Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-08 / 6. szám
2010. JANUÁR 8., PÉNTEK Benzintender: már két MSZP-sről derült ki, hogy OMV-kútja van Több sajtóorgánum szerint újabb MSZP-s képviselőről derült ki, hogy anyagilag is érintett a botrányba fulladt kormányzati OMV-benzintenderben - írja csütörtöki közleményében Kontrát Károly fideszes honatya. Laboda Gábor után a soproni Kránitz László MSZP-s ország- gyűlési képviselőről is azt írják, hogy OMV-kút üzemeltetésében érdekelt - teszi hozzá. Információk szerint a nyertes megtámadni készül a kormányzati benzintender döntését. Kránitz László vagyonnyilatkozatában szereplő, olajtermékek forgalmazásával is foglalkozó, 50 százalékos tulajdonában álló cég székhelye ugyanis megegyezik a soproni OMV-kút címével. Azt már tudjuk, hogy az MSZP-kormány a benzintender kiírásakor szándékosan az OMV-nek, ezáltal az osztrák államnak kedvezett - fogalmaz a Fidesz politikusa. Most már az is bizonyosnak látszik - folytatja Kontrát -, hogy magát az MSZP-t is segíteni akarja a kormány, hiszen minden egyes állami autó megtankolása MSZP-s politikusok magánvagyo- nát gyarapítja - idézi a politikus közleményét a Magyar Nemzet. A botrányos ügy miatt péntekre összehívták a rendészeti bizottságot is. A bizottság egyik MSZP-s tagja Laboda Gábor, akinek cége egy OMV-s kutat üzemeltet. Laboda egyébként úgy reagált: jelentéktelen tétel az ügyben az ő töltőállomása. Mint közöltük, a Mól maradt alul az OMV-vel szemben a kormányzati szervek egységes tankolására kiírt végső tenderben. ■ vg.hu Az osztrákok nem hagyják annyiban A nyertes megtámadni készül a kormányzati benzintender döntését - tudta meg az MR1- Kossuth Rádió. Az OMV azt kifogásolja, hogy a velük kötött szerződésből menet közben kimaradt a rendvédelmi szervek ellátása. Közben kiderült, az osztrák olajcég két másikkal közösen pályázott, így csaknem annyi benzinkútnál biztosítják az állami járművek tankolását, mint a vesztes Mól. Tovább javulhat Magyarország besorolása Még az év első felében eltávolíthatja a „negatív kilátások” előjelet a magyar államadósság besorolása elől a Moody’s - mondta a Reutersnek Dietmar Hornung, a hitelminősítő elemzője. A megítélés javulását a Bajnai- kormány vártnál jobb teljesítményével, a szigorú költségvetési fegyelemmel indokolta. Ahhoz azonban, hogy Magyar- ország besorolása tovább mozduljon felfelé a jelenlegi Baa 1-ről, szükséges a strukturális reformok megkezdése és a versenyképesség növelése. Az idei 3,8 százalékos államháztartási hiányt is tartható célnak jelölik. Feltéve, hogy az új kormány elkötelezett marad megtartása mellett. ■ GAZDASÁG 7 Nehéz terepen is megéri orosz piac A húsiparnak és a borászatnak lehet keresnivalója Jóllehet az oroszországi fogyasztás is jócskán - becslések szerint 10-15 százalékkal - visszaesett az elmúlt évben, a magyar élelmiszer-exportőrök jó évet könyvelhetnek el. Gyükeri Mercédesz A teljes magyar exportnak az elmúlt évben mintegy hét százalékát tette ki a mezőgazdasági termékek kivitele - tudtuk meg Süveges-Szabó Lászlótól, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatójától. A termékcsoporton belül elsősorban a zöldség, gyümölcs, élő állat, takarmány, hús és hús- készítmény, gabona szerepelt. Az export növekedése különösen az élő állat esetében volt kiugró az elmúlt időszakban: míg 2007-ben ennek értéke 2,6 milliárd forintot tett ki. Tavaly már meghaladta a 9 milliárdot, ez az orosz agrárkivitel harmadát tette ki. Ez azonban csak részben pozitív: mint Éder Tamás, a Hús- szövetség elnöke kiemelte, az import hátterében az az orosz kormányzati program áll, amely részben a kapacitások növelésével igyekszik erősíteni az ország önellátottságát. Vagyis Magyar- országról elsősorban tenyészállatokat visznek ki, ez viszont csökkenti az itteni állományt. Az iparfejlesztés pozitív hoza- dékát emelte ki ugyanakkor az ITD Hungary igazgatója. Az új orosz piac jellemzőjeként említette a technológiatranszferen alapuló termelési együttműködéseket is. Az agrárszférában ez a tenyészállatok kivitelén túl agrárrendszerek telepítését, növénynemesítést, mezőgazdasági termékek feldolgozására alkalmas technológiák exportját jelentheti a magyar termelőknek - mondta Süveges-Szabó László. Az orosz piacvédelmi politika másik fontos elemének tekinthető kvótarendszernek, illetve az állat-egészségügyi indokokkal elrendelt tilalmaknak azonban Magyarország is szenvedő alanya. Ebből a szempontból jó hírekről számolt be Masa Zoltán. A Pick Szeged Zrt. exportvezetője elmondta: jelenleg egyetlen üzemük sincs tiltólistán. A csoport, amely 2008-ban leány- vállalatot létesített moszkvai központtal, 2009-ben az import 30 százalékos visszaesése ellenére kisebb növekedést tudott elkönyvelni az orosz piacon. A Pick termékei közül - amelyeknek Németország után már második számú célpontja Oroszország - a bacon a legkedveltebb. Ez a termék népszerűnek mondható: a korábban a szovjet piacra exportáló Kapuvári Hús Zrt. tavaly új bacongyártót avatott, a fő célpont náluk is Oroszország. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK behozatala szigorú feltételekhez kötött Oroszországban, a helyi szervek a gyártási folyamatokat minősítik, és így adnak engedélyt bizonyos cégeknek mezőgazdasági termékek beszállítására. Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat rendKomoly lehetőség lehet az is, hogy Moszkva az év végén csökkentette az amerikai szárnyas- és sertésimportkvótákat. Ám ne legyenek illúzióink - figyelmeztet Éder Tamás -, versenyképesebb szereplők is igyekeznek helyet találni az orosz piacon. Masa Zoltán fő versenytársként elsősorban az Európán kívüli, olcsóbb amerikai országokat, Brazíliát, az USA-t vagy Kaszeresen ellenőrzi a gyakorta még az unióban előírtaknál is szigorúbb feltételeknek való megfelelést. Olykor a szolgálat helyszíni ellenőrzést tart, és az eredménytől függően lehetséges a további exporttevékenység. Az export elindításához mindenképpen helyszíni bevizsgálásra van szükség. nadát említette. Éder Tamás szerint azonban az alacsonyabb feldolgozottságú termékeknél az uniós országok között sem versenyképes a magyar húsipar. Tisztában kell lenni azzal is, hogy egy-egy termék oroszországi bevezetése gyakran többéves munka - hangsúlyozták az exportőrök. Erre a hústermékeken túl jó példa a magyar borász- szakma. Az utóbbi években több rendezvényen is bemutatták termékeiket Moszkvában, hogy bebizonyítsák: borainkat ma már a jobb minőség jellemzi. A tokaji csúcsborok iránt érthető a nagy érdeklődés. A bikavért is ismerik, ennek kapcsán a vörösboroknak is lehet piacuk, bár a konkurencia óriási ebben. A korábbi ismertségre alapozva főleg tokaji és egri pincészetek próbálkoznak a piac visszaszerzésével - számolt be lapunknak az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója. Gyakran szigorúbbak, mint az unióban Kamionok zárták le Pozsony egy részét tiltakoznak a szlovákiai teherfuvarozók a magas, használatarányos útdíj ellen. Pozsony egyik legforgalmasabb útján kétszáz kamion blokkolta a belváros felé vezető sávokat. Akciójukat nem jelentették be. Szlovákiában a szerdai ünnep után sokan még szabadságon vannak, így tegnap a reggeli káosz után csak kisebb fennakadásokat okozott a blokád. Rekordon áll a valutatartalék NOVEMBER VÉGÉN 30,852 milliárd euróra nőttek a Magyar Nemzeti Bank tartalékai, ez az összeg rekord, a valaha kimutatott legnagyobb érték. A tartalékok összege október végén 30,411 milliárd eurót tett ki, ebből a devizatartalék 28,663 milliárd euró volt. Dollárban számítva ugyancsak rekordmagasságra ugrott a tartalék. Kacsa: százezer kínai jön Magyarországra EGYES (ÁL)HÍREK SZERINT szerint Orbán Viktor eladná IMF-hitelünket Kínának, cserébe 100 ezer kínai telepedne le hazánkban. Az MDF erre reagálva színvallásra szólította fel a Fidesz elnökét. Szijjártó Péter szóvivő szerint az egész egy bődületes marhaság. Az Index álhírét is cáfolták hivatalból, a párt nem akarja bezárni az MTI-t, ha kétharmaddal nyer a választáson. Szijjártó: Bődületes marhaság Unnnep. Ukrajna a tervezettnél korábban átutalta a decemberi orosz gázszállítás közel 900 millió dolláros ellenértékét - jelentette be az ukrán gázipari cég, a Naftogaz, bár az volt a megállapodás, hogy az ünnep után, január 11-ig kell törleszteni. így már boldogan karácsonyozhattak Kijevben is (és sok-sok millió ortodox keresztény ember a világon). Képünkön Julija Timosenko kormányfő köszönti híveit Ha nem látszik a rendszám, ne szabjanak ki pótdíjat! „Tekintsen el a pótdíjköveteléstől az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., ha nem állapítható meg egyértelműen az autópályán matrica nélkül közlekedő gépjármű rendszáma” - sürgeti az Országgyűlési Biztos Hivatala. Szabó Mátéhoz korábban egy autós azért fordult, mert az ÁAK Zrt. pótdíj fizetésére kötelezte egy olyan elmosódott fénykép- felvétel alapján, amelyről nem lehetett leolvasni a rendszámot. A rendőrség a panaszos feljelentése után megállapította, a megadott időben és helyen egy hasonló rendszámú jármű közlekedett, érvényes autópálya- matricával. Az ÁAK Zrt. azonban ennek ellenére is igényt tartott a pótdíjra. Az ombudsman ezek után kezdeményezte a cég vezetőjénél, hogy tekintsen el a követeléstől. „Az autópálya-kezelőtől mint közszolgáltatótól elvárható, hogy megalapozott bizonyítékok alapján indítson eljárást” - állapítja meg az országgyűlési jogok biztosa. Szabó Máté azt javasolja a közlekedési miniszternek a szabályozás hiányosságaira visszavezethető visszásság megszüntetését, rendelet módosításával. Az autópálya-használatot szabályozó jogszabály ugyanis nem tartalmazza a pótdíj elengedésének, mérséklésének, részletfizetésének lehetőségét méltányos- sági eljárás keretében. ■ É. S.