Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-22 / 18. szám

2 ÚJ NÉPLAP —2010. JANUÁR 22., PÉNTEK Megyei díjakat adtak át a kultúra napi ünnepségen Színvonalas ünnepségen - jász- kiséri előadók, művészeti cso­portok fellépésével - adták át tegnap Szolnokon, a megyehá­zán a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Közgyűlés által alapított közművelődési és művészeti dí­jakat a magyar kultúra napja al­kalmából. A rendezvényen be­szédet mondó Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a magyar kultú­ra napját nemzeti imánk, Köl­csey Ferenc Himnusza megszü­letésének tiszteletére tartjuk. A magyar kultúra köt össze ben­nünket, magyarokat határon in­nen és túl, és egyben meg is kü­lönböztet egyediségével, sajá­tosságaink kihangsúlyozásával más népek, nemzetek kultúrá­jától. Ám az utóbbi évtizedek­ben a magyar kultúra nagy ki­hívással nézett szembe, melyet egyebek mellett a felnövekvő generációk értékvesztése és a globalizáció jelent. Felelőssé­günk ezért, hogy ezt a kultúrát, értékeket megőrizve továbbad­juk az utánunk következő nem­zedéknek, és ebben nyújtottak maradandót a díjazottak. ■ A kitüntetések odaíté­léséről 2009 decembe­rében döntött a megyei közgyűlés. A ki tüntetéseket—melyek oda­ítéléséről 2009 decemberében döntött a megyei közgyűlés - Ko­vács Sándor alelnök és Rentzné dr. Bezdán Edit főjegyző adta át Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díjban részesült a jász­árokszállási Ipartestület, Kóródi Anikó jászdózsai előadóművész és Pató Mária, a megyei múzeu­mok igazgatósága könyvtár és kö­zönségkapcsolati osztályvezető­je. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Közművelődési Díjat Árvái Zsigmond tiszafüredi néptáncpe­dagógus, a jászberényi Berényi Műhely és a szolnoki Szigligeti Színház érdemelte ki. Ugyan­csak ez alkalommal adta át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Közalapítvány elis­merő díjait dr. Horváth László megyei múzeumigazgató, a közalapítvány kuratóriumának tagja Ulicsni Árpádné Pónus Ju­lianna kunhegyesi „csuhészob- rász”, nyugalmazott óvónőnek és Kábái László karcagi festő­művésznek. ■ Baranyi Gy. Az oltópontok február 4-ig látogathatók- Február 4-ig tartanak nyitva megyénkben és országosan is az oltópontok, addig az eddigieknek megfelelően, hétközna­pokon reggel nyolc órától este nyolc óráig látogathatók - tájékoz­tatott dr. Faragó Éva regionális jár­ványügyi osztályvezető.- Az oltópontok forgalma nem csak megyénkben, de országosan is csökkent, bár a két ünnep kö­zött viszonylag többen kérték az influenza elleni vakcina beadatá- sát. Érdemes még most is beoltat- ni magukat azoknak, akik eddig még nem tették, mert bár a jár­vány első szakaszán úgy tűnik, túl vagyunk, de várható egy má­sodik és harmadik megbetegedé­si hullám is. ■ B. B. MEGYEI TÜKÖR Az adóhivatalnál többet ér a ház? bevallás A szakértő szerint a vagyonadónak nagyobb a füstje, mint a lángja Ingatlanfajta Megyei jogú város Város Község Lakás egylakásos lakóépületben 175 ezer Ft 110 ezer Ft 113 ezer Ft Lakás többlakásos lakó- vagy egyéb épületben 175 ezer Ft 110 ezer Ft 105 ezer Ft Üdülő 125 ezer Ft 125 ezer Ft 125 ezer Ft a becsléshez már nem kell személyes adat rendszer az ingatlan tulajdon- dező. Az APEH ezért egy kü­ságaira. így most már csak akkor kell személyes adatokat megadni, ha valaki menteni akarja a számítás eredményét az adóhivatal honlapján. Ez esetben a rendszer automati­kusan ellenőrzi, hogy valódi adatokat adott-e meg a lekér­lön adatállományt állít össze, amelyben csak a nevek, az adóazonosítók, az adószámok szerepelnek, és ezt társítja a kalkulátorhoz, hogy kivédje az adatlopásokat. Az Alkot­mánybíróság a vagyonadóról februárban dönt. FORRÁS: 2009. ÉVI LXXVIII. TÖRVÉNY * GVORSSZAVAZAS ■ Ön szerint kinek kellene megállapítania a lakóingatlan értékét? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Többet érhet a lakásunk, mint azt hisszük. Leg­alábbis a vagyonadó szempontjából. A tör­vény egyes esetekben magasabb árakkal szá­mol, mint amennyiért értékesíthető lenne az ingatlan. Teleki József- Tavaly nyáron adtam el két családi házat Rákóczifalván. Az egyik öt, a másik 4,5 millió fo­rintért kelt el - mondja Papp Imre. Az APEH honlapján lévő vagyonadó-kalkulátor szerint azonban a vályogból épült 90 és 64 négyzetméteres házak töb­bet, 7,1 illetve 5,1 milliót értek volna. Papp Imre szerint ez kö­zel van ahhoz, amennyiért kí­nálta az ingatlanokat, ám azért az árért nem akadt vevő. Mind­ez lehet fordítva is. Egy hirde­tésben szereplő szolnoki, 198 négyzetméteres ház számított értéke 48,3 millió forint volt. Ám a hirdetésben ennél jó pár millióval többért kínálják.- Nem számoltam utána, de néhány szak­értő szerint akár 20 szá­zalék eltérés is lehet a tör­vény szerint számított érték és azon ár között, amiért el le­het adni az ingatlant. Általában az állam javára van az eltérés - állítja Fekete Sándorné. A Duna Hause szolnoki iro­davezetője nem találkozott olyan esettel, hogy valaki a va­gyonadó miatt akarta eladni nagy értékű ingatlanát. Sőt, a nagyobb értékű há­zak forgalmára a válság is kevésbé nyomta rá a bélye­gét. Nem riasztotta el a va­gyonadó a befektetői szán­dékkal vásárlókat sem, pedig a második ingatlannál már 15 millió az adófizetés határa. Azt még megbecsülni sem tudta az irodavezető, hogy a megyében, vagy akár csak Szolnokon az ingatlanok hány százalékát terhelheti vagyon­adó. A megyeszékhelyen jel­lemzően azonban a Széchenyi- városrész családi házas öveze­tében, a Kertvárosban és Szan- daszőlősön találni nagyobb ér­tékű ingatlanokat. Kedvezmény a nagycsaládosoknak Átalakított kalkulátor: az APEH vagyonadó-kalkuláto­rával tíz nap alatt 460 ezren mérték fel ingatlanukat. A kalkulátort azonban a napok­ban átalakították. Az adatvé­delmi ombudsman ugyanis ki­fogásolta, hogy először a sze­mélyes adatokat kell megad­ni, ezt követően kérdez rá a adót kell fizetni a 30 millió forintnál értékesebb ingatla­nok után akkor is, ha an­nak több tulajdonosa van. Ez esetben azonban megoszt­hatják az adót a tulajdoni hányad arányában. A máso­dik lakás már 15 millió fe­lett adóköteles, míg a har­madik értékhatártól függet­lenül. A 62. életévüket betöl­tötték kedvezményt élveznek. Továbbá 15 százalékos adó- kedvezményt érvényesíthet­nek gyermekenként a 3 vagy több gyermekes szülők is. ÜDÜLŐKRE, vízi és légi jármű­vekre és a nagy teljesítményű személygépkocsikra is kiterjed a törvény. A személygépkocsik­nál például a 125 kW (170 LE) teljesítményt meghaladók után kell adót fizetni.- Budapesten öt százalékra be­csülik a vagyonadóval érintett in­gatlanok arányát. Vidéken ennél kevesebb lehet - véli Lits József. A könyvvizsgálattal és adótanács- adással foglalkozó szolnoki Audi­tor Kft. cégvezetője szerint a va­gyonadónak nagyobb a füstje, mint a lángja. Ha valóban a gaz­daság kifehérítése a cél, akkor minden ingatlant meg kellene adóztatni, az így befizetett össze­get pedig leírhatóvá kellett volna tenni a személy jövedelemadóból. Jelenleg a vagyonadót az ingat­lan forgalmi értéke után kell meg­fizetni. Ám, hogy mennyi a for­galmi érték, az nehezen ha­tározható meg. Ebben se­gítenek az értékbecs­lők és az APEH hon­lapján lévő kalku­látor. A törvény megyénként és azon be­lül telepü­Az ingatlanok jogszabály szerinti alap négyzetméterára a megyében Ki mondja meg, mennyit ér az ingatlanom? Képünk illusztráció. gond az, hogy túl nagyok a térsé­gek, melyek alapján meghatároz­zák a négyzetméterárakat. Lits József arra figyelmeztet, hogy ha a számított érték meg­haladja a 30 millió forintot, ak­kor bevallást kell benyújtani az APEH-hez. Még akkor is, ha a tu­lajdonos szerint az ingatlan for­galmi értéke alacsonyabb. Nem árt vigyázni arra sem, mekkora összeget írunk be a bevallásba, azt ugyanis ellenőrizheti az adó­hatóság. Tíz százaléknál kisebb eltérésnél csak az adókülönbö­zetet kell megfizetni, nagyobb esetében azonban már bírsággal is számolni kell. 19 yiamavií -cria ' Rmytu» lOdsbufB léstípusonként lefelé a különböző korrekciós té- határoz meg egy nyezők, így például az épület kora, négyzetméter árat Ezt komfortfokozata, a falazat anyaga, azonban 5-15 százalékkal a szobák száma. Az adószakértő is módosíthatják felfelé vagy szerint mindezzel a legnagyobb KWS A KWS Magyarország I£ft. Muronyi Kukoricanemcsíto Állomása PÁLYÁZATOT HIRDET 1 FŐ KÍSÉRLETI TECHNIKUSI POZICIO BETOLTESERE A kísérleti technikus feladatai: • a kísérletek előkészítő valamint kivitelezési munkáinak végzése • mezőgazdasági gépek működtetése (erőgép, parcellavetőgép. parcellakombájn) • későbbiekben önálló regionális feladatkör (tervezés, kivitelezés, felügyelet). Általános szakmai elvárások: • felsőfokú mg.-i végzettség • műszaki és üzemeltetői jártasság • számítógépes ismeretek: MS Excel • B kategóriás jogosítvány. Általános személyi elvárások: • önállóság, nagyfokú problémamegoldó képesség • precíz munkavégzés • rugalmasság. F.lffnvt jelent: • angol nyelv társalgási szintű ismerete • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Amit kínálunk; • versenyképes jövedelem • szakmai fejlődési lehetőség • szakmai tréningek. Amennyiben felkeltette az érdeklődését ajánlatunk, várjuk írásos jelentkezését a következz) névre cs címre: KWS Magyarország Kft. KWS NEMESÍTŐ ÁLLOMÁS 5672 Murony, Pl.: 19. Jelentkezés határidőié: 2010.02. OS. Bővebb felvilágosítás: 06-20-401-9874 (08-16 óráig). Tájékoztató „Építő közösségek", közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért TÁMOP 3.2.3*08/2 pályázati projekt indításáról. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság sikeres pályázatának eredményeként 75.610.456 Ft támogatást nyert. A projekt alapvető célja: a szakemberképzés és a közművelődés területén szerzett tapasztalataink alapján a minőségi tanulás fejlesztése, kulturális szakemberek továbbképzése, képzési tematika kidolgozása, valamint a tehetséggondozás erősítése és megújítása. Nyitókonferencia időpontja: 2010. január 27. 11 óra Helyszíne: Szolnok, Kossuth tér 4. (Damjanich János Múzeum) A projekt időtartama: 2009.08.01-2011.06.30. Kedvezményezett: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság TÁMOP 3.2.3-08/2-2009-0031. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nemzeti Pe|le«t6il Ügynökség ÚMFT infovonok 06 40 638 638 I nfu@nfu.gov.hu • www.nfu.hu 4 i A i

Next

/
Oldalképek
Tartalom