Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-20 / 43. szám
KOZELET „Irán nem hisz az atomfegyverben, és nem akar ilyenre szert tenni” - jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vallási és politikai vezetője. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség friss jelentése szerint elképzelhető, hogy Irán atomfegyver gyártására alkalmas urándúsítással kísérletezik. Bokros marad, de a tagság is? választmány Fegyelmet ígért az MDF-vezetés, hogy marasztalja a kormányfőjelöltet löltnek. A puccs miatt a pártelnök öt kerületi szervezetet függesztett fel. Tegnap Szabolcs-Szatmár-Be- reg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is úgy határozott a helyi választmány, hogy nem hajlandók közös jelölteket indítani az SZDSZ-szel. Pest megyében visszalépett az egyéni képviselőjelöltségtől az MDF-es színekben indított Véghelyi Balázs az őt ért személyes támadások miatt. Lecserélődött a teljes sajtó- osztály, többek között távozott a párt gazdasági igazgatója is. Az SZDSZ és az MDF országosan 32 közös jelöltet tudott eddig állítani kilenc megyében - Baranya, Csongrád, Békés, Fejér, Heves, Komárom, Tolna, Veszprém, Zala - és Budapesten. Megnyitja kampányát az MSZP NEMZETI MODERNIZÁCIÓ, összetartó közösség címmel hirdeti meg ma a „demokratikus baloldal ” programját Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök- jelölt az MSZP országos kam- pánynyifpjáp. A hatvanoldalas kiadvány fejezetei közt szerepel a gazdaság^ a fejlesztéspolitika, a mezőgazdaság, a foglalkoztatáspolitika, a nyugdíjasok, az egészségügy, az oktatás, a romák integrációja, a szociálpolitika, a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem, a közbiztonság és a külpolitika. mesterházy szerint mérföldkőhöz érkezett az ország, mert a világigazdasági válság lezárt egy korszakot, az új évtized pedig soha nem látott kihívások elé állítja a nemzetet. Ezért szerinte közmegegyezésen nyugvó, nemzeti válaszokat kell adni ezekre a kihívásokra: változásra van szükség, az új korszak új válaszaira. a kampánynyitőn Lendvai Ildikó jelenlegi és Kovács László volt pártelnök, Gráf József agrárminiszter és Mesterházy mond beszédet a fővárosi SYMA csarnokban. Feketelistás céggel szerződött a BKV FRISSEN KINEVEZETT BKV- vezérként közel hétmilliárdos szerződést írt alá egy APEH-feketelistás céggel Kocsis István - értesült az Index. A hírportál szerint a Renomé Kft. két éve a legnagyobb adósok között volt. A cég hároméves megbízást kapott takarításra. A BKV közölte: a cég közbeszerzési eljáráson a legjobb ajánlatot kínálva nyerte el a megbízást, az eljáráshoz kötelező APEH-igazolásukat rendben találták. Az adóhatóságot támadta az öngyilkos pilóta KÉT HOLTTESTET TALÁLTAK eddig a mentőalakulatok a roncsok között abban a texasi irodaépületben, amelynek egy öngyilkos pilóta nekivezette a repülőgépét, mert dühös volt az épületben lévő adóhatóságra. A pilóta, Joseph Andrew Stack feltehetően meghalt, illetve az épületben dolgozó egyik munkás eltűnt. Mérleg a fővárosi fegyverarzenálról BUDAPESTEN 6366 magán- személy 15 593 fegyvert birtokol - közölte Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány. A maroklőfegyverek száma több mint 3400, amelyekből önvédelmi célú 1744. Összesen 233 jogi személynek van engedélye 3636 fegyver tartására. Éves beszámolót tartott Tóth Bokros Lajos marad az MDF kormányfőjelöltje, és ezért a párt felső vezetése drákói szigorral megszünteti a magánvéleményt a pártban. Éber Sándor Dávid Ibolya MDF-elnök és Bokros Lajos kormányfőjelölt. A volt pénzügyminiszter látszólag külön utakon jár Hiába az együttműködés, veszélyben az MDF parlamentbe kerülése „Az MDF tagjait, szimpatizánsait, választóit és az egész magyar társadalmat szeretném biztosítani arról az egyértelmű elhatározásomról, hogy az MDF jelöltje vagyok és maradok” - hangoztatta Tatabányán Bokros Lajos. A párt miniszterelnök-jelöltje egyúttal cáfolta azokat a „nemtelen támadásokat” is, melyek szerint a parlamentbe kerülés érdekében az MDF szövetkezne az LMP-vel. Bokros azt is kijelentette, hogy a párt péntek estére összehívott választmányi ülése megteremti a szükséges összhangot a korábban vitatkozó felek között. Helyreáll a budapesti választmány egysége, és a 33 budapesti választókerületben is összegyűjtik a jelöltek a szükséges számú ajánlószelvényt. Az* ülés ne azért volt szükség, miveliBokros kedden e-mailben tudatta a párt vezetőivel hogy visszalép a kormányfőjelöltség- J tői és a párt listavezetői posztjá- | ról, ha nem tudnak úrrá lenni az i MDF-ben kialakult káoszon. M „Fegyelemre és egységes kom- 2 munikációra van szükség az MDF-ben” - reagált Bokros levelére a pártelnök. Dávid Ibolya azt ígérte, hogy „be fogjuk fejezni ezt a fajta kibeszélőshow-t, nem lesz magánvélemény az MDF- ben sem, és ezt egy testület fogja garantálni”. A választmány ezt meg is szavazta, a kampánystratégiát pedig 90 százalékos támogatottsággal fogadták el. A pártelnök azokat a lázadó budapesti szervezeteket is meg akarta fegyelmezni, akik nem akarták a közös szereplést az SZDSZ-szel. A megállapodás szerint az SZDSZ nem indul a választáson, nem állít listát, és elfogadják Bokrost kormányfője„az MDF a 24. órában van, már hónapokkal ezelőtt rendet kellett volna csinálni a pártban, és kizárni azokat, akik nem akarnak együttműködni” - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán. A politológus szerint a helyi MDF-esek saját pozíciójukat féltik az SZDSZ- esektől, a párt országos érdeke kevésbé érdekli őket. A pártnak azonban nincs más lehetősége, csak előremenni Bokros Lajossal. Kormányfőjelöltjük levelét pedig nemcsak a tagság megregulázásá- ra szivárogtatták ki, hanem azért is, hogy Bokrost odaszegezzék az MDF-hez. az mdf-nek nem lesz embere, aki begyűjti az ajánlószelvényeket, ha sorra megszűnnek a helyi szervezetek. „Ha nem lesz jelölt, nem lesz területi, sem országos lista” - hangoztatta Kiszelly. így hiába mértek már ötszázalékos támogatottságot az MDF-nek, nem juthatnak be a parlamentbe. A politológus szerint még abban reménykedhetnek, hogy az SZDSZ hozhat nekik ajánlószelvényt, vagy diákszervezeteket bíznak meg a gyűjtéssel, esetleg vásárolnak. „Az SZDSZ tavasszal erőt szeretne mutatni az őszi önkormányzati választásokhoz, egyetlen céljuk már csak az, hogy a Fővárosi Közgyűlésben frakciót alapíthassanak” - tette hozzá Kiszelly. Agyonverte főbérlőjét, feldarabolta szomszédját Agyonverte és feldarabolta Debrecenben szomszédját egy 34 éves férfi, aki később a főbérlőjét is meggyilkolta. A büntetett előéletű tatabányai férfi tavaly márciusban szabadult, majd Debrecenbe ment „új életet kezdeni”. Egy albérletbe költözött, 67 éves főbérlője Németországban élt a lányánál, s csak néha látogatott haza. Holttestét február első napjaiban találták meg. A gyilkossággal vádolt R. Zsoltot Oroszlányban vették őrizetbe más bűncselekmény miatt, de bevallotta, hogy agyonverte főbérlőjét. A férfi a rendőrök szerint feltűnően közreműködő volt a bűncselekmény feltárásában. Egy hét múlva azt is elismerte, hogy a szomszédból eltűnt 76 éves nőt is ő gyilkolta meg. A brutális kegyetlenséggel megölt nőt három napig tartó aprólékos munkával feldarabolta. A testrészeket Debrecen különböző pontjain kukákba rakta, az áldozat egyetlen darabja sem került elő, és erre már esély sincs. A kettős gyilkossággal összesen nem egészen 300 ezer forint készpénzhez, illetve eladható értéktárgyakhoz jutott az egyébként hajléktalan, italozó életmódot folytató és rendszeresen já- tékgépező férfi. ■ É. S. ■ Már nem lehet megtalálni a maradványokat. Harmadik forduló Ukrajnában. Az illetékes kijevi bíróságon tegnap megkezdődött Julija Timosenko miniszterelnök meghallgatása az elnökválasztás eredménye ellen benyújtott keresetének ügyében. A kormányfő nyolckötetnyi „bizonyítékkal” akarja igazolni, hogy a voksolás február 7-i második fordulójának eredményeit meghamisították. Az épület előtt mind a kormányfő, mind az elnökválasztáson győztes Viktor Janukovics hívei megjelentek. Halálra késelték egy lottózó üzemeltetőjét Rablógyilkosság áldozata lett egy lottózó üzemeltetője péntek délután Budapesten, a XVIII. kerületben. Az Üllői út 744. alatt működő lottózó középkorú férfi eladóját összeverték, majd több késszúrással megölték. Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, a bűn- cselekményt az üzlet tulajdonosa fedezte fel, amikor délután négy óra körül ment az aznapi bevételért, de az ajtót zárva találta. A tulajdonos kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, és az üzletben, a földön fekve, holtan találta férfi alkalmazottját. A helyszínről származó információk szerint a gyilkosság helyszíne egy olyan kis üzlet, ahol élelmiszert is lehet vásárolni. A pénteken kirabolt lottózótól néhány száz méterre tavaly tavasszal egy másik, hasonló üzletet raboltak ki, az elkövetőt a rendőrök még nem találták meg. A mostani bűn- cselekmény helyszínétől nem messze, két évvel ezelőtt, karácsony előtt egy héttel rontottak be egy trafikba. Az ott dolgozó 46 éves nőt meglőtték és összeverték. Az áldozat a támadásban életveszélyes fejsérülést szenvedett, és sérüléseibe nem sokkal később a kórházban belehalt. ■ ■ A környéken több halálos támadás volt.