Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-08 / 56. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 8., HÉTFŐ SPORT 11 Két meccsen három pont a nyitányon Megkezdődött a labdarúgó NB III. tavaszi idénye is. A nyitányon két csapatunk erejéből három pontra futotta. FTC II.—JÁSZBERÉNY 2-1 (1-0). Üllői út, 200 néző, vezette: Dósa Árpád. Ferencváros: Komora — VAT­TAI, Wolfe, Carlos, Sváb, SZA­BÓ, VASS, Nyilasi, Papp (Gár- dos, 65.), ANDRÉ, Menang (Ta­kács, 91.). Edző: Milovanovics Dejan. Jászberény: Papp — Vaszics- ku, KRAJCSEK, BÁRKÁNYI, Gulyás, Móczó, LÁSZLÓ (Szil­ágyi, 73.), Tatár, SZÉKESI, Bá­náti (Simon, 46.) Hamar. Edző: Pesti József. 22. perc: Hazai szöglet után Gulyást letalpalták az ötösön, a lecsorgó labdát nem tudták ki­vágni a védők, Menang pedig közelről az üres kapuba lőtt, 1-0. 56. perc: Gulyás legurított szabadrúgását Hamar 25 mé­terről a kapu jobb oldalába bombázta, 1-1. 83. perc: Hazai szöglet után a lesgyanús helyzetben álló Gár- dos kapura fejelt, előbb Papp hárítani tudott, de a kipattanót már a kapuba passzolta a csa­tár, 2-1. Már a mérkőzés elején el kel­lett volna döntenie a mérkőzést a Jászberénynek. A szakadó hó­esésben a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, s vé­gül a kis-Fradi otthon tartotta a pontokat. MILOVANOVICS dejan: - Szá­mítottunk ellenfelünk zárt vé­dekezésére és gyors kontráira. Negyedóra után rendeztük so­rainkat és úgy érzem megérde­melten nyertünk. pesti József: - Nem érde­meltünk vereséget. Szalóki 1. SZOLNOKI SPARTACUS-GYULA 1-0 (1-0) Tiszaliget, 200 néző, vezette: Gera Ferenc. Szolnok: Kolláth — BODA, Bá­lint, LÉCZ, Mile (Gódor), Szabó, Szecsei E., Horváth, Szoboszlai, RUSKÓ (Hadad), SÁRKÁNY (Szecsei P). Edző: Gömöri Béla. Gyula: Harman - Bozsó (Lá­zók), Szenti, VALENTÉNYI, Mogyoróssy, Okos, SAJBEN, BÁ­LINT, Brlázs, Miklya, Balogh. Edző: Lóczi István. Gólszerző: Szoboszlai (9., ti­zenegyesből). A télen alapos vérátömlesz­tésen átesett hazai csapat ott játszotta első bajnoki mérkőzé­sét, ahol az egész alapozást vé­Sárkány Attila többször is veszélyeztette a gyulai kaput gezte, azaz a tiszaligeti műfü­ves pályán. A kitűnő játékosok­ból álló Gyulát remek védeke­zéssel, fegyelmezett taktikával, megérdemelten győzte le a há­zigazda. gömöri BÉLA: - Ezen a szin­ten egy kitűnő játékerőt képvi­selő és helyenként jól játszó Gyulát sikerült szervezettsé­günknek és akaraterőnknek köszönhetően legyőznünk. lóczi István: - Nem érdemel­tünk vereséget, a döntetlen igazságosabb lett volna. Német F. Menekülne a Fegyvernek labdarúgás Megyei I. osztály: túrkevei gólzápor Csépán ÚJSZÁSZ-ABÁDSZALÓK 1-0 (1-0) Ujszász SZASZKÓ DR. KATONA SIPOS Mérész Czifra Varga K. Konka Szurmai Szőllősi (Püspöki) Pápay (Sebők) Dóra (Varga P. Abádszalók Takács Z. Lányi (Jakab) Vona SZABÓ VARGA T. TAKÁCSJ. Sípos DARVAS M. Molnár (Témák) OLÁH Darvas L Edző: Edző: MérészZoltán. KovrigZoltán. Újszász, 150 néző, vezette: Bat- hó Vendel. Gólszerző: Sipos (40.) A mezőnyben ugyan jobban ado­gattak a vendégek, de ziccerei az Újszásznak voltak és végül akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna. mérész Zoltán: - Az első fél­időben enerváltan játszottunk, a másodikban viszont gólokkal kellett volna nyernünk. KOVRiG Zoltán: - Mindent megtettünk az idegenbeli gól­szerzésért, ezért is különösen fájó a vereség. Ifi: 1-0 Molnár I. J.FÉNYSZARU—NAGYIVÁN 0-1 (0-0) Jászfényszaru GARAMVOLGYI BÁUNTZ. Kónya (Kócsai) Szászi (Kisnémeth) MOLNÁR Lucza Lukács Ecker NagyG. NagyR. Horváth. Nagyivan Hagyó PÉKÓ Földi Batári POLGÁR Szilágyi (Gyöngy) KOVÁCS Siska Perényi BERKES BERECZ (Fegyvemeki). Edző: Edző: Farkas Gyula. Illés Rudolf. Jászfényszaru, 120 néző, vezette: Csukás András. Gólszerző: Berecz (61). A téliesre fordult időben jó iramú mérkőzést játszott a két csapat, a hazaiak rászolgáltak volna legalább a döntetlenre. farkas gyula: - Jó csapat el­len a második félidőben közel vol­tunk a győzelemhez. illés Rudolf: - A játék össz­képe alapján megérdemeltük a három pontot, de kösse fel a ga­tyáját, aki három ponttal akar távozni Jászfényszaruból. Ifi: 2-1 Farkas Gy. JÁNOSHIDA—MEZŐTÚR 3-0 (2-0) Jánoshida Mezőtúr CSÉPA-TÚRKEVE Csépa 0-6 (0-2) Túrkeve Uh/lczki KONDACS Gyurkó (Gácsi) KissCs. Eszes B. Horváth Kóród i TÓTH Eszes Gy. BODÓ Bosánszki Zs. Szőke Szerencsi TÓTH Pálinkás SŐRÉS L (Fekete) Molnár Horváth Nagy ÖKRÖS Lajkovics (Szabó) Pisont (Csató) Burján SASS Papp (Balogh) Bodorik (Dr. Szűcs) Bosánszki M. Varga (Barna G.) MOHÁCSI Dávid Gálfi Laskai(Lakatos) Németh Bukva(Nádudvari) Szécsényi (Szántó) SÓLYOM RAMOS; n .i. Moldván . Bubor(Berényi) SŐRÉS Zs. c. Ábel. Kurucz. Ruzsinszki. KissL Edző: Edző: Edző: Edző: Szabó Imre. Tőke Imre. Fialka György. Barna Gábor. Jászberény, műfüves pálya, 100 Csépa, 100 néző, vezette: Pálfi néző, vezette: Pikó Attila Barna. Gólszerzők: Lajkovics (21.), Gólszerzők: Sőrés Zs. 2 (35., Ábel (32.), Mohácsi (68.). 47.), Sass (27.) Sólyom (53.), A jászberényi albérletben a Kiss L. (56.), Tóth (72.). jánoshidaiak mindvégig nyo­Az enerváltan játszó hazaiak masztó fölényben játszottak, ellen megérdemelt vendégsiker számtalan helyzetüknek csak a született. töredékét sikerült értékesíteni­FIALKA GYÖRGY: - Az előzmé­ük, de így is magabiztosan nyék törvényszerű következmé­diadalmaskodtak. nye ez az eredmény. szabó IMRE: - Helyzetki­barna Gábor: - Nagyon fon­használásunkon még jócskán tos a bajnoki rajton a jó kezdés, akad javítani való. úgy érzem győzelmünk még TÖKEIMRE:­Gratulálok a ha­ilyén különbséggel is teljesen zai csapatnak. megérdemelt. Ifi: 2-4 Szőllősi M. Ifi: 0-1 Komár K. KISÚJSZÁLLÁS— Kisújszállás KUTE 1-1 (0-1) Kunszentmárton TISZAFÜRED—J.APÁTI 0-1 (0-0) Tiszafüred Jászapáti KORMÁNY BERTA Balogh TajtiJ. Farkas Bartusz Herpai Illés Balogh GARÁZ Klein HORVÁTH R. S. NAGY HEGEDŰS SZÖRNY TajtiR. Balia R. VARGA Antal Menyhárt Ladányi KINYIK Dorcsák Kovács (Oláh) Májer Határ F. Serucza (Dajka) Gulyás (Szabó) Bálint Kalmár (Papp) Bozsó Budai (Tóth) KUI Sindel (Imrei) Sebestyén ABONYI Darvas (Berta) öberna (Somodi D.) Mester Gazsó (TORBA) Németh (Kádár) HATÁR A. Németh (Bognár) HORVÁTH ZS. Edző: Edző: Edző: Edző: Kádár József. Tóth Márton. Antal István. Lódi László. Kisújszállás, 200 néző, vezette: Tiszafüred, 250 néző, vezette: S. Skultéti Csaba. Nagy Zsolt. Gólszerzők: Kui (91.) ill. Határ Gólszerzők: Horváth Zs. (73.). A. (15.). Alacsony színvonalú, ke­Kiállítva: Határ F. (89.). mény küzdelemben a szeren­Küzdelmes meccsen a fásul­csésebb csapat gyűjtötte be a tan játszó hazaiak csak az utol­három pontot. só percben tudtak egyenlíteni. ANTAL ISTVÁN- A képessé­KÁDÁR JÓZSEF: - A Csapat gek és készségek alapján tompán, pontatlanul játszott. megint alul maradtunk. Hiába irányítottuk a játékot, LÖDI LÁSZLÓ:- A lelkes játé­gólt csak nehezen szereztünk. kunknak, hozzáállásunknak és Tóth Márton: - Gratulálok a szerencsénknek is köszönhet­csapatomnak, sajnos nem bír­jük bravúros idegenbeli győzel­tunk a túlerővel. műnket. Ifi: 0-1 Majláth A. Ifi: 1-4 Ábrahám T. KESE-FEGYVERNEK 0-0 Kunhegyes Láng GÁCSI Sós Molnár (Balogh A.) Szendrei (Szabó D.) Tóth J. Imre (Oláh J.) Balogh Zs. PÁDAR Jónás Gál. Fegyvernek ALBERTÉ. FARKASZ. GYÁNI Csortos (Tukarcs G.) Faragó A. (Szász) ifj. Farkas! Faragó Zs. Albert G. (Tukarcs L) PAPP FARKAS P. Tóth A. (Fülöp). Edző: Edző: Csillag László. Faragó Attila. Kunhegyes, 150 néző, vezette: Bodac Tamás. Idény eleji, küzdelmes, de eseménytelen mérkőzésen alakult ki az igazságos végeredmény. csillag László: - Meddő me­zőnyfölényünkből mindössze egyetlen ziccerre futotta. Ezt el­hibáztuk, így nem nyerhettünk. faragó ATTILA: - Nagyon küzdöttünk, ráadásul úgy ér­zem egységesek is voltunk, s ez ma fontos pontot eredménye­zett. Ifi: 1-2 Szabó Gy. J.SZÁLLÁS—BESENYSZÖG 0-1 (0-0) Jászárokszáliás KÉKMÁN NagyB. ÖRDÖG NagyZ. Ivony (Csömör) Muntyán MARSI Kovács Árpás (FülekiT.) Éliás Györki (Ballagó). Besenyszög Tarjáni HORVÁTH Szalai VARGA (Kovács) KECSŐ LENGYEL SZEKERES Danyi Héja (Kinyik) Gyárfás (Deregi) Tóth (Balogh) Edző: Edző: Lukácsi Antal. L Kis Lajos. Jászárokszáliás, 200 néző, vezet­te: Győrfi György. Gólszerző: Kecső (55.) Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. LUKÁCSI ANTAL: - Küzdelmes mérkőzésen, egy durva egyéni hiba miatt, elkerülhető góllal szenvedtünk vereséget. Jobbu- lást kívánunk súlyosan megsé­rült ifi kapusunknak. l. kis Lajos: - Az idegenbeli győzelem mindig rendkvíül ér­tékes. Ifi: 1-0 Farkas J. Összefogtak az egykori játékostársak Egy éve már, hogy a remek bal lábbal megáldott, vékonydongá- jú labdarúgó, az egykori közön­ségkedvenc Ludasi János eltávo­zott közülünk. A gyógyíthatat­lan betegség következtében 38 esztendős korában elhunyt „Lúdra” emlékeztek egykori játé­kostársai a hét végén. — Úgy gondoltam, megkere­sem Jani egykori csapattársait, hogy egy jótékonysági torna ke­retében őrizzük meg barátunk emlékét — felelte érdeklődé­sünkre az esemény főszervező­je, Rácz Róbert. — Jászberény­ben nevelkedett, hosszabb időt töltött a Szolnoki MÁV-nál, majd játszott Újszászon és Já- noshidán is. Mind a négy egy­kori gárda tagjai az első hívó szóra rábólintottak a kezdemé­nyezésre, s örömmel vállalták a nagykátai sportcsarnokban va­ló szereplést. Sőt, úgy döntöt­tünk, hogy anyagilag is támo­gatni szeretnénk barátunk rendkívül tehetséges futballista fiát, a 15 éves Martint. Száznyolcvanezer forintot dobtunk össze, jpelyből 50 ezer forint értékben vásárlási utal­ványt kapott, 130 ezret pedig egy, a nevére szóló bankkártyá­ra tettük fel, s havonta tízezer forintot vehet le belőle. Ezt a tornát hagyományteremtő szándékkal hoztuk létre, egé­szen addig szeretnénk váltott helyszíneken megrendezni, míg Martin be nem tölti 18. élet­évét. A teremtornán aztán igazi örömfocit láthattak a nézők. Olyan egykoron nagy népszerű­ségnek örvendő játékosok "lép­tek pályára, vagy legalábbis foglaltak helyet a kispadon — a teljesség igénye nélkül -, mint Horváth Csaba, Bontovics Fe­renc, Draskóczi István, Major László, Szecsei József, Fedor Ot­tó, Birinyi Tibor, Géléi Károly (Szolnok), Rácz Róbert, Tasi Zoltán, Szántai Attila, Gephardt Sándor, Nagy György, Balogh Gábor (Jászberény), Vasas Kár­oly, Balogh József, Győré László (Nagykáta), Viola Kálmán, Ré­zsó Tamás, Czapkó Róbert (Új- száSz), Sándor Gergő, Eszes Bé­la (Jánoshida).- A tornát végül a Szolnoki MÁV nyerte a Jászberény, a Jánoshida-Újszász vegyes csapat és a Nagykáta előtt. ■ Gelei J. Ezen a hét végén is maradt el bajnoki meccs A megyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokságban a tavaszi idény második fordulójára került sor a hét végén. Amint az várható volt, a télies időjá­rás miatt a nyitányon négy mérkő­zés is elmaradt Ha még nem is kö­szöntött l>e az elmúlt napokban az igazi tavasz, azért a pályák állapota sokat javult, így már csak egyetlen találkozót kellett későbbi időpontra halasztani: Karcagon alkalmatlan volt a füves pálya talaja arra, hogy megrendezhessék a Jászladány el­leni összecsapást A szövetség gyor­san lépett az elmaradt mérkőzések ügyében, s már valamennyinek megvan az új időpontja. ■ Március 15., 15 óra: Abádszalók-Csépa. Április 21., 17 őrá: KUTE-Kunhegyes _ Túrkeve—Kisújszállás. Május 12., 17 óra: _Karcag^Jászladány. Jú nius 2.17.30: Jászladány-________ Jász árokszáliás. A csíkosmezes újszászi gárdának ugyan több ziccere is volt, de csak egyszer tudta bevenni a mezőnyben jól játszó abádszalókiak kapuját

Next

/
Oldalképek
Tartalom