Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-21 / 17. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK ALSÓ-JÁSZSÁG 5 Összesen négy hulladékudvart építenek a térségben A Régiókom Társulás megkezd­te a hulladékgazdálkodás fejlesz­tésére irányuló pályázat előké­szítését, tudtuk meg Szabó La­jostól, a társulás elnökétől. Az elmúlt héten egyezetett a négy település, így Heves, Jászladány, Jászberény és Jászárokszállás vezetőivel és műszaki szakem­bereivel a kialakítandó hulla­dékudvarokról, amelyet minden említett város önállóan épít majd meg. Tisztázták a minimum fel­tételeket is, illetve egyeztették a települési elképzeléseket. Mindezek mellette döntöttek arról is, hogy január, azaz e hónap végére minden érintett te­lepülés önkormányzata megha­tározza, hogy pontosan milyen hulladékudvart terveznek és véglegesítik annak pontos he­lyét is. A társulás egyébként már kiválasztotta azt a céget, amely majd az előkésztési feladatok közbeszerzését intézi. ■ Darázs Meünda Zavar keletkezett a térfigyelők működésében Technikai probléma lépett fel a november közepén újratelepített térfigyelő kamerarendszer és szolgáltató cég között három te­lepülésen. Jászszentandráson, Jászdózsán és Tarnaörsön össze­sen 24 kamera kíséri figyelem­mel a.közterületeken történt ese­ményeket. Az eszközök azonban nem a korábban megszokott mó­don működnek. A zavarok kelet­kezési okáról egyenlőre nem tud közös álláspontra jutni a rend­szert újratelepítő kivitelező és a működést biztosító cég.- A problémáról kedden tar­tottunk megbeszélést, de egyelő­re még nem jutottunk közös ne­vezőre - mondta az egyik érin­tett település, Jászszentandrás polgármestere, Banka Ferenc. - Egy azonban biztos, hogy valaki­nek vállalnia kell a felelőséget és viselnie kell a kártérítést is. így ugyanis nem biztosított a ka­merarendszer folyamatos mű­ködtetése, ami viszont a rend­szer létrehozására megnyert pá­lyázati pénz felhasználásának ellenőrzésekor jelenthet további problémákat. ■ D. M. Az új rendőrök jó része más kapitányságokról, más rendészeti szervtől érkezne, de rendőr szakközépiskolásokkal is számolnak. Képünk illusztráció. Húsz új rendőrt várnak állomány Gyarapodik, de így sem töltenek be minden állást Új, közterületen szolgála­tot teljesítő rendőrök al­kalmazásáról tárgyal a Jászberényi Rendőrkapi­tányság parancsnoka. Akár húsz új kolléga is érkezhet majd így. Banka Csaba Néhány hónapja egy országosan elrendelt akció keretében Jászla- dányon nagyságrendekkel erősí­tették meg a rendőri jelenlétet. Ennek eredményeként draszti­kusan csökkent a bűncselekmé­nyek száma a településen, szá­mos ügyet derítettek fel. Nem mellékesen pedig a lakosság szubjektív közbiztonság érzete is javult. Egyértelműen visszaszo­rult a bűnözés. Ellenpéldaként jelent meg a napokban, amikor is Jászapáti központjából, a temp­lom közvetlen szomszédságából egy egész növendék fasort vág­tak ki ismeretlenek. Azt, hogy az eset megtörténhetett, sokan ösz- szefüggésbe hozták a rendőrhi­ánnyal is, jelesül, hogy az adott időpontban nem teljesített szol­gálatot rendőr a városban. —Egyértelmű, hogy a fokozott rendőri jelenlétnek visszatartó ereje van — mutatott rá Halmai Ferenc alezredes, a Jászberényi Rendőrkapitányság parancsno­ka. - Az, hogy épp Jászladányon valósult meg ez a fokozott fel­ügyelet azt az országos parancs szerint teljesítettük, úgy vélem más településeken is hasonló eredményekkel járt volna egy ilyen akció. A parancsnok azonban hoz­zátette, hogy a fokozott jelenlét sajnos nem tartható fenn fo­lyamatosan. — A megerősített szolgálatot csak úgy tudtuk biztosítani, hogy máshonnan vontunk el rendőrö­ket, illetve nagyon sok túlórát tel­jesítettek a munkatársaink. Ál­talános igény a fokozott jelenlét jászladányon - ahogy arról korábban beszámoltunk - a frissen felújított templomi isko­la épületében egy rendőr szak- középiskola kihelyezett tagoza­tát működtetnék.-A legközelebbi, a miskolci szakközép kihelyezett tagozata­ként működhetne itt egy ilyen is­kola - mutatott rá Dankó Ist­a lakosság részéről, de ehhez nincs megfelelő számú rendőr. Ez idő szerint folyamatosan tár­gyalok olyan jelentkezőkkel, akik a kapitányság területén tel­jesítenének szolgálatot. Nagy ré­szük más kapitányságokról, vagy más rendészeti szervtől ér­kezne, illetve több végző rendőr szakközépiskolással is számol­hatunk amennyiben eredménye­sek lesznek az egyeztetések. A kapitánytól azonban meg­tudtuk, hogy jelenleg is 25, köz­területi szolgálatot jelentő stá­tusz betöltetlen a herényi kapi­tányságon, tehát még akkor is lesznek betöltetlen álláshelyeik, ha minden, szándékát bejelentő friss rendőr szolgálatba is áll a ván polgármester. - Az elméleti képzés itt a településen folyna, és a gyakorlati feladatok elvég zésére is alkalmasak vagyunk. Igaz, lőterünk nincsen, de azt egészen biztos, hogy a miskolci­akkal együtt meg tudjuk oldani Ötletünkről levélben értesítettük a megyei rendőrkapitányt, aki válaszában leírta, hogy ez nem Jászságban. Mindenképpen leg­alább két-három rendőr kerül majd Jászkisérre, Jászapátiba is érkezik legalább két kolléga, Jászladányban egy új rendőr kap majd helyet, illetve herényi köz­pontban és az árokszállási őrsön is lehetnek belépők. Külön gon­dot jelent, hogy a rendőri mun­ka presztízse nem a legjobb ha­zánkban, ráadásul a Jászságban a munkahelyek száma is na­gyobb, így nem feltétlenül ke­csegtető a fiatalok számára elhe­lyezkedni a rendőrségnél, vagy ha igen, akkor is inkább Buda­pesten teljesítenének szolgála­tot. Feladatuknak tekintik, hogy ezen a helyzeten is változtassa­nak lehetőségeik szerint. az ő hatáskörébe tartozik, hi­szen ez az Oktatási Minisztéri­um kompetenciája Elmondtuk gondolatunkat dr. Szekeres Im­re országgyűlési képviselőnknek is. Az ötletünk megvalósulása érdekében tovább dolgozunk, hi­szen célunk, hogy működjön majd településünkön rendőrö­ket képző iskola d. m. Tízmillióból szépülhet a település központja sikeresen pályázott az Alaty- tyán Községért Alapítvány az uniós társfinanszírozású vidékfejlesztési programra. Mintegy 10,3 millió forintos támogatást ítéltek meg szá­mukra, amelyet a falu köz­pontjának rendbetételére, megújításra használnak fel. A közeljövőben lakossági fó­rumon tekintik át a fejlesz­tési lehetőségeket. Meghosszabbították a letartóztatásokat a jászapáti jászapáti rend­őrök elfogták, majd az ügyészség előzetes letartóz­tatásba helyezte azt a tol­vajt, aki főleg idős emberek táskáinak ellopására specia­lizálódott. Mellette azt a sze­mélyt is, aki késsel próbált rávenni egy fiatalt, hogy ad­ja át neki mobiltelefonját. A Jászapáti Rendőrőrsön ka­pott információ szerint a nyomozás érdekében mind­két érintett előzetes letartóz­tatását meghosszabbították. Végső elbírálás előtt a pályázat jászladány csapadékvíz el­vezetéssel kapcsolatos pá­lyázata végső elbírálás előtt áll. A közel 330 milliós be­ruházási összegből 298 mil­liót várnak pályázati forrás­ból és ebből megoldhatják a csapadékvíz-elvezetéssel küszködő településrészek problémáját. Gőzerővel készítik elő a költségvetést jászapátin folyamatosan egyeztet az önkormányzat szakbizottsága a részben vagy teljesen önálló helyi intézményekkel a költségve­tés őket érintő részleteiről. Kevesebb lesz a bevételük, mint amivel az elfogadott költségvetési koncepcióban számoltak, mondta Szabó Lajos polgármester. Ezért sajnos a korábbiaknál rosz- szabb pozícióból indulnak a 2010-es évben költségvetési szempontból, fogalmazott a településvezető. SZ0U0N.hu További jászsági hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Továbbra sem tettek le a szakközépiskola tervéről a településen Csak a hétvégéken tudnak gyakorolni tánc Évnyitót tartanak a jászapáti Hétszínvirág Táncegyüttes tagjai Szükségesnek tartják körforgalom kialakítását Az elmúlt év végén, karácsonyi műsorként mutatták be a Hét­színvirág Táncegyüttes tagjai Hí­res betyárok című összeállításu­kat. A hazai betyárélet legendás alakjait jelenítették meg a kö­zönség előtt, természetesen megfelelő ismertetőkkel, és a hangulathoz illő zenével és tánc­cal. Mint azt Borics László, az együttes művészeti vezetője el­mondta, korábban a múzeumok éjszakáján a herényi Jász Múze­umban mutatták be először ezt az anyagot, az ünnepi gálára pe­dig kibővítették, nagyszínpadra vitték a témát. Idén első próbájukat e hét vé­gén tartják, ahol elsősorban még nem a táncé lesz a főszerep. In­A XIX. század betyárvllágának hangulatát idézték meg gálaműsorukban kább az idei feladatok tervezé­sén, a lehetőségek áttekintésén lesz a hangsúly. A művészeti ve­zető elmondta, hogy szándékaik szerint ősszel vennének részt egy minősítő fesztiválon, amely­re egy vadonatúj koreográfiával készülnek majd.- Nagyon jól összeszokott, egymást segítő közösség alakult ki a tizennégy-tizenöt párt felvo­nultató együttesünkben. Cso­portunk működésének nehézsé­gét csak az adja, hogy a legtöb­ben nem Jászapátin tanulnak vagy dolgoznak, így sajnos kizá­rólag hét végén áll módunkban az adott koreográfiákat próbál­ni, gyakorolni. ■ Banka Csaba Jászladány központjában keresz­tezik egymást a Jászkisér- Szászberek, illetve a lászalsó- szentgyörgy-Tiszasüly között haladó közutak, amelyek orszá­gos fenntartásba és kezelésbe tartoznak. A község mégis pá­lyázhatott az ott kialakítandó körforgalmi csomópont kiépíté­sére, ugyanis tulajdonjogilag — mivel belterületen található a ke­reszteződés-jogosultak erre.- A két másodrendű út ke­reszteződése annak ellenére is nagyon balesetveszélyes, hogy ott nemrég közlekedéstechnikai változtatásokat hajtottak végre - vélte lapunk érdeklődésére Dankó István, a település polgár- mestere. Az önkormányzat továbbra is szükségesnek tartja, hogy az említett kereszteződést körforga­lommá alakítsák. Ugyanakkor fontos lenne az egyik másodren­dű út településen belüli össze­sen nyolcszáz méteres szakaszá­nak felújítása is. E két részből álló beruházás megvalósítására készített pályázatot a település. A beruházás teljes költsége eléri a kettőszázhatvanöt millió forin­tot az előzetes számítások sze­rint, amely már tartalmazza a je­lenlegi légkábelen futó infrast­ruktúra-hálózatok földbe helye­zését is. Jászladányban a sikeres pályázat esetén mindenképpen biztonságosabbá válna a közle­kedés. ■ Darázs M. h ( I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom