Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-20 / 43. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUÁR 20., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Kunszentmárton döntöttek a Hármas-Körös nagyvízi medré­nek jogi bejegyzéséhez történő hozzájárulásáról, valamint a Csengedi Holtág tulajdon- és ke­zelői joga átvételének kezdemé­nyezéséről. Dr. Czuczi Mihály pol­gármester a témával kapcsolat­ban hangsúlyozta a végső dön­tés előtt a vízjogi üzemelési en­gedélyt és az annak részét képe­ző vízkezelési szabályzatot, vala­mint a holtágra vonatkozó halá­szati jogot biztosító megállapo­dást tanulmányozni fogják. NG Rákoczifatva bíróság előtt ken felelnie tettéért egy helybeli lakos­nak. A férfi csütörtökön reggel észrevétlenül besurrant nagyma­mája lakásába. Bement az idős asszony hálószobájába, ahonnan azután nem üres kézzel távozott, hanem 50 ezer forintot magához vett, s azzal kereket oldott, mrfk SZOlnok EGY KÖZÉPISKOLÁBAN csetepaté volt csütörtökön. Egy abonyi lakos egy vitát követően többször megütötte iskolatársát, egy szintén abonyi lakost. A lány a bántalmazás során nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szen­vedett. A magáról megfeledke­zett amazon ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás, ezért kell gyorsított eljá­rással bíróság elé állnia, mrfk Tiszavárkony az utóbbi időkben megemelkedett a munkanélküliek aránya a településen. Mint Mészá­ros Zoltán polgármester lapunk­nak elmondta, ez főként amiatt következett be, hogy több olyan szolnoki üzem is bezárta kapuit az elmúlt esztendőkben, amelyek ko- rábban-munkát adtak jó néhány várkonyinak is. Beszédes adat, hogy tavaly tizennyolc, idén viszont várhatóan már mintegy hetven embert foglalkoztatnak a települé­sen közmunkásként, mga Törökszentmiklós A VÁROS leg­nagyobb civil szervezete a Török­szentmiklósi Horgász Egyesület a közelmúltban tartotta éves köz­gyűlését A tagság megvitatta, s el­fogadta Deim János elnök 2009. évi beszámolóját. A közgyűlésen hozzászólók leginkább a stégelhe­lyezés, az etetőhajós horgászat, a kormorán-gyérítés, valamint a fo­gási napló vezetésének szabályai­val, illetve problémáival kapcsolat­ban érdeklődtek, kz SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZDU0N.hu hírportálon. Kékesi Márta (balra), Tóth J. Krisztián és Rogoz Borbála megváltozott munkaképességű munkavállalók, akik egymást is segítve dolgoznak A kóma után sem adta fel életút A szolnoki fiatalember jelenleg a megyeházán dolgozik Különös történet a szol­noki Tóth J. Krisztiáné. Súlyos betegségéből fel­épülve mára már állást talált, s határozott tervek­kel várja a jövőt. Békési Brigitta-7—rák----- ii—'----r—- Megváltozott az életem, kap­tam égy lehetőséget a 4 M-től (Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott munkaképességű Munkavállalóknak), és most, hogy túl vagyok a próbaidőn, itt dolgozhatom a megyeházán - számolt be örömmel életének közelmúltbeli időszakáról a szol­noki Tóth J. Krisztián. — Admi­nisztrációs feladatokat látok él, számítógépes munkával, példá­ul adatmásolással bíznak meg napi négy órában. Mindez szá­momra nem jelent nehézséget, hiszen korábban is hasonló jellegű te­vékenységet végez­tem. Nagyon örülök ennek a munkale­hetőségnek, hiszen azelőtt azt sem gon­doltam íidfna, hogy lesK egyálta­lán munkám a kóma után. Igyekszem megfelelni az elvárá­soknak, ehhez sok segítséget ka­pok az itt dolgozóktól. A jelenleg húszas évei végén járó fiatalember tizennégy éves korában agyvérzést kapott, utá­na egy hónapig feküdt kómában. Ezalatt a fővárosba szállították, ahol megállapították, hogy a jobb keze és lába lebénult.- Már tudok beszélni, írni, jár­ni, enni, mindezt újra kellett ta­nulnom - mesélte Krisztián, aki a tra­gédia után még egy évet töltött kórház­ban. — A munka mellett weblapszier- kesztést tanulok, márciusban, vizsgázom, ezt. kö­vetően szeretném folytatni ta­nulmányaimat. — Immár 2007 óta vagyok a MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövet­sége), Jász-Nagykun-Szolnok megyei ifjúsági koordinátora. Tartom a kapcsolatot a szolnoki mozgássérült fiatalokkal — tette is működik elősegíthető a rendszeres, illet­ve átmeneti szociális járadék­ban, valamint rokkantsági nyugdíjban részesülő megvál­tozott munkaképességű embe­rek visszatérése a nyílt munka­erőpiacra. Két éve, 2008 óta, több megyéhez hasonlóan, Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben is működik a szolgáltatás. hozzá Krisztián. — De nemcsak velük, hanem a szegedi és a deb­receni egyesülettel is. Mielőtt el­kezdtem dolgozni a megyehá­zán, szerdánként fogadóórát tar­tottam és fogok később is tarta­ni a szolnoki Civil Házban a sé­rült fiatalok részére. A terveim között szerepel, hogy tábort szer- vezzekítMEOSZ képyj^^ipi a mozgássérült fiatalok részére. Szeretnérmmég jobbá tenni Szol­nokon a mozgássérültek életét. — Szervezetünknél négy meg­változott munkaképességű mun­kavállalót alkalmazunk, ami ki­hívást jelentett számunkra, de megtaláltuk azokat a munkafor­mákat és tevékenységeket, ame­lyekben aktívan és hatékonyan tudnak dolgozni, és amelyek a személyes fejlődésüket is előse­gítik — tájékoztatott dr. Nagyné Varga Ilona, az Esély Szociális Közalapítvány Regionális For­rásközpont igazgatója. - Kriszti­án immár 8 hónapja a munka­társunk, sikerült beilleszkednie, munkáját rendkívüli igyekezet­tel látja el. Leginkább adminiszt­rációs feladatokat (például adat- rögzítést) végez, ami külön nagy segítséget jelent számunkra. Ha­vi munkaértékelésekkor rend­szeresen visszajelzi, hogy jól ér­zi magát a munkahelyen. Krisztián könnyen megbirkózik a rábízott felada­tokkal Két éve már megyénkben MÉG 2002-2003-ban a brit Munka- és Nyugdíjügyi Minisz­térium, valamint a magyar Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium kö­zös támogatásával kísérleti program indult Zala megyé­ben. A programot működtető civil szervezetek egy új mód- | szert próbáltak ki, amellyel ■ Szeretném még jobbá tenni Szolnokon a mozgássérültek w. életét. JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Tényleg értünk van a hivatal? bizonyára sokan meglepőd­nének, ha levél jönne a rendőrségtől, hogy néhány éve nyolcvanas, megenge­dett sebességgel mentek vé­gig egy útszakaszon, ahol most hetvenes korlátozás lé­pett életbe, s emiatt a koráb­bi nyolcvanért bírságot kell fizetni. Biztosan nagyot néz­nének, és ki-ki vérmérsékle­te szerint szidná a hatósá­got. Káromkodnának, fejüket csóválnák, de biztosan nem fizetnének. Vagy a kereske­dő írna, hogy az egy éve tőle vásárolt fridzsider ára ötven­ezerről most felment hatvan­ra, és ugyan fizessük már ki neki utólag a különbözetet. mostanában pedig éppen ilyenféle levelekkel keseríti a területalapú támogatást igénylő gazdák életét a Me­zőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal. Azért büntet, mert a gazda nem látta jó előre a rendszer hibáit. Pedig ezt a hivatalt - minden hiva­talt a demokráciákban! - azért hozta létre és működte­ti az állam, hogy az a polgá­rait szolgálja. Ez esetben a gazdákat, akik viszont ügy i, érzik: gyakorta bizony gőgö- sembánik velük az egyéb-) \ ként értük lévő szervezet. az mvh hozzánk írott válasz­leveléből persze kiderül: a rendszer, a jogszabályi hát­tér, a hiányos terület-nyilván­tartás is (?) hibás a helyze­tért. Elismeri a hivatal: a tér­képeiken szereplő adatok még hat évvel a 2004-es in­dulás után sem felelnek meg pontosan a valóságnak, ezért kell minduntalan korrigálni. Az MVH-levél első részében, a szolnoki válaszban ez áll: ezekben a helyzetekben, jogszabály szerint, szankcio­nálniuk kell! A „másodfokú". Pestről jövő válasz viszont leszögezi: eze­kért a helyzetekért az ügyfél utólag nem szankcionálható. Ember legyen a talpán, aki ezek után eligazodik a jog­szabályi útvesztőkben! Pótolják a kiesett segélypénzeket jászladány Több mint kétszáz családnak segítenek jövedelemhez jutni lászladányon már ötszáz fölött van azok száma, akik rendelkezésre állási támogatást, vagyis munka­nélküli-segélyt kapnak. Ezt janu­ártól - amit a parlament fogadott el - egy családban csak egy ember kaphatja immár. Jászladányon ép­pen ezért idén összesen több mint 200 embert kívánnak behívni köz­célú foglalkoztatásra. Az Út a munkához program során minden önkormányzatnak kötelessége közfoglalkoztatási tervet elfogadnia. Ezzel kapcso­latban a legutóbbi testületi ülé­sen olyan problémával szembe­sült a jászladányi képviselő-tes­tület, amire mindenképpen meg­oldást kell találnia, tudtuk meg Dankó István polgármestertől. A nagyközségben ugyanis már 500 fölött van azon segélyben része­sülők létszáma, akik a rendelke­zésre állási támogatást kapják, s próbálnak megélni belőle. A la­kosokban a februári kifizetések­kor tudatosult, hogy immár csak egy rendelkezésre állási támoga­tott személy lehet egy családban. ST A közcélú foglalkoztatás tervezett alakulása Jászladányban 2010-ben Időpont Létszám (fő) Év eleje 50 Április 200 Július . 220 Év vége 100 — Amíg férj és feleség eddig megkapott segélyként 28 500 fo­rintot fejenként, és így a család jövedelme 57 ezer forint volt, most ez megfeleződött. lászladá­nyon mindez kétszáz családot érint - mondta a polgármester. — Ha az embereknek a rezsikölt­ségekre sem futja, ha éheznek, ha nem bírnak fűteni, akkor az a közbiztonság rovására mehet, és emellett sok egyéb problémát is okozhat - hangsúlyozta Dan­kó István. — Ezért úgy döntöt­tünk, hogy drasztikus mértékig növeljük a közfoglalkoztatásba behívandó létszámot, hogy segít­sük ezeket a családokat jövede­lemhez jutni. Márciustól a már meglévő ötven főhöz hívunk be hetvenet, áprilistól pedig újabb nyolcvanat, és így kétszázra fog növekedni a foglalkoztatotti lét­számunk. Júliusban pedig aztán a kétszázhúszat is eléri majd ez a létszám, és az év végi hónapok­ra csökkentjük le százra. Dankó István hozzátette: bár igaz, hogy a közfoglalkoztatás­ban részt vevők munkamorálját sokszor kritika éri a lakosság ré­széről, de kénytelenek ehhez az eszközhöz nyúlni. Ezért azt a két­száz embert, akinek megfelező­dött a segélye, hétfőre behívta a művelődési házba nagygyűlésre, ahol ismerteti a megváltozott tör­vényi szabályzókat és annak kö­vetkezményeit. ■ Baranyi György Érdekes hobbi. A tiszafüredi Szabó Tivadar minden szabadidejét a természetnek és a horgászatnak szenteli és a kifogott legnagyobb példányok fejeit saját kezűleg tartósítja, és kikészítve, trófeaként tárolja. Képünkön éppen egy termetes harcsa bajuszát feszíti a drót mellé. 1 ( i. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom