Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-24 / 46. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUÁR 24., SZERDA 13 MEGYEI TÜKÖR A semmiből kezdtek új életet Szolnokon sors Meg akarom mutatni az egész országna hogy egy cigány is viheti sokra! Karkusné Galamb Zsuzsanna nagyon büszke mind az öt gyermekére. Közülük az ikrek, Pisti és Barbi (képünkön) nemcsak jól tanulnak, hanem táncban is kiválóak. Hét éve érkezett Szolnokra a család. Menekülniük kel­lett Miskolcról. Mindent otthagytak, hogy újrakezd­hessék az életüket. Az öt­gyermekes édesanya áldo­zatos kitartásán múlt leg­inkább, hogy ez sikerült, és hogy a gyerekek jó ta­nulók, énekesek, táncosok. Baranyi György Először úgy volt, hogy a két, csu­pa elevenség, csupa báj, csillogó nagy barna szemű ikergyerek­ről fog ez az írás szólni. Akik nemrég kaptak a Rotary Club Szolnok-Tisza jótékonysági akci­ójában egy számítógépet. Akkor figyeltem fel Lukács Pistire és Barbira. Aranyosak voltak, vidá­mak, kedvesek. Az élet azonban úgy hozta, hogy mellettük — szükségszerűen vagy véletle­nül? - főszereplővé lépett elő a édesanyjuk, a 42 éves Karkusné J Galamb Zsuzsanna. Egy olyan anyuka, akinek a példája, példa- mutatása követendő lehet mások számára is. A kezdetek embert próbálók voltak, mert Miskolcról szó sze­rint menekülnie kellett 2003 áp­rilisában az akkor még négy­gyermekes családnak. Rossz há­zasságból, erőszakos, hangosko­dó férj elől, aki ugyan nem bán­talmazta őket, de a lelki terror bőven elég volt. így beszél erről Zsuzsanna: — Akkor volt a legnagyobb, most 20 éves Zsanett lányom he­tedik osztályos. Nem akarta ott­hagyni az iskolát, nem akart ve­lem jönni, ragaszkodott a környe­zetéhez. Ám mikor áprilisban megjött az ösztöndíja, és azt is el- gépezte az apűka, betelt a pohár. Azt mondtam, hogy nincs tovább, vége a tűrőképességemnek, befe­jeztük. A nagylányomat és a kö­zépső lányomat, Henriettet az is­kolából kiszöktettem, akárcsak a két kicsit, Barbit és Pistit az óvo­dából, és irány a vasútállomás! Már előre összepakoltam, és a családsegítőnél meghagytam, hogy egy hónapig ne adják ki a tartózkodási helyünket. Zsuzsanna a gyerekeivel azért jött 300 kilométert, egészen Szolnokig, hogy az apa ne tudjon utánuk menni, mivel a 300 kilo­méteres vonatjegy - ahogy fo­galmaz - kegyetlen drága. Tart­ják a kapcsolatot, az apa fizeti a gyermektartást, bár igaz, csak egyetlenegyszer találkoztak a hét év alatt. Ám a nagymamával nagyon jó a kapcsolatuk, rend­szeresen jár Zsuzsáékhoz, a ka­rácsonyt is velük töltötte.- Nem tudja senki elképzelni, hogy mit éreztem, amikor felül­tem a vonatra, és másnap még menni kellett volna dolgozni - mesél még ennyi idő után is az események hatása alatt az anyu­ka. — Csak azt láttam, hogy éjjel fél tizenegy van, a gyerekek holt­fáradtak, csuklanak össze a vo­naton, és nem tudtam, hogy mi­nek teszem ki őket. Csak azt tud­tam, hogy menekülni kell. Mis­kolcon a szülészeten dolgoztam, sőt még a külföldi munka is be­lefért. Mindenünk megvolt, de azt is otthagytam. A családnak teljesen újra kel­lett kezdenie az életét Szolno­kon. Három éven át albérletről albérletre mentek, majd jött a mostani, 51 négyzetméteres Szé- chenyi-lakótelepi lakás.- 2003 áprilisában jöttem ide, és októberben ismerkedtem meg a mostani férjemmel. A rákövet­kező évben, júliusban, a szüle­tésnapomon házasodtunk össze. Ő nyolc évvel fiatalabb nálam, közös gyermekünk, Bandika négy és fél éves. A gyerekekről gyorsan készí­tünk is egy „leltárt”, miszerint a 20 éves Zsanett a legnagyobb, Henriett 15 éves, a Széchenyi gimnázium dráma szakár jár, Barbara és Pisti a 12 éves ikrek, a Körösi Csorna Általános Isko­la (Mátyás király általános isko­lai intézményének) 5. b osztá­lyos tanulói, és ugye a legkisebb Bandika. Sőt, már unokával is dicsekedhet a fiatalos kinézetű anyuka: Zsanett kisfia, László kétéves. Essen hát szó az ikrekről: mind a ketten népi táncolnak, István országos versenyt is nyert már. Anyukájuk Simon Gyula és Kiss Zsuzsanna tánctanárukat idézi, miszerint húsz éve nem volt olyan versenyzőjük, aki ebben a korosztályban országos versenyt nyert. — Soha nem hittem, hogy A beszélgetés során termé- szetszerűleg előkerül a már szinte közhelyes kérdés Lukács Pistihez és Barbihoz: mi leszel, ha nagy leszel? Ám a válasz nem egy fogalmam sincs, nem is valami bugyutaság, hanem egy ötödikes, tizenkét éves gye­rekhez képest már nagyon is idáig eljut a táncban, annak ide­jén még a saját lábában is elesett - teszi hozzá nevetve, de büsz­kén az édesanya. Pistí táncos pár­ja Rusvai Regina, akivel egy osz­tályba is járnak. Abba az 5. bébe, ahol a gyerekek szerint nagyon jó a közösség, összetartó, nem vere- kedősek, de ha egy gyereket bánt is valaki, akkor az egész osztály rögtön megvédi. Barbi kedvenc tantárgya a történelem, Pistié a matek, aki már jó eredményeket ért el benne versenyeken, sőt az iskolai Gyermek Megasztáron el­ső lett. Járnak különprogramokra is, Barbi lánytornára (amelyen már volt harmadik helyezett), röplabdára, Pisti pedig rendszere­sen focizik. —Jó hogy egy osztályba járnak, mert ha füllenteni akar István, azt nekem Barbara megmondja, határozott: Pisti profi focista szeretne lenni (még ha a neve­lőapa félti is az ezzel járó élet­formától és a sérülésektől), és ha ez nem jön össze, akkor pe­dig rendőr. Barbi pedig szíve szerint színész lenne, másik el­képzelésként pedig ott az orvos vagy az ügyvéd. illetve fordítva — kacag jóízűen Zsuzsanna, de rögtön hozzáteszi, hogy erről nincs szó, szófogadó- ak a gyerekek. És jó tanulók, nem mellesleg, hiszen Pistinek most félévkor ugyan lett egy hármasa, de a többi jegye négyes és ötös, Barbi pedig 4,45 volt. Zsuzsanna megjegyzi: a tanulmányi eredmé­nyért az elismerés Egyedné Gál Katalinnak is kijár, aki 4. osztá­lyig volt osztályfőnökük, jelenleg napközis nevelőjük. Ő azt mond­ta: harminc év alatt nem volt még ilyen szorgalmas osztálya. S ugyanezen a véleményen van a jelenlegi osztályfőnök, Menkóné Gál Ilona is.- Szigorúan fogom a gyereke­imet. Otthon is csak azzal a fel­tétellel ülhetnek a számítógép elé, hogy előtte mindent meg kell tanulniuk. Mert amit idáig elértek, abból nem lehet enged­ni - néz a hozzá a leganyásabb szeretettel odasimuló Pistire és Barbira, miközben végigsimít az arcukon. —Nincs olyan nap, hogy ne főz­nék, még hétköznap is, sokszor két-három menüt Pisti kedven­ce a paradicsomfőzelék hússal és a gyümölcs, Barbié a rántott hús. A főzőcskézés meg is látszik az év végi villanyleolvasásnál. Tizen­hatezer forint a tárgyhavi maxi­mum, emellett még 40-50 ezer a túlfogyasztás. írni szoktam ma­gamnak is, úgyhogy számítok er­re az összegre. Még az a szeren­cse, hogy ezt két-három hónapon belül ki lehet üzemi. A férjem ma­szek fuvarosként dolgozik, alkal­mi munkát végez, jómagam a He- tényi Géza Kórház kardiológiai rehabilitációs osztályán dolgo­zom. Nagyon jó a munkahelyem, eszméletlen jó brigád, olyan, mint egy összetartó család. Nem pa­naszkodásképpen, de az a 24 órás strapa, ami a munkával, a csalá­di ügyek intézésével jár, meg is látszik a lábaimon. Keményen visszeresek, vércsomó is keletke­zett. Orvoshoz nem is merek menni, mert azt mondaná, hogy rakjam vízszintesbe őket. Azt pedig nem engedheti meg magának, pedig jó lenne időn­ként kikapcsolódni. Ő azonban a családjáért él, rajong a gyereke­iért. — Félroma vagyok, mert édes­anyám magyar, de hogyha bán­talmaznak egy cigányt, én biztos a mellé állnék. A nagymamám nevelt fel, járatott iskolába. A gye­rekeimnek igyekszem a legjob­bakat biztosítani, őket iskoláztat­ni, a lakásban is a körülmények­hez képest a kényelmet biztosíta­ni. Nem mondanám hátrányos helyzetűnek magunkat, de meg kell vívni a mindennapi harcun­kat, úgy, hogy ebből a gyerekek semmit se érezzenek. Hátrányos helyzet? Inkább azt kell nézni, hogy ki mire vitte, hogyan és mi módon, és nem azt, hogy amikor belépünk valahova, akkor kosz meg bűz fogad. Meg az, hogy egy szék nem maradt már odabent, de azért a számítógép, a hifi és a parabola ott vannak. Inkább élek szolidan, de mindig tudok kosz­tat tenni a gyerekeim elé. Mert hiába uzsonnáztak a suliban, mi­kor hazajönnek, az első kérdés az, hogy anya, mit főztél. Olyan nálunk nincs, hogy nem tudom biztosítani az ennivalót a gyer­mekeimnek.- Nemrég láttam valahol egy kisebbségi sorból kikerült ügyvé­det, és annyira fel tudok ilyenkor nézni rájuk. Igen, én is ezt szeret­ném a gyerekeimnek, megmutat­ni az egész országnak, hogy egy cigány is viheti sokra! És nem kell a szülőnek professzornak lennie ahhoz, hogy ezt elérje - mondta határozottan Zsuzsanna. Mit tehetnénk hozzá? Köve­tendő példa! Vajon mi leszel, ha nagy leszel? Érdemérmet kapott a két megsérült katona is Csakugyan a katasztrófák éve lesz 2012? Különleges előadást tartanak február 26-án, azaz most pénte­ken este hat órától a szolnoki TIT Uránia bemutató csillagvizsgá­lójában. Vajon 2012 a katasztró­fák éve lesz? - teszik fel majd a kérdést. Igazat mondhat-e a ma­ja jövendölés a fent említett bal­jós esztendőről, lehetnek-e an­nak valós csillagászati vagy geo­lógiai okai. Mint Újlaki Csabá­tól, a csillagvizsgáló vezetőjétől megtudtuk, kisbolygóütközés, mágneses viharok, napkitöré­sek, szupernova-robbanások és vulkánkitörések hatásait vizs­gálják. Azt, hogy abban az idő­ben várhatóak-e, s mennyire le­hetnek veszélyesek ezek a jelen­ségek? ■ M. G. A. Közeledik az Afganisztánban szolgáló MH Tartományi Újjáépí­tési Csoport (MH PRT) hetedik kontingensének leváltása. Már csak néhány nap van hátra a 2009 szeptemberében megkez­dett hat hónapos külszolgálatuk befejezéséig. így a hagyomá­nyokhoz híven ünnepélyes kere­tek között került sor a NATO-me- dálok átadására. A NATO-érdem- érmet azok a katonák kapják el­ismerésül, akik a világ bármely pontján, az észak-atlanti szövet­ség valamely missziójában vesz­nek részt a béke és biztonság szolgálatában. Az esemény fé­nyéhez az is hozzájárult, hogy az alakzatban ott volt az a két magyar katona is, akik a napok­ban egy támadás során sérültek meg, és ők is átvehették az ér­demérmeket. Felépülésük jól ha­lad, és néhány nap múlva társa­ikkal együtt térhetnek haza Ma­gyarországra - írta a Honvede- lem.hu. Mint ismert, február 7- én az MH PRT egyik összekötő csoportját támadás érte feladat­végrehajtás közben. Megsérült egy hivatásos tiszt (százados), a jármű parancsno­ka. Bal karján artériás vérzést, fején és karján repeszsérülése- ket szenvedett, a másik sérült a jármű vezetője, egy szerződéses tizedes, bal karján és fején re- peszsérülései keletkeztek. Mind­ketten Szolnokon készültek fel a külszolgálatra. ■ T. A. Hívei is elbúcsúztak a lelkésztől A magyarhomorogi, körmösd- pusztai, hajdúszoboszlói és be­rettyóújfalui gyülekezet képvi­selői is jelen voltak Fórizs Lász­ló Árpád temetésén szülővárosá­ban, Karcagon - írta a Haon.hu. A református lelkészt szeret­ték hívei, ezért sokan elutaztak gyászszertartására, hogy végső búcsút vegyenek tőle a napok­ban. Fórizs László Árpád a nyolc­vanas években Magyarhomoro- gon, és Körmösdpusztán szol­gált, a kilencvenes évek elején pedig felügyelő lelkésze volt a komádi gyülekezetnek. Utoljára Hajdúszoboszlón volt lelkipász­tor, és Berettyóújfaluban is pré­dikált. 65 évesen távozott az élők sorából. ■ T. A. Régóta főznek. Nyúzó Józsefné Tériké (jobbról) már harminc éve főz Kun­hegyesen, a Közép-tiszai Mezőgazdasági Zrt. konyháján, ahol az utóbbi években Papp Jánosné Marika segít neki. Régen több száz adagot készí­tettek, ma már csak közel hatvanat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom