Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-18 / 41. szám
A KOZELET Magyarországra érkezett a német alkancellár és külügyminiszter. Guido Westerwelle ma kezdi meg tárgyalásait a magyar-német kapcsolatok aktuális helyzetéről, Európa-politikai és nemzetközi kérdésekről. A Pozsonyból érkező Westerwelle nem kíván közvetíteni a magyar-szlovák vitában. Csak loholnak az új Ptk. után a bíráknak szükségük lett volna egy évre ahhoz, hogy alaposan felkészüljenek az új civilkódex alkalmazására - mondta Baka András. A főbíró kapkodó megoldásnak tekinti, hogy májustól már az új szabályok szerint kellene bíráskodniuk. Meghalt a Reichstagra zászlót kitűző katona elhunyt 94 éves korában Abdelhakim Iszmajlov, hánorús hős, aki a II. világháború utolsó napjaiban elsőként tűzte ki a szovjet zászlót a berlini Reichstagra - jelentette be a da- gesztáni kormány. Ukrajna: felfüggesztett választási eredmény fordulat Egy ukrán bíróság Timosenko kormányfő panaszára felfüggesztette a hivatalos elnökválasztási eredmény kihirdetését. Teherán megbünteti a hazudozókat IRÁN LEGFŐBB VALLÁSI és politikai vezetője, Hamenei ajatollah szerint Hillary Clinton amerikai külügyminiszter hazugságokat terjeszt róluk. „Aki problémákat próbál okozni Iránnak, annak a válaszunk nem olyan lesz, mint a múltban. Valami olyat teszünk válaszképpen, hogy meg fogják bánni az újabb szankciókat” - üzente Hamenei. Hamenei: Nehogy megbánják... Őszöd után Kötcse üzenete MSZP: Orbán kiherélné a demokráciát - Fidesz: memóriazavara van LENDVAI ILDIKÓ: Orbán visszavenné a demokráciát, és egypártrendszert szeretne. Én tudom, milyen az... ORBÁN VIKTOR: Csak egy nagy kormányzó párt képes megvalósítani nagy nemzeti célokat... Rendszervisszaváltónak tartja az MSZP azt a beszédet, amelyet Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken, tavaly szeptemberben mondott. A Fidesz szerint féléves fáziskésésben vannak a szocialisták. Vég Márton Nem diktatúrát, hanem „csak” pongyola egypártrendszert szeretne bevezetni Orbán Viktor a Fidesz áprilisi választási győzelme után. Legalábbis lapunk kérdésére Lendvai Ildikó szerint erről árulkodik a Fidesz elnökének tavaly szeptember 5-én, a kötcsei polgári pikniken elmondott beszéde, amelynek frissített, szerkesztett változata a szerdai Nagyítás című jobboldali hetilapban jelent meg. „Volt egy fiatalember, aki húsz évvel ezelőtt a Hősök terén elmondta a rendszerváltó beszédet, most pedig elmondta a rendszer-visszaállító beszédet is. Ez az ember Orbán Viktor” - szögezte le Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke szerint a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a demokrácia visszavételét sürgeti, amikor az egypártrendszert tartja kívánatosnak. Hozzátette: Orbán Viktor 500 ember előtt az ellenőrzés nélküli túlhatalom rendszerét hirdette meg, de közülük eddig senki nem jelezte, hogy ezzel problémája lenne. így szoros párhuzamot mutat a kötcsei beszéd a Gyurcsány Ferenc-féle őszödi beszéddel. „Én dolgoztam a pártállamban, de úgy látszik, a Fidesz elnöke már elfelejtette, milyen is volt az. Orbán kiherélné a demokráciát. Már nem is kétharmados többséget szeretne a parlamentben, hanem 100 százalékos hatalmat az országban” - mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor olyan világról álmodik, ahol senkinek nincs magánvéleménye, csak a pártjának van álláspontja. „Három eset lehetséges. Lendvai Ildikó vagy nem olvas újságot, vagy rövid az emlékezete, vagy a pártjával együtt ismét mocskolódó kampányt folytat Orbán Viktor és a Fidesz ellen” - írta a közleményében CserPalkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője hozzátette: Orbán Viktor kötcsei beszédéről tavaly szeptember 6-án beszámolt a teljes magyar sajtó, így Lendvai Ildikó féléves fáziskéséssel vetődött rá a mondatokra. hogy is mondja orbán? „Megvan a reális lehetősége annak, Hogy állnak a pártok? eddig mintegy 850 ezer ajánlószelvényt gyűjtött ösz- sze a Fidesz-KDNP országosan -jelentette be az ellenzéki párt. A szocialisták csak annyit közöltek: nem számolják, hol tartanak, de jól állnak. A Nézőpont Intézet felmérése szerint február második hetében csökkent a Fidesz támogatottsága: az ellenzéki pártra az aktív szavazók 43 százaléka voksolna, míg az MSZP-re 12, a Jobbikra 9 százalék. Vagyis a korábbi Fidesz-szavazók inkább elbizonytalanodtak, és nem pártoltak át más párthoz. hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a duális, kettős erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza” - olvashatók a Fidesz elnökének gondolatai a kultúra jövőbeni szerepéről szintén a Nagyítás legfrissebb számában. Ennek jegyében lapértesülések szerint például Pintér Sándor, a Fidesz-kormány belügyi posztja várományosának a feladata lesz, hogy támogassa a Gergényi Péter és Bene László elleni vizsgálatot, amely a 2006- os rendőri túlkapásokban játszott főparancsnoki felelősségüket derítené ki. Minderről egyelőre - úgy látszik - nem lesz nyilvános vita, mert bár Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje tegnap szakpolitikai vitára hívta ki a Fideszt, az ellenzéki párt elzárkózik a kezdeményezéstől. „Zuschlag elkövetett bűnöket, de nem maffiózó” „Zuschlag János bűncselekményt követett el, de nem maffiózó és nem hozott létre bűnszervezetet” - jelentette ki közel egyórás védőbeszédében Kovács M. Gábor a per tegnapi tárgyalásán Kecskeméten. Elmondta: megítélése szerint a politikai pártok és a hozzájuk kötődő ifjúsági szervezetek finanszírozásának jogi szabályozása máig rendezetlen. Amíg ez így marad, mindig lesznek ilyen ügyek. „Ez a rendezetlen szabályozás már akkor is létezett, amikor Zuschlag János még nem is politizált, lényegében tehát ő ebben szocializálódott” - mondta az ügyvéd. Kifejtette, megítélése szerint miért nem áll meg a bűnszervezet vádja. A vádlottak nem egy összehangolt szervezet tagjaként tekintettek magukra, nem volt közöttük maffiajellegű együttműködés. „Nem álltak szoros kapcsolatban, lényegében alig ismerték egymást, nem egyeztettek, és azt hitték, legális dolgokban vesznek részt.” ■ „A finanszírozás szabályozása máig rendezetlen.” Megítélése szerint a vádhatóság védence büntetésére vonatkozóan „megdöbbentősen súlyos indítványt tett”. Mint ismeretes, az ügyész Zuschlagra a „felemelt büntetési tétel középmértékét meghaladó mértékű” fegyházbüntetés kiszabását kérte, ez pedig több mint tízéves szabadságvesztést jelentene. „Nem áll arányban az elkövetett bűncselekmény súlya a vádhatóság által kért büntetéssel” - mondta az ügyvéd. Kovács kérte a bíróságot, védencét a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény, illetve az üzletszerűen elkövetett bűncselekmény vádja alól mentsék fel. Az ítélet meghozatalakor nyomatékos enyhítő körülményként vegyék figyelembe, hogy Zuschlag az általa okozott kárt majdnem teljes egészében megtérítette, vallomást tett, és van egy kiskorú gyermeke. ■ Hraskó I. Bokros visszalép, ha nem lesz rend Az MDF kormányfőjelöltjének elege lett abból, hogy választási program helyett a párt belső csatáiról szólnak a hírek. Bokros Lajos attól is tart, az SZDSZ-szel a választási megállapodás előkészületei is ellehetetlenülnek. Brüsszelből ezért egy körlevélben megírta az MDF vezetőinek, visszalép a felkéréstől, ha nem lesznek úrrá a pártban lévő káoszon. „Fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben” - hangoztatta Dávid Ibolya pártelnök, aki egyetért Bokrossal. Az MDF országos választmánya pénteken ül össze, hogy a pártvezetés szerint rendet teremtsenek. ■ É. S. Földre tepertők a rektort előzetes Szabó János tábornokot és társát letartóztatják A Nemzed Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezi előzetes letartóztatását a bíróságnál a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektorának, illetve az ügyben őrizetbe vett másik érintettnek. A hatóság szóvivője, Bartha László elmondta, a befolyással üzérkedéssel meggyanúsított három ember közül kettőt már őrizetbe vettek a több helyszínen tartott házkutatás után. A harmadik gyanúsított szabadlábon védekezhet. Az eljárás a Honvédelmi Minisztérium (HM) és intézményei, így a nemzetvédelmi egyetem gazdálkodásával, működésével egyáltalán nincs összefüggésben Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya kedden, többek között a rektori helyiségekben tartott házkutatást, melynek során iratokat és számítógépeket foglaltak le. A szóvivő közölte, a rektor az őrizetbe vételkor ellenállt és könnyebb hámsérülést szenvedett a homlokán, de nem élt panasszal a gyanúsítás ellen. Szabó János tábornokot - aki az Orbán-kormány idején helyettes államtitkár volt a Honvédelmi Minisztériumban - állítólag a kommandósoknak kellett a földre teperniük és megbilincselniük. A gyanú szerint egy nemzetközi szállító cég ellen követtek el bűncselekményt. Bocskai István, a HM szóvivője tegnap, a TV2-ben megerősítette, a rektor azzal kereste meg a céget, hogy a rendőrség kábítószerrel való visszaélés és fegyverkereskedelem miatt nyomoz ellenük, de ő képes az ügyet „pozitív irányba befolyásolni” rendőrségi kapcsolatai révén. Cserébe azt kérte, hogy a céggel szerződésben álló biztonsági szolgálatot cseréljék le egy általa megnevezett cégre. Az Index értesülése szerint a rektor a DHL szállító céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal. A DHL csak későbbre ígért tájékoztatást, mert még folyik a cégnél a belső vizsgálat. Egyes értesülések szerint a rektor más nemzetközi cégeknek is tett „hasonló ajánlatot”. ■ É. S. Ünnep. Koszovó kétéves függetlenségét ünnepelték tegnap a főváros, Pristina utcáin. A többségében albánok lakta ország egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától. A legfiatalabb európai államot eddig 65 ország ismerte el, több állam egyelőre kivár. Belgrád a hágai Nemzetközi Bíróságon küzd a terület megtartásáért.