Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-19 / 42. szám

2 ÚJ NÉPLAP-2010. FEBRUÁR 19., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Már 142 ezret követelnek tőle Alattyáni a világ egyik legjobb pékmestere A vadplakátolástól akarják óvni a várost A politikai kampányok uralják a közélet jelentős részét, ám azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy Szolnok városa a választá­sok után hosszú hetekre, hóna­pokra is viselje ennek nyomait - szögezte le sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc. A megyeszékhely polgármestere mindezzel arra utalt, hogy a pártok döntő több­sége már átvette a helyi válasz­tási iroda vezetőjétől, dr. Szaka- li Erzsébettől azt a levelet, mely­ben arra kéri a jegyző a jelöltál­lító szervezeteket, hogy óvják meg a városképet a „vadplaká- tolásoktól”.- Szolnok régóta nagy energi­át fordít a közterületek rendjé­nek, tisztaságának fenntartásá­ra, az igényes városkép kialakí­tására. A tavalyi EP-választás időszakában is hasonló kéréssel fordultam a politikai pártokhoz, s a kérésnek egyetlen párt kivé­telével valamennyi szervezet ele­get is tett. A városban számos hi­vatalos hirdetőfelület áll rendel­kezésre a kulturált kampány le­bonyolításához, ezért ezúton is kérem, ezeket használják a pár­tok. Polgármesterként kijelen­tem, hogy a „vadplakátolások" kihelyezőivel szemben szabály­sértési eljárást kezdeményez a város - hangsúlyozta Szalay Fe­renc. A város első embere azt is hozzátette, a tiltott helyre kihe­lyezett plakátokat még másnap, „hivatalból” eltávolítják. ■ M. G. Köszöntötték. Tegnap ünnepelte 100. születésnapját özv. Bohács Pálné Balogh Erzsébet Karcagon. A jeles napon Rózsa Sándor jegyző és dr. Fa­zekas Sándor polgármester (mögötte állnak) is felköszöntötte. A képen Erzsiké néni mellett fia, valamint gondviselője, Beáta unokája látható. számla A Tigáz szerint a nő nem ügyfelük, így a részletfizetést sem engedték Az alattyáni Tukacs Roland ke­nyérszobrával első díjat nyert a pékmesterek olaszországi verse­nyén. Tagja volt a magyar pékvá­logatottnak is, mely szintén a vi­lág legjobbja lett. A közelmúlt­ban immár 4. alkalommal ren­dezték meg Riminiben a Sigep Bread Cup elnevezésű versenyt. A világból tíz ország pékjei mér­ték össze tudásukat. Hagyomá­nyos kenyér, kenyérújdonság, édesség és díszmunka kategóri­ákban versenyzett egymással, majd ötödik versenyszámként a csapatok kirakatát is értékelte a zsűri. A végeredményt ugyanak­kor a közönség szavazatai is nagyban befolyásolták. A Pék­szövetség által támogatott, Tukacs Roland Tukacs Roland, Takó Zoltán és Hársi Norbert alkotta magyar csapat elsöprő sikert aratott. A kenyérújdonság, a díszmun­ka és sütemény kategóriákban is első díjat kaptak, így az összesített díjazásban toronymagasan győz­ték le a másik 9 ország pékjeit A díszmunka első helyezettje az alattyáni Tukacs Roland lett, aki a versenytársak körében is elisme­rést vívott ki munkáival. ■ T. ]. Verskedvelő zsűrielnök ff* im ■ Ön szerint könnyű ügyeket intézni a szolgáltatóknál? A legnehezebb műfaj a vers­mondás - állítja Farkasházi Réka. A színművésznő tegnap a Megavers egyik előválogató- ján, a cigány és nem cigány fi­atalokat egyaránt oktató szol­noki Hegedűs T. András kö­zépiskola szavalóversenyé­nek döntőjében zsűrizett.- Miért vállalta el ezt a fel­adatot? - kérdeztük a szín- művésznőt.- Az első Megaversnek az egyik műsorvezetője voltam. Nagyon örülök, hogy most a zsűri elnöke lehetek ezen az előválogatón. A versek na­gyon közel állnak hozzám, az édesanyámnak köszönhető­en. De a férjem is irodalmár, egy könyvkiadó főszerkesztő­je, rengeteg verseskötet szer­kesztője.- Diákként indult versmon­dó versenyeken? — Igen, de nem szerettem. A versmondás a legnehezebb műfaj. A jó versmondó teljesen lecsupaszítja magát, és ez ne­héz, kockázatos vállalkozás. Másrészt nem éreztem ma­gamban elég önbizalmat ah­hoz, hogy előadjam más ember gondolatait Úgyhogy gyakorol­nom kellett, miután eldöntöt- tenj, hogy színésznő leszek, — A fiatalok mennyire fogéi, konyak a versre? — Ebben nagyon nagy a fe­lelőssége a szülőknek, a pe­dagógusoknak. Én már ne­gyedik éve megszállottan próbálom megszerettetni a kortárs költők verseit a legki­sebbekkel. Kukorelly Endre és Kovács András Ferenc al­kotásaiból összeállított mű­sorral járom az országot. A gyerekek észre sem veszik, hogy megtanulnak 15-20 ver­set a dalaimon ke­resztül. Ez egy lépcsőfok ah­hoz, hogy megszeres­sék a köny­veket. ■ Farkasházi Réka Alaposan meglepődött az a tiszavárkonyi hölgy, akit a Tigáz arról tájékoz­tatott, hogy már szolgál­tatót váltott. Pénzt vi­szont még vár tőle a cég. Nem is keveset. Négyesi Ildikó- Gázszolgáltatót szerettem vol­na váltani, de elálltam ettől a szándékomtól amikor október­ben 44 ezer forintos csekket kap­tam. A váltás feltétele volt, hogy befizessem ezt az összeget - kezdte történetét a tiszavárkonyi Molnár-Bíró Katalin. A tiszavárkonyi hölgy esetét bonyolítja, hogy ő már nem a Ti­gáz Zrt. ügyfele. Erről azonban mint mondja nem értesítették hivatalosan.- Október végéig kellett volna befizetnem a több mint negyven­ezer forintos számlát, ám anya­gi helyzetem miatt ezt nem tud­tam megtenni. Éppen ezért úgy gondoltam, maradok a Tigáz Zrt- nél. Októberben voltak leolvasni a gázóraállást, de még novem­ber végén sem kaptam számlát- folytatta a tiszavárkonyi hölgy. Molnár-Bíró Katalin elmond­ta, felhívta a Tigáz Zrt.-t, ahol kö­zölték vele, hogy már szolgálta­tót váltott. Nem értette, hogyan lehetséges ez. A válasz az volt, hogy túlfizetése volt, ezért meg­szüntették a szerződést. Éppen ezért lepődött meg, amikor de­cember elején kapott egy leve­let, benne két csekkül-, <i — Az egyik 132 ezer 426 forin­tos, melynek elszámolási időszaka 2009.09.19.-2009.10.14-ig szól. A másik csekk érvénytelen, a sze­rint a Tigáz tartozik neki 943 fo­rinttal. Annak az elszámolás idő­szaka 2009. 09.19.-2009.10. 30. közé esik — magyarázta a hölgy. Következő nap azután ismét levelet kapott, benne újabb csek­kel. Ez tízezerkilencvenöt forint­ról szólt, az elszámolási időszak A tiszavárkonyi Molnár-Bíró Katalin szerint a problémák azután kezdődtek, hogy tavaly elhatározta, gázszolgáltatót vált pedig 2009. 10. 15. és 2009. 10. 31. közé esett. Ezt újabb levél kö­vette tavaly december 28-án, melyben közölték, hogy 142 ezer 521 forint tartozása van. Ekkor már személyesen bement.a szol­noki ügyfélszolgálathoz, mert részletfizetési kedvezményt sze­retett volna kérni. Ott közölték vele, hogy már nem a Tigáz Zrt. fogyasztója, ezért nem adnak részletfizetési kedvezményt. Az ügyfélszolgálaton kapott infor­mációk és a levelek alapján a ti­szavárkonyi asszony úgy véli, az időszakos elszámolás alapján csak a tízezer forintos csekk be­fizetésével tartozik. Molnár-Bíró Katalin esetével megkerestük a Tigáz Zrt.-t. Győrösi Pál, a szolgáltató szóvi­vője elmondta, korábbi ügyfelük olyan fogyasztási helyre költö­zött melyen évekig nem. volt gázfogyasztás. — Ez azért érdekes, mert azok­ban az esetekben, ahol a számla végösszegét becslés alapján ha­tározzák meg, ott mindig az elő­ző év fogyasztása alapján törté­nik a becslés. Ráadásul 2009. ja­nuár 6-án a részszámla mennyi­sége alacsony szintre való beál­lítását kérte tőlünk ügyfelünk. Ez havonként alacsony összegű számlát eredményezett számá­ra, de ezáltal értelemszerűen várható volt, hogy az éves elszá­moló számlája magasabb össze­get fog mutatni - magyarázta Győrösi Pál. Molnár-Bíró Kata­lin részszámlái tehát 110 köbmé­ter fogyasztásról készültek, ám az elszámoló számlája így végül több mint 220 ezer forintról ké­szült el.- Időközben jelezte felénk szolgáltató váltási szándékát is. Mivel az előző évben nagyon ala­csony, mindössze havi 27 köb­méter volt az adott fogyasztási hely részszámláinak a mennyi­sége, ezért az ügyfelünk által be­fizetett tárgy évi részszámlák először túlfizetést mutattak - mondta a szóvivő. Ekkor el is ké­szült részére a negyvennégyezer forint összegről szóló gázszámla. Ám az időrendi sorrendben ez után következő éves elszámoló számlája már a tényleges fo­gyasztását mutatta a tiszavárko­nyi hölgynek. Molnár-Bíró Katalin egyéb­ként megkeresett egy ügyvédet is azzal a kérdéssel, hogy ha nem a Tigáz Zrt. ügyfele, akkor köteles-e befizetni az általuk kül­dött számlát. A válasz szerint azon elszámolási időszak szám­láit kell kifizetnie, amíg az ügy­felük volt. Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: Elszámolási időszak: A panaszoshoz érkező gázszámlák adatai 132 426 Ft 10 095 Ft •943 Ft A panaszos hölgy a számlákat mutatja 2009.09.19.- 2009.09.19.- 2009.10.15.­2009. |0.14. 2009.10.30. 2009.10.31. FORRÁS: C] NÉPLAP-GVClTÉS Ezt az összeget mindenképp be kell fizetnie A legvégső számla összege a befizetések alapján 142 ezer 521 forint lett, amelyre viszont nem tud a Tigáz Zrt részletfizetési lehetőséget adni Ennek az az oka, hogy a szolgáltatóváltási kérelme elé időközben nem gördítettek akadályt, így ekkor már nem volt a szolgáltató ügyfele. A gázszámlát viszont ettől függetlenül be kell fizetnie. « i t »

Next

/
Oldalképek
Tartalom