy a tilalom miatt szeretteik végső nyughelyéül más települést választanának az elhunytak hozzátartozói. Banka Csaba A legutolsó adatok alapján a Jászság 23 temetőjéből 13-ban valamilyen mértékű korlátozás lépett életbe a törvényi szabályozásnak megfelelően a talajvíz emelkedésének következtében. Mint azt dr. Sárközi Mária, az ÁNTSZ Jászberényi Kistérségi Intézetének tiszti főorvosa lapunk érdeklődésére elmondta, hogy Jászárokszáilás, illetve Jászdózsa temetőiben a kopor- sós temetésekre teljes tilalom van. A korlátozás a törvény rendelkezései alapján automatikusan lép életbe a talajvízszint bizonyos emelkedése után. A rendelkezés betartásáért pedig egy- egy adott temető üzemeltetője a felelős. A közegészségügyi szakemberek csak bizonyos esetben folytatnak hatósági vizsgálatot, amikor úgynevezett rátemetési vagy épp exhumálási kérelem érkezik. — Az emberek általában megértik a kialakult kényszerhelyzetet — mondta dr. Sárközi Mária tiszti főorvos. - Amikor egy adott sírhelyről kiderül, hogy ott érvényben van a tilalom, a hozzátartozóknak két lehetőséget tud felajánlani a temető üzemeltetője. Vagy az urnás temetést vagy Jászárokszálláson a temető környékén és már a sírok között is megjelent a belvíz, mutatja a közelben lakó Rédei István (jobbra) azt, hogy egy másik községben temetik el a hozzátartozót. Ez utóbbi lehetőséget is választották már a térségben, de egyáltalán nem jellemző. Ha az elhunyt nem rendelkezett ezzel ellentétesen, inkább az urnás temetés mellett dönt a család, de végső nyughelyül inkább az elhunyt korábbi lakóhelyét választják. Mint kiderült ebben a tekintetben rendkívül szigorúak a rendelkezések, ombudsmani állásfoglalás, illetve törvényi szabályozás alapján is egyértelmű, hogy ilyenkor a magánérdek elé kell helyezni a közérdeket. — Volt arra példa, hogy egy család semmiképp sem szerette volna a hamvasztásos temetést - mondta a tiszti főorvos. - Ugyanakkor a megváltott sírhelynél érvényben volt a korlátozás. A hozzátartozó hivatalunkat is megkereste, hogy bizony kinn járt a falu temetőjében és látta, hogy igen is temettek koporsóban. Megtettük azt, hogy az üzemeltetőt egy úgynevezett figyelő kút fúrására kértük közvetlenül a sírhely mellett. Amikor a figyelő kút mércéje is igazolta, hogy az adott helyen valóban magas a talajvíz szintje, már sikerült meggyőzni a hozzátartozókat is. A magas talajvíz, illetve a belvíz jelenléte csak a koporsós temetéseknél okozhat problémát. A hamvasztásos temetkezések alkalmával az előírások szerint legalább fél méterre kell az urnát elhelyezni. Az utóbbi évtizedben pedig egyre több vízzáró szigeteléssel ellátott kriptát építenek a térségben, ahol ez idő szerint is végre lehet hajtani a temetéseket. A kistérség tíz temetőjében nincs korlátozás az ántsz Jászberényi Kistérségi Intézetének tájékoztatása szerint — a múlt heti adatok alapján - a Jászság tíz temetőjében nincs érvényben korlátozás. Jászberény külterületén a homoki', illetve a porteleki temetőkben, Jászboldogházán, Jász- kiséren, Jászjákóhalmán, Jász- fényszaru két temetőjében, Jász- felsőszentgyörgyön, Pusztámé nostoron, illetve Jászszentand- ráson nem kellett életbe léptetni a temetések korlátozását ■EIESXEHi Megvitatják a megyei rendezési tervet A megyei területrendezési terv megvitatására hívják a jászsági polgármestereket. A Jászsági Többcélú Társulás központi irodájában szerdán tartandó véleményezésen a megyei önkormányzat és a tervezői cég szakemberei is ott lesznek. Több millió forintba is kerülhet a munka jászteleken a település laposabb külterületén a győri árok látja el a belvízelvezetést, ám ez megtelt vízzel, amit most nem lehet a Zagyvába engedni a folyó magas vízállasa miatt. A hét végén elkezdtük a szivattyúzást, mondta Kisba- konyi Zoltánná polgármester. Ez a munka több millió forintba is kerülhet, amelyet az önkormányzati minisztériumhoz benyújtandó vis major támogatásból finanszírozna a település. Újabb településőr Pusztamonostoron hétfőtől újabb településőr szolgál Pusztamonostoron. Sári Ferenc polgármester elmondta, hogy a település lakóinak javaslatára és a képviselő-testület egyetértésével Patakiné Györgyfi Anikó mellett Papp István személyében újabb településőr állt munkába. A nap minden szakában van olyan településőrünk, akihez fordulhatnak a lakók. Éjjel továbbra is polgárőrök vigyázzák a nyugalmunkat, mondta Sári Ferenc. _ SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.I» hírportálon olvashatók. Hárman haltak meg a Jászság útjain A kistérségben az év első két hónapjában összességében 19 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt. Vass Tamásné, a Jászberényi Rendőrkapitányság őrnagya érdeklődésünkre elmondta, hogy az említett balesetekben 25-en sérültek meg, 16- an könnyebben, hatan súlyosan, míg hárman elhunytak. A negatív baleseti statisztikát Jászberény vezeti, ahol az összes személyi sérülés közül hét következett be, utána következik Jászapáti, ahol az összes sérülés ötödét regisztrálták, tehát öt alkalommal szenvedtek különböző súlyosságú balesetet a közlekedők. A fennmaradó hét esemény a térség különböző településein történt. Az összesítések még zajlanak, de személyi sérüléssel nem járó, anyagi kárt okozó balesetből is legalább harminc volt a Jászságban az elmúlt két hónapban. A baleseteket okozó tényezők között továbbra is a sebesség helytelen megválasztása, az ittasság, valamint az elsőbbségadási szabályok be nem tartása vezet a Jászságban. A 19 sérüléssel járó baleset, illetve a 25 sérült közel azonos számot mutat az előző évhez képest. Aggasztó azonban, hogy míg tavaly összesen nyolc halállal végződő baleset volt a jászsági utakon, addig januárban és februárban már hárman elhunytak a kistérség útjain. ■ Banka Cs. Névadójukra emlékeztek. Jászberényben a Lehel Vezér Gimnáziumban emlékeztek a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör tagjai névadójukra a középiskolában elhelyezett emléktáblánál a napokban. Az 1756-ban született és 1829-ben elhunyt, jákóhalmi születésű történetíró, jász alkapitány éveken át vezette a herényi középiskolát. «w*,«í& Már kinevezett vezetőt is foglalkoztatni tudnak A héten tizenöt fő közcélú fog- lalkoztatott kezdte meg munkáját Jászteleken. Első feladatuk, hogy a település parkját, illetve az árokrendszerét, átereszeit rendbe tegyék. Közöttük van néhány olyan szakmával rendelkező ember is, akik az önkormányzati intézményekben szakipari munkát is tudnak végezni.- Először van arra lehetőség, hogy a közcélú foglalkoztatottak között egy kinevezett vezetőt is foglalkoztatni tudunk, aki a helyszínen koordinálja a munkát - mondta Kisbakonyi Zoltánná polgármester. - Kilenc hónapig dolgoznak majd ezek az emberek a faluban. Folyamatosan lesz munkájuk, hiszen a járdák felújítása, az utak padkarendezése is feladatuk lesz. Tervezzük, hogy a hulladéklerakóhoz vezető útmenti árok tisztítást is elvégzik, hiszen ott a sok növény és fa akadályozza a víz elvezetését. A havonta másfél millió forintos bérezési költség csupán öt százalékát kell a településnek finanszírozni, a többit az állam biztosítja. Ugyanakkor költségként merül fel, hogy a munkaeszközöket és védőfelszerelést a településnek kell megvásárolni, ami közel félmillió forintba kerül. A munka során azok elhasználódnak, így jövőre feltétlenül pótolni kell - tette hozzá a polgármester. ■ Darázs Melinda ÁGI JÁSZSÁGI JAS Lm' Grátisz • hirdetések • közérdekű információk, • rejtvények • hírek a térség életéről További információ: 57/501-711