Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-09 / 57. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 9., KEDD JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Építik a járdát, miután elmúlik majd a hideg, fagyos időszak Az összefogás hiányzik idegenforgalom Próbálkozások vannak a turisták megtartására — Amint az időjárás engedi, máris hozzákezdenek a közcélú foglalkoztatottak a település járdáinak felújításához - mondta Kisbakonyi Zoltánné, Jásztelek polgármester asszonya. — Arra törekszünk, hogy a közcélú foglalkoztatottak látható munkát végezzenek, ami hozzájárul a település rendbetételéhez és a lakók elégedettségének növekedéséhez is. Felmérjük, hogy hol, milyen állapotú a lakóházak előtti járda, s ahol nagyon rossz és az ott lakók már nem tudják a helyreállítási munkákat elvégezni, ott közcélú foglalkoztatottjainkkal újítjuk fel. A képviselők döntöttek arról is, hogy ha valaki új betonjárdát szeretne háza előtt, akkor annak folyóméterenként ezer forintot kell fizetnie. A járólapokból készített járdák újra rakását szintén jelképes összegért, méterenként 200 forintért lehet elvégeztetni. Mindkét esetben a polgár- mesteri hivatalban kell befizetni az esedékes összeget - tette hozzá a Kisbakonyi Zoltánné. ■ Terepjárót vennének a boldogháziak Rendkívüli ülésen dönt majd Jász- boldogháza képviselő-testülete a településen megvalósítandó beruházások kivitelezőjéről. A falu fejlesztési programjában a polgár- mesteri hivatal, a szolgáltatóház, a tűzoltószertár, illetve a játszótér felújítását végzi majd el a kiválasztott cég. - Szándékaink szerint a négy pályázó közül egy helyi érdekeltségű vállalkozást szeretnénk választani — mondta Szűcs Lajos polgármester. - Úgy tervezzük, hogy április 15-én kezdődne a munkasorozat és várhatóan augusztus 1-jére fejezik majd be. A képviselők ezen a testületi ülésen egy eszközbemutatón is részt vesznek, ahol a térfigyelő kamerarendszer bővítéséhez szükséges eszközökről kapunk információkat - tette hozzá a polgármester. - Ehhez kapcsolódik az a tervünk is, hogy a településőrség számára egy használt terepjárót szeretnénk vásárolni. így a falu külterületén való járőrözést is meg tudjuk oldani. ■ D. M. Létezik kínálat, van a lehetőség a turisták kistérségbe csalogatásához, mégsem alakult ki olyan mérvű vonzerő, hogy az ide látogató turisták több napot is eltöltsenek a Jászságban. Egyelőre nem dőlt el, hogy az ezen a területen előrelépni szándékozók szélmalomharcot vívnak vagy sikert érhetnek el. Banka Csaba Hosszú évek óta a Jászság sok tekintetben jelent, jelenthet érdekességet a kirándulásaikat, pihenésüket tervező turisták számára. Megannyi fesztivál, kulturális rendezvény, a múlt tárgyi és szellemi hagyatéka az, amelyre egyrészt nagyon sokan felfigyeltek már, másrészt pedig ezek megmutatása valóban nemes feladat. A problémát az jelenti, hogy az ide érkező vendégeket milyen módon lehet a Jászságban tartani. Hogyan lehet azt elérni, hogy egy jó koncert, egy kellemes kikapcsolódást nyújtó főzőverseny, egy állatkerti séta vagy épp Lehel kürtje megtekintése után ne üljenek autóba és távozzanak az érdeklődők olyan gyorsan, mint ahogy ide érkeztek? — Pontosan ezek azok a kérdések, amelyekre megpróbálunk választ adni a magunk sajátos eszközeivel - mondta Kovács György, a Jászkapu Turisztikai Egyesület elnöke felvetésünkre. - Az elmúlt években számos tanulmány, felmérés készült a térA jászsági Többcélú Társulás égisze alatt - kapcsolódva egy uniós projekthez - hozták létre az úgynevezett tematikus turisztikai útvonalakat. Kisbakonyi Zoltánné, Jásztelek polgármestere kiemelte, hogy az ön- kormányzatok, cégek, civil közösségek által létrehozott Jászok Földjén egyesületük épp azt szeretné elérni, hogy ezeket a tematikus útvonalakat - amelyek többség turisztikai lehetőségeiről, probléma viszont, hogy ezeket olyan külsős cégek, közösségek készítették, akik csak általánosságban beszéltek a lehetőségekről. Tanulmányaik pedig a fiókban landoltak. A helyzetfelmérést és erre alapozva a stratégia elkészítését azonban nem lehet megspórolni. A munkát megkezdtük, amit szeretnénk az érintettekkel közösen kidolgozni. Nagy kérdés ezután a döntéshozók hozzáállása, hogy akarnapos programlehetőséget biztosítanak — rendszerbe szerveznék és egységes csomagként ajánlanák az utazni vágyóknak.- Kis lépésekkel tudunk előre haladni, hogy valóban „fogyasztható”, az utazók számára lehetőséget kínáló ajánlatokkal jelenjen meg a kistérség. Mindehhez azonban valóban nagyobb mértékű összefogásra volna szükség az érintettek körében. nak-e az ad hoc jellegű fesztiválokon túl egy egységes térségi koncepcióban gondolkodni, s azt megvalósítani. Sokszor nem is a pénz a lényeg, hiszen már eddig is számos olyan feladatot hajtottunk végre, amelyhez nem kellett az önkormányzatoknak anyagi terhet vállalnia.- Nem az a jellemző, hogy a fesztiválokra, rendezvényekre érkező turisták igénybe veszik a szálláshelyeket, vagy beülnek a vendéglőkbe - mutatott rá Bo- bák József, a Jászsági Vendéglátók Egyesületének elnöke. — Sokszor megfigyelhető, hogy egy-egy kiemelkedő programsorra időzítve veszik ki a helybéliek nyári szabadságukat, és az adott településen, a kistérségben megtartott eseményekre látogatnak ki. Jászberényben ez hatványozottan igaz. Sokszor szélmalomharcnak tűnik az, hogy a máshonnan ide csábított turistákat meg is tartsuk a kistérségben, ennek pedig a gazdasági válság sem tett jót. Nagy valószínűséggel csak nagyobb összefogással lehetne a meglévő lehetőségekből valódi kínálatot teremteni a távolról érkezőknek. Kiajánlanák a tematikus utakat Mégis figyelmeztették a vagyonkezelőt? vizsgálat Közleményben válaszolt Jászberény polgármestere TELEPÜLÉSI OLDALAK Március 10. Karcag Március 11. Jászság Március 12. Kisújszállás Március 13. Szolnok Jászság Március 13. Mezőtúr rfpFEGYVÉiMZSGÍ Vadászni vágyók, vagyonőrök, sportlövők, fegyverszeretők! Minden kategóriából megszerezhetik hatósági ? fegyverismereti vizsgájukat I 2010. MÁRCIUS 21-én | HATVANBAN. ^ Gyülekező a vasútállomás 1 előtti parkolóban 8 órakor! Információ: 06-20/434-2353^- Sajnálom és megdöbbent, hogy a teljes körű információ ismerete nélkül, nem valósághű információkat tett közzé a polgármester - mondta Piroska Miklós, a városi egészségügyi vagyont kezelő gazdasági társaság ügyvezetője néhány nappal ezelőtt, amikor a tornaórán rosszul lett, majd később elhunyt herényi fiú mentése kapcsán kezdeményezett polgármesteri vizsgálat eredményeiről kérdeztük a véleményét. Az önkormányzati tulajdonú társaság vezetője arra reagálva nyilatkozott így, hogy Gedei József polgármester - az ÁNTSZ térségi intézetének vizsgálatára hivatkozva - kijelentette, hogy a vagyonkezelő társaságot figyelmeztette a tisztiorvosi szolgálat vezetője. A városvezető által elmondottak szerint ugyanis olyan telefonszámok is szerepeltek a riasztási rendszerben, amelyeken nem jelentkezett senki. A változásokról pedig informálniuk kellett volna a szolgálatot. Piroska Miklós közölte: az ÁNTSZ számukra nem figyelmeztetést, hanem felhívást küldött. Ebben pedig a segítségüket kérte. Gedei József polgármester ugyanakkor sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Eszerint Piroska Miklós, a Jászberényi Egészségügyi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője március 3-án helyreigazítási kérelmet küldött a polgármesteri hivatalba. A polgármester közölte: az igazgató levélben arról tájékoztatta, hogy a kistérségi tiszti főorvos nem figyelmeztette nyomatékosan a városi céget. Ezzel szemben Gedei József szerint Piroska Miklós téved. „A kistérségi tiszti főorvos 2010. február 19-én kelt levelében — írja a polgármester—a következőkről tájékoztatott: „A Jászberényi Egészségügyi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjének átirati intézkedés történt kiküldésre, amelyben nyomatékosan figyelmeztettük, hogy bármilyen, a kft. által kezelt közérdekű telefonszám változását haladéktalanul, a helyben szokásos és hatásos módon közhírelje, illetve intézetemnek írásban jelezze.” ■ Volt figyelmeztetés a városvezető szerint- a kistérségi tiszti főorvos le- zelő Kft. ügyvezetőjét nyomaté veiéből tehát egyértelműen kitű- kosán figyelmeztették arra, nik - tette hozzá közleményé hogy a társaság által kezelt közben Gedei József-, hogy a Jász- érdekű telefonszám változását herényi Egészségügyi Vágyónké- haladéktalanul közhírelje. b. cs. HÍRSÁV Tárgyalnak a szennyvízről Felsőszentgyörgyön JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGY képviselő-testülete csütörtöki ülésén többek között megtárgyalja a szennyvízberuházás aktuális feladatait, illetve a közösségi közlekedéshez kapcsolódó kölcsönszerződés ingatlanokra vonatkozó rendelkezéseit. Ezen az ülésen megválasztják a szavazóköri bizottsági tagokat is. Új oktatási eszközök a jászsági iskolákba a jászsági Többcélú Társulás soron kívüli tanácsülésén hagyják jóvá pénteken, hogy egy korábbi pályázaton nyert, mintegy száz számítógépet és negyven interaktív táblát hogyan osszák el a Jászsági Közoktatási Intézmény nyolc településén működő tagiskolái között A közbeszerzési eljárás után várhatóan a következő tanév első hónapjaiban kaphatják meg az iskolák a közel 60 millió forintos pályázatból vásárolt eszközöket Bővítik a térfigyelő rendszert JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGY térfigyelő rendszere további tíz kamerával bővül. A hálózatba csatlakoztatás kivitelezését márciusban kezdik. A rendszer teljes kiépülése április végére várható — tudtuk meg Zelenal Tiborné polgármester asszonytól. Báloznak a tűzoltók Boldogházán hamarosan megújul Jászbol- dogháza tűzoltó-egyesületének épülete. — Belülről is otthonosabbá akarjuk varázsolni az állomásunkat - mondta Szűcs Gergely, az egyesület elnöke. - A kétkezi munkánkon túl pénzre is van szükségünk, hogy néhány bútort vásárolhassunk. Ezért találtuk ki, hogy a település életében először, március 13-án tűzoltóbált tartunk. A kezdeményezést sokan magukénak érzik, hiszen már most több mint kétszáz résztvevővel számolhatnak a helyi tűzoltók. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. Ipar helyett geotermikus energia- Önkormányzatunknak sajnos nincsen olyan területe, amelyet ipari célokra áruba bocsáthatna- mondta Sári Ferenc, Pusztamonostor polgármestere. - A legmagasabb aranykoronájú földek művelési ágból való kivonása pedig költséges. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a község körzetében a föld alatt olyan geotermikus energiakincs található, amely óriási lehetőségekkel kecsegtet, ám a kiaknázása még nagyobb beruházást igényel. Kutatások szerint 3000 méteres mélységben 150 fokos vizet rejt a föld. Érdemes ennek hasznosításán is együtt gondolkodni más környező településsel - tudatta Sári Ferenc polgármester. ■ D. M. Rendezvényekben, turisztikai attrakciókban nincs hiány a Jászságban, nagyobb összefogás nélkül ezek mégsem adnak kellő vonzerőt